Hídverés rovat

Leibniz tervezete a tudomány és a műveltség eljuttatására Oroszországba

Hangodi Ágnes
kultúra, természettudományok, Oroszország, Nagy Péter, Leibniz

A könyvtártörténetben jártasak számára Gottfried Wilhelm Leibniz neve Hannover és Wolfenbüttel könyvgyűjteményeivel kapcsolódik össze. Filozófiai rendszerének elemzésekor a vele foglalkozók – amellett, hogy szinte valamennyien1 kiemelik munkásságából az elmélet és a gyakorlat filozófusoknál korábban szinte soha nem tapasztalt összefonódását – ritkán tekintik át a filozófus–matematikus–könyvtáros2 és Nagy Péter orosz cár hosszú éveken át tartó kapcsolatának történetét, pedig ez jól példázhatja a tudós filozófiai rendszerének és könyvtárosi tevékenységének összefonódását. Kettejük „együttműködése” valójában olyan módon hozott rendkívüli eredményeket az orosz tudományos életben, nyomdászatban, könyv- és könyvtártörténetben, hogy mindazokat a terveket-tervezeteket, amelyeket Leibniz készített Oroszország számára, a cár fokozatosan megvalósította – egy részüket azonban már csak abban az időszakban, amikor a filozófus és közte a közvetlennek mondható kapcsolat megszűnt.

G. W. Leibniz 1646-ban Lipcsében született.3 Apja korán meghalt, de hatalmas könyvgyűjteményt hagyott fiára, ez segített kialakítani bámulatos ifjúkori műveltségét.4 Egyetemi tanulmányait tizenöt évesen kezdte meg szülővárosa egyetemén, ahol ugyan főként teológiát és jogot oktattak, de – a XVII. század egyetemi tanulmányi rendjének megfelelően – az előkészítő stúdiumok matematikából és filozófiából álltak. Matematikai és jogi tanulmányokat Jénában is folytatott, fiatal kora miatt azonban a jogi doktori címet itt még nem, majd csak a Nürnberg melletti Altdorfban szerezhette meg. Ezután Nürnbergben telepedett le, ahol megismerkedett holland, angol és francia természettudósok és filozófusok munkáival. Ő maga is írt matematikai és fizikai tanulmányokat, széles körű levelezést folytatott külföldi tudósokkal. 1672 és 1676 között pártfogója, a mainzi érsekválasztó fejedelem minisztere, Boineburg herceg fiának nevelőjeként Párizsban élt, ahol Descartes és Pascal még kéziratban lévő munkáit tanulmányozta, majd eljutott Londonba is. Newtontól függetlenül és vele párhuzamosan dolgozta ki ekkor az infinitezimális-számítás elméletét.5 Kutatásainak eredményeit – csak a kész szabályokat közölve – 1684-ben jelentette meg a lipcsei tudományos folyóiratban, az Acta Eruditorumban, megalkotva a differenciálszámítás és a függvény addig még nem használt fogalmát.6

Oldal Newton Principiajából, a margón Leibniz jegyzeteivel.
Forrás: Whats New with Newton

Párizsi tartózkodása után – rövid hollandiai látogatással Spinozánál és Leeuwenhoeknél7 – közel negyven évre Hannoverben telepedett le, a herceg tanácsadójaként és könyvtárosaként. Könyvtárosi tevékenységét később – egészen 1716-ban bekövetkezett haláláig – Wolfenbüttelben folytatta.

Mindkét könyvtár komoly állománybeli gyarapodást és katalógusainak kiépítését köszönhette tevékenységének. Gyakorlati munkájánál is fontosabb a könyvtárak felállításával és működtetésével kapcsolatban kidolgozott elmélete: eszményképe a teljes és jól rendben tartott gyűjtemény. Leveleiben az ilyen könyvtárakat minden idők és népek nagy tudósainak gyűléseihez hasonlította, ahol a tudósok emelkedett gondolataikat közlik a hallgatósággal.8 Szerinte az ilyen gyűjteményben soha sem a ritka könyvek, hanem mindig a fontos szerzők alapműveinek beszerzése a lényeges, ennek előfeltétele a bőséges, szabad rendelkezésű, rendszeres évi anyagi keret. A könyvtári állomány felállításában a fakultások és foglalkozások szerinti elhelyezést tartotta követendőnek a szigorúan tudományos szakrendszerrel szemben. A feltárást háromféle: szerzői betűrendes, megjelenési év szerinti és tárgyszavak szerinti katalógusok segítségével látta megvalósíthatónak.9

Problemata optica nova reperta
(Mutatvány Leibniz kézirataiból)
Forrás: Artikel-Navigation

Hannoveri és wolfenbütteli munkája mellett tagja volt az angol Royal Society-nek, a Francia Tudományos Akadémiának, és ezek nyomán ő javasolta a berlini Tudományos Akadémia, valamint a szentpétervári Tudományos Akadémia létrehozását is. Az 1670-es évek végétől dolgozott filozófiai elméletének, az ún. monaszelméletnek a kifejlesztésén, amelyben a monaszt, azaz szubsztanciát az individualitás és a változás állandóságaként, törvényszerűségeként értelmezte.10

