Az ember az egyetlen teremtmény ezen a bolygón,
amelynek nincs természetes környezete.”
Lipták Pál megfogalmazása szerint
„Az antropológia olyan biológiai tudomány, amely az emberre magára vonatkozó rendszeres (morfológiai, fiziológiai stb.) ismereteken felül az ember kategóriáira (emberfajták, konstitúciós típusok stb.), de ezen felül az ember sokoldalú relációira (viszonylataira) vonatkozó ismereteket is magában foglalja. Az antropológia az embernek nemcsak a természetben, de a társadalomban és annak történetben elfoglalt helyével is foglalkozik.”
Kevesen gondolnák, hogy a híres államférfi, Kossuth Lajos ezen tudományággal is foglalkozott. Tudományokba a szabadságharc bukása után – de különösen a kiegyezés után – temetkezett bele, mert ebben találta meg vigaszát, valamint ebben látta Magyarország felemelkedését.
„Minden mozzanatok között, melyek egy Nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közre hathatnak, a természettudományok mívelése az, amely korunkban a mint legnélkülözhetetlenebb s a létért küzdés nagy versenyterén az önfeltartásra leghatályosabb: úgy maradandó következéseiben a társadalomra legáldásosabb is.”
Előnyben részesítette a növénytant, a földtant, az őslénytant, az éghajlattant, és érdekelte az embertan és a régészet tudománya is. Erről ízelítőt ad 1883-ban, amikor is kritikai észrevételei Nyáry Jenő „Az aggteleki barlang mint őskori temető” című művéről meg jelenik (1. ábra). Nagyszerűen, sőt szakmailag kifogástalanul, tudományos eredményekkel alátámasztva fogalmazza meg könyvének VI. fejezetét, a barlangban talált emberi leletekről. Helyesen észreveszi Nyáry hipotézisének hibás mivoltát, miszerint az ázsiai civilizáció nem Magyarországon keresztül érkezett Európába.
Kossuth kritikai esszéjének borítója
Vajon hogyan alakult ki Kossuthban e tudományos állásfoglalás? A következőekben erre a kérdésre keressük a választ, hogy mi, illetve ki lehetett hatással a híres történelmi személyre.
Az antropológia története a 19. századig
A magyar antropológiai kutatások a külföldi törekvésekhez megfelelően alakultak. Voltak időszakok, amikor a magyar embertani kutatások lassúbb tempóban követték az egyetemes antropológia fejlődését, de olykor egyes nyugati országokét is megelőzték.
A magyar antropológia csírái is a filozófiai antropológia területén jelentkeztek, amelynek jeleit a soproni születésű J. Fridelius 1661-es „Ex anthropologia” című doktori értekezésében is fellelhetőek (2. ábra). A filozófiai antropológián kívül a természettudományos antropológiának nem volt művelője hazánkban, legfeljebb csak hirdetője.
Fridelius „Anthropologia”-jának címlapja
Ezek közé tartozik Apáczai Csere János is, aki az 1653-ban megjelent „Magyar Encyclopaedia” című könyvében egy külön fejezetet szentel az embernek.
A 18. században az orvostudomány fejlődése révén nemcsak az emberi testet ismerték, hanem a koponya alakjának torzulását is. Az első magyarországi antropológiai megfigyelés Bél Mátyás nevéhez fűződik, aki 1735-ben a csallóközi emberek külső testi jegyeit tanulmányozta. A rasszjellegeket öröklődőnek tartotta, míg Huszti Zakariás (1781) a környezet döntő szerepét hangsúlyozta egyes külső jegyek kialakulásában. Klein Mihály 1778-ban a Ruszt mellett talált emberi csontról készített tudósítást.
A 18. századi tudományos fejlődésnek köszönhetően sorra jelentek meg a könyvek magyar nyelven. Az első magyar nyelvű emberiség fajtabeli tagolódását tárgyaló könyve Gáty István nevéhez fűződik, 1795-ből. E könyv után nem sokat kellett várni az első magyar antropológiai könyvre sem, amely 1807-ben jelenik meg Fejér György tollából az „Antropológia vagyis az ember esmertetése” címmel (3. ábra).
Fejér György „Anthropologia”-jának címlapja
Kisszántói Pethe Ferenc 1815-ben megjelent „Természethistóriá”-ja úgyszintén tartalmaz emberi ismereteket. Mirsvinkszy Ignátz 1837-es munkája a – kaukázusi faj koncepció ismertetőjéhez. Linné (1753) óta közismert, hogy a mai ember egységesen a Homo sapiens fajba tartozik, tehát „kaukázusi faj” nem létezik. Blumenbach (1752–1840) német természettudós, akinek a munkásságának egy jelentős része az antropológiához köthető, a Homo sapiensnek öt földrajzi változatát (rasszát) különböztette meg (1779, 1793/1795), amelyek fajon belüli egységek. Ezek egyike a „kaukázusi rassz”, amely kifejezést ma már szinte kizárólag csak az Egyesült Államokban használják, máshol az „europid rassz” (változat) kifejezés használatos. Hazánkban is megjelenik a médiában olykor a „kaukázusi ember” kifejezés, ugyanis a magyarországi médiában dolgozók ezt a kifejezést általában „nyers fordítás”-ban veszik át az amerikai médiából, feltehetően meglehetősen hiányos ismereteik következtében.
