Plutosz (görögül: Πλούτων) a görög mitológiában a gazdagság istene, Démétér és Iaszón Krétán született fia. Plutosz jóval korábbi alakjában Démétérhez és Perszephonéhoz kapcsolódik. Azokat, akiket e két istennő kegyeibe fogadott, Plutosz pártfogásába veszi, s elhalmozza minden jóval, nyájakkal. A két istennő egyesítése az eleusziszi misztériumkultuszban Plutosz és Plutón (Hádész) azonosításához is vezetett, mivel az alvilág urát a föld méhében rejlő tengernyi kincs birtokosának tartották.
Plutosz szerepel Arisztophanész Plutosz című vígjátékában, ahol az isten vak öregember, s nem tudja igazságosan elosztani a javakat. Miután Aszklépiosz templomában visszanyerte látását, vagyonossá teszi a szegényeket, és nyomorba dönti a gazdagokat. Ez a helyzet hihetetlenül komikus változásokat idéz elő a társadalomban: senki se hajlandó dolgozni, és a koldusruhába öltözött istenek szolgának szegődnek a meggazdagodott szegényekhez. A klasszikus ókorban Plutosz úgyszólván a gazdagság megszemélyesítője lett.
A darab alábbi részletéből megismerhetjük Plutos gyógyulásának történetét, amelyen keresztül némi képet kaphatunk az ókori görögök orvosi ismereteiről és az orvoslással kapcsolatos hiedelmeikről:
II
Chremylos
…nálam van ám Plutos.
Blepsidemos
Miféle Plutos?
Chremylos
Hát, az isten.
Blepsidemos
Hol?
Chremylos
Ott ben.
Blepsidemos
Hol?
Chremylos
Nálam.
Blepsidemos
Nálad?
Chremylos
Biz ott.
Blepsidemos
Mégy a manóba? Nálad volna Plutos?
Chremylos
Nálam bizisten.
Blepsidemos
Nem hazudsz?
Chremylos
Nem én.
Blepsidemos
De, Hestiára?1
Chremylos
Sőt, Poseidon uccse!
Blepsidemos
A tengerúr?
Chremylos
Ha más van, hát az is.
Blepsidemos
S nem küldöd át2 hozzánk, barátaidhoz?
Chremylos
De nem vagyunk még annyira!
Blepsidemos
Mics’a?
Hogy által-add?
Chremylos
Bizony nem; még előbb….
Blepsidemos
No s?
Chremylos
Vissza kell adnunk szeme-világát.
Blepsidemos
Kinek?
Chremylos
Plutosnak, mint volt, bárhogy is.
Blepsidemos
Hát igazán vak?
Chremylos
Isten engem, az.
Blepsidemos
No, nem hiába nem lelt rám soha!
Chremylos
De rád talál most, ha isten akarja.
Blepsidemos
Jó lenne orvost hívatnunk neki.
Chremylos
De hát ki van most a városban orvos?3
Nincs itt se méltó díj, sem tudomány.
Blepsidemos
(gondolkozva)
Hadd lám…
Chremylos
De nincsen.
Blepsidemos
Én is azt hiszem.
Chremylos
Legjobb, bizisten, ha Asklepios4
Szent hajfokában hálatora, miként
Szándékom is volt.
Blepsidemos
Legjobb isten uccse.
Csak hát ne késsél, végezz valamit.
Chremylos
Hisz indulok már.
Blepsidemos
Csak siess.
Chremylos
Megyek.
Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén · A. S. Lyons, R. J. Petrucelli II:
Die Geschichte der Medizin im Spiegel der Kunst · 1980
III
Másnap
Kar
Mit tudsz, jó lélek, a barátaidnak?
Úgy látszik, üdvös hír
hozója vagy.
Karion
Gazdám a legnagyobb szerencse érte,
De még nagyobb Plutost magát: ki vakból
„Megszemesűle, s pilláin ragyog”,5
Asklépios lőn kegyes orvosa.
Kar
„Hozál örömhírt, ujjongást hozál!”6
Karion
Már most – akarsz, nem – örvendj ám bizony!
Kar
Dicsőítem a sokgyermeküt,7 a
Halandók csillagát, Asklepiost!
Chremylos neje (kijő)
Mi zaj van itt künn? jó hírt hoz talán?
Mert ezt ohajtva űlök odabenn
Régóta már és lesve Kariont.
Karion
Hamar, hamar fuss, asszonyom, borért, hogy
Te is ihassál (mert elcsúsz nagyon);
Csőstül hozám a mindenféle jót.
Nő
Hol van tehát, no?
Karion
Mingyárt elbeszélem.
Nő
No csak siess hát, mondjad szaporán.
Karion
Hallgass tehát, elmondom az egész
Patvart neked, lábtól fejig.
Nő
Nekem
Biz a fejemre ne!8
Karion
Ne? a jót
Mind, a mi történt?
Nő
A pat vart ne, csak.
Karion
A mint az istenhez megérkezénk,
Vivén az akkor legszánalmosabb,
Most – ha ki más az – boldog férfiút:
Elébb is a tengerre hurcolók
S ott megfürösztők…
Nő
Beh boldog, szegény
Öreg, hogy a hűs tengervízbe dobták!
