Otthon állam
Maga az az elgondolás, mely a jövő társadalmi változásait kozmikus katasztrófákkal, világméretű megrázkódtatásokkal kíséri (gondoljunk A jövő század regényének utolsó fejezeteire, az üstökös megjelenésére, új bolygó születésére stb.) feltehetőleg kapcsolatban van Fourier1 fantasztikus kozmogonikus elképzeléseivel is. Théorie des quatre mouvements et des destinées générales című korai művében (1808) felvázolja a Föld történetének múltját, jelenét, s előrepillant a távoli jövőbe, megjósolva a Föld pusztulását, amely véleménye szerint egy igen hosszú, harmonikus periódus után fog bekövetkezni.
Pándi Pál Jósika [Miklós] Végnapok című novellájával kapcsolatban mutat rá Fourier kozmogóniájának feltételezhető hatására („Kísértetjárás” Magyarországon I. 229. p.). Waldapfel József Az ember tragédiájának egyes képeit, a Föld kihűlésének jeleneteit Fourier említett gondolataival hozza összefüggésbe (Waldapfel József: Madách és Fourier. = Magyar Tudomány 1965. 6. szám. 383–397. p.).
Fourier kozmogóniája szemmelláthatólag hatott Jókaira is (egyébként Fourier neve az egyik noteszban is szerepel, a „Társadalom” címszó alatt gyűjtött nevek között, Malthus, Darwin, Schopenhauer, Saint Simon nevének szomszédságában. Vö.: 7. notesz, 52. rectro, Kritikai kiadás:2 Följegyzések I. 305. p.). Fourier-ra hivatkozik fent idézett, Kertbenyhez írt levelében is. A Théorie des quatre mouvements néhány motívuma – véleményünk szerint – A jövő század regényében, sőt már a Fekete gyémántokban, Delejország leírásában tükröződött. Fourier táblázatot mellékel művéhez a Föld jövő átalakulásának fázisairól. A második fázis legfontosabb eseményeként az „északi korona” (couronne boréale)3 megszületése szerepel. Művében részletesen leírja az „északi korona” megjelenésének körülményeit és következményeit: a Föld fejlődésének egy bizonyos eljövendő stádiumában, miután az Északi-sark mágnesessége megváltozik,
„az északfény, amely igen gyakran jelenik meg, nagy gyűrű vagy koszorú formájában állandósul az északi sarknál… E fluidum, amely most csak fényt áraszt, új tulajdonságot fog fölvenni – a fénnyel együtt meleget is sugároz majd.”
Nagyon hasonlít ehhez az a kép, amelyet Jókai fest a Delej országáról: az éjsark országa felett
„ott világol az örök északi hajnal, mint egy sugárkoszorú, ezernyi szivárványból, majd erősebb, majd szelídebb fénnyel. A föld delejének kisugárzása ez, vakító, éltető, melegítő sugárpiac.”
Fourier jóslata szerint az „északi korona” hatása messzi vidéken is érezhető lesz, a 60°-tól a sarkvidékig megváltozik az éghajlat, az éjsarkon olyan meleg lesz, mint Andalúziában vagy Szicíliában. Az egész Földön mérsékelt éghajlat lesz, az „északi korona” hatására megszűnik minden szélsőség. (uo.) Jókai ugyancsak foglalkozik az örök északi hajnal áldásos hatásával – a tájék a messze láthatárig és azon alul is fényárban úszik alatta;
„Nem a nappal égető, perzselő fénye az, hanem egy tündérvilági ég szelidítő, melegítő, változó ragyogása… Itt a tél nem hideg, a nyár nem forró, tavasznak és ősznek virágból, gyümölcsből fonott koszorúi csaknem összeérnek.”
(Érdekes, hogy Jósikánál is hasonló éghajlati változásokról olvashatunk [Végnapok], s az ő utópikus társadalmában is megjelennek a „delejesek”, akik különböző tulajdonságaikkal, akárcsak Delejország vagy Otthon lakói, az átlagemberek fölé emelkednek.)
A jövő század regényében is sok szó esik a jövő éghajlati változásairól, de itt mindez nem az „északi hajnal” megjelenésével, hanem a földtengely kiegyenesedésével függ össze. Fourier is részletesen foglalkozik azzal, hogyan ellensúlyozza az „északi korona” megjelenése a földtengely ferdeségének hátrányos következményeit – így tulajdonképpen Jókai és Fourier gondolatai itt is nagyon közel járnak egymáshoz.
Fourier kitér arra, hogy ha majd az „északi korona” kiküszöböli a tél okait, elsősorban a földtengely elhajlását, akkor az északi szelek télen is mérsékeltebbek lesznek. Egyebek között megemlíti, hogy Pétervárott márciustól lesz lomb, Párizsban februártól. (i. m. 43. p.)
Jókai regényében a tudósok kiszámítják, hogy ha a Föld tengelye „csak annyira is visszahajlik, mint a Saturnusé”, akkor a Föld északi részén a meleg égöv vonala Európában Odesszától a Kárpátokig, Csehországig, Berlinig fog elvonulni.
„Oroszország területe mérsékelt égalj alá kerül,… Sibéria lesz a föld éléstára”
„Nálunk a tavasz kezdődni fog februárral…”
Fourier, miután megjósolja, hogy a 60°-nál szőlő fog teremni, az 53°-nál narancs, hozzáteszi: az olvasó azt hihetné, hogy miután a hideg nagymértékben csökken az északi mérsékelt övezetben, következésképpen a forróság elviselhetetlenné válik az Egyenlítő közelében; de semmi ilyesmi nem fog bekövetkezni. Szenegálban a nyár kevésbé lesz kimerítő, mint most Franciaországban, kellemes, mérsékelt éghajlat foglalja el a mostani hurrikánok és viharok helyét. (i. m. 44. p.)
Lényegében ugyanezt a gondolatot fejezi ki Jókai, aki az európai éghajlat jövendő enyhülésének leírásához hozzáteszi:
„De nagy átalakulás alá kerül egész Ausztrália; a szigetvilág, Dél-Amerika, Afrikával együtt. A hő égalj felőlük odább vonul, s kapnak helyette olyanforma mérsékelt égaljat, aminő most minket befed: esős őszt, hideg tavaszt, növényaltató telet.”
Fourier rámutat, hogy a Déli-sark,
„melynek nem lesz koronája, örök hidegbe süllyedve marad.”
Jókai A jövő század regényében így ír:
„Ez év decemberében már a délsark vidéke hiába fogja várni a nyarat. Neki az örök tél jut.”
Fourier, aki a földtengely elhajlásában célszerűséget lát (Isten így készítette elő az „északi korona” megjelenését), kifejti, hogyha
„a tengely egyenes lenne, az Archangeli öböl vagy a Fehér tenger hajózhatóvá válna, viziut keletkezne földünk egymástól legtávolabbi zónái között.”
Jókainál a földtengely kiegyenesedésének várható következménye egyebek közt, hogy a Behring-szoros
„Ázsia és Amerika közt megnyílik, az északi tengeri út felszabadul.”
Fourier hosszasan fejtegeti annak eshetőségét, hogy különböző előre nem látott események is bekövetkezhetnek a Föld életében, így például új bolygó jelenhet meg rendszerünkben. Ennek különböző lehetséges módozatai közül egyet részletez: előfordulhat például, hogy egy nagy üstökös, a Jupiterhez hasonló méretű, miközben helyet keres magának, magával ragadja holdjaként a kis planétákat. Ennek az üstökösnek nagyon valószínű megjelenése nem okozna kárt.
„Ellenkezőleg, egy ilyen esemény kedvező változásokat idézhetne elő: megváltozna a napok és évszakok rendje, az új planétaként elhelyezkedő üstökös helyettesítené a holdat és világitó fényt árasztana.”
Szembeötlő, hogy A jövő század regényében is egy üstökös válik rendszerünk új bolygójává. Ez az üstökös ugyan nem ragadja magával a bolygókat, mint Fourier-nál, de lepattantja a Saturnus gyűrűit. Fourier-hoz hasonlóan Jókai is feltételezi, hogy a Föld találkozása az üstökössel megváltoztatja a napokat, s esetleg egy nap csak négy órából fog állni, vagy az üstökös paralizálhatja a Föld tengelykörüli forgását, s így az egyik oldalán örök nappal, a másikon örök éjszaka lesz. (Kritikai kiadás II. kötet. 339. p.)
Ha valószínű is, hogy Fourier egyes eszméi hatással voltak Jókaira regénye megírásakor, még mindig tisztázásra vár a kérdés, vajon magát Fourier-t olvasta-e vagy valamelyik Fourier-népszerűsítő közvetítésével ismerte meg gondolatait. Utóbbiaknak több műve terjedt el Magyarországon, de csak kevesen foglalkoznak közülük részletesen Fourier kozmogóniájával. (Megjegyzendő, hogy a Budapesti Szemle említett cikksorozatai sem térnek ki erre a kérdésre.) Az 1840-es években nálunk igen népszerű Lorenz von Stein könyvében (Der Socialismus und Communismus des heutigen Frankreichs. Leipzig, 1842.) külön kis fejezet foglalkozik a kozmogóniával, s itt az „északi koronáról” is szó van, számos részlet azonban, amely feltehetőleg Fourier hatására került be Jókai könyvébe, itt sem szerepel. Természetesen Jókai igen sok más forrásból is meríthette ismereteit (az üstökösök természetéről, szerepéről például igen sok tanulmány jelent meg ebben az időszakban, ezekre még kitérünk a „Csillagászat” alfejezetben), ezeknek teljes felderítése azonban még további kutatást igényel.
Ha a fentiek valószínűsítik is Fourier hatását Jókaira, mindez nem cáfolja Nacsády feltételezését, amely szerint Jókai sokat merített a XVI–XVII. századi államregényekből. Nacsády helyes megállapítása szerint még bizonyos államberendezkedési, közgazdasági természetű elemek mögött sem kell okvetlenül Saint Simon-t, Fourier-t keresnünk, hiszen a tudósok társadalomirányító tevékenysége Campanella Napállamában is szerepel, a termelés tervszerűsége, a közvetlen árucsere felbukkan Morus Utópiájában, a technikai fejlettség társadalmi viszonyokat befolyásoló szerepe igen fontos Campanellánál, akinél a Citta del Sole polgárai felfedezik a repülés tudományát, távcsövet készítenek a rejtett csillagok megfigyelésére stb. Bacon Nova Atlantisában az időjárás megfigyelésére torony-obszervatóriumok működnek, mesterséges laboratóriumukban szelet, esőt, havat, sőt élőlényeket tudnak előállítani. (Nacsády József: Jókai „Delejország”-áról. Irodalomtörténeti dolgozatok, 29. sz. Szeged, 1962. 19. p.) Nacsády mindezt főként a Fekete gyémántokra vonatkoztatja, de, bár Delejország és Otthon állam korántsem azonosítható, mégis valószínű, hogy Jókai Otthon állam leírásakor is hasznosít egyes, a XVI–XVII. századi államregényekből vett motívumokat. Otthonra is vonatkozik a technika fejlődésének fontossága, a csillagászat, meteorológia igen nagy szerepe stb. – Bacon Nova Atlantisában például (akárcsak Otthonban) mesterséges anyagokat állítanak elő, meleget termelnek és alulról fűtenek. (Francis Bacon: Új Atlantis. Budapest, 1954. Összeállította Szigeti József: 112, 117. p.) Különösen érdekes az a rész, ahol Bacon „optikai játékok és látszatok előidézéséről” ír (i. m. 117. p.), valamint a szemfényvesztés házáról, amelyben „mindenféle… csalást és illuziót” idéznek elő. (i. m. 119. p.)