Patzek Károly „Emberismértető töredékek” (1833) című munkája ugyancsak ide sorolható.
Az 1860-as években az érdeklődés középpontjába az emberi kialakulás került, amelynek első magyarországi képviselője Rónay Jácint volt. A „Fajkeletkezés” című munkájában az ősember kérdését tárgyalta. Akadémiai székfoglalóján 1867-ben egy új tudományágat vezetett be, mégpedig a paleoantropológiát, vagyis ősembertant. Rónay Kossuthoz hasonlóan nem rendelkezett tudományos fokozattal, de még régészeti és antropológiai végzettséggel sem. A szabadságharc bukását követően Angliába emigrált, ahol is megismerkedett Charles Lyell, Charles Darwin és Aldous L. Huxley munkásságával, az ősembertani és a régészeti leletek jelentőségéről. Székfoglalójában kifejti azt is, hogy Magyarország „bővelkedik” a negyedidőszaki ősmaradványokban. A bővelkedő kifejezést túlzásnak vehetjük, ugyanis Rónay könyve megjelenésének idejében (1868) még a Bihar megyei barlangokban sem találtak olyan „bő” mennyiségben őslénycsontokat.
Az antropológiával foglalkozók körében Carl Christoph Vogt geológus professzornak 1869 decemberében Pest–Budán tartott „Az ember őstörténete” című előadássorozata nagy jelentőséggel bírt. Mellékesen megjegyezhető, hogy Vogt az antropológiában viszont nem alkotott maradandót, ugyanis az emberfajták származását tekintve poligenista volt, így az emberi rasszokat más-más emberszabású majomtól származtatta.
Azonban nem mindenki fogadta kitörő örömmel Vogt és Darwin eszméit, voltak olyan körök is, amelyek ízléstelen támadást indítottak Vogt (és Darwin) ellen.
Majláth Béla 1874-ben ásatást kezdeményez a Rózshegy melletti „Baráthegy” barlangban, amelyről külön értekezést is készít. Majláth Béla és Rómer Flóris közben járásának köszönhetően létrejött a Magyar Antropológiai Társulat elődje 1874-ben. Rómer 1874-es stockholmi javaslatának köszönhetően az 1876-os nemzetközi ősrégészeti és embertani kongresszust Budapesten tartották meg. A kongresszusra való készülődésnek köszönhetően néhány nevezetes alkotás jelent meg. Lenhossék Mihály munkája az „Emberi koponyaisme, Cranioscopia” című pedig 1875-ben jelent meg. Hunfalvy Pál 1876-os könyvében fogalmazta meg a faj és a nép fogalmának különbségét.
A nagysikerű kongresszust követően befejeződött a filozófiai antropológia kutatása Magyarországon, és átadta helyét a természettudományos antropológiának.
Ezen személyek és tudományos fejlődések adhatták az útravalót Kossuth kritikai esszéjének megírásához. Nézzük is meg, hogy milyen szakmai észrevételekkel gazdagította az aggteleki barlang ismereteit antropológia témakörében.
Ázsiai civilizáció Európában
A kritikai hangvételű tanulmány VI. fejezetében ostorozza Nyáry azon feltevését, miszerint az ázsiai népek Magyarországon keresztül érkeztek volna Nyugat-Európába. Felvetését azzal indokolja, hogy nem népvándorlás történt, hanem kulturális térfoglalás.
Kossuth pro és kontra érveket sorakoztatott fel. Nyáry mentségéül azt hozza fel, hogy a történelmi időkben is voltak keletről nyugatra történő népvándorlások, így valószínű, hogy ez a történelmi múltban is többször megtörténhetett, de nem, mint a civilizációk cseréje. Kossuth ellenvetésül megemlíti, hogy a régmúlt történelmi időkben nem voltak meg a megfelelő népesedési, társadalmi és nemzetközi viszonyok, amelyek kockázat nélkülivé tették volna a népvándorlást.
A következő mondatban pedig ostorozza Nyáryt azért, mert téves hipotézist alkalmazott, miszerint Magyarország közelebb fekszik Ázsiához, mint Európa nyugata, ezért minden civilizációnak a Kárpát-medencén keresztül kellett Nyugat-Európába érkeznie.