Közben Hannoverben gyakorlati tevékenysége is jelentős volt: a földméréshez, a térképkészítéshez, a hercegség kereskedelmi mérlegének megtervezéséhez egyaránt értett. Találmányai közül a legfontosabb egyrészt az a számológép, amely bonyolult karok és csörlők segítségével a négy alapművelet elvégzése mellett gyökvonásra is képes volt, másrészt az a szélmalomrendszer, amelyet a hannoveri hercegség Harz hegységi bányáiban állított fel a gyakori víz- és energiahiány kiküszöbölésére. Életének utolsó vállalkozása a Braunschweig-Lüneburgi ház történetének megírása volt: valódi krónika megszerkesztését tervezte.11

Simonovits Istvánné Beke Anna 1992-ben Leibniz filozófiájáról írott munkájában – amelyben a szerző annak elemzésére vállakozik: hogyan épülnek be a XX. század tudományába a filozófus kétszáz évvel ezelőtt megalkotott és akkor még meg nem értett tudományos diszciplínái – a következő orosz vonatkozású leibnizi tevékenységi köröket sorolja fel:12 a cárral való 1697-es megismerkedés13 után a filozófus emlékiratot készít a tudományok és Oroszország civilizációjának fejlesztése érdekében; összeállítja azoknak a híres tudósoknak a listáját, akiket érdemes meghívni Oroszországba, valamint azoknak a könyveknek és tanulmányoknak a jegyzékét, amelyeket az orosz tudósok számára hozzáférhetővé kell tenni; javaslatot dolgoz ki a hajózás és általában a szállítás megjavítására; felvilágosítást kér az Oroszországban élő népekről és nyelvük eredetéről.

Leibniz munkássága nyomtatásban kiadott művei mellett leginkább levelezésében és kézirataiban kísérhető figyelemmel.14 Az Oroszországgal kapcsolatos anyag feldolgozására 1871-ben került sor: V. Gerje Hannoverben összegyűjtötte, majd Szentpéterváron oroszra fordítva publikálta ezeket a leveleket.15 Az ő véleménye az volt, hogy Leibniz azon kevés tudósok egyike, akik nemcsak egzotikussága miatt figyeltek fel Oroszországra, hanem fontosnak tartották az önálló, felvilágosult állam kialakításának elősegítését és Nyugat-Európával való elismertetését is. A szerző felhívja a figyelmet arra is, hogy Leibniz milyen korán felismerte: Oroszországra Európának nemcsak egzotikussága miatt van szüksége, hanem azért is, mert egyrészt szerepet játszhat a török visszaszorításában, másrészt összekötő kapoccsá válhat Kelet és Nyugat között. Éppen ezért a filozófus utazókat és diplomatákat kérdezett ki, holland és svéd tudósokkal levelezett: hangyaszorgalommal gyűjtötte az Oroszországgal kapcsolatos információkat.16 A levelezőpartnerek között így felbukkan N. C. Witsen amszterdami polgármester, a jogi és történeti munkákat író H. van Huyssen (aki 1703 és 1705 között a cár fiának nevelője lett) és J. G. von Sparfvenfelt svéd nyelvész neve.17 Éppen azért, mert ezek a kapcsolatok már az 1690-es évek közepétől élőek voltak, Leibniz azon kevesek közé tartozott, akik tisztában voltak azzal, hogy a XVII. századi Oroszország és Nyugat-Európa első konkrét kapcsolatát létrehozó 1697–98-as nagy követjárás küldöttségének egyik tagja – ha titokban és álruhában is – maga az orosz cár, Nagy Péter.

A nagy követjárás idején azonban Leibniz nagy álma, a cárral való találkozás nem valósult meg. A tudósnak meg kellett elégednie azzal, hogy megismerkedhetett a követség vezetőjének, Franz Lefortnak Pjotr nevű unokaöccsével. Gerje szerint18 1697 augusztusában az utóbbinak címzett levélhez19 tartozhatott az a francia és német nyelvű ’melléklet’, amelyben Leibniz először körvonalazta a nyugat-európai műveltség Oroszországba juttatásának programját, hét alapszabályt fogalmazva meg ezzel kapcsolatban:

  1. központi intézmények létrehozása a tudományok és a művészetek számára (általános terv a létrehozáshoz; tehetséges, ismert, levelezési készséggel rendelkező tudósok és megfelelő mennyiségű pénz a cári kasszából a működtetéshez);
  2. tehetséges külföldiek meghívása Oroszországba (ki-beutazási és a letelepedéshez kolóniaalapítási privilégium a számukra);
  3. új technikai eszközök beszerzése külföldről; könyv- és ritkasággyűjtemények, könyvkereskedések, nyomdák, botanikus- és állatkertek alapítása;
  4. fiatal orosz nemesek külföldre küldése;
  5. az alsó-, közép- és felsőszintű oktatás megszervezése (legfontosabb tanórák: történelem, matematika, nyelvek; jó tanárok kiválasztása; tankönyvírás; taneszköz-készítés);
  6. Oroszország nyersanyagtartalékainak feltérképezése;
  7. a hiányzó nyersanyagok beszerzése külföldről.