Jókainál is felmerül a „szemfényvesztés” témája a regényben, többek között ott, ahol Sasza Severust különböző „szemfényvesztésekkel” és optikai csalódásokkal kábítja el. (Kritikai kiadás II. kötet.) – Thomas More Utópiájának lakói szabad óráikban előadásokat látogatnak (Utópia. Fordította Kardos Tibor Budapest, 1963. 54. p.); Jókainál az Otthon városában is így történik (Kritikai kiadás II. kötet.) Utópia államban nincs szerencsejáték (51. p.), mint ahogy Otthonban sincs kártyajáték. More-nál a bűnösök fülébe akasztanak aranygyűrűt (44. p.), Jókainál a „vétkes… fülgombját kifúrják”, majd ha megjavul és visszafogadják, egy ichor-gyémánt függőt kap. (Kritikai kiadás II. kötet. 23. p.) (Részletesen lásd a Tárgyi és nyelvi magyarázatokban.) Ha azonban Otthon állam felépítésének egészét nézzük, úgy korántsem azonosak azok a szálak, amelyek Jókai regényét Th. More, Bacon, Campanella művéhez fűzik. Thomas More és Campanella a jövőt magántulajdon osztályok, család nélkül képzelik el; Otthon államában megmaradnak az osztályok, a család, a tulajdon – akárcsak Bacon Nova Atlantisában de már a baconi utópikus társadalom harmóniája nélkül. (Ez inkább Delejországra jellemző.) Otthon államban a technika már nemcsak a bőség megteremtését, de a lázongó munkások leverését is szolgálja.
A regény technikai, természettudományos vonatkozásai
A jövő század regényét a jövő technikai fejlődését ábrázoló lapok a mai tudományos-fantasztikus regénnyel rokonítják s főként ezek alapján tekinthetjük e művet a magyar tudományos-fantasztikus regény egyik előfutárának.
„…Mi, ennek a »jövő századnak« a gyermekei nem koronázunk Habsburg Árpádot. Tatrangi Dávid individualista műhelye helyett kutatóintézetek és gyárak hálózata készíti az ember felszabadítására hivatott műszaki alkotásokat. Mégis mércét jelent ez a mű a mai sci-fi regények íróinak, melynek – úgy tűnik – nem is olyan könnyű megfelelni”
– írja Marx György „Utazás a jövőbe” című tanulmányában. (Marx György: Jövőnk az Univerzum. Budapest, 1969. 329. p.)
Jókai természettudományos érdeklődése közismert: az életútját ismertető könyvekből tudjuk – mint ahogy erről noteszbejegyzései is tanúskodnak – mennyire érdekelte minden technikai újításról szóló hír; a balatonfüredi Jókai-múzeumban ma is látható az a távcső, amellyel villája ablakából a csillagokat fürkészte. Ez a természettudományos érdeklődés, főként a Fekete gyémántokban és A jövő század regényében, de más műveiben is tükröződik; művészi értékük mellett ezek a regények még egy fontos funkciót töltenek be: egy olyan korban, amikor a nagyközönség nem érdeklődött annyira a természettudományok iránt, mint ma, ráirányította a figyelmet e fontos területre. (Vö. Földváry Aladár: Jókai – a geológia népszerűsítője. = Különlenyomat a Természettudományi Közlöny 1939. jún. 6. számából. Jókai természettudományos érdeklődéséről lásd Jókai természettudománya. Bemutatja Veress Zoltán, Bukarest, 1976.)
Ez a széles körű érdeklődés, amely az irodalom, történelem területéről nem egyszer átcsap anyagért a természettudomány és technika világába, mindenekelőtt egyéni, alkati adottság. Emellett azonban feltétlenül szerepet játszhatott kialakulásában a kor atmoszférája. Feltehető, hogy az íróra egész életútján jellemző sokoldalú érdeklődés az élet jelenségei iránt diákkorában, az 1830–40-es években kezdődik, vagyis akkor, amikor a humán és természettudományos ismeretek nem válnak még úgy el egymástól, mint a későbbiekben. Várkonyi Ágnes e kérdést történelemtudomány és természettudomány viszonylatában tárgyalja, s rámutat, hogy
„a reformkor ifjú hevülete a két tudományterület szerves és szoros kapcsolatát teremtette meg.”
Véleménye szerint reformkori historikusaink és történelemszemléleti kérdésekkel foglalkozó íróink alapműveltségének egyik legszembetűnőbb rétege a természettudományos érdeklődés. Másrészt viszont többen a természettudományi studiumoktól jutnak el a történettudományokhoz – mint például Szilágyi Ferenc, Vajda Péter vagy Tarczy Lajos. (Várkonyi Ágnes: Történettudomány és természettudományok a XIX. század közepén. = Magyar Tudomány 1967. 6. szám. 384–397. p.) Mindez részben érvényes az irodalom viszonylatában is (például a kor folyóirataiban nemcsak történelmi, de irodalmi cikkek is szerepeltek természettudományos értekezések mellett). Jókai ezekben az években s ilyen légkörben alapozta ismereteit. Későbbi visszaemlékezéseiben írja, hogy akkor szerette meg „a természetrajzot és a historiát”, amikor Vály Ferenc – aki 1839–40-ben a komáromi iskolában tanította – Gibbont és Kantot, majd Rottecket és Buffont olvastatott vele. (Az én életem regénye. Jókai hátrahagyott művei V. kötet. Budapest, 1912. 161. p.)
Még jelentősebbek lehettek e tekintetben pápai diákévei: 1841-ben került Pápára „fizikát tanulni”. („a tanéveknek a kiválóbb tudomány szerint volt az elnevezésük” írja.) Itteni tanárai közül különösen Tarczy Lajosra emlékszik vissza nagy szeretettel:
„Tarczy volt a legkitűnőbb tanár a főiskolában; Ő magyarázta a természettant és a felsőbb mathezist… Tankönyve ma is használható. Akkor ez volt az egyedüli nyomtatott fizika. Hát még az előadása! Azt élvezet volt hallgatni. Ő maga megteremtette a főiskola fizikum múzeumát, s experimentációi bűvészestélyek számba mentek. Ő alapította meg a »pápai képzőtársaságot«, mely az ő elnöklete alatt szépirodalommal és szónoklattal, részben komoly államtudományokkal is foglalkozott… Valóságos fióktudóstársaság volt.”
Valószínű, hogy ezeknek az ismereteknek, kísérleteknek egy részét Jókai kitűnő memóriája még jóval később, A jövő század regényének megalkotásakor is őrizte, illetve – egyéb források mellett – Tarczy tankönyvéből felelevenítette. Könyvtárában ma is megtalálható az említett könyv 1872-es kiadása, melyet Tarczy 1873-ban „barátsága emlékeül” dedikált időközben híressé vált tanítványának. Tarczy Lajos balatonfüredi látogatása alkalmával együtt vizsgálták Jókai csillagászati távcsövével az eget. (Feszty Árpádné: Akik elmentek. Budapest, 1923. 26. p.) Tarczy nevét Jókai regényében is megemlíti, Humboldt, Laplace, Newton, Jedlik,4 Margó,5 Thán6 és mások mellett, amikor a XX. századi tudományos fejlődés legjelesebb elődeit veszi számba.
Igen érdekes az a válasz, amelyet Jókai A Hét körkérdésére adott: a folyóirat azzal a kérdéssel fordult több közéleti személyiséghez, „melyik az a hét könyv, melyet megtartana, ha e hét művön kívül minden egyéb irodalmi műtől mindörökre megválni volna kénytelen?”. Jókai válaszol elsőként: érdekes, hogy a könyvek között, amelyeket egy esetleges „özönvíztől” mentene meg, egyetlen szépirodalmi mű sem szerepel; egyebek közt Ipolyi Arnold Magyar Mythológiáját, Horváth Mihály Magyarország történetét, Diószegi füvészkönyvét,7 Prof. Oken Allgemeine Naturgeschichte für alle Stände című 14 kötetes természetrajzát sorolja fel. (Oken sokkötetes művének a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött példányában számos helyen találkozhatunk bizonyára Jókai kezétől származó ceruzajelekkel. A könyv felhasználására a Tárgyi és nyelvi magyarázatokban térünk vissza.) A Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Jókai-könyvtár számos más kötete is tanúskodik az író természettudományos, technikai érdeklődéséről. Fizikai, meteorológiai kézikönyvek, technikai felfedezéseket ismertető többkötetes sorozatok, csillagászati atlaszok és népszerű szakkönyvek, biológiai, botanikai kiadványok, a világ tájait bemutató színes albumok és gazdagon illusztrált útleírások egyaránt megtalálhatók ebben az érdekes gyűjteményben. (Részletesen e könyvekre a forrásmunkák tárgyalásakor témánként térünk vissza.)
Jókai természetesen az említetteknél sokkal gazdagabb forrásanyagra támaszkodott. A nagy számú könyv mellett bizonyára merített folyóiratokból, közismert, mennyire szerette a Tudományos Gyűjteményt, a Vasárnapi Ujság egy-egy cikke noteszbejegyzéseivel is azonosítható, de találhatott anyagot a Budapesti Szemlében, a Természettudományi Társulat Értesítőjében, az Akadémiai Értesítőben és még sok hazai és külföldi kiadványban. 1863 óta tagja volt a Természettudományi Társulatnak. (Nem tudjuk, eljárt-e vitákra, előadásokra, de bizonyos kiadványokat feltehetőleg megküldtek neki.)
Jókai természettudományos érdeklődéséhez számos párhuzamot találhatunk a múlt század világirodalmában: a tudomány rendkívül gyors fejlődése, a sokszor meglepő felfedezések nem egy író fantáziáját felgyújtották, elsősorban, bár nem kizárólagosan a rendkívülire, az izgalmas, egzotikus jelenségekre érzékenyen reagáló romantikusokét. Poe elbeszélést ír a repülésről (erre a továbbiakban még visszatérünk), Puskin élénken érdeklődik a technikai fejlődés jövője iránt. Vö. M. P. Alekszejev Пушкин и наука его времени, – Пушкин, Исследования и материалы 1. М-Л. 1956. 1–125. p.); a múlt század első felében több orosz utópikus mű született – például F. Bulgarin (Правдоподобные небылицы; 1824 rectro), V. Odojevszkij (4338 год; 1840) tollából –, amelyeknek több motívuma párhuzamba állítható Jókai regényével: e művekben, mint Jókainál is, a jövő társadalmában megmarad a monarchikus államforma, de ugyanakkor a világ képe a hatalmas technikai fejlődés következtében átalakul, amiben a repülés igen nagy szerepet játszik. Ezen túlmenően Odojevszkijnél – mint Jókainál – a jövő tudósai szabályozzák az időjárást, megszüntetik a hideget, megváltoztatják a szelek irányát. Akár csak A jövő század regényében, Odojevszkijnél is sikerül elhárítaniok a Föld összeütközését egy üstökössel; új anyagokat alkalmaznak, például a némileg az ichorra emlékeztető elasztikus üveget, melyet Odojevszkij hősei főleg ruhák készítésére használnak. (Vö. M. P. Alekszejev Пушкин и наука его времени, – Пушкин, Исследования и материалы 1. М-Л. 1956. 1–125. p.; V. Szvjatlovszkij Русский утопический роман, Петроград, 1922.)
