Hídverés rovat

Arany János betegségei

Gazda István
orvoslás

Életének orvostörténeti szempontból ismert tényei: az ’50-es években: hipertónia, fejfájás, fülzúgás, epekő-panaszok; a ’60-as években: máj- és béllob, ritmuszavarok. 1868-ban úgy vélte, hogy egy vérhas fertőzésen is átesett. Tompa Mihálynak írta:

„Beteg voltam: vérhasba estem, most kezdek belőle üdülni. Kegyetlenül fogott: azt hittem, hogy utolsó lesz; de rögtön alkalmazott orvosi segély szerencsésen s aránylag rövid idő alatt kihúzott belőle. Most tehát már csak régi, szokott bajaimmal vesződöm.”1

Valószínűleg nem vérhasról volt szó.

Aztán a következő évben már Karlsbadban is járt.2 Az első karlsbadi kúra után a Búcsú a fürdőtől című kis költeményét vetette papírra:

„Isten veled Karlsbad szép tája! –
Örökké az ember nem állja,
Rothad neki tüdeje-mája; –
Igy végződik a földi pálya.
Alás’szolgája!”

Az akkor általa megízlelt keserűvíz okozta hatásról sokan szóltak már. Íme egy részlet Farkas Kálmán egykorú leírásából:

„Az 1869-ik év szeptember havában az első karlsbadi víz használata után, a jobb oldali bordák alatt, a májnak megfelelő helyen, lassan és fájdalom nélkül fejlődő daganat keletkezett. A daganat december elején nagyobb terjedelmet öltött; akkor közölte háziorvosával, ki spermacet bekenéseket ajánlott. A daganat mindig tovább és nagyobbra fejlődött, mígnem 1870-ik év január 10–11-én közepén már lencsenagyságú kékes-feketés folt volt látható. Ez a kékes folt 13-án gyorsan krajcár nagyságúvá terült. Kezelőorvosa ekkor történetesen dr. Kovács Sebestyén Endrével találkozván, együttesen látogatták meg Arany Jánost. Kovács Sebestyén Endre megvizsgálta és a beteg megkérdezése nélkül elővette kusztoráját, a daganat kékes helyén bemetszett és a képezett nyíláson 3–4 darab epekövet eltávolított. Még a későbbi napokban is jöttek el epekövek, összesen mintegy 8–9 darab, melyeknek legnagyobbika egy kis dió nagyságú lehetett. A daganat felnyitása után mintegy nyolc napig tartó és nagy szenvedésekkel járó seblázat kellett kiállania a költőnek. Ezen túlesve többé epekövek nem mutatkoztak, de azon canalis, melyen azok eltávoztak, haláláig nyitva maradt és gyengén szivárgott. A carbolsavas kenőcsöt folyton használnia kelletett.”3

Arany az 1870-es „incidens” ellenére kedvelte e forrásokat, s szívesen ellátogatott Karlsbadba, első alkalommal tehát 1869-ben, s azután évente, egészen 1876-ig.

1870 után panaszai javultak. Karlsbadi orvosa, Hochberger doktor tanácsára naponta 3–6 pohár keserűvizet fogyasztott, s kipróbálta a fürdőket is. Végül is megkedvelte az ivókúrát, minden évben új ivópoharat vásárolt, ez utóbbiakat – ugyanúgy, mint a Kovács Sebestyén Endre által eltávolított epeköveit – múzeumok őrzik.

1870-ben írta Csengery Antalnak:

„Míg köröttem az egész világ háborog: én nyugton ülök itt, Csehország szélső völgykatlanában, vagyis nyugtalanul csak annyiban, mert ötkor kelnem, harmadfél órát pipa nélkül sétálnom kell, és csak azután jutok reggelihez, hol egy csibuk és a lapok olvasása minden fáradságért kárpótol.”

1873-ban feljegyezte, hogy most is szigorúan megtartja a fürdőorvos utasításait, issza a gyógyvizet kora reggel, szép időben pedig felsétál a hegyekbe, még a Hirschensprungra is. Fájón írja haza:

„Háborgat a lelkiismeret, hogy én már ötödik éve minden nyáron urilag kifürdőzöm magam, te pedig, kinek szintúgy kellene, otthon maradsz és húzod az igát . . .”4

Néha Csengery is vele tartott, azután Tóth Lőrinc, Thaly Kálmán, Fejérváry Géza báró és mások. Majd száz neves személyiségre emlékezett vissza, akiket részben maga csábított egy-egy karlsbadi kúrára. Nem véletlen hát, hogy 1873-ban az üdülőhely vezetősége Arany Jánost a gyógy- és zenedíj fizetésétől felmentette.