Leibniz hamarosan elkészítette e korai tervezet sokkal részletesebben kidolgozott változatát és arra, hogy ez a cár elé kerülhessen, már csak néhány évet kellett várnia. A politikai helyzet20 úgy hozta, hogy Bécsben az a J. Ch. von Urbich lett Oroszország követe, akivel a filozófus 1688 óta levelezésben állt.21 Leibniz 1708 novemberében érkezett Bécsbe, hogy személyesen ismertesse tervezetét a követtel és – az írott változat: egy feljegyzés elkészítése után – megállapodjanak a tervezet Oroszországba juttatásáról. A feljegyzés22 bevezetésében Leibniz Oroszországot szűzföldhöz hasonlította, ahol a tudás és a civilizáció magja elvethető anélkül, hogy gyom keveredne közé: a nyugati műveltséget annak történelmi helyzeteiből fakadó hibái nélkül kell eljuttatni az orosz földre. A bevezetés után a korábbi változathoz hasonlóan pontokba szedve, de sokkal mélyrehatóbb részletezéssel gyűjtötte össze az Oroszország előtt álló feladatokat:

  1. a műveltség elterjesztéséhez szükséges megismerni a megcélzott ország adottságait és lakosságát
  2. a tudomány célja, hogy az embereket boldoggá tegye, azonban ez csak tanulással, a műveltség megszerzésével érhető el
  3. a tudományokat nem csak be kell juttatni az adott országba, azokat ott a továbbiakban művelni, folytatni is kell
  4. a tudományok és művészetek leginkább a könyvekben és a természet, a művészet „termékeiben” érhetők utol, ezért szükség van könyvtárakra, természeti és művészeti múzeumokra, állat- és növénykertekre, obszervatóriumokra és különböző laboratóriumokra
  5. a tudományok és művészetek képviselőit meg kell hívni Oroszországba, de úgy, hogy valaki számon- és nyilvántarthassa őket, összehangolhassa munkájukat, nehogy egymásnak ellentmondó elméleteket tanítsanak
  6. a létrehozandó könyvtár széles gyűjtőkörű és jól válogatott legyen, minden tudományág összefoglaló munkáit szerezze be, különösen a matematika, mechanika, asztronómia, földrajz, tengerhajózás, hadtudomány, építészet, fizika, földművelés, bányászat, kémia, botanika, anatómia, általános orvostudomány, természetismeret, történelem, jog, útleírások területéről; ami a művek nyelvét illeti: a legfontosabb a latin (a görög szerzők is latinul szerezhetők be könnyen); az angol, a német, a holland, a francia és az olasz nyelv sem hanyagolható el, de értékük miatt ugyanilyen fontosak a szláv, arab, perzsa, kínai, török nyelvű művek; gyűjteni kell még a könyvek mellett a régebbi és újabb kéziratokat, a metszeteket és a rajzokat
  7. a múzeumokat, állat- és növénykerteket érdemes úgy berendezni, hogy ne csak a kíváncsiságot elégítsék ki, hanem a kutatás számára is helyet biztosítsanak
  8. a létrehozott laboratóriumok legyenek szoros kapcsolatban a patikákkal és minden olyan üzemmel (fém-, üveg-, fegyvergyártás), ahol kísérletekre van szükség
  9. minél több obszervatóriumot kell építeni, hogy Oroszország ismeretlen területeit is fel lehessen térképezni a nyugati világ számára
  10. mindezen feladatok elvégzésére létre kell hozni egy olyan kollégiumot, amely e tevékenységeket irányítja; alsó- és felsőfokú iskolákat kell alapítani és ezekbe tanárokat kell kinevezni; nyomdákat kell alapítani; külföldi művek orosz nyelvre való fordítását kell megrendelni; fel kell állítani a cenzúra intézményét.

Ha megvizsgáljuk a feljegyzés teljes rendszert alkotó pontjait, azt tapasztaljuk, hogy az első három a felvilágosodás terjesztésének elméleti, filozófiai megközelítését adja a tudományok céljának meghatározásával. Itt mutatkozik meg legerősebben a szerző polihisztorsága: a lefektetett elméletet az ezután következő pontokban a gyakorlati megvalósítás kidolgozásával támasztja alá.23

A 4. pontban megfogalmazott igényt, amely a szellemi értékek megőrzésének fontosságát fekteti le, a 6. pontban bontja ki Leibniz a lehető legnagyobb részletességgel: a gyűjtendő könyvek tematikájának és nyelvének felsorolásában a könyvtárak kezeléséről szóló, korábban már említett elgondolását látjuk tükröződni. Ezek a tanácsok váltak hasznossá a későbbiekben a cár számára nemcsak magángyűjteményének,24 hanem Oroszország első állami közkönyvtárának létrehozása és gyarapítása25 kapcsán is. A 7. pont nyomán ugyanez a leibnizi hatás mutatható ki: többek között ennek eredményeképpen alapította meg I. Péter Szentpétervárott 1719-ben Oroszország első múzeumát, a Kunsztkamerát, amely a konkrét „múzeumi kiállítási tárgyak” mellett egy csillagvizsgáló berendezését, a földrajzi térképeket és az ország területéről gyűjtött kőzetmintákat is őrizte.26