Míg az orosz technikai utópiákat csak párhuzamként említettük, valószínűtlennek tartva, hogy Jókai ismerte őket, Victor Hugo A tengerfenék hősei (1866), Bulwer Lytton A jövő nemzedék (1871) című könyvét feltehetőleg olvasta, mint ahogy bizonyára ismert Verne-műveket is, bár ezt Jókai feljegyzéseivel, hivatkozásokkal nem tudjuk adatszerűen bizonyítani. Nyilvánvaló, hogy Jókai nem hagyhatta őt figyelmen kívül, hiszen a francia író már a 60-as, 70-es években igen népszerű volt, s emellett olyan témákkal foglalkozott, amelyek Jókait is rendkívül érdekelték. Ha esetleg nem is olvasta például holdutazásról, illetve léghajózásról írott műveit akkor, amikor azok franciául jelentek meg, bizonyára nem kerülték el a figyelmét a Vasárnapi Ujság közleményei: e lap ugyanis – melynek anyagát Jókai, noteszeinek bizonysága szerint jól ismerte – 1869-ben, illetve 1872-ben lerövidítve megjelentette Verne Utazás a Holdba és Öt hét léghajón című regényét (Vasárnapi Ujság 1869. május 30. 22. szám. 298–300. p. – július 18. 29. szám. 400. p.; 1872. okt. 6. 40. szám. 491–492. p. – 1872. dec. 22. 51. szám. 651–652. p.).
Mindenesetre kétségtelen, hogy Jókai és Verne művei között – különbözőségeik ellenére – lehet bizonyos párhuzamokat vonni, mint ahogy ezt többen meg is tették eddig (például Mikszáth Jókai Mór élete és kora című írásában, Hankiss János Jules Verne. A tudomány a szépirodalomban című művében (Budapest, 1930), Horváth Árpád Verne a technika megálmodója című tanulmányában (Budapest, 1969), D. Szemző Piroska Vernétől Jókaiig című előadásában, megjelent: Science Fiction Tájékoztató 1972. dec. 8. 57. kötet. 63–65. p.).
A jövő század regényének vizsgálata és Verne-művekkel való összehasonlítása bizonyos párhuzamosságra, esetleg közös indítékokra, alkati hasonlóságra enged következtetni. Verne is, Jókai is nagy érdeklődéssel fordul a világ tájainak, népeinek ábrázolása felé, de egyiküknél sem előfeltétele az alkotásnak, hogy lássák is, amiről írnak. Mindketten szívesen élnek a „voyages en fauteuil” – (a karosszékben tett utazások) módszerével. Mindketten élénk fantáziával színezik a valóságot, de Vernére is érvényes az, amit Jókai önmagáról mondott:
„…annyi esze van a fantáziának, hogy saját szárnyain kívül felhasználja a rendelkezésére álló gőzerőt”,
és ezen könyvtárának könyveit érti. Verne is, Jókai is hatalmas forrásanyagból merít; egyes esetekben még e könyvanyagban is felfedezhetünk kézenfekvő, hasonló érdeklődési körükből eredő egyezéseket: például mindkettőjük könyvtárában megtalálhatjuk a Tour du Monde köteteit, vagy Dumont d’Urville útleírásait (Verne könyveinek jegyzékét lásd Kiszely Magda: Verne magyar nemzetképe. Debrecen, 1935.). Mindketten igen sok jegyzetet készítettek olvasmányaikról; a jegyzetelés módszerét nem vethetjük össze, mert Verne halála előtt megsemmisítette feljegyzéseit.
A közös motívumok mindenekelőtt a kor tudományos, technikai felfedezéseiből nőttek ki: mindkettőjük képzeletét felgyújtották az északi-sarki expedíciók, a léghajó kísérletek, amelyekről a sajtó állandóan tájékoztatott, a kor csillagászati felfedezései, amelyeket többek között Flammarion népszerűsített igen lenyűgőzően. (Mindketten említik Flammarion nevét regényeikben.) A jövő század regényéhez tematikus párhuzamként említhetjük a Hatteras kapitányt (1866), amelynek hősei – Tatrangihoz hasonlóan – szintén megpillantják a legendás „északi szabad tengert” (e párhuzamra Nacsády hívja fel a figyelmet a Fekete gyémántok jegyzeteiben, kritikai kiadás 20. kötet. 312. p.).
Jókainál A jövő század regényében villanyrepülőgép szerepel. Ezzel több mint egy évtizeddel megelőzi Vernét, aki majd 1886-ban a Hódító Roburban ugyancsak villanyrepülőgépet szerepeltet. Jókai felveti regényében a Szahara éghajlata átalakításának gondolatát. Ezt a témát Verne 1905-ben dolgozza ki A Szahara tengere című regényében. Vernénél futólag már Utazás a Holdba című művében felmerül a földtengely kiegyenesítésének gondolata, amelyet később Világfelfordulás című (1889) regényében dolgoz ki részletesen, a Föld és egy üstökös összeütközéséről a Hector Servadacban ír stb.
A hasonlóság mellett a különbség is szembetűnő – mint ahogyan Hankiss János megállapítja, Jókai A jövő század regényében nemcsak technikai, de politikai problémákat is látott, míg Verne csak ritkán foglalkozott társadalmi utópiákkal (kivétel A bégum ötszáz milliója; vö. Hankiss: i. m. 84. p.). Ehhez hozzátehetjük, hogy míg Vernénél a technikai találmányok bemutatása, földrajzi expedíciók leírása a legtöbb mű létrehozásának célja (a Verne-regények nagyrésze ismeretterjesztő jellegű), addig A jövő század regényében a felfedezések – elsősorban a repülőgép – igen fontos, de alárendelt szerepet játszanak. Jókai szívesen elidőzik a repülőgép működésének részleteinél, de végül is mindez csak eszköz a társadalmi problémák megoldásához. Ebből adódik, hogy míg Vernénél a cselekménybonyolítást is sokszor az szabja meg, hogy a szereplőknek lehetősége nyíljék egy-egy természeti vagy technikai jelenség elmagyarázásához, addig Jókainál a technikai motívumok kevésbé didaktikusak, szervesebben illeszkednek a cselekmény vonalába; s végül – mint ahogyan Lengyel Dénes írja – A jövő század regénye líraibb, költőibb, mint Verne vagy Flammarion legtöbb műve. (Lengyel Dénes: Jókai Mór. Budapest, 1968. 120. p.) Radó György részletesen elemzi a témát az Egész az északi pólusig jegyzeteiben (Kritikai kiadás: Kisregények 2. kötet. 525–530. p.).
A repülés A jövő század regényé-ben
A találmányok és a tudományos ismeretterjesztés fontos szerepet játszanak Jókai regényében – Otthon államban még az istentisztelet is elsősorban ismeretterjesztésből áll,
„a népszerű természettudományi előadások… lehetetlenné teszik az orthodox mesék érvényben tartását.”
Az író már könyvének előszavában is arra utal, hogy a világot egy találmány fogja átalakítani: a repülés.
Ez a probléma, amely ősidőktől kezdve foglalkoztatta az emberi képzeletet, A jövő század regénye megalkotásának korszakában és az azt megelőző évtizedekben lépésről lépésre haladt a megvalósulás felé. 1782-től, amikor a Montgolfier testvérek először bocsátottak fel sikeresen hőlégballonokat, majd az ezt követő számos kísérlet nyomán, s különösen attól kezdve, hogy az első emberpár (Pilâtre de Rozier és d’Arlandes márki, 1783-ban) a levegőbe emelkedik, a valóság egyre gazdagabb anyagot szolgáltat az írói képzelet számára. Ebből az anyagból merít Edgar Poe The Great Balloon Hoax (1844) című tréfás elbeszéléséhez; a sok hihetetlen részlet ellenére kétségtelenül felhasznált itt léghajósok felszállását ismertető beszámolókat is, amikor megírta az óceánt átrepülő bátor léghajósok történetét. Tíz évvel később, az 1850-es években, Victor Hugo már egész sor léghajós tapasztalatának ismeretében énekli meg La légende des siècles című poémájában a levegőbe felszálló ember diadalát. (Jókai több művében említi e poémát.)
A francia kísérleteknek egészen korai magyar visszhangja volt: még 1783-ban napvilágot látott az első magyar légjáró szakkönyv (Horváth János kötetkéje a léggömbök elméletéről), majd 1784. március 1-én megtörténik az első magyar léggömb kísérlet. (Vö. Nagyrévi György: A léghajózás története magyar tükörben. Veszprém, 1962. 5–6. p.)
Martinovits is készült a saját költségén kiadni egy léghajós-szakmunkát. A csatornát először (1785. jan. 7-én) átrepülő léghajós, Blanchard, léggömbjét, a „levegőégbeli hajót”, Csokonai s Verseghy Ferenc is említi (Nagyrévi: i. m. 6. p.), majd később, miután a XIX. század elején megépül az első merevvázú léghajó, sok szó esik a léghajó kormányozhatóvá tételéről is, Széchenyi is megemlíti e kérdést naplójában.
Jókai tehát bizonyos külföldi és magyar hagyományokhoz kapcsolódik, amikor A jövő század regényében a repülésre irányítja a figyelmet, ugyanakkor kétségtelen, hogy nálunk ő az első író, aki művében e kérdésnek ily nagy – s nem csak technikai – szerepet tulajdonít. A repülés témája Jókait régen foglalkoztatja – hol tréfás, hol komoly formában írásaiban az 1850-es évektől kezdve vissza-vissza tér, s noteszaiban is sokat szerepel. Lehetséges, hogy látta annak a léggömbnek a felszállását, amely hazánkban először emelt utast a magasba: Lehmann Keresztély német léghajóst 1846. márc. 17-én és 25-én Pest–Budán. A mutatványt nagy tömeg bámulta, nyilván élénk visszhangot keltett, feltételezhetően Jókai legalábbis hallott róla. Repülésről azonban csak jóval később, 1853-ban tesz először említést, Találmányok című írásában a jövő technikai vívmányainak tréfás felsorolásakor:
„Feltaláltatik a légben hajókázhatás mestersége. Nem lesz többé földi háború. Hogy lenne? Hijjába lesz minden vitézsége, minden rendezettsége a hadseregeknek, hijjába az ágyuk, rakéták, sáncok és pallisadák, egy levegői flotta fellyül kerül, s csillagokkal dobálja agyon az embereket. A ki hadakozni akar, kénytelen lesz felmenni az égbe. És az igazán jó lesz….”
Néhány évvel később megint tréfásan, s megint a háborúval kapcsolatba merül fel a téma. Az Üstökös népszerű „Politikus csizmadiá”-ja nem jár messze A jövő század regényének témakörétől, amikor így elmélkedik:
„…Igen biz a muszkák találtak fel most valamit; levegő hajói flottákat…, a luftballonban felviszik a bombát, rakétát, a sok katonaságot, s onnan hajigálják az öldöklő szerszámokat a várakra, a hajókra, az ármádiákra. Őket odafenn senki sem bánthatja, ők meg onnan odalőnek ahova akarnak, s ha neutrális országra találnak, a meg nem akarja őket keresztül bocsátani, levegőhajóra rakják a hadsereget s átugratnak rajta.”
Futólag említi a repülést Az új földesúr című regényben, de e téma csak az 1870-es évek elején jut nagy szerephez Jókainál. Ebben nyilván része volt annak, hogy a francia–porosz háború idején, Párizs ostromakor a léghajókról minden eddiginél több szó esett: ekkor rendszeresen röpültek át léghajók az ostromgyűrűn, jelentéseket, leveleket, postagalambokat szállítva. A lapok világszerte, nálunk is, tele vannak ezzel kapcsolatos hírekkel. A Vasárnapi Ujság többször közöl képes tudósításokat, például 1870 novemberében egy porosz és francia léghajó légiharcáról ír (Vasárnapi Ujság 1870. nov. 20. 605–606. p.), később ezt cáfolták.
Ez idő tájt az Üstökösben is számos kép, tréfa foglalkozik a repüléssel, mint az ostromlott városból való kijutás egyetlen lehetőségével. Témánk szempontjából különösen érdekesek Jókai–Tallérossy vélekedései: egyhelyütt például Zebulon a párizsi nagy hadikészülődésről tudósítva felsorol különböző borzalmakat, többek között „luftbalonyokat”
„…kikből burkus fejire lehajigalnak azokat a bombákat, kiket Pi tri csinyaltatott….”