„Megáldotta vizét nagy jótéteményért;
Ha nem új életért, új élet-reményért,
S ha valaha célhoz bir jutni ez ének:
Köszöni e forrás csuda hévvizének.”

Karlsbadhoz kötődik e szép fordítása is:

„Forrás, kit Helicon kara méltán zöngve magasztal,
Honnan hő folyamid, híg kén- és (oh csuda!) élő
Mész-ereid? . . .”

Hogy mi is e költemény eredetije? Nos, a történet úgy kezdődött, hogy Bohuslav Hasištejnský z Lobkovic, a neves cseh humanista költő 1502–1503-ban Budán élt a királyi udvarban, s számos verset írt magyar barátairól is. Mint minden rendes költő, ő maga is híve volt a cseh területek gyógyvizeinek, s a IV. Károly császár nevét viselő forrást–fürdőhelyet megörökítő ódáját egy karlsbadi orvos, Johann de Carro lovag 1829-ben kötetben is közreadta. E kiadásnak az az érdekessége, hogy abban nem csak az eredeti latin nyelvű költemény olvasható, hanem annak két német, egy cseh, két francia, egy angol, egy görög, két héber, továbbá egy-egy olasz, svéd, holland és orosz fordítása is. És hogy még érdekesebb legyen a történet, a kötetben helyet kapott az óda Kazinczy és Szemere Pál-féle fordítása is.5

Arany is megismeri Lobkovic ódáját, s gyorsan le is fordítja. Ízelítőül adjuk közre az eredeti latin költemény bevezető sorait, s annak három magyar fordítását:

„Fons, Heliconiadum merito celebrande cohorti,
Unde tibi latices calidi, venaeve meantis
Sulphuris, aut vivae dictu mirabile, calcis?”

„Forrás, mellynek ezer lant zengi dicséretit, honnan
Jőnek hő vizeid, ’s a’ mész’ és kén’ ere benned?”

„Forrás, a’ Helikon seregétől hirre veendő,
Honnan rejtekeid? ’s ereidnek hév folyamatja?”

A hely szelleme felbukkan a Toldi szerelmében is, midőn IV. Károly cseh király (a fürdőhely névadója) vadásztársaival – köztük Toldi Miklóssal – szarvasüldözés közben felfedezi a gyógyító erejű forrást; a Toldi szerelme IX. énekébe szőtte bele tehát Arany Karlsbad felfedezésének mondáját, a 88-tól 96-ig tartó szakasz így végződik:

„Ott, honnan a szarvas lezuhant a mélybe,
S hol a fürdő épült a forrás fölébe,
Ötszáz évvel utóbb – vagy igen, már többel,
Sokat ábrándozott egy beteg ősz ember;
Megáldotta vizét, nagy jótéteményért;
Ha nem új életért, új élet-reményért,
S ha valaha célhoz bir jutni ez ének:
Köszöni e forrás csuda hévvizének.”

1876-ban nyugdíjazását kérte, de csak 1877 nyarán engedték el.

„NAGYMÉLTÓSÁGÚ GRÓF LÓNYAY MENYHÉRT
elnök úrhoz és a M. T. Akadémiához intézett alázatos lemondó levele a bentírt főtitkárnak.

Nagyméltóságú Gróf, Elnök Úr! Tekintetes Akadémia!

Erőm hanyatlása mind inkább s napról napra meggyőz arról, hogy a Tekintetes Akadémia iránt csak az által teljesíthetem már legjobban kötelességemet, ha a főtitkári hivatalról, melyet a T. Akadémia érdememen kívül rám ruházni kegyeskedett, valahára lemondok.

