Kezdetben volt a latin. Ennek az örökségnek köszönhető, hogy a mai magyar tudományos szaknyelvben a latin (és ellatinosított görög) szakkifejezések csengenek a legmegszokottabban, annak ellenére, hogy a fizikával foglalkozók közül csak néhányan értik a latin és görög szavak eredeti jelentését. Az „impedancia” vagy „barion” kifejezések nem ébresztenek bennünk olyan szemléletes asszociációkat, mint a latin–görög-szakos nyelvészekben. Ezért a latin vagy görög „terminus technicus” kicsit üresen cseng a fiataloknak. Megnehezíti a tanár vagy ismeretterjesztő dolgát olyan hallgatóság előtt, amelynek még nem állt módjában, hogy laboratóriumban új élménytartalommal töltse fel ezeket az eredetileg kifejező szavakat.
A latin helyett magyar gyökerű új szavakat kezdtek gyártani a nyelvújítás korában. Egyesek elterjedtek (gömb, anyag, higany), másokat mosolyfakasztóan archaikusnak érzünk (éleny, légeny). A „villany” szó és a „villamosság” ma is szenvedélyes összecsapásokat vált ki fizikusok és mérnökök közt, de a „villanyszámla” és „villamos” még az „Elektromos Művek” díjbeszedője számára is természetesen hangzik. (Tudományosan nem érdemes azon vitatkozni, hogy e jelenségkörhöz a borostyánkő-elektron vagy a villám áll közelebb.)
Az elmúlt évtizedekben egy harmadik nyelvi áramlat érkezett hozzánk: a fizikában túlsúlyra jutott angol nyelv befolyása. Az angolban köznapi értelmű „spin” vagy az angol betűszóként született „laser” és „maser” kitörülhetetlenül beilleszkedtek fizikai szaknyelvünkbe. (A sznobok és nyelvtisztítók a kiejtésen még egy darabig vitatkozni fognak. Nehéz lesz olyan alakokat lefordítani, mint „lasing transition”.) A „target” és szerencsés magyar fordítása, a „céltárgy” közt még eldöntetlen a verseny. Az „octet enhancement” helyett jól hangzó kompromisszum az „oktett-túltengés”. A megszokottan csúnya „selfconsistent field” mellett viszont még nem terjedt el a mértéktartó „önkonzisztens megoldás”.
A latinisták főleg az idősebb generációból kerülnek ki. (Egyesek még ma is „quantumot” írnak.) A latinos műveltség azonban nagyon megritkult a fejlett világnyelveken beszélő természettudósok közt is. Az orvostudomány (és a vele összenőtt biológia) gyakorlati okokból igényt tart a köznyelvtől arisztokratikusan elkülönülő szaknyelvre, de a nemzetközi fizikai szakirodalomban a latin szakkifejezések erősen visszaszorulóban vannak. Nem hiszem, hogy éppen egy indoeurópai nyelvcsaládhoz nem tartozó kis népnek kellene kötődnie a konzervatív latinhoz.
A fizikusok nemzetközi nyelve konferenciákon és folyóiratokban túlnyomórészt az angol. Fiatal kutatóink a szakirodalmat angolul olvassák, legtöbbjük csak angolul ír cikket, angolul tart előadást. Érthető, hogy élő beszédben is gátlás nélkül használják az angol szavakat, vagy azok szolgai fordítását. A kötelezően magyar nyelvű disszertációban csúnya az „angular momentum” kifejezés „szögimpulzus” fordítása. Kedvesen hangzik viszont, amikor cikküket a bölcsészeknél szokásos „tanulmány” helyett „papír” néven emlegetik. Nyomós érvek hozhatók fel amellett, hogy a fizikushallgatók és kezdő fizikusok megtanulják az angol szakkifejezéseket. (Tudományunk nemzetközi jellege miatt azt is érdemes volna megfontolni, hogy egyetemi tankönyveink lábjegyzetben a bevezetett fogalmak angol és orosz nevét is közöljék.)