Másutt Tallérossy Zebulon egészen közel jár A jövő század regényének néhány gondolatához, amikor arról humorizál, hogyan lehet 1000 luftbalonnal az ellenség vára fölött kikötni, s a várba bemászni, avagy „nitroglicerinnel luftbalonokból bombázni az ellenséget”. (Üstökös 1870. jan. 1. 1. szám. 1–2. p.) Később, 1872-ben – nyilván szintén az elmúlt két évben kialakult érdeklődésnek eleget téve – A Hon is érdekes cikket közöl, amelynek szerzője áttekinti a léghajózás hadi-felhasználásának történetét. (Á. K.: A léghajózás és a háború. = A Hon 1872. márc. 14. 62. szám. reg. 2.) Mindez az mutatja, hogy Jókai Egy léghajós, kit Amerikába vert át a szél (1871) című novellájában, majd az ezt közvetlenül követő regényében igen aktuális, akkoriban sokat vitatott, népszerű témát dolgoz fel. Az Egy léghajós, kit Amerikába vert át a szél című novella, minden eltérő vonása ellenére is A jövő század regénye előtanulmányának tekinthető, részben, mert néhány mozzanata egyenesen átkerült a regénybe, részben mert – mint ahogy a későbbiekben látni fogjuk – közös forrásra vezethető vissza. (Itt jegyezzük meg, hogy Jókai ugyanezt a novellát a Nemzeti Kiadás 50. kötetben Két léghajós címmel közölte újra.)
A jövő század regényében a repülés problematikája különböző vonatkozásokban szerepel:
- A léghajókról a könyv első lapjaitól kezdve többször szó esik (például a háborús jelenetekben);
- a három lipótmezei őrült vitájában;
- a léggömböknél nagyobb szerepet játszik az aerodromon, amely a világ átalakításának legfontosabb eszköze.
Ma már nyilvánvaló, hogy a repülés hajnalán a kísérletek két alapelv szerint folytak:
- a levegőnél könnyebb test repülése (a léggömb, később a kormányozható léghajó);
- a levegőnél nehezebb test repülése (a repülőgép).
Nyilvánvaló, hogy Tatrangi repülőgépe az utóbbi alapelvből indul ki. A kor tudatában – így Jókainál is – azonban a két irányzat még összefonódott, a repülés elsősorban a „levegőbe emelkedést” jelentette. Jókai forrásai között egyaránt szerepelnek a léghajózásra és géprepülésre vonatkozó írások; ami pedig a repülés élményét, a felemelkedést, a felülről szemlélt táj akkor óriási szenzációnak számító látványát illeti, e tekintetben az író – mint látni fogjuk – akkor is a léghajósok beszámolóiból merít, amikor Tatrangi repülőgéppel végrehajtott útjait ábrázolja.
Fentiekben néhány példát idéztem annak bizonyítására, milyen aktuális volt e téma az 1860–70-es években. Ha alaposan megvizsgáljuk mindazt, amit Jókai regényében a repülésről ír, kétségtelenné válik, hogy fantáziájának szerepe sokkal kisebb, mint azt első pillantásra gondolnánk, s hogy a legtöbb esetben forrásokra, könyvekre, újsághírekre támaszkodik. Igen jellemző ebből a szempontból a „repülőgépek őrültjeinek” vitája. Ezek az őrültek egyáltalán nem alaptalan rögeszméket hangoztatnak: mindegyikük véleménye valóban lezajlott vitákhoz kapcsolódik, mindhárman a léghajózás és aviatika valóságos eredményeit használják fel érvelésükben (Vö. Mészáros V. Egy Jókai-regény hőse. = Kortárs 1968. 10. szám. 1638–1641. p.).
Az „Atyaisten” a léghajó kormányozhatóságának őrültje. Ő a „hagyományos” léghajót akarja tökéletesíteni, Pétin rendszerét kívánja különböző elemekkel – például „Herson” találmányával – kombinálni. – Mindaz, amit elmond a négy léggömb alkalmazásáról, amely egy dobogót emel a magasba, valóban a francia Pétin harisnyaszövő 1850-es tervének egyes vonásait tükrözi. Forrását megtalálhatjuk a Jókai hagyatékban. Itt őriznek ma is egy Das neue Buch der Erfindungen, Gewerbe und Industrien című hatkötetes kiadványt, amely A jövő század regényének több részéhez szolgáltatott anyagot. A II. kötetben (Die Kräfte der Natur und ihre Benutzung – Eine physikalische Technologie. Leipzig und Berlin, 1872.) külön fejezet foglalkozik a léghajózás történetével, s ezen belül részletes ismertetés olvasható Pétin kísérletéről, négy léggömb összekapcsolásáról (138. p.). A magyarázatot illusztráció kíséri, s az Atyaisten azt mondja el, ami a képen látható. Ehhez hozzáadja többek között
„mindazt, amit Henson föltalált: az oldalszárnyakat s a legyező alakú kormányt, mellyel, ha akarom, körbe fordítom meg a léghajót…”
Ez is a valóságból vett elem. Ha korrigáljuk a névelírást, Herson helyett Hensont kapunk: nyilvánvaló, hogy Jókai olvasott W. S. Henson angol mérnök 1842-ben beadott találmányáról, amely gyakorlatilag már a modern repülőgép őse. (Vö. G. Wissmann A repülés története. Budapest, 1964. 183. p.) A szabadalmi leíráshoz mellékelt, s az elfogadás után bizonyára több helyen publikált rajzokon a laikus számára valóban a két oldalszárny és a legyező alakú fark szembeötlő.
A legifjabb őrült a hal példájára hivatkozva eltér a légsúlytan elméletétől, s félrevetve a hidrogén emelő segélyét, a légbeemelkedés elméletét egészen az erőműtani szabályokra fektette. Gondolatának lényege a „calorigép”, hőléggép alkalmazása összeköttetésben az „örök csavarral”. Arra a gyermekjátékra hivatkozik, amely
„alakjára hasonlít a szélmalomhoz és a propellerhez, ezt egy fogas korongra csavart zsinór segélyével sebes pörgésbe hozzák, s arra az magától felrepül a levegőbe.”
E gyerekjáték ötlete a kiváló angol aviatikustól, Sir George Cayley-tól származik (vö. Wissmann: i. m. 225. p.), ő találja fel a zsinórral felhúzható légcsavart, amely később közkedvelt gyermekjátékká válik. Leírását és képét Jókai megtalálta az említett Das neue Buch der Erfindungen… című kiadványban (II. kötet. 41. p.). Ha nem is „kalorigéppel”, de gőzgéppel hajtott léghajóhoz is több forrásból meríthetett ötletet az író. A Das neue Buch der Erfindungenben olvashatott Giffard léghajójáról, amely archimédeszi csavarral, kormánnyal és gőzerővel működött (II. kötet. 136. p.). De olvashatott erről például a Vasárnapi Ujság 1868-as évfolyamában is. (Jókai 7. noteszában a 42. lap bejegyzései azonosíthatók a Vasárnapi Ujság 1868-as évfolyamának cikkeivel, ami azt bizonyítja, hogy Jókai e számokat figyelmesen átnézte; Kritikai kiadás: Följegyzések I. 323–324. p.) Itt jelent meg A repülő hajók című cikk, amely nagy figyelmet szentel a léghajók kormányozhatóságának, a gőzgépek használatának. „Föl a gőzgépekkel a levegőbe” – írja a cikk szerzője, s e gondolatot a londoni léghajózási kiállítás anyagával illusztrálja (Vasárnapi Ujság 1868. szept. 27. 463–464. p.).
Nyilvánvalóan összefügg Jókai forrásaival Tatrangi Mózes repülőgépe is. Ő a madár röpülését veszi alapul, amikor megalkotja csapkodó-szárnyas gépét. Ez a probléma Leonardo da Vincitől kezdve napjainkig sokakat foglalkoztatott, s ma sem mondható megoldottnak. Tatrangi Mózes három példát említ: Besnier,8 Blancbard9 és Degen10 kísérletét. Mindezzel részletesen foglalkozik a Das neue Buch der Erfindungen és számos illusztrációt is közöl. Egy sajtóhiba bizonyítja, hogy Jókainak e könyv volt közvetlen forrása: Bestnier kísérletének éve 1678 volt, a Das neue Buch der Erfindungen tévesen 1786-ot ír (II. kötet. 110. p.), s Jókainál is ez az évszám szerepel (Kritikai kiadás I. kötet. 147. p.). Olvashatott Jókai olyan „csapkodó-szárnyas” kísérletekről is, amelyek időben jóval közelebb esnek a regény megírásához: 1867-ben például Kaufmann, 1868-ban Artingstall és Palmer, 1871-ben Jay és Prigent tervez (utóbbiak már motoros) ornitoptereket. Kaufmann gépéről részletesen ír – képet is közöl – a Vasárnapi Ujság már említett cikkének szerzője. 1870-ben hazai kísérlet is történt: ekkor építette meg csapkodó-szárnyas gépét Martin Lajos, az MTA tagja. Igen valószínű, hogy Jókai tudott kísérleteiről (vö. Mészáros Vince: i. m.).
Vasárnapi Ujság 1868. szept. 27. 464. p.
Tatrangi Mózes elektromosságot alkalmaz repülőgépében, ehhez többek között a Holtz-féle villanygépet használja fel. Jókai forrásaiban több utalás történik arra, hogy a jövőben talán az elektromosságnak is szerepe lesz a repülésben – utal erre például a Das neue Buch… továbbá a Vasárnapi Ujság említett cikke is (valójában az első villanyhajtású repülőgép, amely természetesen egészen más elv alapján működik, mint ahogyan azt Jókai elképzelte, csak jóval később, 1884-ben készült el). A Holtz-féle gép két képpel illusztrált leírása is megtalálható a Das neue Buch der Erfindungenban (II. kötet. 298–300. p.). Jókai tehát azokat a technikai vívmányokat, amelyekről különböző forrásokban – s sokszor nem is a repülés kapcsán – olvasott, kombinálja Tatrangi Mózes repülőgépében.
E. Mueller-Baden: Bibliothek allgemeinen und praktischen Wissens für Militäranwärter, Band III, 1905, Deutsches Verlaghaus Bong & Co, Berlin
Tatrangi Dávid tulajdonképpen apja csapkodó-szárnyú villanyrepülőgépét tökéletesíti azáltal, hogy megtalálja az alkalmas anyagot, az ichort (erről külön lesz szó), továbbá, hogy hozzáadja a „villanykiürítőt”, amely lehetővé teszi a gép leszállását.
A henger alakú aerodromon, legyező alakú szárnyaival és olló alakú kormányával fantasztikus gépezet. Jókai képzeletének szüleménye, hogy ez a gép felszáll, de nagyon is sok köze van a valósághoz s Jókai forrásaihoz mindannak, ami fentről Tatrangi Dávid és Rozáli szeme elé tárul. A levegő utasainak lelkiállapota, a Föld, a felhők látványa erősen foglalkoztathatta Jókait, amit az is bizonyít, hogy feljegyzéseiben több helyen anyagot gyűjt, vázlatot készít e részhez. Így például 7. noteszának 50. versoján Kritikai kiadás: Följegyzések I. 307. p., vagy a 45. lap rectroján: Felröpülés címszó alatt „Fehér felhő tenger, árnyék benne – …Megnyíló tájképek… Felszállás a zivataros égbe. Visszavillámlás…” Kritikai kiadás: Följegyzések I. 318. p. a 9. notesz 47. versoján: „Utazás a légben. – Tájképek. Harc a légben.” Kritikai kiadás: Följegyzések I. 447. p..
