Az északi koszorú

Amikor az emberi nem a hatvanadik északi fokon túl veszi majd művelés alá a bolygót, a Föld hőmérséklete jóval enyhébbé kiegyensúlyozottabbá válik majd. A párzás gyakoribb lesz; az északi fény, nagyon gyakorivá válván, megállapodik majd a sarkon, és gyűrű vagy koszorú alakúvá szélesedik. A ma még csak fénylő fluidum új tulajdonságra tesz szert, arra, hogy a fénnyel együtt hőt is sugározzon:

A koszorú olyan méretű lesz, hogy valamely ponton mindig érintkezhessék a Nappal, amelynek sugarai szükségesek lesznek a gyűrű kerületének az átfogásához; ennek a koszorúnak félkör alakúnak kell majd lennie, még a földtengely legnagyobb elhajlásainak az idején is.

Az északi koszorú hatása erősen érezhető lesz az északi félgömb egyharmadáig; látható lesz Pétervárott, Ohotszkban és a hatvanadik fok minden tájékán.

A hatvanadik foktól a sarkig egyre nagyobb lesz a hőség; oly módon, hogy a sark Andalúzia vagy Szicília hőmérsékletéhez hasonló hőmérsékletet fog élvezni.

Ebben a korban az egész bolygó művelés alatt fog állni, ami öt-tíz, sőt tizenkét fokos enyhülést fog okozni a ma még megműveletlen földrajzi szélességeken, mint amilyen Szibéria vagy Észak-Kanada.

A hatvanadik fokkal szomszédos éghajlatok kettős okból fognak megenyhülni: az általános művelés hatására és a koszorú befolyására; ez utóbbi miatt csak mérsékelt szelek jönnek majd a sark felől, mint azok, amelyek Berberia felől érkeznek Genovába és Marseille-be. Ezek az egyesült okok olyan hőmérsékletet fognak meghonosítani a hatvanadik foknál, mint amilyent a negyvenötödik fok teljes művelés alatt álló vidékei élveznek ma, mint Bordeaux, Lyon, Torino, Velence. Így Stockholm, Pétervár, Tobolszk és Jakutszk városai, amelyek a Föld leghidegebb vonalán fekszenek, Gascogne vagy Lombardia melegével egyenlő meleget fognak élvezni, eltekintve a hegyek és a tengerek szomszédságától okozott módosulásoktól. Szibéria tengerpartjai, amelyek ma használhatatlanok, Provence és Nápoly enyhe hőmérsékletét fogják élvezni.

Ennél is jelentősebb javulás, amelyet szintén a sarki koszorúnak köszönhetünk majd, hogy el fogjuk kerülni az összes légköri szélsőséget; a túlzott hideget vagy meleget, a túl nagy nedvességet vagy szárazságot, a túl nagy vihari vagy szélcsöndet; a koszorúnak az egyetemes művelés hatásával egyesült hatása olyan fokozatos hőmérsékletet fog létrehozni a bolygón, amilyen ma sehol sem lehetséges. Azok az éghajlatok, amelyek a Föld legjegesebb éghajlatai, mint a Pétervártól Ohotszkig húzódó vonal, ebben a korszakban kellemesebb éghajlatot fognak élvezni, mint amilyent most a legjobban magasztalt helyeken találni, mint amilyen Firenze, Nizza, Montpellier, Lisszabon, amelyeknek a legderűsebb és legenyhébb ég kedvez. Úgy becsülöm, hogy ezeknek a vidékeknek nincs négy hónapnál hosszabb mérsékelt szép évszakuk; de a sarki koszorú megszületése után a hatvanadik foknak, vagyis a Pétervártól Ohotszkig húzódó vonalnak legalább nyolchónapos szép évszakja lesz, és kétszeres biztos termése. Bizonyításképpen olvassák el azt a jegyzetet,⁶ amelyben rámutatok a hosszú teleknek és azoknak az egyéb éghajlati zavaroknak az okaira, amelyeknek a bolygó a társadalmi mozgás első szakaszában van alávetve.

