Leibniz tervezete a tudomány és a műveltség eljuttatására Oroszországba

A könyvtártörténetben jártasak számára Gottfried Wilhelm Leibniz neve Hannover és Wolfenbüttel könyvgyűjteményeivel kapcsolódik össze. Filozófiai rendszerének elemzésekor a vele foglalkozók – amellett, hogy szinte valamennyien¹ kiemelik munkásságából az elmélet és a gyakorlat filozófusoknál korábban szinte soha nem tapasztalt összefonódását – ritkán tekintik át a filozófus–matematikus–könyvtáros² és Nagy Péter orosz cár hosszú éveken át tartó kapcsolatának történetét, pedig ez jól példázhatja a tudós filozófiai rendszerének és könyvtárosi tevékenységének összefonódását. Kettejük „együttműködése” valójában olyan módon hozott rendkívüli eredményeket az orosz tudományos életben, nyomdászatban, könyv- és könyvtártörténetben, hogy mindazokat a terveket-tervezeteket, amelyeket Leibniz készített Oroszország számára, a cár fokozatosan megvalósította – egy részüket azonban már csak abban az időszakban, amikor a filozófus és közte a közvetlennek mondható kapcsolat megszűnt.

G. W. Leibniz 1646-ban Lipcsében született.³ Apja korán meghalt, de hatalmas könyvgyűjteményt hagyott fiára, ez segített kialakítani bámulatos ifjúkori műveltségét.⁴ Egyetemi tanulmányait tizenöt évesen kezdte meg szülővárosa egyetemén, ahol ugyan főként teológiát és jogot oktattak, de – a XVII. század egyetemi tanulmányi rendjének megfelelően – az előkészítő stúdiumok matematikából és filozófiából álltak. Matematikai és jogi tanulmányokat Jénában is folytatott, fiatal kora miatt azonban a jogi doktori címet itt még nem, majd csak a Nürnberg melletti Altdorfban szerezhette meg. Ezután Nürnbergben telepedett le, ahol megismerkedett holland, angol és francia természettudósok és filozófusok munkáival. Ő maga is írt matematikai és fizikai tanulmányokat, széles körű levelezést folytatott külföldi tudósokkal. 1672 és 1676 között pártfogója, a mainzi érsekválasztó fejedelem minisztere, Boineburg herceg fiának nevelőjeként Párizsban élt, ahol Descartes és Pascal még kéziratban lévő munkáit tanulmányozta, majd eljutott Londonba is. Newtontól függetlenül és vele párhuzamosan dolgozta ki ekkor az infinitezimális-számítás elméletét.⁵ Kutatásainak eredményeit – csak a kész szabályokat közölve – 1684-ben jelentette meg a lipcsei tudományos folyóiratban, az Acta Eruditorumban, megalkotva a differenciálszámítás és a függvény addig még nem használt fogalmát.⁶

Párizsi tartózkodása után – rövid hollandiai látogatással Spinozánál és Leeuwenhoeknél⁷ – közel negyven évre Hannoverben telepedett le, a herceg tanácsadójaként és könyvtárosaként. Könyvtárosi tevékenységét később – egészen 1716-ban bekövetkezett haláláig – Wolfenbüttelben folytatta.

Mindkét könyvtár komoly állománybeli gyarapodást és katalógusainak kiépítését köszönhette tevékenységének. Gyakorlati munkájánál is fontosabb a könyvtárak felállításával és működtetésével kapcsolatban kidolgozott elmélete: eszményképe a teljes és jól rendben tartott gyűjtemény. Leveleiben az ilyen könyvtárakat minden idők és népek nagy tudósainak gyűléseihez hasonlította, ahol a tudósok emelkedett gondolataikat közlik a hallgatósággal.⁸ Szerinte az ilyen gyűjteményben soha sem a ritka könyvek, hanem mindig a fontos szerzők alapműveinek beszerzése a lényeges, ennek előfeltétele a bőséges, szabad rendelkezésű, rendszeres évi anyagi keret. A könyvtári állomány felállításában a fakultások és foglalkozások szerinti elhelyezést tartotta követendőnek a szigorúan tudományos szakrendszerrel szemben. A feltárást háromféle: szerzői betűrendes, megjelenési év szerinti és tárgyszavak szerinti katalógusok segítségével látta megvalósíthatónak.⁹