Fenti bejegyzések a regény többé-kevésbé kész vázlataihoz tartoznak. Lényegesen különbözik tőlük a 13. notesz 11–13. lapján olvasható bejegyzéssor:
„Vízbe esik – Elájul a fagytul – Postagalamb leejtve – Teljes sötétség – … Lepkék repdesik körül – Halo lunaire – Circles d’Ulloa, Circle de Flammarion. A fehér ködlapon árnyéka a balonnak – Az égen mint felfordított tengerben uszik egy hajó… – Az elájulás – A galamb rászáll a léggömbre… A lokomotiv füstje… A visszhang, mintha más világból jönne – Két Concave üvegharang az ég és a tenger… Semmi szél, a nátha elmúlik, jobb mint Biarritz vagy Trouville… A felhő felfogja a hangokat onnan alulról, egy helyen kivette az Ame de la Pologne zenéjét odafent. – ki lakik az országban. A holdon a senki, az űr, a puszta…”
Azért idéztük ilyen részletesen ezeket a bejegyzéseket, mert egy igen fontos forrás nyomára vezetnek. – Kétségtelen ugyanis, hogy Jókai itt Glaisher – Flammarion – Fonvielle – Tissandier Voyages aériens című könyvét kivonatolja, amely 1870-ben jelent meg Párizsban. A könyv főleg az 1860-as években történt felszállások részletes leírását tartalmazza. Több magyar lap közöl róla ismertetéseket (például Sámi Lajos tollából a Vasárnapi Ujság 1870. jan. 9.), kétségtelen azonban, hogy Jókai magát a könyvet is ismerte, mert a recenziókban számos olyan részlet nem szerepel, amelyet Jókainál megtalálhatunk. A noteszek egybevetése Flammarion – Glaisher könyvével meggyőzően bizonyítja, hogy Jókai ezt a művet jegyzetelte. Így például a fent idézett „Elájul a fagytul” bejegyzés kétségtelenül Glaisher – Coxwell 1862. szeptember 5-i felszállására utal, amelynek során Coxwell a magasban rosszul lett és elvesztette az eszméletét. Ennek leírása a Voyages aériens 60–61. lapján olvasható, s e pillanatot egész oldalas kép is megörökíti. A „postagalamb leejtve”, és később „a galamb rászáll a léggömbre” mondatokkal Jókai ugyancsak Glaisher és Coxwell beszámolójára utal, melyben leírják, hogy több postagalambot vittek magukkal, s hogy az egyik, mikor a levegőből útnak akarták indítani, lezuhant, a másik eltűnt, az utolsó azonban visszaszállt a léggömbre és így megmenekült. (67. p.) A „Lepkék röpködik körül” már Flammarion 1867. jún. 9-i felszállására utal, a Circle d’Ulloa szintén: a könyvben Flammarion részletesen leírja ezt az optikai jelenséget (292. p.). Ugyancsak Flammarion ír arról, hogy a nátha a magasban jobban elmúlik, mint Biarritzban vagy Trouville-ban (203. p.), hogy föntről milyen kísérteties a visszhang (209. p.), hogy az Ame de la Pologne zenéjét hozza fel a szél. (225. p.)
Jókai a noteszében ilyen módon kijegyzetelt könyv anyagát két művében használta fel: Egy léghajós, kit Amerikába vert át a szél című novellájában és A jövő század regényében. Vannak motívumok, amelyeket csak a novellában hasznosított, s olyanok is, amelyeket mindkét helyen szerepeltet. Így például az Egy léghajós alapötletét (amelyet az író nagymértékben kiszínezett, amikor beleszőtte az óceán átrepülését (talán Poe hatására?), az Északi-sark megközelítését, a meleg beltenger felfedezését stb.) kétségtelenül Glaisher és Coxwell említett felszállása, Coxwell rosszulléte adja. Jókai novellájának léghajósa, Cussin, szintén rosszul lesz, ájulásának részletes leírása egybevág azzal, amit a könyvben Coxwell rosszullétéről olvashatunk. E forrás használatáról tanúskodik a novellában a postagalambokról szóló rész is. Ha megfigyeljük, hogyan kerülnek át egyes motívumok a novellába, s onnan A jövő század regényébe, nyomon követhetjük, hogyan válik egy-egy életből vett tény a Jókai-regény fantasztikus világának részévé. Így például a léghajósok feljegyzései Coxwell rosszullétének konkrét, naplószerű leírását tartalmazzák. Világos, hogy ez vált Jókai novellájában Cussin rosszullétének forrásává, de Jókai megtoldja e jelenetet Cussin ájulás előtti gondolatainak leírásával: mivel társa kiugrott a léghajóból, s így az fele terhével megkönnyebbült, a csónak ismét fel fog menni magasabb légkörökbe.
„Ott megfagyok. És azután a gazdátlan léggömb fog járni az űrben egy halottat hordozva magával, ki tudja meddig.”
Ettől már csak egy lépés A jövő század regényének egyik legfantasztikusabb gondolatáig, a Tatrangi Mózes holttestével az űrben keringő aerodromonig!
Hasonlóképpen megfigyelhetjük a motívum vándorlását Flammarion naplójából Jókai novellájába és onnan A jövő század regényébe, például a repülés gyógyító hatásával kapcsolatban. Míg a novellában Jókai szó szerint veszi át Flammarion megfigyelését, A jövő század regényében már az aerodromonra vonatkoztatja és az Otthon államban alkalmazott egyik fontos gyógymódnak tekinti.
A fentieken túlmenően a Glaisher – Flammarion könyvnek nagy szerepe van mindabban, amit Tatrangi Dávid a levegőben átél és lát. Így például az első felszállás alkalmával látott „Ulloa dicskörének” leírása pontosan egyezik Flammarion megfigyelésével. (i. m. 182–184. p., kritikai kiadás I. 320–321. p.) Mint ahogyan Flammarion és társai saját léghajójuk mását pillantják meg, Rozáli az aerodromon mását látja; Flammarion útitársa, Godard, meglengeti a zászlót, mire a „hasonmás” viszonozza az üdvözlést – így történik Jókai novellájában is, A jövő század regényében pedig Rozáli „saját mozdulatait is megláthatta”.
Tatrangi megfigyelése, amely szerint a Föld fentről teknő alakú, illetve, hogy a tenger és a lég olyan, mint két egymásra fordított üvegharang, ugyancsak szerepel a léghajósok valóságos megfigyelései között (38, 130. p.). Egy-két részletet megváltoztatva látunk viszont, például A jövő század regényében az aerodromont nem lepkék kísérik, mint Flammarion léghajóját –, hanem hattyúk, Flammarionhoz a lengyel himnusz, Tatrangihoz és Rozálihoz zsoltárok hangja hallatszik fel a földről stb.
A Voyages aériens mellett Jókai bizonyára más forrásokat is használt a légiutak során észlelt meteorológiai jelenségek, légköri optikai csalódások leírásakor. Elképzelhető például, hogy egyik ilyen forrása Soós Mihály Éghajlattana volt. A könyv 1870-ben jelent meg, s ellentmondásos fogadtatásban részesült. Több bírálat érte, A Hon azonban terjedelmes és igen meleghangú ismertetésben ajánlotta olvasóinak, különösen hangsúlyozva, hogy nem száraz értekezésről, hanem érdekes olvasmányról van szó. (A Hon 1871. márc. 20. 65. p. esti szám. 1–2. p.)
A jövő század regényére vonatkozó egyik bejegyzéssor Jókai 7. noteszában azt a benyomást kelti, mintha itt az író a Soós-könyv egyes adatait jegyezte volna ki a 35. lap versoján:
„Száraz köd 1783; éjjel világító köd – világító köd… A fekete sugárküllők 136… Hold udvar… Mellék napok négy (nappal) Bacher el Alfrid, ördög tengere, Sahara… A Brocken rém Pambamarka Peru.”
Majdnem mindegyik bejegyzés kidolgozott változata szerepel A jövő század regényében (részletesen lásd a Tárgyi és nyelvi magyarázatokat). Míg azonban a Glaisher – Flammarion könyv anyagát Jókai Dávid első felrepülésének leírásakor használta fel, az imént idézett bejegyzések szinte kivétel nélkül a regény későbbi részeihez adtak anyagot, amelyekben Jókai azt ábrázolja, hogyan röpül Tatrangi a világ különböző tájai felett, és milyen megfigyeléseket tesz a magasból. A bejegyzések egyes pontjaihoz megtalálhatjuk a megfelelő anyagot Soós könyvében. Így például Soós kitér a száraz ködök kérdésére, s kiemeli a „legmeglepőbb látványt nyújtó” 1783-as és 1831-es ködöt (338. p.). Jókai az 1783-as ködöt említi. A melléknapok és mellékholdak jelenségeiről Soós könyvének 136. lapján olvashatunk. (Ez egybeesik a Jókai feljegyzéseiben megjelölt lapszámmal. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ugyanitt vannak más oldalszámok is, amelyek nem azonosíthatók Soós művével.)
Megközelítőleg Soós könyvének sorrendjében sorakoznak Jókai bejegyzései a szaharai délibábról, a Peruban a Pambamarca hegy ormán tett fénytani megfigyelésekről, a bockeni rémképről. E néhány példa korántsem meríti ki a források kérdését, de jól mutatja az író módszerét, amellyel rögzíti, majd felhasználja az áttanulmányozott anyagot.
Az ichor
A jövő század regényében igen nagy szerepe van az ichor felfedezésének: ez a hajlítható, rugalmas anyag alkalmas repülőgép készítésére, hadászati célokra, sőt még betegségeket is gyógyít.
Kétségtelen, hogy az ichor egyike a regény legfantasztikusabb ötleteinek; annál érdekesebb végigkövetnünk „keletkezéstörténetét”, hiszen még itt is feltárhatók a valóság elemei.
Az ichor ötletének kiindulópontja minden bizonnyal az üveg: ez már akkor kitűnik, amikor Tatrangi Mózes fiát a repülőgép készítéséhez szükséges hajlékony, törhetetlen anyag keresésére buzdítja. Felsorol néhány üvegfajtát, amelyek alkalmasak kiindulópontnak, köztük a skapolith-, az obszidián-, a bórüveget stb.
Jókai noteszei is mutatják, mennyire foglalkoztatta az írót az üveggyártás: például a 7. noteszban „Technika” címszó alatt – egyebek közt – a következő bejegyzés olvasható:
„skapolith üveg… (NB) Obsidian üveg… Nephelin, volcani üveg… Thallium üvegkészítéshez… Tükör Sextans… (64. verso és rectro)… flintüveg… Borax üveg, nyújtható, hajlós… Portland váza üveg Lloyd W. leveri s nem törik össze…”
A továbbiakban megkíséreljük néhány valószínű forrás bemutatását: A regény hírlapközlését megelőző időszakban a Vasárnapi Ujságban több kisebb-nagyobb cikk jelent meg az üveggyártásról, így például 1870-ben (Vasárnapi Ujság 1870. szept. 24. 39. 120–122. p.) képekkel illusztrált cikk a talheimi üveghutáról, az üvegfúvásról. Egy régebbi, 1865-ös évfolyam közli Bardócz Lajos cikksorozatát, amelyben a szerző részletesen ismerteti az üveg történetét. Többek között feleleveníti azt az eredetileg Pliniusnál feljegyzett történetet, amelyet némi változtatással Tatrangi Mózes mond el fiának Severus császárról és a behorpadt és kikalapált vázáról. (Részletes egybevetést lásd a Tárgyi és nyelvi magyarázatokban.) Bardócz szerint bár nem ismerhetjük el, hogy kalapálható üveg valaha is létezett, Plinius bizonyára mégis igazat mondott; lehet hogy a régiek valamilyen más, az üveghez hasonló anyag birtokában voltak. Ehhez igen közel jár Tatrangi Mózes gondolatmenete, aki az ókori, hajlítható, törhetetlen üveg példájára hivatkozva buzdítja fiát, találja meg ennek titkát, s ha másképp nem megy, keressen új anyagot. Bardócz ír a kínaiak ősi üvegfestő művészetéről és az európai üvegfestésről a középkorban, s megemlíti, hogy a színeket úgy olvasztották be, hogy azokat nem lehetett letörölni. Emlékeztetnek erre Tatrangi Mózes szavai az olaszokról, akik „be tudják itatni az achatba a színeket” és a kínaiakról, „akik bírják annak a titkát, hogy lehet a hegykristályt kékre és rózsaszínűre festeni”.
