Hídverés rovat

Csehov a tudományról

Válogatás
természettudományok, biológia, orvoslás, Csehov, pozitivizmus

„A komoly, hogy úgy mondjam, férfias szenvedélyeket az egyetemen ismertem meg. Ön, kisasszony, nem végzett egyetemet?

– Novocserkasszkban tanultam, a Doni Intézetben.

– Főiskolát nem végzett? Tehát nem tudja, mi az a tudomány. Ahányféle tudomány van a világon, mindegyiknek azonos az útlevele, ami nélkül értelmetlennek tartják magukat: a törekvés az igazságra! Egyiknek sem, még a gyógyszerészeti tudománynak sem a hasznosság, a kényelem a célja, hanem az igazság! Remek! Ha az ember foglakozni kezd valamilyen tudománnyal, mindenekelőtt a kiindulás lepi meg. Higgye el, nincs lenyűgözőbb és grandiózusabb dolog, semmi sem döbbenti meg és ragadja el úgy az emberi lelket, mint egy-egy tudomány kiindulása. Az első öt-hat előadás után már a legszebb regények ébredeznek az emberben, s úgy érzi, máris birtokában van az igazság. És én szívvel-lélekkel, szenvedélyesen adtam át magam a tudományoknak, akár egy asszonynak. Rabjuk lettem, rajtuk kívül nem akartam tudni más csillagról. Éjjel-nappal egyfolytában könyvek mellett görnyedtem, abba mentem tönkre, sírtam, ha azt láttam, hogy az emberek személyes célok érdekében aknázzák ki a tudományt. Rajongásom azonban nem tartott sokáig. Az érdekes az, hogy minden tudománynak van kezdete, de vége soha; olyan ez, mint a szakaszos tört. A zoológia 35 000 rovarfajtát ismer,1 a kémia 60 elemet.2 Idővel, majd ha ezekhez a számokhoz tíz nullát csatolnak, a zoológia meg a kémia még mindig olyan messze lesz a befejezéstől, mint most, a modern tudományos munka pedig éppen a számok növeléséből áll.3 Ezt a szemfényvesztést akkor értettem meg, amikor felfedeztem a 35 001-ik rovarfajtát, és nem éreztem semmi örömet. Nos, ezt a csalódást még ki se heverhettem, újabb fajta hit ébredt bennem. Felfedeztem a nihilizmust, kiáltványaival, földosztásával, meg egyebeivel. Jártam a nép közé, gyárakban dolgoztam, voltam kenőmunkás, hajóvontató. Aztán, amikor bekószáltam Oroszországot, és megismertem az orosz élet ízét, lelkes hívévé váltam ennek az életnek. Szerettem az orosz népet, fájdalmasan szerettem, szerettem és hittem az istenében, nyelvében, alkotásaiban… És így tovább, és így tovább…”

Úton, 1886; Rab Zsuzsa fordítása

Pozitivizmus – XIX. századi filozófiai irányzat, megteremtője Auguste Comte, aki szerint a tudományok feladata pusztán a jelenségek megfigyelése és leírása, nem pedig azok magyarázata. A kifejezés a latin „positivus” (ami tényleges, adott) szóból származik. A fogalom megalkotója Auguste Comte (1798–1857). Az emberi megismerés mintájának a természettudományt tartotta. Jellemző volt rá a tények tisztelete: azok az állítások, amelyek igazsága tapasztalatilag nem igazolható vagy cáfolható, semmit nem mondanak a világról. A pozitív filozófia alaptétele: a tudományos megismerés a jelenségek külső vonatkozásainak leírása. A lényeg rejtve marad előttünk, de a gyakorlati élethez szükséges bizonyosságot megismerjük a tények szükségszerű összefüggésének (a törvényeknek) a feltárásával. Ezek ismeretében befolyásolhatjuk vagy előre láthatjuk a jelenségek menetét.

