Megcsapottak rovat

Földtudományi elemek a Tragédiá-ban

Tomschey Ottó
Madách Imre, geológia, geofizika

Filozófiai ihletésű művek, mindenekelőtt a társadalom és az egyén viszonyát, a társadalom lehetséges fejlődését, a zsinórmértéknek számító értékektől való eltérést, azok hatását vizsgáló művek esetében a természettudományok értelemszerűen háttérbe szorulnak. Igaz ez még akkor is, ha a 19. század, annak is közepe már maga mögött tudhatott számos természettudományos felfedezést, kezdve a csillagászat eredményein, a biológia megismerésének széles skáláján, Linné rendszerén át a matematika és fizika fejlődéséig, nem is beszélve a kémiáról, ami rohamléptekkel indult el hódító útjára. A földrajzi felfedezések még nem fejeződtek be, hatalmas fehér foltok éktelenkedtek a térképeken, kontinensnyi területek vártak meghódításra. Az óriási léptékű megismerés iránti igény azonban – elsősorban az információ terjedésének lassú, sok esetben korlátozott volta miatt – nem minden tudományterületre terjedt ki, a köztudatból rendszeresen kimaradtak, vagy oda alig jutottak el azok a gondolatok, amelyek a Föld fejlődésével, kialakulásával és szerkezetével, az élet keletkezésével, a Földnek a naprendszerben betöltött helyével és különleges jellegével foglalkoztak.

Érthető lenne tehát, ha Madách kevés gondot fordított volna a földtudományi adatok szerepeltetésére, annál is inkább, mert kiforrott és bizonyított elméletek (és itt a hangsúly a bizonyítottságon van!) alig voltak ezen a téren – gondoljunk Couvier-nek, az őslénytan egyik legnagyobb alakjának katasztrófaelméletére, amit legalább ugyanannyian védtek, mint ahányan cáfoltak. Sir Charles Lyell, a modern geológia atyja a Föld keletkezésére és fejlődésére vonatkozó gondolatai aligha fertőzték meg a szabadságharc előtt Magyarország, vagy éppen a Bach-korszak megfélemlített népessége értelmét. Darwin elmélete a törzsfejlődésről a Tragédia születésének idején még csak kéziratos formában létezhetett, megjelenése 1863-ban a Tragédia második kiadásával esik egybe, és az elméletet igazoló rétegtan tudománya ha a gyermekcipő korszakon már túl is volt, meghatározó jellegű nem lehetett.

Nem lehetne Madách szemére vetni, ha kimaradtak volna az ilyen irányú gondolatok, vagy éppen csak érintette volna a természettudományos, elsősorban földtudományi kérdéseket. Ennek ellenére, ha figyelmesen olvassuk a Tragédiát, rá kell jönnünk arra, hogy Madách igenis nagyon odafigyelt a kor földtudományi ismereteire, és ennek számtalan nyoma jelentkezik a Tragédiában. Az Ádám-Lucifer kérdezz-felelek-ben, sőt olykor Lucifer kérdezés nélkül is előadott mondandójában több olyan utalás és adat található, amelyek azt bizonyítják, hogy Madách – Jókaihoz hasonlóan – meglehetősen tájékozott volt kora természettudományos helyzetéről, és meglepő módon akkor még bizonytalannak tűnő állításokat is magáévá tett, sőt: saját képzelete szerint tovább is vitt.

Filozofálgatás helyett azonban vegyük a tényeket. A tényeket, mégpedig a Tragédia által megszabott sorrendben, ugyanis nem látom értelmét a földtudományok egészét alkotó résztudományok, mint geofizika, üledékföldtan stb. (amelyek önmagukban is önállóak) csoportosítása szerinti elemzést, annál inkább nem, mert a Tragédia megszabta helyzet szerint idéz, vagy hivatkozik Madách is az adott tudományra, természetesen a tudomány megnevezése nélkül. Minden idézetet és azok pontos helyét a Kerényi Ferenc által szerkesztett és sajtó alá rendezett, a Matúra klasszikusok sorozatban megjelent kiadásból vettem.

A naprendszer leírását (21–48. sor) nem tekintem tudományos leírásnak, sokkal inkább egy nagyszerű költői látomás megfogalmazásának. Ugyanígy nem tekintem annak Lucifer nyelvelését az Úrral szemben az anyag létrehozásának taglalásával, mert inkább filozófiai, mint konkrét természettudományi, és egyáltalán nem földtudományi eszmefuttatásnak tartom (79–107. sorok). Viszont amikor Ádám azt mondja, hogy

„S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhez csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,…”

előttünk áll a gravitáció (költői) megfogalmazása. Ez már földtudomány, mégpedig a javából, hiszen a gravitáció a legtöbb, ha ugyan nem az összes földtani folyamatot befolyásolja, és megnyilvánulását Ádám pontosan megfogalmazza:

