Errata rovat

Sztratoszféra-repülők

Egy kis ünneprontás
Karinthy Frigyes
fizika, elemi részecskék, kozmikus sugárzás, sztratoszféra, Piccard, Cosyns

„…tanár úr, nagyon kíváncsi vagyok, mit végzett, mit tud mondani például a kozmikus sugarakról, amiket egy tudós ismerősöm állítása szerint itt a földszinten éppen olyan jól lehet tanulmányozni, mint tizenöt kilométernyi magasságban…”. Egy frászt lehet ugyanúgy tanulmányozni! Jó lenne tudni, hogy ki volt az a bizonyos „tudós” ismerős. Akárki volt is, azt bizton állíthatjuk róla, hogy a részecskefizikához, azon belül pedig a kozmikus sugárzás kutatásához nem értett. Karinthynak ez az írása vészesen emlékeztet a mai „fotelből beszólókra”, akik megfelelő ismeretek nélkül látnak el mindenkit tanáccsal az Interneten keresztül. Mindezek alapján az írás – szomorúságomra – az ’errata’ rovatban landol. – A szerk.

Ha nem megy másképp, inkább vállalom. Vállalom a gyanúsítást, hogy irigy vagyok rájuk. Kalandvágyból, szó szerint, mert magam is a magasságok felé törekszem és hiúságból, átvitt értelemben, mert stréber vagyok, szeretném bezzeg, ha ennyit ünnepelnének, megjelölnék a helyet, ahol leszálltam, kitüntetne a belga király, az Illustration címlapja hozná az arcképemet.

Bár, ami szerény arcképemet illeti, mint a felső sarokból is látható, nem felel meg a célnak: csodálatosképpen a sztratoszféra-repüléshez különleges külső fejberendezés kell, legalább az eddigi jelek szerint – úgy látszik –, másképpen nem értené az ember, hogy lehet az, hogy mind hasonlítanak egymáshoz. Piccard-nál meg most ennél a Cosyns-nál is, tessék megnézni, sűrű fekete üstök, majd széles és szinte nyugtalanítóan merész homlok alatt keskeny és hegyes állban végződik a kedves kis madárfej, pöttöm bajuszkával, vékony, egyenes orral és szájjal. Nem a repülők szinte szokványossá lett klasszikus görög atlétaprofilja, de nem is a műszerek fölé hajló tudós tűnődő homloka ez: az kétségtelen, hogy intellektuális fej, erősen az, de inkább abban az értelemben, ahogy Wells képzelte el a csupa ész Übermenschet, egyrészt a Holdban, óriási rovarnak, ragokkal és csápokkal, másrészt a Marsban, elnyomorodott végtagokkal, rettenetes hólyagfejjel. Mindenesetre furcsa bogarak, különösen Cosyns, úgy lóg keze-lába, mintha csak rá volna akasztva, s mintha nem is a lábán járna, hanem a feje húzná maga után ezeket a nyúlványokat, a levegőből. Az ám, most veszem észre, kis léggömb, ballon captif, ami kötelet vonszol a földön. Háromszögletű léggömb, mértani idom. Még a neve is trigonometria-órák lidércnyomását idézi. Cosyns. Cosinus alfa, plusz cosinus béta. Szembenlevő szög. Komoly dolog, nem lehet viccelni, vagy tudod, vagy nem tudod. Meg lehet bukni belőle.

Auguste Piccard
1932. augusztus · German Federal Archives Aktuelle-Central Bilder, Georg Pahl
Picard professzor és Cosyn mérnök a második sztratoszféra-út utasai

Egyébként vidáman és elégedetten néznek farkasszemet a felvevőgéppel. Ott állanak a lekókadt léggömb mellett, amiből kiment a szusz, ami azonban még ehhez képest is meglepően kicsike, ha a vállalkozást nézem, amire készültek. Isten háta mögötti kis faluban szállt le a gömb (nem is gömb, inkább afféle körte), vagy tiroli parasztok hurcolták be a havasokból. Fantasztikus kaland. Isten csodája, hogy megmenekültek, tegnap óta elveszettnek hitte őket az a másik, jelentéktelen kicsi gömb, ami alattuk kering, s ami huszonnégy órán át egy remegésben volt miattuk, megfeledkezve kicsinyes üzleteiről és érdekeiről, a rádióhullámok szárnyain remegett, és féltette őket az egész földgolyó, ugyanis nem adtak le híreket tegnap este óta, mint kiderült, a rádiójuk az első percben elromlott, tájékozatlanul lebegtek a sztratoszférában, aztán Cosynus tanár úr segédje, Doktor Cotangens súlyos orrviszketést kapott a ritkuló levegőtől, azonkívül iszonyú hideg lett, mínusz négy fok, majd megfagytak a könnyű úszónadrágban, amiben felmentek, a szalmakalapot is lefújta a fejükről egy elcsapó üstökös farka, így hát kénytelenek voltak leszállni, és nagyon csodálkoztak, hogy Bürgöndlefetyén vannak, ők azt hitték, Norvégiában fognak földet érni. Mindezek után mégis vidámak, a valódi tudósokat annyira jellemző közvetlenséggel válaszolgatnak az újságíróknak, fogadják a polgármestert, kedvesen mosolyognak a banketten, udvariasan megköszönik a japán császár által küldött Naplovag-rendet. Ami tudományos eredményeiket illeti, az erre vonatkozó kíváncsi kérdésekre egyöntetűen, mondhatnám karban azt válaszolják, elnéző jóindulattal bocsátva meg a hülye laikusnak példátlan tudatlanságát, ami ilyen ostoba kérdés feltevésében nyilatkozik meg, hogy a tudományos eredménnyel, természetesen, nagyon meg vannak elégedve, de arról korai beszélni, a műszerek áttanulmányozása s a számítások elvégzése hosszú, hosszú hónapokat, esetleg éveket vesz igénybe, de lehet, hogy évtizedeket, s akkor is természetesen, csak a szakértő tudományos világnak fognak beszámolni ezekről az eredményekről.

