Id. Pieter Bruegel betegségábrázolásai

Orvos lett volna a 16. század legnagyobb németalföldi festője, az idősebb, a „paraszt” Pieter Bruegel? Nem, csupán arról van szó, hogy orvos módjára – „en médecin” – szemlélte és ábrázolta a világot, az embereket. Tárgyilagosan néz szépet és csúnyát egyaránt, megfigyel mindent: konstatál.

Művein számtalan figura tanúsítja ezt. Pontosan és szakszerűen ábrázolt részleteikkel beillenének egy modern pathologia illusztrációinak.

A Farsang és Böjt harca című korai festményén a Farsang megtestesítője a kóros elhízás (adipositas) jellegzetes példája. Ellentéte, „Böjt asszonyság” a pszichés eredetű étvágytalanság (anorexia mentalis) nyomait viseli magán. A csonka lábú és karú fiatalember nyilvánvalóan thromboangiitis obliteransban [férfiaknak, leggyakrabban az alsó végtagokon mutatkozó elzáródásos gyulladással járó általános érbetegsége] szenved, a földön csúszó-mászó asszonyt pedig egész sor nyavalya sújtja: az alsó végtagok amyotrophiája [izomsorvadása], ínsorvadás, muscularis hypotonia [izomgyengeség?], súlyos statikus ataxia [rögzült mozgáskoordinációs hiba], a nagylábujj atrophiája [sorvadása], csontfejlődési zavarok.

[A számos szimptómát bemutató – az összefoglalásból kimaradt – Nyomorékok című képe nem kíván különösebb kommentárt. – A szerk.]

A Vakok című híres képe igen tanulságos a szemész számára, mert Bruegel itt a vakság négy különböző, gondosan megfigyelt esetét örökítette meg: a pemphigust [hólyagképződéssel járó bőrbetegség] (felülről az első részlet), egy valószínűleg glaukomás [zöld hályog (a szem belső nyomásának kóros fokozódása)] eredetű szemideg- és szemgolyósorvadást (második részlet), a leucomát [tömött, vaskos fehér homály a szaruhártyán] (harmadik részlet) és a szemgolyó művi eltávolítását (negyedik részlet).

Bruegel legnépszerűbb képei, a Paraszttánc, a Parasztlakodalom és a Lakodalmas tánc sincsenek orvosi tanulságok nélkül. Bruegel „az orvos szemével” figyeli és a realista művész bátorságával, álszemérem nélkül ábrázolja a mulatozó parasztok körében megfigyelt fiziológiai jelenségeket. Jellemző, hogy az egyik táncoló legény penisének erekcióját a műlenyomat egyik kiadója már szemérmesen retusálta. Ezzel szemben érdekes, hogy Bruegel festményein sehol sem találni meztelen embert. Pedig Tizianón és Cranachon kívül még sok más kortárs vásznán szerepelnek szép számmal Vénuszok, Évák és Lucretiák. Ez megint csak Bruegel „orvosi szemléletére” vall. Elgondolkodtató párhuzam, hogy a párizsi Musée d’Art Moderne-ben az orvosfestők évenként megrendezett kiállításán (Salon des Médecins) szinte sohasem bukkan fel aktkép. Pedig a témaválasztás kötetlen … Bruegel is az orvos közömbös tárgyilagosságával szemlélhette a meztelen emberi testet.

A művek sorából világosan kialakul előttünk egy bizonyos „bruegeli embertípus” képe. Alkati sajátosságait a legjellegzetesebben egyesíti magában a Fészekrabló főalakja.

Rendkívül érdekesek Bruegel egyes képei pszichiátriai szempontból. A Szent Antal megkísértésén a hallucinációs delírium jelenségeinek egész sora válik szemléletessé. (Auditív hallucináció: harang, kereplő; olfaktív hallucináció: füst; vizuális hallucináció: különös fények, színek, egzotikus tájak, monstrumok, démonok; szexuális hallucináció: a kunyhó tetejéből kinyúló meztelen női lábak stb.).

A Bolond Margit a klimax után visszamaradó krónikus üldözési mániában szenved. Azt is megfigyelte Bruegel, hogy az őrültek az ösztönök zabolátlan felszabadulása következtében mintegy alacsonyabb létszintre süllyednek. A Bolond Margit körül nyüzsgő alacsonyrendű állatok (halak, békák, hüllők) a saját vágyai kivetítései. Az előtte fölmagasodó szörnyeteg arcán tátongó nyílás pedig egyszerre száj, anus és vagina, vagyis egyesíti magában a libido fejlődésének három – oralis, analis és genitalis – fázisát.

Az Erények és bűnök sorozatba tartozik a Bujaság című metszete, amely a bűn szinte valamennyi válfaját szemlélteti: a bestialitást, a szadizmust és mazochizmust, az exhibicionizmust, az auto- és heteromutilációt [öncsonkítás, illetve mások megcsonkítása], a kopro- és anthropophagiát [bélsár és emberevést].

A mizantróp nemcsak egy flamand közmondást illusztrál – „Hitszegő a világ, gyászruhába öltözöm” –, hanem egy paranoiás őrültet is, akinek üldözési mániája azonban még az organizáció s nem a szisztematizáció stádiumában van.

A halál problémájával foglalkozik Bruegel a Betlehemi gyermekgyilkosság, A Halál diadala, az Igazságosság és A Szűz halála című alkotásain. Az utóbbin mintha az orvos diszkréciója nyilvánulna meg abban, hogy a szoba berendezése homályban marad. Hiszen Hippokratész esküje szerint: „Ha beengednek a ház belsejébe, szemem nem kutatja, mi történik ott”.

Végül felvetődik a kérdés: Mivel magyarázható, hogy Bruegel ennyire vonzódott a betegek világához? Ő maga is beteg lett volna? Ő is hallucinált, szorongott, őrjöngött? A Parasztlakodalom, az Évszakok harmonikus szemlélete rácáfol erre. Életművének egésze egyre érettebbé váló, kiegyensúlyozott lélekre vall. Veleszületett fokozott – talán beteges (de ugyan ki tudna itt pontos határt vonni?) – érzékenysége, amely a betegekkel együttértővé tett, s rányitotta szemét az emberi nyomorúságra, nem hatalmasodott el rajta, hanem ma is megrázó és felemelő művészi alkotásokra sarkallta.