„Nézd, ugranám, és testem visszahull,…”

Lucifer fejtegetése, miszerint

„S csakis ez az, mi bír velem dacolni,
Mert szellem, mint én…”

azt sejteti, hogy itt egy olyan fogalommal birkózik Madách, amit nehezen tud megemészteni. Hatását érzi, rendkívüli korlátozó erejét nem fizikai, hanem szellemi régiókban kutatja, mert „elrejtve munkál”, és minden ami rejtett, ami nagyszerű önmagában, és a gyakorlat számára (akkor) érthetetlen, az csak szellemi lehet, és ami a legnagyobb baj: hétköznapi mértékkel nem mérhető. Ezt majd csak Eötvös Loránd fogja megvalósítani alig félszáz évvel a Tragédia megszületése után. Ekkor Lucifer még nem ad magyarázatot, ő is csak „nyugtázza” a jelenség létét. Madách dicséretére legyen szólva, ezt a témát nem hozza elő a mű további részében, a gravitáció mint fogalom már az űrjelenetben sem úgy tér vissza, mint az elején, mert a választóvonal, a „földi lét” korláta immár nem fizikai, hanem lelki tényezővé válik.

Ádám követelő kíváncsiságára Lucifer felidézi a természet erőit. Természetesen a felsorolás nem teljes, és meglehetősen ködös, bizonytalan képben jelennek meg (minden bizonnyal a korabeli általános tudományos ismereteknek megfelelően) a ma már közhelynek számító természeti jelenségek: a geotermikus energia sarkok felé történő áramlások alakjában; a földmágnesség, vagy a földi mágneses erőtér erősen költői látomás formájában, vagy a földrengés és vulkáni működés kissé összeolvadó képében (Ádám–Lucifer kérdezz-felelek – 417. sor és a következő sorok).

Sokkal határozottabb a kép az ún. történelmi színek közül az egyiptomi színben. Tudomásom szerint Madách nem járt külföldön, főként Egyiptomban és Bizáncban (akkor már rég Isztambul) nem. Ezért is meglepő, hogy a negyedik színben Ádám „Mi lesz híremből?” kérdésére a luciferi válasz az üledékképződés, mégpedig a sivatagi üledékképződés szemszögéből tökéletes:

„Amíg csókolódtok,
Nem érzed-é a lanyha szelletet,
Mely arcodat legyinti s elröpül?
Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,
Egy évben e por csak nehány vonalnyi,
Egy századévben már nehány könyök,
Pár ezredév gúláidat elássa,
Homoktorlaszba temeti neved,
Kéjkerteidben a sakál üvölt,
A pusztán koldús, szolganép tanyáz.”

Ez, legalább is az utolsó két sor kivételével az eolikus üledékképződés pontos leírása, majdnem azt mondom, hogy még az üledékképződési sebességet is pontosan írta le Madách (földtani időmércével mérve mindenképpen). Tudjuk, hogy Madách ismerte az egyiptológia eredményeit (Kerényi Ferenc utalása), mégis megdöbbentő, hogy milyen pontosan ábrázolja az akkori (és nyugodtan kijelenthetjük) és mai helyzetet. Ha járt volna Edfu és Komombo környékén, és látta volna azt, amit a napóleoni hadsereg katonái láttak, akik a homokkal betemetett óriási templomok tetején üldögéltek, és látta volna az ott szédelgő valóban koldusszegény fellahok tömegét, amely kép az eltelt másfélszáz év során is csak annyiban változott, hogy a templomokat kiásták – akkor sem fogalmazhatta volna meg tömörebben a képet. Valóban: a homoküledékek gyors képződése, a futóhomok formáinak gyors változása és mindent koptató jellege (lásd a piramisok és a szfinx külsejét), a kegyetlenül változó természet és az emberi társadalom közötti folyamatos kölcsönhatás: mindez benne van e néhány sorban.

És most jön a meglepetés! Talán nem is az: ettől a ponttól egészen a falanszter tudósának ismertetéséig egyetlen árva szó sem esik a tágabb értelemben vett földtudományokról! A prágai szín minden olyan eleme, ami esetleg földtudományi lehetne, az asztrológiához kapcsolódik, ideértve a bolygók emlegetését is, az egyes fémek megjelenési formáját stb. Az asztrológiát nem tekintem földtudománynak sem klasszikus, sem mai értelemben, még azokat a részeit sem, amelyek magyarázatokat kísérelnek meg adni a bolygókról, a különböző kozmikus jellemzőkről, csillagok együttállásáról és így tovább. Tehát: a 780. és 3265. sorok között egy szó sincs a tágabb értelemben vett földtudományokról! Magyarul: az egyiptomi szín (vegyük úgy, hogy Krisztus előtt 1000) és a falanszter (mondjuk 3000-ben Krisztus után) közötti 4000 évre vonatkozóan Madách semmiféle utalást sem tesz a földtudományok szempontjából. Furcsa és valamiféle magyarázatnak léteznie kell, mert ugyanakkor a társadalmi fejlődést élesen sarkítva mutatja be, aminek részei kellett legyenek ha más nem, de a földrajzi felfedezések és az azokhoz kapcsolódó hatalmi eltolódások Európában, a tengeri uralom jelentőségének növekedése, a kereskedelem, vagy a felfedezett Új Világ.

