Megcsapottak rovat

A matematikai formulák morfológiája

matematika, a formulák alaktana

Aki nem igazán érdekelt a matematikában, lehetőleg ne matematikustól akarjon képet kapni a matematikai formulák morfológiájáról, hiszen egy elvont, rekurzív definíció nem sok élményt nyújt a kívülálló számára. Válasszon erre a célra, inkább regényírót:

„– Nem! – kiáltott fel Klaus Heinrich. – Ma nem szabad algebráznia, Imma kisasszony, ma nem szabad a légüres térben játszadoznia, amint a múltkor nevezte. Nézze, hogy süt a nap … Szabad? – Az asztalhoz lépett, és fölvette a jegyzetfüzetet.

Észbontó volt, amit látott. Cikornyás, gyerekesen vastag írással, melyen meglátszott, hogy Imma Spoelmann milyen különösen fogja a tollat, fantasztikus hókuszpókusz, egymásba kacskaringózó rovások abrakadabrája borította a lapokat. Görög betűk párosodtak latin betűkkel meg különböző magasságba tett számjegyekkel, közöttük keresztek, vonások; másutt a számok vízszintes vonalak fölött meg alatt sorakoztak törtszerűen, sátorforma vonalak borultak föléjük, kettős vonások egyenlőségi jelet tettek közéjük, nagy, gömbölyű zárójelek óriási képlettömeggé egyesítették őket. Egyes betűk, mint előretolt őrszemek jobbra fent a zárójeles csoportok közé voltak kivetítve. Laikus értelem számára fölfoghatatlan kabalisztikus jelek fogtak át karjukkal betűket, számokat, míg előttük törtszámok álltak, és fejüknél, lábuknál is betűk meg számok lebegtek. Különös szótagok, titokzatos szavak rövidítései voltak elszórva mindenfelé, s e varázslatos oszlopok közé itt-ott mindennapi nyelven írt mondatok, megjegyzések furakodtak, ámde ezeknek értelme is olyan magasan állt minden földi dolog felett, hogy az ember elolvashatta, s mégsem értett belőle többet, mint valami varázsmondókából.

Klaus Heinrich felnézett a gyermeteg alakra, aki ott állt mellette színjátszó selyemköntösében, hajának fekete függönyébe, s akinek idegenszerű fejecskéjében mindennek értelme volt, és magasabb, játszi élete. Megkérdezte:

– És e miatt az Istentől elrugaszkodott abrakadabra miatt akarja elmulasztani a gyönyörű délelőttöt?

Imma egy pillanatig megütközve bámult rá óriási, beszédes szemével. Majd ajkát elbiggyesztve így válaszolt:

– Úgy látom, fenséged bosszút akar állni, amiért a minap oly kevés megértésre talált itt a saját hivatását illetően.

– Ó, nem – mondta Klaus Heinrich –, erről szó sincs! Hitemre mondom, a legnagyobb tisztelettel nézem tanulmányait, Imma kisasszony. Egy kicsit félek az algebrától, nem tagadom, mert sohase értettem belőle semmit. És azt is beismerem, hogy ma egy kicsit haragszom rá, mert meg akar bennünket akadályozni abban, hogy együtt kilovagoljunk […]”

Katia Mann

Beküldendő a szerző neve és a mű címe.

Thomas Mann: Königliche Hoheit (Királyi fenség). (1909; az „Imma” című fejezet)

Királyi fenség. 188–189. p. · Thomas Mann élete és műve. 48. p.

A szerelmes író matematikai élményeit feltehetően főként leendő feleségével kapcsolatban szerezte:

„[…] Most pedig [1903 körül] egyik meghívást a másik után kapta München előkelő köreiből.

Gyakran megjelent Max Bernstein ügyvéd szalonjában, aki később politikai perekben mint védő szerzett magának hírnevet és egyúttal (feleségével, Elza asszonnyal együtt) a vígjátékíró szerepében tetszelgett. Legszívesebben azonban Alfred Pringsheim egyetemi tanár és Wágner-rajongó palotáját látogatta, s egyetlen lányát, Katját nemsokára »minden élőlénynél és minden értéknél jobban« megszerette. Katja akkoriban apjánál hallgatott matematikát, és a híres sugárkutatónál, Wilhelm Röntgennél fizikát, amellett rendkívüli művészi érzéke volt. »Katja és Thomas románca wagneri harmóniák védelme alatt bontakozott ki.« 1905 februárjában álltak az oltár elé.”