Hídverés rovat

Fizika a színpadon I.

Jéki László
MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
atomfizika, atombomba, Werner Heisenberg, Niels Bohr

A nézők körben ülnek, középen a színpad, rajta egész este mindössze három szék. Szereplő is három van: Niels Bohr Nobel-díjas fizikus, a felesége Margrethe és vendégük, Werner Heisenberg Nobel-díjas fizikus. Pontosabban nem is ők, hanem a túlvilágról visszatért szellemük. Újraélik annak az estének a történetét, amikor Heisenberg 1941-ben meglátogatta Bohrt koppenhágai otthonában. A darab címe: Copenhagen, szerzője Michael Frayn. 1998-ban heti nyolc előadásban játszották nagy sikerrel, telt házzal a londoni West Enden. A darabot ezzel a tartalmi összefoglalóval hirdették a jegyirodák:

„1941-ben Werner Heisenberg német fizikus különös utazást tett Koppenhágába, hogy dán kollegájával, Niels Bohrral találkozzon. Régi barátok voltak, közös munkájuk nyitotta meg az atomhoz vezető utat. Most a világháborúban ellenkező oldalon állnak, találkozásuk szerencsétlenül végződött. Tudósok és történészek azóta is vitatkoznak arról, vajon miért utazott oda Heisenberg és mit mondhatott a két férfi.”

Ezt a szöveget olvasva valószínűleg nem sokan indultak el, hogy gyorsan vegyenek a 15–30 angol fontért kapható jegyekből. A közönséget a szerző neve vonzotta a színházba.

Frayn korábbi darabjaival már nemzetközi Emmy-díjat, jónéhány londoni „legjobb komédia” és az „év színdarabja” díjat nyert. A kritikák is kedvezőek, ezt a darabot is díjakra jelölik, pl. a Kritikusok Köre szerint a Copenhagen a „legjobb új darab”, Olivier-díjra is jelölték. A The Stage kritikusa kiemeli, hogy Frayn „visszahozta a színházba az agytornáztató intellektualizmust”, ugyanakkor a darab meglepően megnyerő. A színészek teljesítményét értékelve kiemelik, hogy nehéz, tudományos szakkifejezésekkel zsúfolt szöveget kellett megtanulniuk és előadniuk. A genfi nemzetközi részecskefizikai kutatóközpont folyóirata, a CERN Courier fizikus tudósítója azt írja, hogy a szerző mesterien szőtte bele a fizikát a darabba. Minden tudományos ismeretterjesztő tanulhat abból, ahogy a szerző pl. a kvantummechanika koppenhágai értelmezését kezeli. A CERN Courier másik írásában Gordon Fraser szerkesztő egyenesen „különleges elismerést érdemlő hősies vállalkozásnak” nevezi a szerző munkáját, ahogyan lenyűgöző darabot csinált a fizikából. Frayn érdeklődését eredetileg Thomas Powers és David Cassidy Heisenbergről írt könyvei keltették fel.

A szereplők párbeszédeit illetően szabad keze volt a szerzőnek, hiszen máig vitatott, mi is volt a látogatás célja, miről beszéltek egymással. A színdarabban Bohr házát lehallgatják a megszálló németek, ezért a szereplők nagyon óvatosan fogalmaznak. Beszéltek-e fizikáról azon az estén? Megpróbálták-e befolyásolni egymást? Megpróbálták-e megtéveszteni egymást, hamis szakmai információkat adni az ellenkező oldalon állónak? Biztosat senki sem tud, ezért a darabban az este eseményeinek három lehetséges változatát is előadják. Bohr később Svédországba menekült, majd Anglián át Los Alamosba ment és az amerikai atombomba programon dolgozott. Heisenberg visszatért Németországba és a német atomfegyver programot vezette. Kérdéseire a darab végén sem kap egyértelmű választ a néző, mindenesetre Margrethe Bohr azt mondja, hogy Heisenberg nem akarta, nem próbálta meg igazán az atombomba megépítését.

Teller Ede jól ismerte a két fizikust. 1994-ben így vélekedett egy előadásában:

„Azt állítom, Heisenberg nem csak mondta Bohrnak: – »Remélem, nem sikerül«, hanem komolyan nem is dolgozott rajta. Ő úgy csinált, mintha dolgozott volna. Ő szabotált… A nácik a legjobb emberre bízták az atombomba kifejlesztését és éppen azért, mert ő volt a legjobb, az atombombán nem dolgozott igazán.”