A marha laikus erre szégyenkezve elhallgat, és zavartan mosolyog, hogy miként is kérdezhetett ilyen hülyét.

Mint laikus én is zavartan mosolyogtam eddig, ha a tudós szerényen és halkan figyelmeztet laikus voltomra, laikus kérdésemre adott válasz helyett, mert hiszen laikus kérdésre nem is lehet válaszolni.

De nekem most elég volt a zavart és hülye mosolyból, és ezennel fellázadok, és osztályöntudatra és szervezkedésre szólítva fel laikus társaimat, egyáltalán nem vagyok hajlandó tovább hülyén mosolyogni.

És van szerencsém igen önérzetesen és hangosan megkérdezni Piccard tanár urat, aki másfél éve végzi sztratoszféra-repülése alkalmából gyűjtött tudományos adathalmazának feldolgozását, hogy mi lesz, tanár úr, nagyon kíváncsi vagyok, mit végzett, mit tud mondani például a kozmikus sugarakról, amiket egy tudós ismerősöm állítása szerint itt a földszinten éppen olyan jól lehet tanulmányozni, mint tizenöt kilométernyi magasságban,(1) ami távolságnak annyi, mint ide Kispest vagy Pomáz. Tehát nem sztratoszféra és nem „világűr”, ahogy a lapok írják, hogy aszongya: „Cosyns tanár holnap indul a világűrbe”, mert ha egy tizenöt kilométerre felemelkedő léggömb a világűrben van, akkor a fejem búbja is a világűrben van, illetve egész testem a világűrben van, a talpamat kivéve.

És ha ünneprontó és példányszámrontó és vezércikkrontó és bankettrontó és királyi kitüntetésrontó és világszenzáció-rontó laikus beleszólásomra azt felelik nekem, hogy egy laikus ne szemtelenkedjen és legyen szerény, akkor én azt mondom, hogy egy tudós viszont ne induljon el úgy a világűrbe, hogy a rádiókészüléke öt perc múlva felmondja a szolgálatot, mert egy tudósnak tudnia kellene, azért tudós, hogy úszónadrágban és szalmakalapban nem lehet a világűrbe jutni, egy tudósnak tudnia kellene, hogy odafönt ritka és hideg a levegő, tehát készülnie kellene rá, hogy ne kapjon orrvérzést és ne fázzon meg, tudományos műszerekkel és készülékekkel kellene készülnie rá, mert egy tudósnál nem arról van szó, hogy ő mekkora hős és milyen elszánt ember, hanem arról, hogy mekkora tudós és milyen mértékben tudja a tudomány és technika eredményeit felhasználni, további eredmények elérése céljából. Mert ha egy laikus ember rászánja magát, hogy ő egy mosóteknőben és a kezeivel evezve átkel az óceánon, vagy visszafelé járva, esetleg egy lábon ugrálva körülgyalogolja a Földet, akkor ez egy szép emberi és sportteljesítmény, az akarat és kitartás eszméjének nevében: de ha egy tudós azért indul el a világűrbe, hogy a kozmikus sugarakat tanulmányozza, a tudás és megismerés nevében, akkor nekem nem imponál az a bátorság, amivel megfeledkezett róla, hogy a szelepek befelé nyílnak (Piccard!) és hogy a jégkéregtől esetleg megpukkad a selyemszövet és hogy a gondola esetleg leszakad és hogy a cipőzsinórja esetleg kioldódik és hogy általában az egész naiv és hülye tákolmány, ez a Montgolfier-korabeli ősballon, amiről egy elemistafantáziából született bádoggolyó lóg le cérnával odamáslizva, hogy ez az egész korszerűtlen fából vaskarika nem alkalmas a világűrbe való utazásra, illetve emberszállításra (amint az tízszer bebizonyult) – nem imponál a bátorsága, hogy mégis felmerészkedett, vállalva a csaknem bizonyos kudarcot, egyszerűen azért nem imponál, mert itt nem a bátorságról volt szó, hanem a tudományról, és nem arról volt szó, hogy Piccard vagy Cosyns milyen magasra tud jutni, hanem arról, hogy a tudomány milyen magasra tud jutni, azon a kiépített sínen, amit minden eddigi tudomány tudatában és felhasználásával építettek ki, éppen azért, hogy az ismeretlent minden eddig ismert segítségével közelítse meg – gyalog csak ott kezdjen járni, ahol már muszáj, mert véget ért a sín.