Ennek az eljövendő eseménynek a bebizonyítására várva, figyeljük meg azokat a jeleket, amelyek beharangozzák. Először is a Déli-sarkkal szomszédos és az Északi-sarkkal szomszédos földek formája közötti ellentétet: a három déli földrész kihegyesedik, mégpedig oly módon, hogy távol tartsa a sarki földrajzi szélességek kisugárzásait. Ezzel éppen ellentétes formát figyelhetünk meg az északi földrészeknél; ezek a sarkhoz közeledvén kiszélesednek, e körül csoportosulnak, hogy összegyűjtsék annak a gyűrűnek a sugarait, amelynek egy napon koszorúznia kell ezt; ebbe az irányba öntik nagy folyamaikat, mégpedig úgy, mintha a jeges tengerre akarnák irányítani a kisugárzásokat. Márpedig, ha Isten nem tervezte volna, hogy az Északi-sarkot fölruházza a termékenyítő koszorúval, az e sarkot övező földrészek elhelyezése ostobaságról tanúskodnék; és Isten már csak azért is nevetséges lenne, hogy ezt művelte, mert végtelen bölcsességgel járt el az ellenkező ponton, a déli földrészeken, mert ezeknek teljesen megfelelő kiterjedést adott egy olyan sark körül, amelynek sohasem lesz termékenyítő koszorúja.⁷

Csak amiatt panaszkodhatnánk, hogy Isten túl messzire tolta a Magellán-fokot, ami pillanatnyi akadályt képez; de az a szándéka, hogy az emberek lemondjanak erről az útról, s a szuezi meg a panamai földszorosokon csináljanak a nagy hajók által hajózható csatornákat. Ezek a munkálatok és megannyi más, amelyek gondolata elborzasztja a civilizáltakat, csak gyerekjátékok lesznek a Világfelsőbbség munkahadseregeinek.

A koszorú másik előhírnöke a bolygó tengelyének rossz elhelyezkedése. Ha azt föltételezzük, hogy a koszorúnak sohasem kell megszületnie, a tengelyt a két földrész érdekében egy huszonnegyeddel vagy hét és fél fokkal kellene megdönteni a sandwich-szigeti és konstantinápolyi délkör felé oly módon, hogy ez a főváros a harminckettedik északi fokon feküdjék; ebből az következnék, hogy a Vas-sziget 225. hosszúsági fokán és ennek megfelelően az északi tengerszoros meg Ázsia és Amerika két csúcspontja ennyivel jobban mélyedne bele az Északi-sark jegeibe. Ez a bolygó leghaszontalanabb pontjának föláldozása lenne az összes többi érdekében; ítéljük meg ezt néhány, a sarki és a mérsékelt vidékekre vonatkozó részlet alapján.

Ami a sarki vidékeket illeti, figyeljük meg, hogy mivel az északi tengerszoros a szalaginszkoji fok kiugrása miatt teljesen használhatatlan, nem sokat számítana, ha ez a tengerszoros jobban behatolna a jégbe, mivel már most sem jelent semmit a hajózás számára. A sarkhoz való közeledése viszont ugyanennyivel helyezné lejjebb a jeges övezet legértékesebb vidékét, az arhangelszki öblöt vagy Fehér-tengert, amely igen használhatóvá válnék, mivel a Lappföld északi foka már csak a hatvannegyedik fokon helyezkednők el, Jakobstadnak, az utolsó finnországi városnak a szintjén. A tengeri kapcsolatok könnyen terjednének ki az Ob és a Jenyiszej torkolatáig, amelyek hat fokkal melegednének föl a tengely kiegyenesedése révén, és további hat fokkal annak a hatására, hogy Kelet-Szibéria alkalmassá válnék a művelésre. Ekkor vízi közlekedés alakulna ki a nagy földrész szélső pontjai között: a hoangi könyöktől a Bajkál-tóig szállított kínai termékek kevés költséggel szállnának itt hajóra Európa felé, leereszkedvén az Angarán vagy a Jenyiszejen.

A mi mérsékelt égövünkben a fontos kijáratok, mint amilyen a Sund és a La Manche, az egyenlítőhöz közeledve szintén fölmelegednének négy-öt fokkal. A Saint-Laurent és a Koreai-öböl semmiféle jelentékeny helyváltozást nem szenvedne; az egész Baltikum legalább hét fokot nyerne, és Pétervár Berlin [jelenlegi] magasságában helyezkednék el.

Nem beszélek az egyenlítői vidékekről, mivel egy hét és fél fokos helyváltoztatás közömbössé válik ezeken a földrajzi szélességeken.

A 45. délkör felé Amerika déli csúcsa egy kicsit közelednék az egyenlítőhöz, és ez javára válnék. Ausztrália csúcsa még előbbre csúsznék ugyanabban az irányban; ami pedig Afrika csúcsát illeti, ez a 35. délkörről a 42-re ereszkednék le, és nem lenne kevésbé használható a hajósok számára, akik előbb-utóbb mindenképpen elhagynák a szuezi csatornáért.