Erre példaként hozza fel a korábban keletről nyugatra történő népvándorlások, amelyek egyik esetben sem hoztak civilizációt a Kárpát-medencébe. Sajnálatosan ide sorolja a honfoglaló magyar ősöket is, miszerint:
„Ezt a dicsőséget még saját őseink számára sem vehetjük igénybe. Hoztak magukkal hősiességet, egészséges józan észt, szabadságszeretet, és kitűnő képességet a civilisatio elsajátítására (natural adaptation), de civilisatiót bizony nem, sőt jöttökre felhangzott az akkori európai civilisatio templomaiban a rémület litániája: a sagittis Hungarorum libera nos Domine!”.
Nyáry hibás állítása után megpróbál választ adni arra a kérdésre, hogy ha nem Magyarország felől érkezett a civilizáció Európába, akkor honnan? Meggyőződése szerinte a Földközi-tenger felől kellett érkeznie, melyet meg is indokol. Magyarországra csakis a közép ázsiai civilizáció juthatott volna el, de abban a korban, amelyből tárgyakat találtak a barlangban, nem is volt civilizáció.
Az ázsiai kontinensen Indiába, míg Európában a Földközi-tenger mentén fekvő részeken kellene keresni a kapcsolatot, amelyek kulturális rokonságát a legtöbb európai nyelvben, eszmejárásukban, vallásos fogalmaikban, szokásaikban, s általában civilizációjuknak nyomaira Hellászban, Rómában, Galliában, Germániában, a szlávok hagyományaiban lépten-nyomon rá akadunk.
E megállapítását példákkal is igyekszik alátámasztani, miszerint a görög polgárosultság indiai eredete felől a görög mitológia is tanúskodik, valamint a tájak földrajzi elnevezései is:
„Nagy hírű orientalisták Hellast a Hella-hegységtől (Beludzsisztán) származtatják, Attika nevét az Indus melletti Attak-ra; Corinthust Cor-Indusra (a Kori és Indus folyók közti tartományra), Thessáliát Des Salia-ra (Sal földje), Dorist Dor folyóra, Argost Argasanra, Achaját Achajaura stb. viszik vissza.”
A földrajzi helyek nevének hasonlósága alapján történő azonosítás-értelmezés tudománytalan, téves elképzelés és ebbe a hibába itt Kossuth is „beleesett”, aki elfogadta a „nagy hírű orientalisták” elképzeléseit. Továbbá kifejti azt is, hogy e civilizáció Hellásból a Földközi-tengerpart mentén terjedt el nyugat felé és onnan hatolt be Európa belsejébe.
Egy másik hipotézist is ismertetett, miszerint a másik lehetséges út a benépesülés szempontjából Föníciában kell keresni. Ismerteti a föníciaiak erősségét, a hajózást. Kereskedelmi telepeket hoztak létre a Földközi-tenger európai, afrikai, valamint ázsiai partjainál, és ebből következően virágzó gyarmatokat alapítottak Carthagoban, Hippoban, Uticaban, Gadesban (Cádiz), Panormeban (Palermo), Lilyboeumban (Marsala) stb., továbbá elhajóztak Angliába ónért, a bronzkészítés fortélyainak elsajátításáért, valamint Norvégiában is nyomait hagyta a föníciai hajósnép.
A végén pedig ismerteti, hogy a hipotézis ismeretében téves azt állítani, hogy a kulturális civilizáció Magyarországon keresztül érkezett Európába, sokkal inkább a Földközi-tenger felől és onnan hatolt be nyugatról, délről a tengertől távol eső Magyarországra.
A kultúra térnyerése Európában
Kossuthnak igaza van abban, hogy kelet Ázsiából nem érkezhetett kulturális virágzás. Viszont a mai Irak területén, Mezopotámiában, valamint Kis-Ázsiában már az emberiség korai története során egy kulturálisan fejlett térség alakult ki. Erről a területről érkezhettek – a Balkáni-félszigeten keresztül – Magyarországra az őskorban emberek.
Persze az ókorban már érkeztek Ázsia felől is népcsoportok, amelyek rövidebb-hosszabb (szarmaták, gepidák, hunok) ideig élhettek a Kárpát-medencében, de a kulturális civilizáció a Földközi-tenger felől történt Nyugat-Európában is a kultúra terjesztése, és csak az ókorban foglalták el, az akkora már kulturált részeken mai helyüket a germán (angolok, dánok, hollandok, németek, norvégok, svédek) és szláv (csehek, szlovénok, horvátok, szerbek) népcsoportok keveredve a megmaradt latin népességgel (franciák, olaszok, spanyolok, portugálok).
Azonban ami az őskori embert illeti az aggteleki barlangból, arról korántsem lehet elmondani, hogy a kultúra előhírnöke lett volna Mezopotámiából, hanem egy Ázsiából származó nomád ember lehetett…