Karion
Aztán az isten berkéhez siettünk;
S áldozva zsengét oltárán: lepényt,
„Szentelt pogácsát Héphaist’ lánginak”:9
Lefektetők Plutost szokás szerint,
S mellé magunknak is vackot veténk.
Nő
Voltak segélyért esdők mások is?
Karion
Volt, egy Neoklides,10 ki vak ugyan,
De lopni jobban lát, mint a szemes;
S mások sokan még, mindenféle bajban
Sinlők. Hogy aztán, a mécsest eloltva,
Parancsolá a templom őre, hogy
Feküdjünk, és ha zajt veszünk is észre,
Ne szóljunk: mind lefekvénk csöndesen.
De én alunni nem tudék, mivel
Egy nagy fazék bab orromba ütött,
Mely ott hevert egy vén anyó fejénél,
S hozzá szerettem volna csúszni szörnyen.
Azonba’ föltekintek s látom a
Papot, hogy a kalácsot és fügét
A szent asztalról hogy rabolja el;
Majd sorba’ járván az oltárokat,
Hol van pogácsa-, rétes-maradék:
Ezt egy szütyőbe11 mind’ beszenteli.
Gondolva hát, mily szent dolgot teszek,
Fölkeltem én is a fazék babért.
Nő
Boldogtalan, s nem reszketél az isten
Haragjától?
Karion
Féltem biz’ én, nehogy
Lejőjjön és azon babérosan
Elüsse a fazekat a kezemről,
Mint már a papja példát mutatott.
A vén anyó meg, hallva neszemet,
Karját kinyujtá; én pedig sziszegve.
Beléharaptam, mint a szent12 kigyó.
Ő visszarántá karját hirtelen
S beburkolódzva szépen meglapult,
Féltébe’ bűzt eresztve, mint görény,
Én a fazékból jól behabsolék,
S megtöltve a degeszt, lenyúgovám.
Nő
S nem jött az isten még le?
Karion
Még nem akkor. –
Aztán pedig majd furcsát is tevék:
Mert, hogy leszálla,13 s hozzánk ért, nagyot
Szeleltem, felfuvódván a hasam.
Nő
Utálva fordult tőled el, tudom.
Karion
Nem a; hanem Iaso14 elpirult
Kíséretében, Panakeia14 meg
Befogta orrát… nem tömjént eresztek.
Nő
Hát ő maga?
Karion
Föl sem vevé, bizisten.
Nő
Parasztos isten úgy hát, mint te mondod.
Karion
Nem; csak ganéjturkáló.15
Nő
Vakmerő!
Karion
Féltembe’ a fejem beburkolám;
Ő meg körüljárt méltóságosan
S mind sorra nézte a betegeket.
Majd a legénye kőmozsárt teve
Elé, ütővel, és szekrényt…
Nő
De te
Hogy láttad ezt, ha a fejed be volt
Takarva, gaz csont?
Karion
A szűrön keresztül:
Mert volt azon lyuk, Zeus uttarcs’, elég.
Előbb is a Neoklides szemének
Dörzsölt kenőcsöt, három ténoszi16
Foghagyma főt vetvén belé; továbbá
Aszattal,17 ebtéjjel vegyítve, törte
Mozsárban, és ecettel föleresztve,
Kiforditá pilláit, úgy kené meg,
Hogy jobban fájjon. Ő pedig nagyot
Bődült, s ugrott, szaladt; hanem az isten
Mosolygva szóla: „ülj itt, kenve, már:
Hogy több gyülésben izgágát ne tégy!”18
Nő
De mily derék s bölcs honfi az az isten!
Karion
Akkor pedig, Plutónnak19 ülve mellé,
Előbb is megtapintó a fejét;
Majd tiszta gyolcsot vévén, a szeme-
Héját letörlé; Panakeia20 meg
Arcát, fejét bársonnyal fedte be.
Cuppanta egyet ajkával az isten,
Mire a szentélyből két roppant kígyó
Rohant ki…
Nő
Oh, szerelmes istenek!
Karion
Szépen becsúsztak a bársony alá
S körülnyalák pilláit, úgy hiszem;
S előbb mint tíz pohár bort te kiinnál,
Felálla Plutos, látva, asszonyom.
Én örömembe’ tapsolék, s uram
Költém – azonban kígyóstúl az isten
Nagy-hirtelen már a szentélybe tűnt.
Plutost meg a mellette feküvők
Falták-ölelték, mit gondolsz? egész
Éjjel virasztva, míg feljött a nap.
Én meg becsültem az istent nagyon, hogy
Plutost szemessé tette oly hamar,
S Neoklidest még jobban megvakítá.
Nő
Mi nagy hatalmad, én-uram-királyom!21
De monddsza csak, hol van Plutos?
Karion
Jön ő is:
De roppant néptömeg fogá körűl.
Mert a kik eddig jámbor, de szegény
Sorban valának, örömükbe mind
Úgy üdvözölték, fogdosák kezét;
A dúsak, a sokkalbirók pedig,
Kiknek vagyonja nem gyűlt igazán,
Szemöldük összerántva dúzzogának.
A jók követték koszorúzva mind,
Nevetve, áldva; s az ütemre lépő
Vén emberek talpán döng a saru.
(orvos), és a meztelen gráciák (Meditrine, Hügieia és Panakeia)
A kötet keletkezési ideje: XV. század második fele