A Leibniz által az 5. pontban megfogalmazott igény „nyitott kapukat döngetett”: példák hosszú sorával lehet bizonyítani, hogy hány külföldi tudós és mesterember került a cár meghívására Oroszországba már a XVII. század végén, illetve a XVIII. század legelején. Itt leginkább azok a személyek emelhetők ki, akik szűkebb témánkkal, az oktatás-, a nyomdászat- és a könyvtártörténet alakulásával álltak kapcsolatban. Közülük az első egy amszterdami rézmetsző, A. Schonebeek, akivel a cár 1698 májusában kötött szerződést. E szerződés nyomán alapította meg ugyanazon év októberében Schonebeek Moszkvában híres rézmetszőműhelyét, amelyben a későbbiek során orosz mesterek sorát nevelte fel.27 Az 1701-ben Moszkvában alapított Matematikai-navigációs iskola első igazgatója, H. Fargwarson angol matematikus, csillagász és a tengerészet valamennyi tudományágának ismerője 1698-ban érkezett Oroszországba.28 Nagy Péter első könyvtárosa, J. Schumacher29 1714-ben, a korábban már említett Pjotr Leforttal való ismeretsége révén került a cár látókörébe és ennek nyomán Szentpétervárra. Eleinte a cári orvos, az egyébként szintén külföldi, skót származású R. Arescine30 külföldi levelezését intézte, majd 1714 szeptemberének végén hozzálátott a cári palotában elhelyezett könyvek válogatásához és rendezéséhez.

Szentpétervár az alapítása utáni első években

A Leibniz által megfogalmazott utolsó pont igen sokrétű. Első részében a tudós az addig leírt rendszer irányítószervének létrehozását javasolja. A későbbiekből ismeretes egy olyan levele31 is, amelyben utal arra, hogy egy felvilágosult állam irányítása az ún. kollégiumok (a szó ’tanácsadó, irányító testület’ értelmében) rendszerében oldható meg. Leibniz kilenc kollégiumot képzelt el az orosz állam számára, ezek között az államgépezetet irányító, a hadi, a pénzügyi, a kereskedelmi, a jogi és az egyházi ügyeket intéző kollégium mellett ott lett volna természetesen a tudományos ügyeké is. Utóbbi élére a tudományokban járatos tudósokból álló testületet állítana, feladatául pedig a következőket szabná: az egyes tudományágak legfrissebb eredményeinek figyelemmel kísérése és továbbfejlesztése; az ifjúság nevelése és tudományokba való bevezetése; az arra legrátermettebbek külföldre küldése egyetemi tanulmányok végzése céljából. Az 1710-es évek végén Nagy Péter – nyilvánvalóan nagyrészt a leibnizi javaslatokat figyelembe véve32 – létrehozta az állam életét irányító ún. tizenkét kollégium rendszerét.33 A 10. pont további feltételei között szereplő iskolaalapítást a korábban már említett Matematikai-navigációs iskola fejlesztése és orosz származású tanárok alkalmazása, valamint 1707-ben orvosi főiskola alapítása mellett a cár Moszkvában 1712-ben a hadmérnöki, Szentpétervárott pedig 1715-ben a Tengerészeti Akadémia létrehozásával valósította meg.34 A nyomdák alapításának leibnizi javaslata is időben érkezett: a hollandiai kiadások sikertelenségét látva35 a cár egymás után korszerűsíti a régi nyomdák közül a moszkvait és alapítja meg az újakat Szentpéterváron.36

Az idegen nyelvű tudományos művek oroszra fordításának Leibniz által felvetett szükségességét a cár reformjainak megvalósítása során hamar belátta, hiszen pótolnia kellett az abból adódó hiányokat, hogy az orosz tudományos élet a XVIII. század elején több olyan tudományággal kezdett foglalkozni, amelyekkel korábban soha. 1721 januárjában a cár rendelettel37 erősítette meg ez irányú törekvését. A rendelet szerint a fordítónak járatosnak kellett lennie abban a tudományágban (a felsorolás szerint: matematika, mechanika, sebészet és anatómia, építészet, jog, botanika, hadtudomány, hidrográfia), amelybe a fordításra kijelölt mű tartozott. Az orosz származású fordítóknak a rendelet az orosz nyelvre, azaz az anyanyelvükre való fordítást írta elő, az alkalmazandó külföldiekre pedig az oroszról idegen nyelvre való fordítást bízta.38

A Leibniz által utolsó feltételül szabott cenzúra intézményének megszervezésére meglehetősen későn, 1721-ben került sor. A cár ekkor a tizenkét kollégium egyikeként funkcionáló Szinódusra bízta a feladatot, ezentúl tehát ez az intézmény fogadta és ellenőrizte az oroszországi nyomdákból hozzá befutó kötelespéldányokat.39