Tehát a falanszter jelenet és a Tragédia 3266. sora fordul ismét a földtudományok felé, és mindjárt az ásványtannal kezdi. Mai értelemben nem ásványtan, amit Madách említ, inkább egyrészt a kőzettan (mégpedig szerves kőzettan), másrészt a geokémia tárgykörébe tartozik. A szén mint nyersanyag és energiaforrás természetesen már ismert volt Madách korában. Megdöbbentő a jóslat azonban, hogy ez az anyag el fog fogyni, és utópisztikusnak tűnhetett saját korában az az állítás, hogy majd levegőből fogják a szenet (nem mint ásványt illetve kőzetet, hanem mint kémiai elemet) előállítani. Ugyancsak a nyersanyagkészletek kifogyására utal a vasra vonatkozó megállapítás. Új nyersanyagkutatási irányzat eljövetelére lehet következtetni az alumínium említéséből, ez pedig azt mutatja, hogy Madách nyomon követte a természettudományos világ fejlődését, hiszen az alumíniumot alig harminc-harmincöt évvel a Tragédia megírása előtt állították elő először tiszta fémként. Az arany felemlegetése sajátos módon „csak” kereskedelmi értékét emeli ki, és pénzfunkcióját hangsúlyozza.

Botanikából nem lehetett túl nagy Madách ismeretanyaga, mert az „ős növényzet” fogalmából mindössze az utolsó rózsa említtetik, hogy rögtön áttérjen a virág-költészet kapcsolás alapján a megmaradt költői művekre. Egyébként: az ősnövénytan, mai tudományos kifejezéssel „paleobotanika” napjainkban egészen mást jelent: a földtörténet során kialakult és fejlődött növényzet vizsgálatát.

Ha már a földtörténetet említettük: tudósunk – saját vizsgálatait kiemelve – hangsúlyozza, hogy elég szomorú jövő vár az emberiségre, mert gondok vannak magával a Földdel. Nem lesz elég élelem:

„…elfogy a sajt, és éhen veszünk
Négyezred év után a nap kihűl,
Növényeket nem szül több e föld.”

Itt az entrópia-elmélet keveredik a földi erőterek változásának hatására létrejött és előre jelzett hőmérséklet csökkenéssel, ami az adott korban szinte vezéreszme volt. Ma megmosolyogjuk az ilyen félelmet, és inkább a túlmelegedéstől félünk. Mindenesetre a víznek mint fűtőanyagnak a felemlegetése Madách kémiában való jártasságára utal, bár nem valószínű, hogy komolyan vették azt a tételt, hogy az emberiség számára szükséges energiamennyiséget képesek legyünk a víz segítségével pótolni.

Ami a négy évezredet illeti: a 19. század közepén is még csupán néhány ezer évvel számolt a tudomány az élet megjelenését illetően. A geokronológia tudománya sokkal későbbi keletű, első nyomai a rétegtan és őslénytan kezdeteihez nyúlnak vissza. Abszolút földtani korértékekről ebben az időben még beszélni sem lehet, a rétegtani eredmények csak egymáshoz viszonyított helyzetük alapján mutatták a kort: az alul lévő réteg idősebb kellett legyen a felette lévőnél. Ez az elmélet is megdőlt a földkéreg mozgásainak megismerésével, ahogy a négyezer év is pillanattá zsugorodott a ma elfogadott évmilliók és évmilliárdok távlatában.

A tizennegyedik színben a laposan fekvő és alig pislákoló Napra és a rideg, lepusztult, sarki tájra vonatkozó Ádám-kérdésre Lucifer megállapítja:

„…E vérgolyó napod.
Lábunk alatt a föld egyenlítője. –
A tudomány nem győzött végzetén. –”

Madách itt olyasmit sejtett meg, ami később bizonyossággá vált: tudniillik a sarkok vándorlása következtében a földi egyenlítő helyzete is változott a földtörténet folyamán, és nem is egyszer a Föld 4,5 milliárd éves történetében a mai egyenlítő vidékén mai értelemben vett sarkvidéki feltételek uralkodtak.

A történelemben, így az irodalomtörténetben is a „ha” elfogadhatatlan. Mégis: el lehetne játszani a gondolattal, hogy Madách miként vélekedett volna mondjuk a falanszter jelenetben a tudós képében, „ha” a mai földtudományi ismeretek birtokában lett volna!