Csehov idején élte fénykorát a pozitivista tudományfelfogás és tudományeszmény. A tények és oksági összefüggések feltétlen tisztelete, a pontosan körülhatárolt módszer bűvölete, az illetékesség körének szinte aggályos megvonása, a logikai és kísérleti úton való bizonyítás ellenőrizhetőségébe vetett hit. E kritériumoknak leginkább a természettudományok feleltek meg, így azok lettek a minta és a mérce. Számos szaktudomány – mint a szociológia és a pszichológia – a pozitivista felfogásnak köszönhette, hogy a filozófiától elszakadva önállóvá vált. Ugyanakkor gátolta is ezek fejlődését az a feltételezés, hogy a tudományos módszer minden területen azonos, mivel így a fejlettebbnek s ezért megbízhatóbbnak tekintett természettudomány – elsősorban a biológia – módszerét és törvényfogalmát alkalmazták a társadalomra és a pszichikumra is.

A pozitivizmus szerint a gondokra megoldást ad a tudományok eredménye.

„Lajevszkij kellemetlenül érezte magát; hátban a tűz pörzsölte, arcban pedig a Fon-Koren gyűlölete; a rendes, eszes embernek ezen gyűlölete, amelynek bizonyosan alapjának kellett lennie, őt megalázta, meggyengítette, s nem lévén képes annak ellenszegülni, keresett, tettetett hangon így szólt:

– Én szenvedélyesen szeretem a természetet s nagyon sajnálom, hogy nem vagyok természettudós. Irígylem önt.

– No, én meg nem sajnálom s nem is irígylem, – szólt közbe Fjodorovna Nagyezsda. – Nem értem, hogy lehet akkor bogarakkal és csúszó-mászókkal komolyan foglalkozni, amikor a nép éhezik.

Lajevszkij egészen így gondolkozott. Egyáltalában nem konyított a természettudományokhoz, ugyanazért sohasem tudott megbarátkozni olyan emberek tekintélyt követelő hangjával s tudományos, mélységes tekintetével, akik a hangyák bajuszával és a svábbogarak lábaival foglalkoznak, s mindig bosszankodott azon, hogy ezek az emberek a bogár-bajuszok és lábak alapján olyan kérdéseket akarnak eldönteni, amelyek az ember származásával vannak összeköttetésben. De a Fjodorovna Nagyezsda szavait ő nem tartotta őszintéknek s csak azért, hogy ellentmondhasson neki, így szólt:

– A dolog lényege nem a bogarakban van, hanem a következtetésekben.”

A párbaj, VII; Szabó Endre fordítása

„Mondd csak: mit lebzsel ő itt? mit akar ő itt?

– A tengeri faunát tanulmányozza.

– Nem. Nem, barátom, nem! – sóhajtott Lajevszkij, – a gőzhajón nekem azt beszélte egy tudós, hogy a Fekete-tenger faunája igen szegény s hogy a fenekén a kénes rétegek miatt az organikus élet lehetetlen.4 A komoly zoológusok mind a nápolyi vagy villa-frankai biológiai állomásokon dolgoznak. De Fon-Koren önálló és makacs: ő a Fekete-tengeren dolgozik, mert itt senki sem dolgozik; szakított az egyetemmel, mit sem akar tudni a tudósokról és a saját társairól, mert ő mindenekelőtt zsarnok, csak azután zoológus. S meglásd, nevezetes ember lesz belőle. Már most is arról ábrándozik, hogy ha visszatér az expedicióból, hát kifüstöli egyetemeinkről az intrikát és középszerűséget, a tudósokat megleckézteti. A zsarnokság a tudományban is oly erős, mint a háborúban. S már a második év óta azért tartózkodik ebben a kis büdös városban, mert jobb elsőnek lenni a faluban, mint másodiknak a városban. Ő itt király; az összes lakosságot karmai közt tartja s tekintélyével leigázza. Mindenkit hatalmába kerített, mások dolgába avatkozik s mindenki fél tőle. Én kicsúszom karmai közül: ezt ő jól érzi s ezért gyűlöl. Nem mondta neked, hogy engem meg kellene semmisíteni vagy kényszermunkára küldeni?”