Mutatvány Leibniz kézirataiból
Forrás: Artikel-Navigation

Leibniz és a cár személyes találkozásainak csak a helyszínét és hozzávetőleges időpontját ismerjük: Torgau, 1711 vége;40 Karlsbad, 1712 novembere;41 Pirmont, 1716 májusa,42 mivel Leibniz, igazodva az akkori tudóslevelezés szokásaihoz, személyes benyomásait irataiban sohasem említi meg, a leveleket olyan tudományos műként értelmezve, amelyek elméletek és tervek lefektetésére rendeltettek, minden szubjektivitás nélkül.43 A találkozók közül a második volt a legnagyobb jelentőségű a filozófus számára: eredményeképpen titkos tanácsosi rangban felvették Oroszország szolgálatába és – egy évre visszamenőleg is – ezer tallér évi fizetést állapítottak meg számára. A szerződés szövege44 kitért Leibniz matematikai és történeti kutatásokban eddig kifejtett munkásságára, külföldi tudósokkal fenntartott kapcsolatainak sokrétűségére; ellátandó feladatára, amely Oroszország felvilágosult állammá tételével volt kapcsolatos; és a cár azon ígéretére, hogy ehhez a munkához mindent megküldenek a számára Oroszországból. A szerződést Leibniz olyannyira komolyan vette, hogy 1712. december 12-én írt leveléhez már hosszú listát45 mellékelt: szüksége lenne az Oroszországban kiadott könyvek és a kolostorokban őrzött görög és orosz nyelvű kéziratok, kódexek jegyzékére, az orosz szakemberek és a cár szolgálatában álló külföldi tudósok névsorára, az orosz cári birodalom területén élő népek nyelvéből vett mintákra – Leibniz erre legalkalmasabbnak a Miatyánk, a Hiszekegy és a Tízparancsolat szövegét tartotta, vagy megelégedett volna a legfontosabb főnevek–igék–számok szótárával –, egy orosz lexikonkiadásra és orosz nyelvtanra, az orosz nyelvű biblia – lehetőség szerint az Újszövetség – legutóbbi kiadására. Mai szemmel nézve kérése – oroszországi ismerőseihez szóló sürgető levelei ellenére46 – valószínűleg azért nem teljesült, mert Oroszországnak – amely egyébként is a péteri reformok megvalósításának lázában égett – rengeteg időre lett volna szüksége mindezek összegyűjtésére. Az előbbiek alapján meg kell tehát ismételjem a bevezetésben leírtakat: Leibniz hatása Oroszország műveltségének kialakítására és fejlesztésére olyan értelemben közvetlen, hogy mindazt, amit tervezeteiben megfogalmazott, a cár fokozatosan valósította meg – felhasználva a Leibniz által leírtakat, de mindig alkalmazkodva az oroszországi történelmi fejlődésből következő sajátosságokhoz és lehetőségekhez. Az itt leírtak reményeim szerint bővítik és árnyalják a filozófus és könyvtáros Leibnizről, valamint I. Péternek az orosz nyomdászat- és könyvtártörténetben betöltött szerepéről a magyar szakirodalomban korábban kialakított képet.