Midőn – már csaknem tizenkét éve – a Tekintetes Akadémia bizalma által ösztönözve, a titoknoki állást elfoglalni merészeltem: gyöngeségim érzetében már akkor kijelentém, hogy szolgálatomat csupán kisegítőnek, rövid ideig tartó kísérletnek óhajtom vétetni, helyemet átengedendő avatottabbnak, mihelyt a T. Akadémia bizalma ilyenben öszpontosul. A Tekintetes Akadémia kegyes elnézése és támogatása azonban lehetővé tette nekem e hivatalt mostanig folytatnom, miért legforróbb hálámat nyilvánítom.

Méltóztassék tehát a főtitkári választás iránt oly módon intézkedni, hogy szünidő után, az ülések megnyíltával, helyemet már utódom tölthesse be.

Mély tisztelettel maradván

Nagyméltóságod és a Tekintetes Akadémia alázatos szolgája:

Buda-Pesten, 1876. június 7-én.

Arany János
főtitkár”6

E tényről így tudósított az Akadémiai Értesítő 1876-ban:

„Arany János benyújtott iratában, ereje hanyatlását adván okul, főtitkári hivataláról köszönettel lemond, kérvén a választásra nézve oly intézkedést, hogy a szünidő után az akadémiai ülések beálltával, helyét már utódja foglalhassa el.

Az Akadémia ezen sajnálattal értett lemondást el nem fogadván, az elnök úr által föl is kérte a főtitkárt annak visszavételére, s jóllehet ez kívánságára nem hajlott, újra megkérte, hogy hivatalában továbbra éspedig annál inkább megmaradjon, mert főtitkári anyagi munkája megkönnyítéséről segéderő beállítása által gondoskodni akar.”7

Már az 1860-ban Tompához írt egyik levelében is panaszkodik:

„Igen különös nyavalyába estem: szemem minden percben elfátyolodik, a tárgy melyre nézek, legyen az betű vagy templom, elkezd vibrálni s én nem látok semmit. Ez a baj már néhány nap óta van rajtam; nem fájdalmas, de alkalmatlan és bosszantó. Azt mondják: gyomorrosszaság, aranyér, szemköszvény stb., de orvosságát nem mondja meg senki. Igaz, hogy nem is kérdeztem meg senkitől.”8

Grósz Emil hozzáteszi: valószínűleg ezek az

„első nyomai tizenhét évvel később támadt súlyosabb bajának. A nagyfokú rövidlátás ugyanis a szemnek nem csak fénytörési hibája, hanem betegsége is, mely a látást az esetek jelentékeny számában közelre is megrontja. A két legfontosabb elváltozás, mely a nagyfokban rövidlátó szemekben keletkezik: az ideghártya leválása, és az érhártyának s az ezzel összeköttetésben álló s a látásra fontos ideghártyának a részleges sorvadása. Minden jel amellett szól, hogy Arany János rövidlátó szemeiben ilyen sorvadásos foltok keletkeztek. Nem lehetetlen, hogy ezek terjedését érhártyavérzések is elősegítették, amelyek támadására bő alkalom volt. Arany János tüdőtágulásban szenvedett, s évtizedeken át nehéz lélegzéssel küszködött, ilyen testi állapot alkalmi okul szolgálhatott, hogy rövidlátó szemeiben érrepedések keletkezzenek.”9

Mi pedig tegyük hozzá a Grósz Emil által elmondottakhoz, hogy ő Arany János házának gyakori vendége volt, s elsősorban a költő unokáját látogatta meg. A későbbi neves szemészprofesszor az 1939-ben közreadott visszaemlékezésében írja:

„Arany János szemeit, természetesen, soha sem vizsgáltam meg (elsőéves medikus koromban jártam hozzá). [. . .] Látását nem veszítette el teljesen, de az olvasás és írás nagyon nehezen ment.”10

Ercsey Sándorhoz intézett levelében ez áll:

„De már a további írás nem való az én rossz szemeimnek, csak annyit írok tehát, . . . a szem elnyűtt.”11

1877 szeptemberében vetette papírra:

„Ma ködös szem, mord kedéllyel,
Holnap tisztább mindenik:”

1877 novemberében:

„Hisz egy időtől fogva nálam
Látás, kilátás oly rövid.”

1880 áprilisában:

„Köszönöm, oh Isten, köszönöm azt neked,
Hogy hatvan évemig láthatnám remeked,
Ezt a szép világot . . .”