A párbaj, IX; Szabó Endre fordítása

Miután elbúcsúzott barátjától, Andrej Jefimics leül az asztalhoz, és újra olvasni kezd. Az esti, majd az éjszakai csendet nem töri meg semmilyen hang, és az idő mintha megállna a könyv előtt ülő doktorral, és úgy tűnik, semmi sem létezik a könyvön és a zöld lámpán kívül. Az orvos durva, férfias arcán lassan feldereng a gyengédség és a csodálat mosolya az emberi elme működését látva. Ó, miért nem halhatatlan az ember? – gondolja. – Mire valók az agyközpontok és az agyhullámok, mire való a látás, a beszéd, az érzés, a zsenialitás, ha mindez arra rendeltetett, hogy eltűnjön a talajban, és végül kihűljön a földkéreggel együtt, hogy aztán évmilliókig értelmetlenül és céltalanul bolyongjon a Föld körül a Nap körül? A Föld lehűléséhez és az azt követő mozgásához egyáltalán nem szükséges, hogy az embert, a maga magas, szinte isteni intelligenciájával, a nemlétezésből kiemeljék, és mintegy gúnyból agyaggá változtassák.

Anyagcsere! De micsoda gyávaság a halhatatlanság e pótlékával vigasztalódni! A természetben előforduló tudattalan folyamatok még az emberi ostobaságnál is alacsonyabb rendűek, mert az ostobaságban még mindig van tudat és akarat, a folyamatokban pontosan semmi. Csak a gyáva, aki jobban fél a haláltól, mint a méltóságtól, vigasztalhatja magát azzal, hogy teste idővel fűben, kőben, varangyban fog élni… Látni a halhatatlanságát az anyagcserében olyan furcsa, mint megjósolni egy ragyogó jövőt egy esetben, miután a törés és használhatatlanná váló drága hegedű.

Amikor az óra elütötte az időt, Andrej Jefimics hátradől a székében, és egy pillanatra lehunyja a szemét, hogy elgondolkodjon. És lazán, a könyvből vett jó gondolatok hatására pillantást vet a múltjára és a jelenére. A múlt undorító, jobb, ha nem emlékszünk rá. És a jelen ugyanaz, mint a múlt. Tudja, hogy miközben gondolatai a kihűlt Földdel vándorolnak a Nap körül, az orvos lakása közelében, a nagy épületben emberek sínylődnek betegségben és testi tisztátalanságban, talán van, aki ébren van és rovarokkal küzd, van, aki mumpszban betegeskedik vagy nyög a szoros kötésektől, talán a betegek kártyáznak az ápolónőkkel és vodkát isznak. Ebben az évben 12 000 becsapott ember volt, az egész üzlet a lopáson, csaláson, pletykákon, nepotizmuson, kuruzsláson alapul, mint 20 évvel ezelőtt, és ez még mindig egy erkölcstelen hely, nagyon rossz az egészségre. Tudja, hogy a 6. számú kórteremben Nyikita a rácsok mögött veri a betegeket, és hogy Mojszejka minden nap járja a várost, és alamizsnát gyűjt.

Másrészt pontosan tudja, hogy az orvostudomány az elmúlt 25 évben mesésen megváltozott. Amikor egyetemre járt, úgy tűnt számára, hogy az orvostudomány hamarosan az alkímia és a metafizika sorsára jut; most, amikor esténként olvas, az orvostudomány megérinti, és csodálkozást, sőt, gyönyört vált ki belőle. Valóban, micsoda váratlan ragyogás, micsoda forradalom! Az antiszeptikumoknak köszönhetően olyan műveleteket végeznek, amelyeket a nagy Pirogov5 még in spe6-ben is lehetetlennek tartott. A közönséges vidéki orvosok a térdízületet reszekálni merik, száz hasi műtétből csak egy halálos áldozat van, a kőkór pedig olyan apróságnak számít, hogy még csak nem is írnak róla. A szifilisz radikálisan gyógyítható. És az öröklődés elmélete, a hipnózis, Pasteur és Koch felfedezései, az egészségügyi statisztikák és a mi orosz zemsztvo7 orvoslásunk? A pszichiátria a betegségek jelenlegi osztályozásával, a felismerési és kezelési módszerekkel egy egész Elborusz8 ahhoz képest, ami volt. Most már nem öntenek hideg vizet a fejükre vagy adnak forró inget az elmebetegeknek, hanem emberként gondoskodnak róluk, sőt, ahogy az újságok írják, színdarabokat és bálokat rendeznek számukra. Andrzej Jefimics tudja, hogy egy ilyen förtelem, mint a 6. számú kórterem, csak egy olyan városban lehetséges, ahol a polgármester és az összes hivatalnok félig írástudatlan közember, akik az orvost papnak tekintik, akiben minden kritika nélkül meg kell bízni, még akkor is, ha olvadt ónt önt a szájába, és máshol a nyilvánosság és az újságok már rég darabokra tépték volna ezt a kis Bastille-t.