Gottfried Wilhelm Leibniz
(1646–1716)
német filozófus és matematikus
  1. Lásd például Simonovitsné Beke Anna: A dialektika Leibniz filozófiájában. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1965. 27, 29. p.
  2. Uo. Simonovitsné szerint Leibnizet egyszerre érdekelték a legelvontabb és a leggyakorlatibb kérdések, apró dolgokat és nagy összefüggéseket egyszerre látott. Átfogta a gyakorlati élet és a tudományok hihetetlenül nagy területét: tanácsadó, diplomata és könyvtáros volt, ugyanakkor foglalkozott filozófiával, matematikával, geológiával, nemzetgazdasággal, bányászattal, jog- és történelemtudománnyal, teológiával és nyelvészettel. Több, Leibniz tevékenységével foglalkozó munka nevezi a filozófust széles körű érdeklődése alapján az utolsó polihisztorok egyikének. Lásd pl. Encyclopedia of library history. Ed. Wayne A. Wiegand, Donald G. Davis. New York – London: Garland Publ., 1994. 76. p.
  3. Leibniz életére és munkásságára vonatkozóan magyar nyelven lásd pl. Vekerdi László: Leibniz élete és kora. = Magyar Tudomány 1966. 6. 367–376. p.; Leibniz válogatott filozófiai írásai. Válogatta Márkus György. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1986. 414. p.; Simonovits Istvánné Beke Anna: Leibniz filozófiája a XX. század tudományának tükrében. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992. 141. p.; Szabó Attila: Leibniz lételmélete. Budapest: Blanket, 1993. 154. p.; Heller Ágnes: Leibniz egzisztenciális filozófiája. Budapest: Kossuth Kiadó, 1995. 149. p.
  4. Simonovitsné: i. m. 1965. 30. p.
  5. Newton Leibnizhez képest tíz évvel korábban jutott el az infinitezimális kalkulushoz, felfedezését azonban nem közölte másokkal, mert szerinte ehhez még nem értek meg a feltételek. Levélváltásuk és Leibniz elméletének nyomtatásban való megjelenése után Leibniz élete végét beárnyékolta az a prioritási vita, amelyet Newton tanítványaival kellett folytatnia. Lásd Leibniz válogatott… 1986. 363. p.
  6. Vekerdi: i. h. 373. p.
  7. Elragadtatással tapasztalta, hogy a Leeuwenhoek által feltalált mikroszkóp segítségével vizsgálhatók a szabad szemmel nem látható organizmusok. A későbbiekben szubsztanciaelméletének megalkotásában használta fel a látottakat. Lásd Leibniz válogatott… 1986. 363. p.
  8. Hessel, Alfred: A könyvtárak története. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár KMK, 1959. 93–94. p.; Encyclopedia… 1994. 495. p.
  9. A Leibniz könyvtárossága idején kialakított elmélet pontokba szedett változataként értelmezhető az a tervezet, amelyet az 1700-as évek első évtizedében Nagy Péter számára készített. Részletesen lásd később.
  10. Simonovitsné: i. m. 1992. 72–82. p.
  11. „Hogy Fenségednek valami fogalma legyen, először is ennek a földnek legrégibb korát kell tárgyalnom, attól kezdve, hogy valószínűleg, legfeljebb ha a Harz kivételével, az egész víz alatt volt… Azután el kell mondani, hogyan töltődtek fel egész tengerek, s hogyan található meg a halak nyoma a kőben, mint borostyánkőben a legyek, hogyan töltődtek meg a repedések érccel…” Lásd Vekerdi: i. h. 372–374. p.
  12. Simonovitsné: i. m. 1992. 23–24. p.
  13. A cárral való személyes találkozásra valójában csak jóval később került sor. Lásd később.
  14. A hannoveri városi könyvtárban található anyag lajstromozására 1889 és 1895 között az akkori könyvtárosok egyike, Eduard Bodemann vállalkozott. Lásd Bodemann, Eduard: Der Briefwechsel des Gottfried Wilhelm Leibniz in der Königlichen Öffentlichen Bibliothek zu Hannover. Hannover, 1889. 415. p. (Reprint: Hildesheim, G. Olms Verlagsbuchhandlung, 1966.); Bodemann, Eduard: Die Leibniz-Handschriften der Königlichen Öffentlichen Bibliothek zu Hannover. Hannover, 1895. 339. p. Ugyanakkor – mint Simonovits Istvánné megjegyzi – Leibniz levelezésének kiadása még nem fejeződött be: a vállalkozás hozzávetőleges számítások szerint nyolcvan nagyalakú kötetet tesz majd ki. Lásd Simonovitsné: i. m. 1992. 9. p.
  15. Герье, В.: Отношения Лейбница к России и Петру Великому по неизданным бумагам Лейбница в Ганноверской библиотеке. Санктпетербург, 1871. 207. p.
  16. Герье: i. m. 2–5. p.