Az üveg történetét ismertető cikkeken kívül számos közlemény jelent meg a korabeli lapokban az üveggyártást tökéletesítő új találmányokról így például a Természettudományi Közlönyben rövid hír jelenik meg fonható üveggyapotról (1869. I. 188. p.), melynek esetleg a gyógyításban is szerepe lehet.
Tatrangi Mózes és Dávid szavaiból kiderül az is, hogy az ichort a bór lelési módjával és bizonyos tulajdonságaival hozzák összefüggésbe. (Az ichor és a bór tulajdonságainak hasonlóságára Földváry Aladár mutat rá Jókai, a geológia népszerűsítője című cikkében; Különlenyomat a Természettudományi Közlöny, 1939. jún. 6. szám.)
A bór felfedezéséről Jókai többek között a könyvtárában ma is meglevő Meyers lexikonban olvashatott, amelyhez, mint tudjuk, rendszeresen fordult információkért. A lexikon, amellett hogy részletesen foglalkozik az üveggyártással, külön terjedelmes címszót szentel a bór felfedezésének és tulajdonságainak.
Tatrangi Dávid, amikor az ichor lelésmódjáról beszél Severusszal, analógiaként megemlíti a kaliforniai borax tavat. E tóról, valamint a bór nyerésének módjáról részletes leírást közöl Rudolf Wagner Handbuch der chemischen Technologie című könyvében (Leipzig, 1871. 281 p.), amelynek egy példányát a Jókai-hagyatékban őrzik. A könyv tárgymutatójában a Jókai által másutt is használt jellegzetes piros ceruzajelölést láthatjuk több szónál (például Achatglas, Aegytian, Alcarrazas). Feltehető, hogy Jókai Wagner meglehetősen tömör, a különböző nyersanyagokat és ipari folyamatokat bemutató könyvét egyébként is használta. Részletesen foglalkozik e kérdésekkel a már sokszor említett Das neue Buch der Erfindungen is.
Végül ismét a feljegyzések vezetnek el egy fontos forráshoz, amelyből Jókai igen sokat merített az ichorral foglalkozó részeknek megírásakor.
A 7. notesz 44. rectroján néhány, a forrásra utaló oldalszám található, például:
„Szileziai kemence 121… Körte üstök. 94… Üvegolvasztók 368….”
Ha felütjük a már más vonatkozásban említett Das neue Buch der Erfindungen, Gewerbe und Industrien című kiadvány IV. kötetét (Die chemische Behandlung der Rohstoffe – Eine chemische Technologie), amelyben többek között az üveggyártásról a vas és acélöntésről szóló rész található, megállapíthatjuk, hogy a Följegyzések idézett oldalszámai e kötetre vonatkoznak, mégpedig érdekes módon a legtöbb utalás olyan lapot jelez, amelyen kép látható. Az említett 121. lapon például a cinkdesztillációról szóló fejezetet illusztráló kép egy „sziléziai cinkkemencét” (Schlesischer Zinkofen) mutat be, a 94. lapon (az acélgyártásról szóló rész illusztrációjaként) valóban körtealakú gépet látunk „Der Birneapparat für die Bessernerstahlbereitung” felirattal.
(A „Bessemer-körte” a korszak nagy találmánya, a Siemens–Martin-féle eljárás mellett az acélgyártás másik formája.) A noteszban megjelölt 368. és a 369. lapon a kép különböző üvegolvasztókemencéket ábrázol.
Wikipedia
Ezek körül a lapszámmal jelzett bejegyzések körül a noteszban főként azok a – szintén e forrásból kiírt – címszavak sorakoznak, amelyeket Jókai a székelyföldi ichorgyár leírásakor dolgoz fel. Így például leírja a sötét ichoröntő termet, amelyben a „kemencesor előtt sima padok voltak”, melyek összeköttetésben álltak „a kemencecsapok pőcéivel”. Két munkás időnként felnyit egyet azokból a „galambházaknak” nevezett gömbölyű kemencelyukakból, amelyek „mint egy földalatti rémóriás tűzszeme” világítanak bele a sötétségbe. A felügyelő egy benyújtott vaspálcával megvizsgálja az olvadó üvegfolyadékot és ismét becsukja a galambházakat. A Das neue Buch der Erfindungen IV. kötetének 379. lapján találunk egy olyan képet, amely egészen biztosan hatott e terem leírására: gömbölyű kemencelyukak árasztják a fényt (Jókainál galambházak!), előttük pallókon állnak az üvegfúvó munkások, egyikük pálcával nyúl az egyik nyitott, gömbölyű ablakba.
A Följegyzésekben egymás mellett sorakoznak az üveggyártásra, cinkdesztillálásra, acélgyártásra vonatkozó címszavak. Amikor Jókai a regényben feldolgozza a noteszekben gyűjtött anyagot, itt is kombinálja mindazt, amit az üveggyártásról és a különböző fémek öntéséről olvasott. Így az előbbi – az üveggyártás alapján megalkotott – „galambluk” leírással párosul az ichoröntés jelenete: a férfiak égetett agyagtégelyekkel állnak a kemence előtt. A Das neue Buch der Erfindungen IV. kötetében láthatunk egy képet, amelyen sorba állított tégelyekbe izzó vastömeget öntenek. (105. p.) Jókainál a munkások az öntött üveget rudakra emelik; a Das neue Buch…-ban láthatjuk, amint a munkások izzó vassínt visznek rudakra emelve. (IV. kötet. 82. p.) (Megjegyzendő, hogy Jókai maga is látott vasöntést, amikor meglátogatta a bécsi arzenált és megismerkedett az ágyúgyártás folyamatával.)
A jövő század regényében olvashatunk Tatrangi és Severus sziksógyár műhelyéről,
„ahol négyszögű koksztornyok párolják le a konyhasóból a szódaszulfátot, közévegyített kénsavany segélyével.”
E folyamat leírásához a Das neue Buch IV. kötetének „Timsó, szóda és salétrom” című fejezete szolgáltathatott anyagot.
A regényben oly fontos elasztikus üveg gondolatához is meríthetett Jókai ötletet e német forrásműből. A 7. noteszben a törhetetlen Réaumur-porcelánt említi, majd rögtön utána az elasztikus chromüveget, utána pedig több bejegyzés sorakozik a kovasavval kapcsolatban. (44. verso. Kritikai kiadás: Följegyzések I. 319. p.) A fent említett német könyvben a IV. kötet 354. lapján olvashatunk a Réaumur-porcelánról, utána közvetlenül arról, hogy a vékony üveg elasztikussá tehető, közvetlenül ez előtt pedig a kovasav jelentőségéről. Valószínű, hogy Jókai ezt a részt jegyzetelte a 7. notesz 44. lapján.
Az ichor nemcsak egyszerűen tökéletesített üveg, hanem új elem. Kiss Laura Jókai és a tudományos fantasztikum. (Budapest, 1961.) című szakdolgozatában Jókai ötletét Mengyelejev periodikus táblázatának esetleges ismeretével hozza összefüggésbe.
Bár Jókai általunk ismert forrásaiban nem találtuk nyomát a Mengyelejev-rendszer ismertetésének, természetesen nincs kizárva, hogy Jókai olvasott vagy hallott róla. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a Meyers lexikonban is a Das neue Buch der Erfindungenben is külön rész foglalkozik az elemekkel, s mindkettőben szó esik új elemek felfedezéséről, a múltban és annak lehetőségéről a jövőben.
Végül néhány szó az elem nevéről: hyalichor – mint Tatrangi Dávid magyarázza Severusnak – összetett szó: „hyal” a görög „üvegből” származik. Ez a szó Jókai korában is sok üveggyártással kapcsolatos szóösszetételben szerepel, például fent idézett forrásaiban is igen sokszor előfordul a „hyalographia” és más szavakban. Az „ichor” Homérosznál valóban az olümposzi istenek fehér vérét jelenti. A legtöbb lexikonban: a Meyers-ben, Pallas-ban is külön címszóként szerepel, de a mitológiában járatos Jókai feltehetőleg nem lexikonból merítette az ötletet. Erre vallanak följegyzései is: a 7. notesz 49. versoján az „Ichor az istenek fehér vére” bejegyzés olyan mondatok között olvasható, amelyeket valószínűleg valamilyen mitológiával foglalkozó könyvből írt ki. Az ichor előtt Hymen regéjét, utána az Onyx madarat említi.
Csillagászat
Jókai megmaradt könyvei között is több kötet tanúskodik az író csillagászati érdeklődéséről. Ezek közül néhány A jövő század regényének közlése előtt íródott, s elképzelhető, hogy Jókai forrásként használta őket. Egyik-másik kötettel kapcsolatban ez bizonyítható, egyes esetekben csak feltételezés marad.
A továbbiakban szó lesz arról, hogyan használta fel Jókai Humboldt Kosmos, Entwurf einer physischen Weltbeschreibung (Stuttgart und Augsburg, 1847–58) című könyvét, melynek 2–4. kötetét ma is hagyatékában őrzik. Megtalálható itt továbbá F. A. Pouchet L’Univers – les infiniment grands et les infiniment petits (Paris, 1868) című művének képekben gazdag díszkiadása, amely rövid és igen népszerű áttekintést ad a növény- és állatvilág, a földrajz, a csillagászat főbb kérdéseiről. – Ennél sokkal részletesebben tárgyalja a csillagászat és meteorológia főbb kérdéseit dr. Joh. Müller Lehrbuch der kosmischen Physik (Braunschweig, 1872) című értekezésében. A hozzátartozó Atlas negyven, jórészt színes és igen hangulatos képet tartalmaz a csillagos égről, az üstökösökről, az északi fényről stb. – Végül megemlítjük még Camille Flammarion L’Atmosphère – description des Grands Phénomènes de la Nature (Paris, 1873) című művének a Jókai-könyvtárban is megtalálható díszkiadást, amely feltűnően szép illusztrációk kíséretében igen olvasmányosan tárgyalja a Föld időjárásának, légkörének kérdéseit, s függelékében összefoglalja a meteorológia történetét. Ha Jókai csak lapozgatta is ezeket a könyveket, az illusztrációk, ábrák is hatással lehettek rá, felgyújthatták képzeletét.