Hannoveri és wolfenbütteli munkája mellett tagja volt az angol Royal Society-nek, a Francia Tudományos Akadémiának, és ezek nyomán ő javasolta a berlini Tudományos Akadémia, valamint a szentpétervári Tudományos Akadémia létrehozását is. Az 1670-es évek végétől dolgozott filozófiai elméletének, az ún. monaszelméletnek a kifejlesztésén, amelyben a monaszt, azaz szubsztanciát az individualitás és a változás állandóságaként, törvényszerűségeként értelmezte.¹⁰

Közben Hannoverben gyakorlati tevékenysége is jelentős volt: a földméréshez, a térképkészítéshez, a hercegség kereskedelmi mérlegének megtervezéséhez egyaránt értett. Találmányai közül a legfontosabb egyrészt az a számológép, amely bonyolult karok és csörlők segítségével a négy alapművelet elvégzése mellett gyökvonásra is képes volt, másrészt az a szélmalomrendszer, amelyet a hannoveri hercegség Harz hegységi bányáiban állított fel a gyakori víz- és energiahiány kiküszöbölésére. Életének utolsó vállalkozása a Braunschweig-Lüneburgi ház történetének megírása volt: valódi krónika megszerkesztését tervezte.¹¹

Simonovits Istvánné Beke Anna 1992-ben Leibniz filozófiájáról írott munkájában – amelyben a szerző annak elemzésére vállakozik: hogyan épülnek be a XX. század tudományába a filozófus kétszáz évvel ezelőtt megalkotott és akkor még meg nem értett tudományos diszciplínái – a következő orosz vonatkozású leibnizi tevékenységi köröket sorolja fel:¹² a cárral való 1697-es megismerkedés¹³ után a filozófus emlékiratot készít a tudományok és Oroszország civilizációjának fejlesztése érdekében; összeállítja azoknak a híres tudósoknak a listáját, akiket érdemes meghívni Oroszországba, valamint azoknak a könyveknek és tanulmányoknak a jegyzékét, amelyeket az orosz tudósok számára hozzáférhetővé kell tenni; javaslatot dolgoz ki a hajózás és általában a szállítás megjavítására; felvilágosítást kér az Oroszországban élő népekről és nyelvük eredetéről.

Leibniz munkássága nyomtatásban kiadott művei mellett leginkább levelezésében és kézirataiban kísérhető figyelemmel.¹⁴ Az Oroszországgal kapcsolatos anyag feldolgozására 1871-ben került sor: V. Gerje Hannoverben összegyűjtötte, majd Szentpéterváron oroszra fordítva publikálta ezeket a leveleket.¹⁵ Az ő véleménye az volt, hogy Leibniz azon kevés tudósok egyike, akik nemcsak egzotikussága miatt figyeltek fel Oroszországra, hanem fontosnak tartották az önálló, felvilágosult állam kialakításának elősegítését és Nyugat-Európával való elismertetését is. A szerző felhívja a figyelmet arra is, hogy Leibniz milyen korán felismerte: Oroszországra Európának nemcsak egzotikussága miatt van szüksége, hanem azért is, mert egyrészt szerepet játszhat a török visszaszorításában, másrészt összekötő kapoccsá válhat Kelet és Nyugat között. Éppen ezért a filozófus utazókat és diplomatákat kérdezett ki, holland és svéd tudósokkal levelezett: hangyaszorgalommal gyűjtötte az Oroszországgal kapcsolatos információkat.¹⁶ A levelezőpartnerek között így felbukkan N. C. Witsen amszterdami polgármester, a jogi és történeti munkákat író H. van Huyssen (aki 1703 és 1705 között a cár fiának nevelője lett) és J. G. von Sparfvenfelt svéd nyelvész neve.¹⁷ Éppen azért, mert ezek a kapcsolatok már az 1690-es évek közepétől élőek voltak, Leibniz azon kevesek közé tartozott, akik tisztában voltak azzal, hogy a XVII. századi Oroszország és Nyugat-Európa első konkrét kapcsolatát létrehozó 1697–98-as nagy követjárás küldöttségének egyik tagja – ha titokban és álruhában is – maga az orosz cár, Nagy Péter.