  17. Lásd például Bodemann: i. m. 1996. 390, 100, 295. p. Witsen a cárnak is jó ismerőse volt, hiszen az 1697–98-as nagy követjárás idején Amszterdam polgármestereként nemcsak bemutatta a várost, hanem hajóácsi munkát is szerzett Nagy Péternek a Kelet-Indiai Társaság hajódokkjában. Korábban, 1664-ben kb. egy évet töltött Moszkvában családja kereskedelmi kapcsolatai révén, majd 1687-ben nyomtatásban jelentette meg Észak- és Közép-Ázsia térképeit, részletesen ábrázolva benne az általa felmért orosz területeket. Lásd Левинсон-Лессинг, В. Ф.: Первое путешествие Петра І. за границу. = Культура и искусство петровского времени. Научный ред. Г. Н. Комелова. Ленинград, Аврора, 1977. 31–32. p. Huyssen az 1690-es évek végén a Hágában szolgáló első orosz követ, A. A. Matvejev tanácsára kötött szerződést a cárral. E szerződésben a következőkre vállalkozott: a külföldi újságokban Oroszországról megjelenő hamis és elferdített híreket folyamatosan cáfolja; lefordít, kiad és terjeszt olyan cári rendeleteket, amelyek az orosz katonai és politikai helyzettel kapcsolatosak; főpostamesterekkel tárgyal, hogy Oroszország és Nyugat-Európa között a levelek és tudósítások „közlekedtetése” gyors és pontos legyen; keres és Oroszországba küld szláv nyelveket beszélő mesterembereket, művészeket, mérnököket és katonatiszteket. Lásd Герье: i. m. 45, 50–52. p. Sparfvenfeltnek – aki egy svéd követség tagjaként korábban hosszabb időt töltött Oroszországban és az ott tapasztaltak alapján három kötetes lexikont szerkesztett – Leibniz 1699-ben a szláv ábécék már régóta nélkülözött összehasonlító táblázatát köszönhette. Lásd Герье: i. m. 39–44. p.
  18. Герье: i. m. 14. p.
  19. Bodemann: i. m. 1966. 134. p. A levél konkrétan Pjotr Leforthoz szóló részében Leibniz az Oroszországban használatos nyelvek táblázatát, a Miatyánk orosz nyelvű szövegét és az orosz cárok családfáját kérte. Mindezek mellett a levél érdekes magyar vonatkozása: Leibniz aziránt érdeklődött, hogy igazak-e azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a cári birodalom egyes területein még magyarul beszélnek, hiszen az köztudott, hogy a magyarok ősei valaha arról a területről indultak el. Lásd Герье: i. m. 14–19. p. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy ez az első tervezet Leforton keresztül a cár kezébe került volna, annál is inkább, mert francia nyelven íródott és a legnagyobb gondot Leibniz leveleivel kapcsolatban a későbbiekben is a fordítások elkészítése jelentette, hiszen a cár a nyugat-európai nyelvek közül csak hollandul tanult meg egy kicsit.
  20. Az orosz cárnak már régóta érdekében állt a hannoveri udvarral való kapcsolatfelvétel. A Bécsben korábban dán követként dolgozó Urbich Huyssenen keresztül felajánlotta a cárnak, hogy a cárevics számára a wolfenbütteli fejedelemség előkelő fiatal hölgyei között keres feleséget. I. Péternek annyira tetszett az ötlet, hogy 1707 nyarán Oroszországba hívta Urbichot, aki augusztusban már a cár megbízólevelével tért vissza Bécsbe. A végső eredmény valóban házasság lett: Alekszej cárevics feleségül vette Anton-Ulrich braunschweig-wolfenbütteli választófejedelem unokáját, Charlotte von Wolfenbüttel hercegnőt. Lásd Niederhauser Emil: I. Péter. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1967. 143–145. p. Leibniznek a követtel nehéz dolga volt a későbbiekben, mert Urbich szinte kizárólag a feleségkeresés feladatával foglalkozott és csak a filozófus többszöri sürgetésére továbbította a cárnak szóló leveleket és terveket. Lásd Герье: i. m. 85–89. p.
  21. Bodemann: i. m. 1966. 351–352. p.
  22. Герье: i. m. 74–77. p. Az 1708 decemberében írásban lefektetett tervezetet Urbich németről hollandra fordíttatta, mielőtt a cárhoz küldte volna.
  23. Tulajdonképpen igazolását láthatjuk e programban a bevezetésben már említett, Leibniz által megfogalmazott elv: az elmélet és gyakorlat szükséges és szoros összekapcsolásának. „Ha figyelembe vesszük, hogy milyen nagyszerű felfedezéseink vannak, mennyi a megbízható és fontos elmélet, …, akkor hiszünk abban, hogy messzire előrehaladhatunk, és az emberi nem a tudományok szempontjából csodálatra méltó fejlődést mutathat. De ha azt látom, …, hogy a gyakorlat mennyire nem használja fel az elméletet, s hogy nem törekednek a viták csökkentésére, sőt szaporítják őket … ahelyett, hogy komoly, alapvető módszereket dolgoznának ki – akkor be kell látnom, hogy hosszú ideig megmaradunk a zavaros elméleteknél, …, attól félek, hogy így visszaesünk a barbárságba.” Lásd Simonovitsné: i. m. 1992. 40–41. p.
  24. A Leibniz által felsorolt tematikai csoportok közül a cár könyvtárában különös hangsúlyt kapott a tengerhajózás, a hadtudomány, az építészet, a földrajz és a történelem irodalma. Lásd Луппов, С. П.: Книга в России в первой четверти XVIII. века. Ленинград, Наука, 1973. 170. p. Leibniz utolsó levelei egyikében az 1715 szeptemberében orosz szolgálatba lépett, de korábban a wolfenbütteli udvarnál dolgozó H. C. F. von Schleinitznek egy ötvenezer tallér értékű könyvtárat ajánlott fel azzal, hogy a cár ezzel saját gyűjteményét nagyban gazdagíthatná. Schleinitz a könyvek száma és a gyűjtemény katalógusa iránt érdeklődött, Leibniz azonban ezekről nem tudott pontos és azonnali felvilágosítást adni, így a vétel nem jött létre. Lásd Герье: i. m. 183–184. p.
  25. Vö. История Библиотеки Академии Наук СССР 1714–1964. Ред. С. П. Луппов и др. Москва–Ленинград, Наука, 1964. 8–36. p.
  26. Vö. Csathó István: Leningrád. Budapest: Panoráma, 1985. 114. p.