Emellett igen sok más forrásból is meríthette ismereteit: a Vasárnapi Ujságban, a Természettudományi Közlönyben és számos más újságban és folyóiratban igen sok cikk, közlemény jelent meg a távcsövek tökéletesedéséről, a spektrálanalízis felfedezéséről és jelentőségéről és különösen az üstökösökről. Így például a Vasárnapi Ujság 1861-ben Bardócz Lajos tollából közölt cikksorozatot; később 1873-ban, amikor A jövő század regényének utolsó, az üstökös közeledéséről szóló része jelenik meg A Honban, a Vasárnapi Ujságban olvasható egy beszámoló Heller Ágost előadásáról, amelyet az üstökösök fizikájáról tartott (Az üstökösök physikája. = Vasárnapi Ujság 1873. máj. 18. 20. szám. 238. p.), a Természettudományi Közlöny pedig az előadás teljes szövegét közli. A Természet többször ad hírt új bolygók felfedezéséről (például az 1869. ápr.–dec. 6, 38, 151. p.). A Venus 1874-es várható átvonulásával kapcsolatban már néhány évvel előbb felmerül csillagászati expediciók szervezésének gondolata, igen sokat írnak új csillagvizsgáló intézetek, megfigyelők felállításáról. A külföldi csillagászati eredményeket ismertető hírek rendszerint a tudományág magyarországi mostoha helyzetének panaszával fejeződnek be.
„Új csillagdát fognak Párisban épiteni, éspedig státusköltségen. Mikor lesz Magyarországnak csillagdája?”
– olvashatjuk a Természetben. (1869. ápr.–dec.) Másutt a Természettudományi Közlönyben rövid hír lát napvilágot, amely szerint az MTA véleményezésre felszólított szakembere nem tartja kívánatosnak, hogy Ausztria–Magyarország a Venus átvonulásának megfigyelésére expedíciót szervezzen:
„Míg nálunk a csillagda romban hever, annak műszerei szétszórva, míg a meteorológiai intézet helyszűke miatt csaknem munkaképtelen, addig nem szükséges ilyen expedició.”
A csillagászat iránt érdeklődő Jókait bizonyára foglalkoztatták a lapokban olvasható hírek e tudományág új eszközeiről, eredményeiről, magyarországi elmaradottságáról, ezeket „továbbálmodta”, kombinálta könyvforrásaiból merített ismereteivel, s így alkotta meg a regény utolsó részét, amelyben oly nagy szerepet játszik az államok tanácsának fennhatósága alatt működő „Himalájai csillagda”, s amelyben a Naprendszer új planétával gazdagodik.
A noteszekben is találhatunk a regény jegyzetei között csillagászati, meteorológiai vonatkozásokat, így például a 7. notesz 39. versoján a Föld melegét, Centrálnapot, napfoltokat említi (Kritikai kiadás: Följegyzések I. 328–29. p.). Más noteszlapokon a csillagászati, meteorológiai bejegyzéseket a regény vázlatába illeszti: így például ugyancsak a 7. notesz 27. rectroján, ahol pontokba foglalja a regény rövid vázlatát, e pontok között olvashatjuk:
„Üstökös összeütközés… A hold… Az új planéta…”
Egy másik, a fentinél jóval részletesebb vázlat tartalmazza az egyetlen olyan bejegyzést, amely egyenesen utal Jókai egyik csillagászati forrására. A 9. notesz 58. versoján írja:
„Hulló csillagok Aug 13-án [oldalt írva:] Meteorok Humboldt XXXI”
Itt Jókai szemmelláthatólag Humboldt Kosmos című művére céloz, amelynek 3. kötetét – mint ezt Nacsády József megállapította – már a Fekete gyémántokhoz is felhasználta. (Kritikai kiadás 20. kötet. 310. p.) A Kosmos 4. kötetében Jókai egyes bekezdéseket ceruzával megjelölt. A szövegek egybevetése azt mutatja, hogy A jövő század regényéhez is merített a Kosmosból, mégpedig az említett 3–4. köteten kívül valószínűleg az I. kötetből is. A regényben is említi Humboldt (továbbá Herschel és Littrow csillagász) nevét.
A Kosmos 3. kötetében van szó arról a furcsa ködről, amely kontinensünk nagyobb részét 1783-ban és 1831-ben befedte. Humboldt feltételezi, hogy esetleg egy üstökös csóvájának részei keveredtek atmoszféránkkal (Kosmos 3. kötet. 564. p.). Ez a gondolat Jókainál kétszer is szerepel, egyszer 1793-as (II. 101. p.), egyszer 1783-as „világköd-testről” ír (II. 348. p.), amellyel a Föld találkozott. A noteszekben megemlített és Humboldt nevével összekapcsolt augusztusi csillaghullás és meteorraj a regénybe is bekerül (II. 353. p.), s valóban megfelel a Kosmosban olvasható leírásnak. (Kosmos 3. kötet. 592. p.) Jókai megemlíti azt a foltot az égen,
„melyen semmi csillag nincsen: a Kígyós jegyében. A múlt században még két ilyen sötét lyuk volt az égen: a második Skorpióban. Tökéletesen fekete foltjai az égnek.”
A továbbiakban Humboldt és Herschel „látnoki sejtelmeiről” ír. (II. kötet. 316. p.) Mindez nyilvánvalóan a Kosmosra vezethető vissza. Humboldt itt – Herschel megfigyeléseire hivatkozva – beszámol teljesen csillagtalan helyekről a Skorpióban és a Kígyósban. (3. kötet. 352. p.)
A nyilvánvaló átvételek mellett (amelyeket a Tárgyi és nyelvi magyarázatokban részletezünk), számos helyen kimutatható, hogy Jókai meglehetősen szabadon kezeli az anyagot. Többször előfordul például, hogy olyan megállapítások, amelyeket Humboldt csak azért idéz, hogy cáfolja őket, vagy amelyeket még bizonytalannak, vitathatónak tart, Jókainál már mint a XX. század bebizonyított tényei szerepelnek. Így például két helyütt is említi, hogy a kettős (páros) csillagok központi sötét test körül forognak. Ezzel kapcsolatban Humboldt azt írja, hogy „a páros csillagok sötét központjáról hallható vélemények” a mitikus hipotézisek birodalmába tartoznak (Kosmos 3. kötet. 281–82. p.). Másutt Jókai a „központi nap” („világnap”) megjelenéséről ír. A „központi nap” létezésének gyakorta felvetődő eszméjével kapcsolatban Humboldt megállapítja, hogy ezt a tények nem bizonyítják. (3. kötet. 281. p.)
Felmerül az a lehetőség is, hogy a Humboldt felfogásáról eltérő adatok egy része más forrásból származik. Így például feltételezhető, hogy a csillagászat iránt érdeklődő Jókai ismerte Hollósy Jusztinián könyvét (Népszerű csillagászat. Budapest, 1864; Nacsády József e könyvet, mint a Fekete gyémántok egyik lehetséges forrását említi. Kritikai kiadás 20. kötet. 316. p.). Ha megvizsgáljuk Hollóssy megállapításait például a páros csillagok esetleges sötét központja kérdésében, azt láthatjuk, hogy könyvének egyik alfejezetében (Kettős csillagok sötét napokkal) Humboldttól eltérően foglal állást. Egyéb példák is azt valószínűsítik, hogy Jókai néhány megállapítást innen merített. Jókai felsorolja a regényben, milyen más években észlelték az 1843-a üstököst – ez az adat ilyen részletesen sem Humboldtnál, sem a már idézett folyóiratcikkekben nem szerepel, csak Hollóssynál (vö. kritikai kiadás II. kötet. 314–15. p.; Népszerű csillagászat 310. p.), Jókai a Földet pörgettyűhöz hasonlítja. (II. 306. p.) Hollóssy ábrával is illusztrálja a gondolatot, amely szerint a Föld olyan, mint a pörgettyű, csakhogy alul nincs megtámasztva. (140. p.)
Amikor Jókai a Saturnusról ír, hét holdat említ, eltérően Hollóssytól és a Kosmos 3. kötetétől. Mindkét forrásban az akkori ismereteknek megfelelően nyolc hold szerepel, Humboldt áttekinthető táblázaton mutatja ki a nyolc hold adatait. (Kosmos 3. kötet. 528. p.) A Kosmos jóval előbb íródott első kötetében azonban még hét Saturnus-holdat említ (I. kötet. 100. p.). Jókai innen meríthette információját. A Kosmos első kötete 1845-ben jelent meg, míg fölfedezése időrendjében a nyolcadik hold, a Hyperion létezésére 1848-ban derült fény.
A regény sok más csillagászati vonatkozásához szolgáltathattak anyagot Jókai forrásai: egy üstökös és a Föld elképzelhető összeütközésével és annak következményeivel foglalkozik Humboldt, aki megemlíti, hogy a Föld légköre már kétszer elegyült egy-egy üstökös páráival. (3. kötet. 564. p.) Ugyanezzel a példával foglalkozik Hollóssy (344. p.) és Bardócz Lajos is említett cikksorozatában. (Vasárnapi Ujság 1861. jún. 21. 29. szám. 342–344. p.) Utóbbi különösen részletesen fejtegeti azt a véleményt, amelyet Jókai röviden ismertet, mint a két tábor egyikének álláspontját: nem kell félni a Föld és egy üstökös összeütközésétől, az üstökös nem szilárd anyag, ritkább a mi levegőnknél, ha magán a magván mennénk keresztül, akkor sem tudnánk meg, hogy benne voltunk stb.
Kétségtelen tehát, hogy Jókai csillagászati vonatkozásban is több forrás anyagát kombinálta és egészítette ki. Eközben egyes adatokat pontosan megtartott, másokat – igen gyakran számokat is – tetszése szerint megváltoztatott. Ennek egyik példája mindaz amit az 1680-as üstökösről ír: jónéhány információt úgy ad tovább, ahogyan azokat forrásaikban megismerte, például, hogy az üstököst 1681-ben is észlelték, hogy az üstökösök előre kiszámított visszatérési idejében eltérések következhetnek be (kritikai kiadás II. kötet. 314–315. p.), hogy az üstökös már 1680 decemberében igen közel járt a naphoz. (kritikai kiadás I. kötet. 315. p.) (Ezt Müller említett csillagászati atlaszán ábra szemlélteti, s e tényt Humboldt is említi a Kosmos I. kötetében.) Ugyancsak Müller említi, hogy az 1680-as üstökös a Perseus csillagképben tűnt el (i. m. 218–219. p.), Jókainál az 1680-assal azonos üstököst a Perseusban veszik észre. Ugyanakkor az üstökös eredetileg kiszámított visszatérési ideje Jókainál 2800 év, holott minden forrásmunka (Humboldt, Hollósy, Müller) rámutat, hogy a visszatérési idő 8800 év.
Ez az adat – és a regény sok más csillagászati vonatkozása – jól példázza azt, ami a mű technikai, természettudományos részeire általában vonatkozik: Jókai ötleteit rendszerint forrásokból meríti, de az adatokkal, számokkal rendkívül nagyvonalúan bánik. Bár nem célunk adatainak helyesbítése, itt mégis idézzük dr. Ill Márton megállapítását, akinek véleménye szerint Jókai számos csillagaszattal kapcsolatos vélekedése nemcsak a tudomány mai állása szempontjából, de korának tudományos eredményeihez képest is hibás, helytelen adatokon alapszik.
Stratégia, fegyverek
Jókai különös érdeklődést tanúsít a jövő fegyverei iránt. E tekintetben is sok forrása volt, hiszen a porosz–francia háború kapcsán számos közlemény jelent meg új fegyverekről: a Vasárnapi Ujság például ismerteti a világkiállításon bemutatott nagy feltűnést keltett Krupp-ágyúkat (1870. szept. 4. 36. szám. 450. p.), tudósít a magyar hadsereg által vásárolt Gatling és Montigny rendszerű új szórólövegekről („mitrailleuse”-ökről: 1871. febr. 5. 6. szám. 72. p.), a világ egyik legnagyobb ágyújáról, a Rodman ágyúról, amelyet Amerikában próbáltak ki először stb. Jókai a 7. noteszben „Stratégiai hadászat” cím alatt mindezt felsorolja:
„Önlövő – Ágyúk americai – Rodman ágyú 1000 ftos – Krupp és… montigny…”
és mindezt a regényben is szerepelteti.