A nagy követjárás idején azonban Leibniz nagy álma, a cárral való találkozás nem valósult meg. A tudósnak meg kellett elégednie azzal, hogy megismerkedhetett a követség vezetőjének, Franz Lefortnak Pjotr nevű unokaöccsével. Gerje szerint¹⁸ 1697 augusztusában az utóbbinak címzett levélhez¹⁹ tartozhatott az a francia és német nyelvű ’melléklet’, amelyben Leibniz először körvonalazta a nyugat-európai műveltség Oroszországba juttatásának programját, hét alapszabályt fogalmazva meg ezzel kapcsolatban:

1. központi intézmények létrehozása a tudományok és a művészetek számára (általános terv a létrehozáshoz; tehetséges, ismert, levelezési készséggel rendelkező tudósok és megfelelő mennyiségű pénz a cári kasszából a működtetéshez);
2. tehetséges külföldiek meghívása Oroszországba (ki-beutazási és a letelepedéshez kolóniaalapítási privilégium a számukra);
3. új technikai eszközök beszerzése külföldről; könyv- és ritkasággyűjtemények, könyvkereskedések, nyomdák, botanikus- és állatkertek alapítása;
4. fiatal orosz nemesek külföldre küldése;
5. az alsó-, közép- és felsőszintű oktatás megszervezése (legfontosabb tanórák: történelem, matematika, nyelvek; jó tanárok kiválasztása; tankönyvírás; taneszköz-készítés);
6. Oroszország nyersanyagtartalékainak feltérképezése;
7. a hiányzó nyersanyagok beszerzése külföldről.

Leibniz hamarosan elkészítette e korai tervezet sokkal részletesebben kidolgozott változatát és arra, hogy ez a cár elé kerülhessen, már csak néhány évet kellett várnia. A politikai helyzet²⁰ úgy hozta, hogy Bécsben az a J. Ch. von Urbich lett Oroszország követe, akivel a filozófus 1688 óta levelezésben állt.²¹ Leibniz 1708 novemberében érkezett Bécsbe, hogy személyesen ismertesse tervezetét a követtel és – az írott változat: egy feljegyzés elkészítése után – megállapodjanak a tervezet Oroszországba juttatásáról. A feljegyzés²² bevezetésében Leibniz Oroszországot szűzföldhöz hasonlította, ahol a tudás és a civilizáció magja elvethető anélkül, hogy gyom keveredne közé: a nyugati műveltséget annak történelmi helyzeteiből fakadó hibái nélkül kell eljuttatni az orosz földre. A bevezetés után a korábbi változathoz hasonlóan pontokba szedve, de sokkal mélyrehatóbb részletezéssel gyűjtötte össze az Oroszország előtt álló feladatokat:

1. a műveltség elterjesztéséhez szükséges megismerni a megcélzott ország adottságait és lakosságát
2. a tudomány célja, hogy az embereket boldoggá tegye, azonban ez csak tanulással, a műveltség megszerzésével érhető el
3. a tudományokat nem csak be kell juttatni az adott országba, azokat ott a továbbiakban művelni, folytatni is kell
4. a tudományok és művészetek leginkább a könyvekben és a természet, a művészet „termékeiben” érhetők utol, ezért szükség van könyvtárakra, természeti és művészeti múzeumokra, állat- és növénykertekre, obszervatóriumokra és különböző laboratóriumokra
5. a tudományok és művészetek képviselőit meg kell hívni Oroszországba, de úgy, hogy valaki számon- és nyilvántarthassa őket, összehangolhassa munkájukat, nehogy egymásnak ellentmondó elméleteket tanítsanak
6. a létrehozandó könyvtár széles gyűjtőkörű és jól válogatott legyen, minden tudományág összefoglaló munkáit szerezze be, különösen a matematika, mechanika, asztronómia, földrajz, tengerhajózás, hadtudomány, építészet, fizika, földművelés, bányászat, kémia, botanika, anatómia, általános orvostudomány, természetismeret, történelem, jog, útleírások területéről; ami a művek nyelvét illeti: a legfontosabb a latin (a görög szerzők is latinul szerezhetők be könnyen); az angol, a német, a holland, a francia és az olasz nyelv sem hanyagolható el, de értékük miatt ugyanilyen fontosak a szláv, arab, perzsa, kínai, török nyelvű művek; gyűjteni kell még a könyvek mellett a régebbi és újabb kéziratokat, a metszeteket és a rajzokat
7. a múzeumokat, állat- és növénykerteket érdemes úgy berendezni, hogy ne csak a kíváncsiságot elégítsék ki, hanem a kutatás számára is helyet biztosítsanak
8. a létrehozott laboratóriumok legyenek szoros kapcsolatban a patikákkal és minden olyan üzemmel (fém-, üveg-, fegyvergyártás), ahol kísérletekre van szükség
9. minél több obszervatóriumot kell építeni, hogy Oroszország ismeretlen területeit is fel lehessen térképezni a nyugati világ számára
10. mindezen feladatok elvégzésére létre kell hozni egy olyan kollégiumot, amely e tevékenységeket irányítja; alsó- és felsőfokú iskolákat kell alapítani és ezekbe tanárokat kell kinevezni; nyomdákat kell alapítani; külföldi művek orosz nyelvre való fordítását kell megrendelni; fel kell állítani a cenzúra intézményét.

Ha megvizsgáljuk a feljegyzés teljes rendszert alkotó pontjait, azt tapasztaljuk, hogy az első három a felvilágosodás terjesztésének elméleti, filozófiai megközelítését adja a tudományok céljának meghatározásával. Itt mutatkozik meg legerősebben a szerző polihisztorsága: a lefektetett elméletet az ezután következő pontokban a gyakorlati megvalósítás kidolgozásával támasztja alá.²³

A 4. pontban megfogalmazott igényt, amely a szellemi értékek megőrzésének fontosságát fekteti le, a 6. pontban bontja ki Leibniz a lehető legnagyobb részletességgel: a gyűjtendő könyvek tematikájának és nyelvének felsorolásában a könyvtárak kezeléséről szóló, korábban már említett elgondolását látjuk tükröződni. Ezek a tanácsok váltak hasznossá a későbbiekben a cár számára nemcsak magángyűjteményének,²⁴ hanem Oroszország első állami közkönyvtárának létrehozása és gyarapítása²⁵ kapcsán is. A 7. pont nyomán ugyanez a leibnizi hatás mutatható ki: többek között ennek eredményeképpen alapította meg I. Péter Szentpétervárott 1719-ben Oroszország első múzeumát, a Kunsztkamerát, amely a konkrét „múzeumi kiállítási tárgyak” mellett egy csillagvizsgáló berendezését, a földrajzi térképeket és az ország területéről gyűjtött kőzetmintákat is őrizte.²⁶