  27. Vö. Быкова, Т. А.: О некоторых чертах оформления книг времени Петра І. = Книга. Исследование и материалы. Сб. 1. Председ. редколл. Н. Н. Кухарков. Москва, Всесоюзная книжная палата, 1959. 230. p.; Описание изданий, напечатанных кириллицей 1689-январь 1725. Сост. Т. А. Быкова, М. М. Гуревич. Москва–Ленинград, АН СССР, 1958. 318. p.
  28. Vö. Бородин, А. В.: Московская гражданская типография и библиотекари Киприановы. = Труды Института книги, документа, письма. V. Статьи и материалы по истории книги в России. Москва–Ленинград, АН СССР, 1936. 55–57. p.
  29. J. Schumacher életével és tevékenységének egy jellemző szeletével korábban már foglalkoztam. Lásd Magyar Könyvszemle. 1996. 3. 382–384. p.
  30. Vö. Appleby, J. H.: Robert Arescine. Scottish Pioneer of Russian Natural History. = Archives of Natural History. 1982. 377–398. p.; Лебедева, И. Н.: Лейбмедик Петра І. Роберт Арескин и его библиотека. = Русские библиотеки и их читатель. Под ред. В. В. Пиотровского и С. П. Луппова. Ленинград, Наука, 1983. 99–102. p.
  31. Lásd Пекарский, П. П.: Наука и литература в России при Петре Великом. Т. 1. Санктпетербург, Общественная польза, 1862. Hasonmás kiadás: Leipzig, 1972. 27–28. p.
  32. Gerje szerint a másik minta az akkoriban remekül működő svéd állam- és közigazgatás volt. Szintén ő említi – más összefüggésben –, hogy Leibniz maga ajánlkozott a tudományos ügyek kollégiumának élére. Lásd Герье: i. m. 197, 89, 115, 122, 135. p.
  33. Vö. Niederhauser: i. m. 122–123. p.
  34. Vö. Niederhauser: i. m. 130. p.
  35. Mint ismeretes, I. Péter a nagy követjárás idején tizenöt évre szóló privilégiumot adott egy Jan Thesing nevű amszterdami kereskedőnek és könyvkiadónak orosz és holland nyelvű, matematikai, építészeti és szépirodalmi tematikájú könyvek, valamint szárazföldi és tengerészeti térképek nyomtatására. A kereskedő azonban hiába alkalmazott Ilja Kopijevszkij személyében oroszul tudó korrektort, a cár nem volt elégedett a kiadott könyvek minőségével. Nyugat-Európában egyelőre nem volt kereslet az ennyire „egzotikus” nyelven készült művekre, az Oroszországba szállítás pedig szinte megoldhatatlannak bizonyult. Lásd Funke, F.: Buchkunde. Ein Überblick über die Geschichte des Buches. München – London – New York – Paris, K. G. Saur, 1992. 182. p.; 400 лет русского книгопечатания. Т. 1. Русское книгопечатание до 1917. Отв. ред. А. А. Сидоров. Москва, Наука, 1964. 133–135. p.
  36. Vö. Бородин: i. m. 53–109. p.; Луппов: i. m. 58–67. p.
  37. Vö. Полное собрание законов Российской империи с 1649 года. Т. VII. Санктпетербург, 1830. 1723–1727. p.
  38. A cár gyakran saját könyvtárának idegen nyelvű példányát adta oda a fordítóknak. Az egyes kötetekbe ezzel kapcsolatban tett bejegyzések feltárását lásd Иванов, И. Ф.–Орлова, Л. Н.: Библиотека Петра І. = Книга. Исследование и материалы. Сб. 24. Гл. ред. Н. М. Сикорский. Москва–Ленинград, Книга, 1972. 195–197. p. Az I. Péter könyvtárának katalógusa (Библиотека Петра І. Указатель-справочник. Сост. Е. И. Боброва. Ленинград, БАН, 1978. 212. p.) alapján készített kimutatásaim szerint a gyűjteményben 76 idegen nyelvű mű (a teljes kötetszám mintegy öt százaléka) mellett ott van az oroszra fordított nyomtatott változat, sőt gyakran a kéziratos fordítói munka is.
  39. Lásd Луппов: i. m. 69–71. p.
  40. Itt zajlott Alekszej cárevics korábban már említett házasságkötése. Leibniz tagja volt a menyasszony nagyapja kíséretének. Lásd Герье: i. m. 118–120. p.
  41. Leibniz a wolfenbütteli udvar felkérésére feltalálóhoz méltó fogadást készített elő: a palota színháztermében egy „terepasztalon” Oroszországot akarta ábrázolni úgy, hogy kiemelkedjenek a hegyek-völgyek, rejtett csatornákból valóban víz folyjon a folyókban, és látszódjanak a fontosabb városok és ritka állatok ábrái. A terepasztalt négy oszlop tartotta volna, amelyek egyben diadalívként is szolgáltak volna a cárnak a svédek felett aratott poltavai és a törökök felett aratott azovi győzelme kapcsán. Az oszlopok között az éggömböt tartó Atlasz és a földgömböt tartó Heraklész szimbolizálta volna a cár nagyságát, bátorságát és erejét. Lásd Герье: i. m. 114. p.
  42. I. Péter vízkúrára érkezett a fürdőhelyre. Leibniznek itt sikerült tulajdonképpen először politikai közvetítők nélkül beszélgetnie a cárral. Témáik a mechanikától kezdve a hajózáson és az asztronómián keresztül egészen a geográfiáig íveltek. Lásd Герье: i. m. 186–187. p.
  43. Герье: i. m. 125. p.
  44. Lásd Пекарский: i. m. 26. p.
  45. A listát lásd Пекарский: i. m. 29–30. p.
  46. Lásd például Пекарский: i. m. 30–31. p.; Герье: i. m. 173, 176. p. Utóbbi levelében azt is kénytelen jelezni, hogy az időközben eltelt két év alatt – az első ötszáz tallér kivételével – fizetését sem kapta kézhez.

Magyar Könyvszemle 114 (1998) 1. 53–61. p.