„De mi? – kérdezi magától Andrej Jefimics, kinyitva a szemét. – És akkor mi van? És antiszeptikum, és Koch, és Pasteur, és az ügy lényege egyáltalán nem változott. A morbiditás és a mortalitás ugyanaz. Bálokat és előadásokat rendeznek az őrülteknek, mégsem engedik el őket. Szóval az egész csak ostobaság és felhajtás, és valójában semmi különbség nincs Bécs legjobb klinikája és az én kórházam között.”

De a bánat és az irigységhez hasonló érzés megakadályozza, hogy közömbös legyen. Biztosan a fáradtságtól. Nehéz fejét a könyvnek támasztja, kezét az arca alá teszi, hogy puhább legyen, és elgondolkodik:

„Egy ártalmas ügyet szolgálok, és olyan emberek fizetnek, akiket becsapok; nem vagyok becsületes. De én önmagamban semmi vagyok, csak egy szükséges társadalmi rossznak vagyok a része: minden megyei tisztviselő káros, és a semmiért kapja a fizetését… Tehát nem én vagyok bűnös a tisztességtelenségemben, hanem az idő… Ha kétszáz évvel később születtem volna, másképp lettem volna”.

Amikor elüti a három órát, eloltja a lámpát, és visszavonul a hálószobájába. Nincs kedve aludni.

A 6-os számú kórterem, VII.; Deepl Translate fordítása

  • 1rovarfajok.
  • 21886: 75, 2019: 121.
  • 3Ez az osztály az állatvilág legnépesebb osztálya, az ismert állatfajoknak több mint a fele, több mint egymillió faj tartozik ide. Mivel napjainkban is folyamatosan ismernek meg és írnak le új fajokat, számuk még jelentősen gyarapodhat: a rovarfajok számát egyesek hárommillióra becsülik, mások harmincmilliót sem tartanak lehetetlennek.
  • 4A Földközi-tengerből a keskeny és sekély Dardanellákon és Boszporuszon keresztül beáramló erősen sós, és így a felszíni vízrétegek alá szoruló sűrű víztömeg, és az enyhén sós felső vízrétegek között nincs függőleges konvekció, ezért a Fekete-tenger a rosszul szellőzött tenger tipikus példája. Mélyebb vizei oxigénhiányos, élet nélküli víztömeget alkotnak. A lehulló szerves anyag az oxigén hiánya miatt nem bomlik el. A tengerfenéken szapropél, rothadó iszap keletkezik, amiből kén-hidrogén (H2S) oldódik a tengervízbe. 120–200 m mélységtől kezdve kén-hidrogén van oldott állapotban, amely kéntermelő baktériumok (mikrospiro estuario) tevékenysége, a szerves anyagok oxigénmentes bomlása révén keletkezik. A kén-hidrogén mennyisége 1500 m mélységben eléri a 8–10 mg/l-t. Mélytengeri övezet: (egész a tenger fenekéig leterjedő rész) a mélyben csak kénbaktériumok és olyan más baktériumok vannak jelen, melyek az elpusztult élőlényekből származó szerves anyagokat bontják le. (Wikipedia)
  • 5Nyikolaj Ivanovics Pirogov (1810–1881) orosz sebész, anatómus, természettudós és oktató, a tájanatómiai atlasz megalkotója, a hadi/tábori sebészet megalapítója, oroszországi aneszteziológia egyik megalapozója, a Szentpétervári Tudományos Akadémia levelező tagja.
  • 6in spe latin – reménybeli jövő.
  • 7zemsztvo – a helyi önkormányzat kerületi és tartományi közigazgatási és végrehajtó szervei, amelyek önállóan határozták meg tevékenységük fő irányait (kivéve néhány kötelező feladatot: utak építése és karbantartása, egyes állami intézmények fenntartása stb.).
  • 8Elbrusz a Kaukázus legmagasabb hegye 4741 m.
Forrás
  • Csehov: Elbeszélések. 1886–1888. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1959. (Csehov művei négy kötetben.)
  • Csehov: A párbaj. Regény. Fordította Szabó Endre. Budapest: Singer és Wolfner, 1900 körül. = Magyar Elektronikus Könyvtár.