Egy évvel halála előtt írta:

„Rossz szememről egy nagy könyvben
Míg megkérdem a tudást:
Jó tanácsot nem lelek, de
Kapok új szemgyulladást.”

Csapodi István mindehhez hozzáteszi: Arany János a közellátóság mivoltját egy régi teóriával írta le, amidőn papírra vetette ezeket a sorokat.

„De sorsa üldi a szegény vakot;
Kinek szemében a látlencse gömb.”

Általános hit volt egykoron, hogy a közellátó azért közellátó, mert a lencséje a kelleténél erősebb, domborúbb. Úgy vélték, hogy a rövidlátás lényege a látlencse gömb-volta. Ezt azután cáfolták, de Arany időszakában még divatos volt a régi magyarázat, amelyet ő maga is megörökített költeményében.

Nem véletlenül írta:

„Sár van, hó van, köd, fergeteg,
A szegény tag bús és beteg;
Nem jöhetek –
Végezzetek!”

Elnyűtt szeme miatt nyugdíjazását kérte.

Arany János portréja
1882 · A Pesti Napló Vasárnapi képes mellékletének közlése, 1932 · Wikipedia
  1. Az 1868. július 5-i levelét idézi: Molnár Béla: Arany János Karlsbadban. Gyoma, 1933. 5. p.
  2. E csodás fürdőhelyen a magyar irodalom számos képviselője fordult meg az azt megelőző évtizedekben is, az akadémiai iratokkal ugyancsak sokat bíbelődő Vörösmarty így verselt róla:

    ÓDA KARLSBÁDRA

    Kit méltán zengjen Heliconnak népe, o kutfő,
    Honnan hév vizeid, s a bolygó kén ere benned?
    S ami csodálat! az oltatlan vízeidbeli mészé?
    Székelek országán amely tűz fölveri Aetnát,
    Az teszi ezt, vagy tán szomszéd birodalma pokolnak
    Gyujtja föl e vizeket? Bájának partjai hátrább,
    S amely hab kitekint Antenor lakta Timávra,
    És amaz is, mely fölbuzog a kék Rajna vidékén,
    Híresedett oh fejedelmek szentebbike, Károl
    A te haláloddal. Buborékait égbe hogy űzi,
    Nézd, valamerre megyen, mint fest tarkára utában
    Márványt és köveket. Több szinnel aligha ragyoghat
    Égi szivárvány is. Folyj századok által o! szent kút
    Boldogan, és folyvást hozz üdvöt az emberi nemre.
    Add meg az aggnak az életerőt, haloványka leánynak
    Adj deliebb arcot, légy mindenféle bajoknak
    Orvosa, hogy ki beléd gyarló tagjaival alászállt,
    Honna határi felé vidorobban kezdje meg útát.
    (Íródott 1829 szeptembere előtt)
  3. Idézi: Molnár Béla: Arany János Karlsbadban. Gyoma, 1933. 5–6. p.
  4. Ezen a nyáron minden nap rettegve olvassa Karlsbadban a hazai újságokat az ismeretlen járványról, s tanácsokat irkál haza feleségének, a bajok megelőzése érdekében. V. ö.: Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Budapest, 1957. 76. p. Gergely ezt a levelet Voinovich műve alapján közli, mert az eredeti levél a II. világháború időszakában megsemmisült.
  5. Lásd még: V. Nyilassy Vilma: Karlsbadi nyarak. A beteg, a hallgató Arany – és Arisztophanész. = Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1965–66. 17–27. p.
  6. Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 553. p. (Arany János összes művei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 1560/1876.
  7. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1876. 138–139. p.
  8. Id.: Grósz Emil: Arany János szembaja. = Budapesti Szemle 102 (1900) 440. p.
  9. Idézet: Uo. 442. p.
  10. Scheiber Sándor: Arany János levele Hirschler Ignác szemészhez. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1962. 195. p.
  11. Idézet: Grósz Emil: Arany János szembaja. = Budapesti Szemle 102 (1900) 440. p. Ercsey műve 1883-ban jelent meg Arany János életéből címmel.

Ditor ut ditem. Tanulmányok Schultheisz Emil professzor 85. születésnapjára. Az előszót írta: Vizi E. Szilveszter. Budapest, 2008. MOT – SOMKL – Semmelweis Egyetem – MATI. pp. 221–227. (Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 75.)