F. Farkas Tamás geometrikus alkotásai egyedi stílust képviselnek a XX. és XXI. századi egyetemes művészetben. Nem sorolható egyetlen egy irányzathoz, művészeti mozgalomhoz sem. Önálló formavilágot alakított ki, amelyet a jó érzékkel alkalmazott arányok, a fény-árnyék viszonyok és színvilága még jobban kiemelnek.
F. Farkas Tamás egyedi művészetét egy sajátos látásmód tette lehetővé, amellyel a tudósok között egyetlen geométer sem rendelkezik. Ezért egy olyan geometriai világot sikerült kialakítania és kutatásai révén folyamatosan továbbfejlesztenie, amire a matematika tudománya önmaga soha nem lett volna képes.
Grafikái és festményei egy olyan világba vezetnek el bennünket, ahol érzékelhetővé, a hétköznapi ember számára felfoghatóvá válnak absztrakt fogalmak, mint például a többdimenziós terek. Megjelenít a valós térben elő nem állítható lehetetlen formákat, amelyek azonban a természettudósok elvont világában nagyon is realitással bírnak, például az elemi részecskék nem-geometriai terekben leírható tulajdonságainak jellemzésére alkalmasak. A művészi látásmód, az esztétikailag magas színvonalú ábárzolás, kivitelezés a tudósok számára is új tulajdonságok előrejelzését tette lehetővé munkái alapján.
Művészet és tudomány kapcsolatát új területekre sikerült kiterjesztenie, a geometrián kívül az anyagtudomány, a fizika, a kristálytan területére. A lehetetlen terek grafikai formálásának először M. C. Escher által megrajzolt kvázi-építészeti megfogalmazásait sikerült alkotó módon továbbfejlesztenie, az absztrakció magasabb szintjére jutnia; a lehetetlen építészeti téralkotásokról lehámozni a járulékos elemeket és még jobban hangsúlyozni a geometriai formák szerveződését. Szabályszerűségeket ismert fel és rajzolt meg, amelyek sikeresen kapcsolnak egybe két lehetséges továbbfejlesztési irányt, egyrészt a lehetetlen formák, másrészt a többdimenziós térszerveződés felé. Egyes munkáin a geometria egy viszonylag új irányzata, a fraktálok irányába tett kirándulás nyomai érződnek.
Műalkotásai olyasmikre hívják fel a tudósok figyelmét, amire egyetlen más művész munkái sem inspirálták őket. Munkáinak térszervező formáival olyan magaslatokig jutott el, ahová a tudományos anyagszerveződés kutatói korábban nem értek fel, illetve csak az ő műalkotásai segítségével jutottak el. Innovatív erővel bírnak, hiszen maguk is szívós kutatómunka eredményei, amelyet egy egyedi térlátású művész végzett el a tudomány szigorú módszereivel, de a maga művészi eszközeivel. Másrészről a legszárazabbnak tartott matematikát tudja úgy megjeleníteni, hogy élménnyé váljon azok számára is, akik korábban csak érzelem- és esztétikummentes tiszta racionalitást tulajdonítottak a geometriának és a sok tankönyvben matematikai összefüggésekre csupaszított természettudományoknak. Mi más lehet, ha nem épp ez a művészet igazi értelme, amely összekapcsolja a szép láttatását, a gyönyörködtetést, a hétköznapok praktikumával, a hasznos ismeretekkel, a világ megismerésével? Nem véletlen, hogy mostanában éppen a Tankönyvkiadó számára készít könyvet grafikái alkalmazásairól. Tudományos konferenciákat kísérő kiállításai vitákat indukálnak a résztvevők között. Ami pedig a se nem tudós, se nem avatott művész, laikus nézőket illeti, őket megállásra késztetik kiállításainak képei, elidőznek előttük beszélnek róluk. Ennél többet egy művész aligha kívánhat.
Munkássága szinte szimbóluma a XXI. századi tudomány és művészet korábbiakhoz viszonyítva új jellegű, egyre szorosabbá fonódó kapcsolatának. Ezt jól jelzik például a L’Oreal japán székhelyű Tudomány és Művészet alapítványának, illetve a Szimmetria Fesztivál 2003 című művészeti-tudományos rendezvénysorozatnak az általa tervezett logói.
Munkáit a magas művészi színvonal, a kivitelezés igényessége, az ábrázolt formák, a színek, a fényhatások, a háttér és a felhasznált anyagok összhangja jellemzik. Különösen kiemelendő képeinek síkján a grafikus térszervezés ábrázolása által lefedett és a háttér számára köztük fennmaradó felület arányának, illetve a formaelemek mérete és távolságuk arányának optimális megszervezése is. Összhangban tartja az ábrázolt tér és a megjelenítésére használt sík térkihasználását. Az összefüggő felületek maximális harmóniára törekvő távolság-, terület- és színarányai, az éles kontúrok kivételesen alkalmassá teszik különböző méretű hordozókon (papír, vászon, elektronikus monitor, vetítőernyő) való áttekinthető, egyúttal esztétikai élményt nyújtó megjelenítésére.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Tamás,
Megtisztelő feladat megnyitni ezt a kiállítást, amely Farkas Tamás egyéni hangvételű és mégis oly sokunkhoz szóló újabb munkáit sorakoztatja fel. Többet ezek közül a képek közül már ismertem, de mégis, így együtt látva őket szinte újabb dimenziót fedezhetünk fel bennük és a gyűjtemény egésze el is gondolkoztat.