Közben persze nagyon jól tudom, hogy magamra maradok humanista dohogásommal, s a kolportázs-érdeklődés az emberi teljesítménynek továbbra is csak szépségét és hatásos bátorságát fogja méltányolni, a jellem szempontjából, akkor is és ott is, amikor és ahol nem a jellem, hanem a tudás és rátermettség a fontos közérdek. És lelkesedni fog továbbra is a kéz nélküli, lábbal hegedülő művészért, mert az nehezebb s könnyen ejti el azokat, akik a könnyebb végét azért fogják meg a dolgoknak, hogy a legnehezebbet elérjék: a józanokat és önzetleneket. Ezért írtuk évtizedeken át a himnuszokat a tengeralattjárók acélbendőiben keserves kínos halállal elpusztult katonák hősi haláláról, ahelyett hogy azt az ismeretlen nevű urat ünnepeltük volna, aki most végre-valahára rájött, hogy a tengeralattjárókban nem kell elpusztulni, nagyon egyszerű szerkezettel meg lehet menteni a legénységet akkor is, ha a hajó elsüllyed.

Folytassam az olcsó, szomorú általánosítást?

Nem nyilvánvaló minden józan ember előtt, hogy a magas politikában is a jellem és akarat és bátorság emberét keresi a kor, vezetőnek és diktátornak – mintha e szükséges tulajdonságok fölöslegessé tennék a szakértelem és odavalóság kivételes adományát? De ki merné kétségbe vonni e bálványimádók között, hogy a jellem és bátorság egyben szakértelem is? A diktátor a legerősebb ember, tehát nyilván a legtudósabb államférfi is: ne légy kíváncsi, ostoba laikus, ma még korai volna nyilatkozni, de negyven-ötven év múlva majd beszámol eredményeiről a „történelem ítélőszéke előtt”.

Pesti Napló, 1934. augusztus 26.

  1. „A részecskék fizikájában és a csillagászatban is egy sokszor bizonyított általános szabály, hogy a legérdekesebb és legmegdöbbentőbb felfedezéseket olyan kísérleti berendezésekkel (gyorsítókkal, detektorokkal) érték el, amik új energiatartományba léptek, vagy amikkel egy újabb tulajdonságot (polarizációt, szögeloszlást) lehetett mérni. Az atmoszférát bombázó energetikus elemi részecskék (protonok, atommagok) a ’levegőatomokkal’ ütközve addig ismeretlen új elemi részecskék egész sorát keltették, mint a pozitront (az elektron antirészecske partnerét), a müont és erősen kölcsönható részecskéket (pozitív, negatív és semleges pionokat, K-mezonokat stb.). A 1930-as évektől egészen az ötvenes évek elejéig a részecskefizika meglepő kísérleti eredményeit szinte kivétel nélkül a nagy magasságokon elhelyezett, kozmikus sugárzást mérő detektorok szolgáltatták. Ami az elemi részecskék fizikáját illeti, 1953-ban fordult a kocka és a kiszámíthatatlan tulajdonságú kozmikus sugárnyaláb helyett a gyorsítók építése garantálta a kontrollált laboratóriumi kísérleti munkát.” Részecskebombák a világűrből
  1. Auguste Antoine Piccard (1884–1962) – svájci fizikus. Léggömbök segítségével tanulmányozta a kozmikus sugárzást és eközben 1932-ben 16,2 kilométeres magasságot ért el. 1947-től mélytengeri kutatásokba kezdett és saját tervezésű batiszkáfjával több mint három kilométer mélyre merült.
  2. Max Cosyns (1906–1998) – belga fizikus, feltaláló és felfedező. Auguste Piccard asszisztense volt az Université Libre de Bruxelles-en és 1932. augusztus 18-án részt vett az emelkedési rekord felállításában.
  3. Übermensch német – itt inkább felsőbbrendű intelligencia.
  4. ballon captif – kábelekkel földhöz rögzített léggömb.
  5. másli – csokor.
  6. colportage francia – házaló kereskedés (pl. könyvekkel), híresztelés, álhírterjesztés.

Karinthy Frigyes: Szavak pergőtüzében. Cikkek, humoreszkek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. (Karinthy Frigyes összegyűjtött művei)