A fegyverek iránti érdeklődését és az e területen végzett gondos anyaggyűjtését bizonyítja a bécsi arzenálban tett látogatása, amelyről részletesen beszámol A Honban, s később a látottakat hasznosítja regényében. Már említett cikkében leírja az arzenál különböző műhelyeit, az ágyúöntődét, ahol „a hátultöltő ágyúk elméletét” is megismertették vele; legjobban érdekli a vetlövegek műhelye, részletesen leírja a robbanó lövegeket és azok hatását. A cikkében foglaltakat nagyon kevés változtatással, sokszor szóról-szóra átveszi A jövő század regényében, amikor az osztrák–magyar hadvezetés előkészületeiről ír; másrészt a látottakat színezi ki, amikor az ichorgolyót ismerteti (részletes összevetést lásd a Tárgyi és nyelvi magyarázatokban).
E témakörben is sokat merít Fagyejev művéből. Fagyejev nagy jelentőséget tulajdonít a jövő hadviselésében a védőpáncélnak. „A jövő páncélja” címen ír egy golyóbiztos filcpáncélról, amelyet egy Muratori nevű olasz talált fel, s hozzáfűzi, hogy az eddig általa látott legjobb páncél Litta Biumi nevéhez fűződik, aki ezt felajánlotta megvételre Oroszországnak, de eredménytelenül. (i. m. 307–313. p.)
Jókai már az Üstökösben – Tallérossy Zebulon képében – reagál Fagyejevnek ezekre a megállapításaira, a „Fadejew feltalálta pánczél” ellen Zebulon dugóhúzóval ellátott golyóbist javasol (Üstökös 1871. jan. 1. XIII. kötet. 1. szám. 1. p.), s A jövő század regényében is Fagyejevre hivatkozva említi a Litta Biumi és Muratori-páncélt. Nyilván ezt a gondolatot színezi tovább, amikor a „jövő század orosz hadseregének” ruganyüveg páncéljáról, sisakjáról, és páncélt átütő „gyémánthegyű” golyóiról ír.
A világ tájai és népei a regényben
„…elbeszéléseim játszanak a tengereken és azok szigetein, Észak- és Délamerikában, a régi és új Egyptomban, a caezárok Rómájában, s a forradalmi Rómában, Párisban, Londonban, Szent-Pétervárott (itt különös előszeretettel), Lengyelországban; azután az orosz sivatagokon, Szibériában, Kamcsatkában”
– írja Jókai: Jókai Mór önmagáról (1825–1904) Budapest, 1904. 36. p. Mindez talán leginkább A jövő század regényére vonatkoztatható, amelynek cselekménye szinte az egész világon játszódik: Magyarországon, Lengyelországban, Oroszországban, Kínában, Amerikában, a Polinéz szigeteken, Afrikában. A noteszekben olvasható vázlatok tanúsága szerint eredetileg Japán és Ausztrália is szerepelt, ezek azonban nem kerültek be a végleges szövegbe.
Jókai könyvtárában ma is megtalálható az a nagy atlasz, amelyet szemmelláthatólag sokat forgatott, több helyen meg is jelölt. (Adolf Stieler’s Handatlas, 1870) Bizonyára sűrűn fordult e térképhez a világ közelebbi és távolabbi tájainak leírásakor; a galíciai „hadszíntér” sok kis helységneve, a polinéziai szigetvilág, az afrikai leírások sok adata e régi térképen könnyen megtalálható. Ha mégis igen nehéz – több esetben lehetetlen – volt a regényben szereplő földrajzi nevek jegyzetelése, annak oka nem az, hogy Jókai kitalált földrajzi neveket szerepeltet; sokkal inkább, hogy egyes helység-, tó-, hegyneveket a felismerhetetlenségig elír.
[A Gyilkos-tó nevéből] …kiindulva elképzeli a tó pusztító munkáját, környezet alakító hatását, s nem utolsósorban vulkanikus eredetre valló tulajdonságait. Ez utóbbiak különösen érdekelhették az írót, aki a világ különböző vulkánjainak tevékenységére több ízben visszatér, szoros összefüggésben a regényben oly fontos szerepet játszó ichor keresésével.
Ez egyben átvezet a más vonatkozásban már említett Humboldt műhöz, a Kosmoshoz. Míg a mű első és harmadik kötetét Jókai elsősorban regényének csillagászati részeihez használta, a negyedik kötet a vulkanikus jelenségek leírásának forrásául szolgált. A Jókai hagyatékban található példányban az író sok részt (például a 146., 216., 217., 228., 161., 392. stb. lapon) ceruzával megjelölt.
Már az erdélyi vulkanikus jelenségekkel kapcsolatban megállapítja Jókai, hogy azokról „még Humboldt sem tudott”; később ugyanolyan összefüggésben keserűen ír a világhírű természettudósokról, akik, ahelyett hogy a közelebb eső Székelyföldet tanulmányoznák, bejárják a világ távoli tájait. Mindazok a vulkánok, amelyeket Jókai itt felsorol, hasonló sorrendben, részletes leírás kíséretében szerepelnek a Kosmos 4. kötetében (4. kötet. 253–60. p.). E forrásról mindennél jobban árulkodik a „délamerikai vízokádó kúpok” leírása, amelyek Jókai szövege szerint
„egy barát szenteltvizétől váltak át Volcanes de fuegóból Volcanes de aquakká.”
Ez teljesen egybevág a Kosmosban olvasható megállapítással (4. kötet. 260. p.), azzal a különbséggel, hogy míg Jókai a fentieket tényként említi, Humboldt csak mint az indiánok között elterjedt hiedelmet idézi. Ugyancsak Humboldttól származhat az iszapvulkánok említése: itt egy félreértés is német forrásra utal, Jókai ugyanis a „tamáni sókutakról” ír (kiemelés tőlem – Z. Zs.) (Kritikai kiadás II. kötet. 108. p.), míg Humboldt – szintén Tamánnal kapcsolatban – a Salsen szót használja, ami ebben az összefüggésben „iszapvulkán”. (4. kötet. 253. p.)
Humboldtnál találhatjuk meg néhány a regény cselekményében fontos szerepet játszó mozzanat kiindulópontját is: például a „naphtavulkánok” említését, amelyek a regényben Tatrangi Dávid lezuhanását okozzák (4. kötet. 267. p.), a vulkánokban gazdag Aleuti-szigetcsoport s azon belül az Unalaska sziget említését, amelyen a „Martuschkin vulkán hornblendében gazdag anyaga található”. Mintha csak ezt helyettesítené be Jókai, amikor a regényben Tatrangi az Unalaska szigeten ichort talál – ugyancsak vulkanikus termékként. (Kritikai kiadás II. kötet. 115. p.)
A Szahara leírásakor Humboldt Ansichten der Natur című már említett művéből is merített. Így például Jókai megemlíti, hogy a franciák megkísérelték artézi kutak fúrását, hogy a Szahara tengerfenék volt, hogy sós, szikes tavak találhatók rajta szétszórva stb., Humboldtnál megtalálhatjuk a megfelelő adatokat, például Jókai ceruzával jelöli meg azt a részt, amely arról tudósít, hogy a francia Fournelnek sikerült egy sor artézi kutat ásnia, s hogy a környék lakói „egy föld alatti tengerről” mesélnek (Humboldt: i. m. I. kötet. 102. p.). Jókai megemlíti, hogy már a „múlt század természetbúvárai” ismerték a forgót, amely az óceán vizeit szakadatlan körforgásban tartja. Humboldt könyvében külön fejezet szól erről (i. m. 137. p.).
A szereplők
Sőtér István mutat rá, az 1870-es évek regényeire utalva, hogy ebben az új korszakban megváltoznak Jókai hősei is:
„Korábban még az arisztokrácia és a középnemesség egy jelentős része osztotta Jókai műveiben a főhősök céljait, eszméit. Az új regények hősei mögül eltűnt az osztály, a közösség, melyre támaszkodhatnának. És fontos változás az is, hogy az új Jókai-hősök immár nem a politikai, megyei közélet emberei, hanem a tudomány, a költészet felkentjei.
Jókai már nem az osztályban, hanem a magányos, kiemelkedő, rendkívüli hősben reménykedik. Épp azért, a rendkívülibe vetett hite miatt, romantizálási eljárásai irreálisabb hős-alakokat hoznak létre, mint korábban, elképzelései pedig csupa utópiában fejeződnek ki.”
Kétségtelen, hogy Tatrangi Dávid is ezek közé az „irreálisabb” hősök közé tartozik, akiket tökéletességük már-már emberfelettivé tesz, s a népmesék minden akadályt legyőző hőseihez közelít.
Tatrangi egy-egy vonásának előzményét megtalálhatjuk Jókai korábbi regényeiben is, így például a feltaláló technikai újító alakja az író egész munkásságán végigvonul a Hétköznapok ezermesterétől a Tatrangi alakját közvetlenül megelőző Berend Ivánig. Dávid mindannyiukat felülmúlja, s szinte egyesíti magában az elképzelhető jótulajdonságokat. Bármennyire tökéletes, sokoldalú, szinte földöntúli is ez a hős, mégis szinte biztosra vehető, hogy Jókai nemcsak a fantáziájára támaszkodott: életből vett megfigyeléseit is felhasználta, hogy megteremtse alakját. A regény megjelenése óta történt néhány kísérlet annak megállapítására, milyen „életanyagot” használt fel Jókai Tatrangi alakjának megrajzolásakor, e fejtegetések azonban szinte minden esetben Tatranginak egy élő személlyel való azonosítását célozták. Alapy Gyula véleménye szerint például nem járunk messze az igazságtól, ha Tatrangi Dávid mintáját a székely ezermesterben, Bodor Péterben sejtjük,
„aki hetek alatt gyárat épít, rezet, vasat, salétromot, kénkövet termel, és puskaporral, ágyúval, ágyúgolyóval látja el a székely honvédeket.”
Más hipotézist vet fel Mészáros Vince. A kolozsvári Ellenzék 1897-es nekrológját idézi, amelynek megállapítása szerint „Jókai Jövő század regényének Tatrangija a ravatalon fekszik, mielőtt nagy művét befejezte volna”. A nekrológ szerint – e Jókai-hős Martin Lajos, a kolozsvári egyetem professzora, a repülés egyik korai magyar előfutára. Mészáros Vince alapjában egyetért azzal, hogy Jókai Tatrangit Martin Lajosról(1) mintázhatta (Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője. = Élet és Tudomány 1968. jún. 14. 24. szám. 1107–1111. p.).
Végezetül megemlítjük, hogy a regény természettudományos ismeretanyaga – amelynek egy részét előzőleg a Fekete gyémántokban is felhasználta – később főleg az Egész az Északi pólusigban (1876) és az Atlantiszban (1876), illetve A három márványfejben (1887) bukkan fel ismét. Nacsády József mutat rá, hogy az Egy ember, aki mindent tud hőse Berend Iván (és hozzátehetjük) Tatrangi Dávid groteszk ellenképe. (Fekete gyémántok, kritikai kiadás 20. kötet. 318. p.) Más esetekben is megfigyelhetjük, hogy egyes, A jövő század regényében nagy pátosszal előadott eszmék más írásokban groteszk kifejezést nyernek – így például a Csalavér című elbeszélés (Mesék és regék, Jókai Mór összes művei. Nemzeti kiadás [1–100. kötet. Budapest, 1894–98. A jövő század regénye 52–53. kötet. 1896.] 93. kötet. 1898. 126–197. p.) A jövő század regényében ábrázolt technikai fejlődés torzképe: itt is megjelennek a repülőgépek, hanggal hajtott gépek, sőt egy olyan anyag, amely az ichort is felülmúlja, mert emberek alkotására alkalmas.