Nemrég elhunyt kiváló azeri krisztallográfus barátom, Khudu Mamedov kidolgozott egy elképzelést, amely a művészek alkotásai és környezetük jellegzetességeinek kapcsolatára vonatkozott. Mamedov nemcsak kiváló tudós volt, hanem a kulturális emlékek gyűjtője és értelmezője is. Szerinte a nomád népek művészetében azért találkozunk olyan gyakran geometriai elemekkel, mert a nomádok telítődnek a természet görbe vonalaival és keresik az azt kiegészítő geometriai szabályosságot. Ugyanakkor a városi ember, aki kockákra és téglatestekre hasonlító épületek között tölti napjait, szeretne ebből kilépni és ezt a kiszabadulást a természet görbe vonalaiban találja meg, tehát azokat jeleníti meg művészetében előszeretettel.
Ezek az elképzelések akkor jutottak eszembe, amikor a minap Tamás alkotásainak megtekintése után végig sétáltam a Rózsa utcán és feltűnt, hogy mennyi omladozó fal, rozsdás vaspánt, málladozó eresz látható ezeken a jobb sorsot érdemlő, egykor bizonyosan elegánsnak épült házakon. Ha egyáltalán elfogult lehetek a Rózsa utca iránt, az csak a féltés és szeretet elfogultsága, mert családi emlék köt hozzá, tehát megfigyelésem nem ellene irányul, de a tények azok tények. Viszont Tamás geometriai alakzatai, tiszta vonalai, világos megfogalmazása mintha ellenpontozná azt a meghatározatlanságot, amit fizikai környezete sugallna.
Végigtekintve Tamás képein, amelyek több mint 30 év következetességét és a változásban és fejlődésükben is állandóságot és megbízhatóságot árasztanak, feltűnő, hogy mennyire modernek és a mai kor szellemét fejezik ki. A következetességet Tamás művészetében azért hangsúlyozom, mert Tamás ezt a művészetet vitte már több mint 30 évvel ezelőtt is, amikor pedig ez a művészeti irány túlságosan is modernnek volt kikiáltva és távolról sem kaphatta meg azt a támogatást és bátorítást, amely megillette volna. Az elismerés lassan és sokszor kerülő utakon jött. Jómagam is először Farkas Tamás művészetéről nem itthon, hanem amerikai kollégáimtól hallottam, akkor viszont rögtön olyan elismeréssel, amely kötelezővé tette számomra, hogy késlekedés nélkül megismerkedjek vele.
Az alkotó művészet és a természettudományos szemlélet Tamás munkáiban minden erőltetés nélkül kapcsolódik össze. Ez késztet engem arra, hogy egy természettudományos analógiával éljek jellemzésére. A kvázikristályokat nem rég fedezték fel, nagyjából abban az időben, amikor Tamás munkássága kiteljesedett. A kvázikristályok az anyagnak egy olyan új, korábban nem ismert szerkezeti elveken alapuló formája, amely a természetben régóta jelen van, de az ember nem ismerte fel, mert sokáig olyan elméleteket hittünk mindenhatónak, amelyek szerint ilyen szerkezetek nem létezhettek. Ismertek voltak a kristályok, amelyek szerkezete szabályos és periodikus, és ismertek voltak az amorf anyagok, amelyek szerkezete semmiféle szabályosságot nem követ és akkor természetesen periodikusak sem lehetnek. A kvázikristályok viszont olyan anyagok, amelyek szerkezete szabályos, tehát jól körülhatárolható az a mód, amely szerint felépülnek, de ezek a szerkezetek nem ismétlődnek periodikusan. Ezért is nehéz felismerni azokat a szabályokat, amelyeket felépítésük követ.
Tamás művészetéhez itt annyiban kapcsolódnék, hogy ahhoz is idő kell, hogy befogadjuk, hogy megértsük és hogy megszeressük. Aki azonban egyszer eljut erre a fokra, attól kezdve már nem tud hatásuk alól kikerülni, és még azt is megkockáztatom, hogy más stílusok iránt is fogékonyabb lesz.
Az előbb említett összehasonlításban azt is érzékeltettem, hogy miért tekintem Tamás munkásságát hídépítésnek a két kultúra között és most minden jelenlevőt felkérek arra, hogy használjuk ki az alkalmat és sétáljunk keresztül ezen a hídon Tamás nagyszerű művészetének segítségével.
Hölgyeim és Uraim, köszönöm a figyelmüket, Tamásnak pedig gratulálok.