Az idegen szavak a kívülállóknak nem mondanak semmit, ezért a modern fizikával foglalkozó ismeretterjesztő előadások idegen szavak értelmező szótárává válnak. Alig marad idő az érdemi összefüggések tárgyalására. Még égetőbb a probléma a fizikatanárok számára. Köztük tapasztalható a legkövetkezetesebb törekvés arra, hogy a fizikát mindenki számára közérthető magyar szavakkal tanítsák.
A különböző érvek között legnyomósabbnak azt érzem, hogy iskoláinkban évente fiatalok százezreit kell fizikára tanítanunk. A fizikai alapkutatások költségeit a társadalom fedezi. Ezért majdnem ugyanilyen fontos az a szempont is, hogy az alapkutatások művelőinek erkölcsi kötelessége megismertetni a társadalommal azt a tudományos világképet, amit a 20. század fizikája tárt fel. A társadalom és tudomány közt kialakítandó hatékony kommunikáció nélkül a természettudományos-műszaki forradalom sem válhat anyagi javakat termelő realitássá. Az intenzív iparfejlesztés feltétele a termelő osztály tudományos alapműveltsége.
Meggyőződésünk, hogy a fizika az egész nép, minden ember közös kultúrkincse. Világképalakító és környezetépítő eredményeire mindenkinek joga van. Demokratikussá kell tenni a fizika nyelvét is. Nem arra gondolok, hogy a nyelvújító elődeink példáját követve új magyar szavakat farigcsáljunk. Félő, hogy torzó kerül ki kezünk közül. A mai nyelvben élő és gazdag tartalmat hordozó magyar szavakkal kell bátrabban gazdálkodnunk. E célkitűzésben a nyomatékot a jelentésgazdagságra és bátorságra helyezem, és csak ezután a magyarságra. Nemzetközi az a tudomány, amelynek fogalomkörében élek, ezért írásaimban sok a meggyökeresedett idegen szó. Nem az öncélú nyelvi purifikációt sürgetem. Fizikát tanítok, azt szeretném, ha sokan értenék, sokan megtanulnák a fizikát.
Az egyetemi tankönyvekben, előadásokban használt „hivatalos” hazai szaknyelvet arisztokratikusabbnak és nagyképűbbnek érzem, mint az élő nemzetközi gyakorlatot. Legyen szabad ezt néhány példával bizonyítanom.
Az erős tömegkoncentráció intenzív gravitációs vonzása azt eredményezheti, hogy a kibocsátott fény is visszahull a testre. Az általános relativitáselméletben ez a geometriai tér szingularitásaként szerepel. A jelenség elméleti kutatói és megfigyelői ma már általánosan a „black hole” kifejezést használják. Mi maradjunk a konzervatívabb „Schwarzschild-szingularitás” elnevezés mellett, vagy merjünk „fekete lyukat” mondani?
Jó tízmilliárd évvel ezelőtt az univerzum anyaga néhány percig rendkívül sűrű és forró állapotban volt. A matematikai modellben ez az időtengelyen szinguláris pontként jelenik meg. A nemzetközi szakirodalom a „Big Bang” becenevet adta ennek. Egy tévé-vitában röppent fel a „Nagy Bumm” szakkifejezés. Minden szemöldökráncolás ellenére úgy érzem, hogy ez még filozófiailag is kellemesebb, mint a korábbi tudálékos szinonimák.
A cowboyok csizmájának felhúzását egy hátsó hurok alakú bőrszíj (bootstrap) könnyíti meg. A nagyotmondó cowboy azt meséli, hogy egyszer a mocsárból saját csizmaszíjánál fogva húzta ki önmagát. Berkeley részecskefizikusai az alapegyenletek önkonzisztens megoldását „bootstrap-solution”-nak nevezték el. Fiatal kutatóink „bootstrap-módszerként” emlegetik a Münchausen-eljárást. Milyen színtelenül és csúnyán hangzik így a magyar fülnek! Ki mer egy találó magyar elnevezést megalkotni!?
