Hídverés rovat

Mesterséges intelligencia a színpadon

ferenck
technológia, AI, MI, mesterséges intelligencia

Vajon kinek a szövege számítógépes kód? – merült fel a kérdés egy kanadai színi produkcióval kapcsolatban.

Több más művészet (költészet, próza, festészet, zene stb.) után a színház zárt világában is elterjedhet az MI? Egyelőre bizonytalan, az ebbe az irányba mutató első lépések viszont már megtörténtek.

A kísérlet más kérdést is felvet: itt a gépi értelem legújabb vizsgája, egy a korábbiaktól gyökeresen eltérő, teljesen új Turing-teszt?

Színház és mesterséges intelligencia összekombinálásának a kitalálóit aligha az ismert teszt, hanem egyértelműen az ember-gép együttműködés eddig „szűz” közegben történő kivitelezése vezérelte.

Kory Mathewson, az edmontoni Alberta Egyetem mesterségesintelligencia-kutatója ugyanis színészekkel együtt fellépő algoritmust fejlesztett. Több százezer film dialógusainak feliratain tanította be azzal a céllal, hogy javítson a Színész rémálma (Actor’s Nightmare) című improvizált előadás minőségén.

A tanulást követően jött a meglepő és kifejezetten zavarba ejtő előadás kísérlet volt arra, hogy a közönség képes megkülönböztetni a mesterséges intelligenciát a húsvér előadóktól, vagy nem.

Három előadó tartózkodott a színpadon.

Az egyik improvizált szöveggel reagált a közönség által adott fogódzókra. Egy másik külső segítség – súgó – közreműködésével ismételte meg az előtte elhangzottakat. A harmadik színész az MI által generált szöveget olvasta fel, és ő is kapott hozzá színpadon kívüli segítséget.

Az előadás után a közönség több tagját megkérdeztek: melyik színész mondta a mesterséges intelligencia szövegét. Legtöbben pontosan azonosították, viszont ennek ellenére meglepően sokan tévedtek.

Az MI aktív közreműködése, Mathewsonnal folytatott közös munkája izgalmas és elgondolkodtató kísérletnek bizonyult, viszont egyelőre senki nem gondolja, hogy a gépi értelem közreműködése rutinná válik a közeljövőben, mint ahogy azt sem, hogy az előadásként klasszikus darabként fognak emlékezni.

„– Én teremtettelek. Hangot töltöttem fel az agyadba, hogy fel tudj lépni a színpadon, emberekkel szemben – mondta a kutató korábban egy improvizációra programozott robotnak.

– Tehát nem tudják, hogy mit fogok majd mondani? – válaszolta a robot.

– Én magam sem tudom, hogy mit fogsz mondani – felelte nevetve Mathewson.”