A Leibniz által az 5. pontban megfogalmazott igény „nyitott kapukat döngetett”: példák hosszú sorával lehet bizonyítani, hogy hány külföldi tudós és mesterember került a cár meghívására Oroszországba már a XVII. század végén, illetve a XVIII. század legelején. Itt leginkább azok a személyek emelhetők ki, akik szűkebb témánkkal, az oktatás-, a nyomdászat- és a könyvtártörténet alakulásával álltak kapcsolatban. Közülük az első egy amszterdami rézmetsző, A. Schonebeek, akivel a cár 1698 májusában kötött szerződést. E szerződés nyomán alapította meg ugyanazon év októberében Schonebeek Moszkvában híres rézmetszőműhelyét, amelyben a későbbiek során orosz mesterek sorát nevelte fel.²⁷ Az 1701-ben Moszkvában alapított Matematikai-navigációs iskola első igazgatója, H. Fargwarson angol matematikus, csillagász és a tengerészet valamennyi tudományágának ismerője 1698-ban érkezett Oroszországba.²⁸ Nagy Péter első könyvtárosa, J. Schumacher²⁹ 1714-ben, a korábban már említett Pjotr Leforttal való ismeretsége révén került a cár látókörébe és ennek nyomán Szentpétervárra. Eleinte a cári orvos, az egyébként szintén külföldi, skót származású R. Arescine³⁰ külföldi levelezését intézte, majd 1714 szeptemberének végén hozzálátott a cári palotában elhelyezett könyvek válogatásához és rendezéséhez.

A Leibniz által megfogalmazott utolsó pont igen sokrétű. Első részében a tudós az addig leírt rendszer irányítószervének létrehozását javasolja. A későbbiekből ismeretes egy olyan levele³¹ is, amelyben utal arra, hogy egy felvilágosult állam irányítása az ún. kollégiumok (a szó ’tanácsadó, irányító testület’ értelmében) rendszerében oldható meg. Leibniz kilenc kollégiumot képzelt el az orosz állam számára, ezek között az államgépezetet irányító, a hadi, a pénzügyi, a kereskedelmi, a jogi és az egyházi ügyeket intéző kollégium mellett ott lett volna természetesen a tudományos ügyeké is. Utóbbi élére a tudományokban járatos tudósokból álló testületet állítana, feladatául pedig a következőket szabná: az egyes tudományágak legfrissebb eredményeinek figyelemmel kísérése és továbbfejlesztése; az ifjúság nevelése és tudományokba való bevezetése; az arra legrátermettebbek külföldre küldése egyetemi tanulmányok végzése céljából. Az 1710-es évek végén Nagy Péter – nyilvánvalóan nagyrészt a leibnizi javaslatokat figyelembe véve³² – létrehozta az állam életét irányító ún. tizenkét kollégium rendszerét.³³ A 10. pont további feltételei között szereplő iskolaalapítást a korábban már említett Matematikai-navigációs iskola fejlesztése és orosz származású tanárok alkalmazása, valamint 1707-ben orvosi főiskola alapítása mellett a cár Moszkvában 1712-ben a hadmérnöki, Szentpétervárott pedig 1715-ben a Tengerészeti Akadémia létrehozásával valósította meg.³⁴ A nyomdák alapításának leibnizi javaslata is időben érkezett: a hollandiai kiadások sikertelenségét látva³⁵ a cár egymás után korszerűsíti a régi nyomdák közül a moszkvait és alapítja meg az újakat Szentpéterváron.³⁶

Az idegen nyelvű tudományos művek oroszra fordításának Leibniz által felvetett szükségességét a cár reformjainak megvalósítása során hamar belátta, hiszen pótolnia kellett az abból adódó hiányokat, hogy az orosz tudományos élet a XVIII. század elején több olyan tudományággal kezdett foglalkozni, amelyekkel korábban soha. 1721 januárjában a cár rendelettel³⁷ erősítette meg ez irányú törekvését. A rendelet szerint a fordítónak járatosnak kellett lennie abban a tudományágban (a felsorolás szerint: matematika, mechanika, sebészet és anatómia, építészet, jog, botanika, hadtudomány, hidrográfia), amelybe a fordításra kijelölt mű tartozott. Az orosz származású fordítóknak a rendelet az orosz nyelvre, azaz az anyanyelvükre való fordítást írta elő, az alkalmazandó külföldiekre pedig az oroszról idegen nyelvre való fordítást bízta.³⁸