Az 1970-es években több kiadást ért meg Budapesten Radó Sándor földrajztudós Dóra jelenti című visszaemlékezés kötete. Radó 1936 és 1944 között Svájcban egy szovjet hírszerző egységet vezetett, a szovjet hadsereg ezredese volt. Könyvében volt egy rövid utalás a német atomfegyverprogramra, ennek részleteiről kérdeztem levélben. Radó nekem írt 1978. május 18-i válaszleveléből idézek:

„Egy svájci fizikus közvetítésével egyik összekötőm megtudta, hogy Werner Heisenberg Nobel-díjast, a vezető német atomfizikust a náci hatóságok jó szóval és fenyegetésekkel igyekeznek a maghasadás katonai célokra való felhasználásának fejlesztésére, ő azonban mindent megtesz, hogy kutatásait lassítsa és ne jusson döntő eredményekhez.”

Radó véleménye a Teller-féle álláspont megerősítésének tekinthető.

Fizikával és fizikusokkal zsúfolt színdarabok korábban is szerepeltek londoni színpadokon. 1988 tavaszán mutatták be Tom Stoppard darabját, amelyet Richard P. Feynman Nobel-díjas fizikus emlékének szentelt. (Stoppard 1937-ben Csehszlovákiában született, eredetileg fizikát is tanult, termékeny és elismert drámaíró, aki sikeres rádiójátékokat és filmforgatókönyveket is írt. A hét Oscar-díjjal elismert Szerelmes Shakespeare című film egyik Oscarja az övé a legjobb forgatókönyvért.) Stoppard darabja a kvantummechanikát dramatizálta Feynman egyik híres előadására építve, amelyben az előadó az ernyő résein elhajló fénnyel szemléltette mondanivalóját. A darabban egy nyilvános fürdő ajtói a rések, az első ajtón mindenkinek át kell haladnia, majd két ajtó vezet az öltözőkbe. Titkos ügynökök jönnek és mennek – köztük egy ikerpár –, elrejtik és keresik a titkos iratokkal teli táskát. A következő jelenet az állatkertben játszódik, fontos szerephez jut egy sziámi iker zsiráfpár. Itt egy Nyugatra menekült kettős ügynök orosz fizikus a természet hullám – részecske kettősségéről ad elő. Ezt a dualitást illusztrálják az ikrek és a kettős ügynökök, így a néző zavarában hamar határozatlanná, bizonytalanná válik (vesd össze: határozatlansági reláció!). A darab hatásosan jeleníti meg a kvantummechanika egyik fontos mondanivalóját: a megfigyelés hat a megfigyeltre. A New Scientist hasábjain a darabot értékelő magfizikus nem talált szakmai hibát. Hasznos ismeretterjesztésnek tartotta a darabot, amely felkeltheti a nézők érdeklődését a tudomány iránt.


1977 őszén Londonban a Fantom Kapitány nevet viselő csoport írt és mutatott be dalbetétekkel tűzdelt komédiát a legalapvetőbb részecskékről, a kvarkokról. (Emlékeztetőül: 1975-ben fedezték fel a negyedik, a bájos kvarkot, a felfedezők 1976-ban kaptak Nobel-díjat.) A szakmailag hiteles darabban még a kvarkokat összetartó „színes” erőket is pontosan szerepeltették. A bájos kvark megjelenítője természetesen egy bájos, jó alakú lány, akit nem lehet elfogni, utolérni – utalva arra, hogy egyedülálló kvarkot, pláne bájosat nem találtak még a kísérleti fizikusok. (Azóta sem.) A darab bőven épít a szójátékokra, például a címben szerepel a congress szó, amely egyaránt jelent közös ülést (kongresszust) és közösülést; a darabban a szó mindkét jelentésére építenek. A szerzők érdeklődését a részecskefizikában használt szavak keltették fel: kvark, báj, különösség stb. Ha nem ilyen „emberi” szavakat használtak volna a fizikusok, akkor szegényebbek lettünk volna egy darabbal, amelyben először vált szexissé a fizika.

Werner Heisenberg
A fiatal Heisenberg
(Göttingen, 1924)
The Center for History of Physics – a division of American Institute of Physics

Fizikai Szemle 1997/7. 270. p.

Hogyan adták tudtul – virágnyelven –, hogy sikerült (elsőként) ellenőrzött nukleáris reakciót megvalósítani?

A legenda szerint:

„Arthur Compton interurbán felhívta a Harvard Egyetem Tudományos Fejlesztési és Kutatási irodáján dolgozó Mr. Conantot.

– Az olasz tengeri felfedező megérkezett az Újvilágba [The Italian navigator has landed in the new world].

– És hogyan fogadták a bennszülöttek?

– Nagyon barátságosan.”

Azaz, az olasz származású, Hitler elől Amerikába emigrált kutató fizikus, Enrico Fermi kísérleti reaktora kiválóan működik.

Laura Fermi: Atom a családban, 284. p. nyomán.