A Leibniz által utolsó feltételül szabott cenzúra intézményének megszervezésére meglehetősen későn, 1721-ben került sor. A cár ekkor a tizenkét kollégium egyikeként funkcionáló Szinódusra bízta a feladatot, ezentúl tehát ez az intézmény fogadta és ellenőrizte az oroszországi nyomdákból hozzá befutó kötelespéldányokat.³⁹

Leibniz és a cár személyes találkozásainak csak a helyszínét és hozzávetőleges időpontját ismerjük: Torgau, 1711 vége;⁴⁰ Karlsbad, 1712 novembere;⁴¹ Pirmont, 1716 májusa,⁴² mivel Leibniz, igazodva az akkori tudóslevelezés szokásaihoz, személyes benyomásait irataiban sohasem említi meg, a leveleket olyan tudományos műként értelmezve, amelyek elméletek és tervek lefektetésére rendeltettek, minden szubjektivitás nélkül.⁴³ A találkozók közül a második volt a legnagyobb jelentőségű a filozófus számára: eredményeképpen titkos tanácsosi rangban felvették Oroszország szolgálatába és – egy évre visszamenőleg is – ezer tallér évi fizetést állapítottak meg számára. A szerződés szövege⁴⁴ kitért Leibniz matematikai és történeti kutatásokban eddig kifejtett munkásságára, külföldi tudósokkal fenntartott kapcsolatainak sokrétűségére; ellátandó feladatára, amely Oroszország felvilágosult állammá tételével volt kapcsolatos; és a cár azon ígéretére, hogy ehhez a munkához mindent megküldenek a számára Oroszországból. A szerződést Leibniz olyannyira komolyan vette, hogy 1712. december 12-én írt leveléhez már hosszú listát⁴⁵ mellékelt: szüksége lenne az Oroszországban kiadott könyvek és a kolostorokban őrzött görög és orosz nyelvű kéziratok, kódexek jegyzékére, az orosz szakemberek és a cár szolgálatában álló külföldi tudósok névsorára, az orosz cári birodalom területén élő népek nyelvéből vett mintákra – Leibniz erre legalkalmasabbnak a Miatyánk, a Hiszekegy és a Tízparancsolat szövegét tartotta, vagy megelégedett volna a legfontosabb főnevek–igék–számok szótárával –, egy orosz lexikonkiadásra és orosz nyelvtanra, az orosz nyelvű biblia – lehetőség szerint az Újszövetség – legutóbbi kiadására. Mai szemmel nézve kérése – oroszországi ismerőseihez szóló sürgető levelei ellenére⁴⁶ – valószínűleg azért nem teljesült, mert Oroszországnak – amely egyébként is a péteri reformok megvalósításának lázában égett – rengeteg időre lett volna szüksége mindezek összegyűjtésére. Az előbbiek alapján meg kell tehát ismételjem a bevezetésben leírtakat: Leibniz hatása Oroszország műveltségének kialakítására és fejlesztésére olyan értelemben közvetlen, hogy mindazt, amit tervezeteiben megfogalmazott, a cár fokozatosan valósította meg – felhasználva a Leibniz által leírtakat, de mindig alkalmazkodva az oroszországi történelmi fejlődésből következő sajátosságokhoz és lehetőségekhez. Az itt leírtak reményeim szerint bővítik és árnyalják a filozófus és könyvtáros Leibnizről, valamint I. Péternek az orosz nyomdászat- és könyvtártörténetben betöltött szerepéről a magyar szakirodalomban korábban kialakított képet.