Próbáljanak meg az olvasók egy síkon ábrázolt félgömbön olyan szélességi köröket húzni, amelyek megfelelnek ennek a tengely elmozdításra vonatkozó hipotézisnek, és meg fogják látni, hogy ez az egész Föld javára válnék, kivéve néhány, már most is érdektelen vidéket, mint amilyen Kamcsatka. Márpedig Isten az általam megjelölt irányban helyezte volna el a tengelyt, ha nélkülöznünk kellene a sarki koszorút, amivel a ma nevetségesen elhelyezett tengelyünk az egyetemes üdvnek legmegfelelőbb helyzetbe kerül majd. Es ez a koszorú szükségességének és jövendő megszületésének perdöntő bizonyítéka.

Az emberek nem tettek megjegyzést a tengely rossz elhelyezkedésére, mert a filozófiai szellem eltávolít bennünket Isten művének minden meggondolt bírálatától, és a végletekbe sodor bennünket; a Gondviselésben való kételkedésbe vagy a vak és ostoba csodálatba; mint néhány tudóst, akik a pókig, a varangyig és más ocsmányságok csodálatáig mennek el, holott ezekben csak a Teremtő szégyenkezésére láthatunk okot mindaddig, amíg nem ismerjük ennek a rossztéteménynek az indítékait. Ugyanez vonatkozik a bolygó tengelyére; hibás elhelyezkedésének arra kellett volna késztetnie bennünket, hogy helytelenítsük Isten művét, és kitaláljuk a koszorú megszületését, amely igazolni fogja a Teremtő e szemmel látható baklövését. De mivel filozófiai túlzásaink, az ateizmus vagy a bámulat iránti hóbortunk eltérített bennünket Isten művének minden páratlan megítélésétől, sem a munkájához szükséges kiigazításokat nem tudtuk meghatározni, sem azokat az anyagi és politikai változásokat nem tudtuk megérezni, amelyekkel ezeket a kiigazításokat meg fogja tenni.

Kitértem ezekre a részletekre, hogy bebizonyítsam: a földrészek és a földek anyagi megoszlása nem a véletlen műve. További bizonyítékokkal fogok szolgálni már ebben az értekezésben (a kereskedelmi monopóliummal rendelkező szigetvilágot tárgyalva). A véletlen nemsokára el fogja veszteni azt a nagy hatalmat, amelyet a filozófia tulajdonít neki a Gondviselés kárára; az emberek föl fogják ismerni, hogy Isten a legszűkebb határok közé szorította a véletlent; és hogy ami a földrészek formáit illeti, amiről itt szó van, távol attól, hogy a véletlen művei lennének, Isten kiszámította a megfelelő elhelyezkedésüket egészen addig, hogy külön helyet készített elő az egyetemes egység fővárosának. Már most is mindenkit meglepnek azok az egyedülálló és csodálatos előkészületek, amelyeket azért tett Isten, hogy Konstantinápoly hasznos és kellemes város legyen. Mindenki kitalálja belőlük Isten szándékát, és mindenki azt mondja: „Itt kell lennie a világ fővárosának.” Szükségképpen itt lesz elhelyezve, és antipódusán lesz meghúzva az egyetemes egység első délköre.

A sarki koszorúról szólva hozzátenném, hogy ennek a meteornak az előrejelzése nem látszik rendkívülinek, ha tekintetbe vesszük a Szaturnusz gyűrűit: nekünk miért ne adná meg Isten azt, amit más bolygónak megad? Érthetetlenebb-e a sarki gyűrű léte, mint azoké az egyenlítői öveké, amelyek a Szaturnuszt veszik körül?

E két fénylő gyűrű látványának már korábban el kellett volna oszlatnia a Napról alkotott előítéleteinket, amelyet – oly nevetséges módon – lángoló világnak tekintettek. Ezt az égitestet egyedül Herschel határozta meg jól: „Fényóceánban fürdő nagy és csodálatos világ.” A dolog nyilvánvaló volt attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantották a Szaturnusz két gyűrűjét. Ha Isten kör alakú burkokat adhat egy bolygónak, gömb alakúakat is adhat neki, és ugyanígy adhat neki sarki gyűrűket, sőt sarki gömbhéjakat; csak azokat az elméleteket kell megismerni, amelyek ezt az elosztást szabályozzák, és amelyek lehetővé fogják tenni bolygónknak, hogy olyan kegyben osztozzék, amelyet eddig csak a Szaturnusz élvezett. Ezt a kegyet más égitestek is megszerezhetik maguknak: vannak olyan örvények, amelyekben mindegyik égitestnek van valamilyen fénylő dísze, egy vagy két sark melegítésére. Ha a mi örvényünk általában nélkülözi ezeket, annak az az oka, hogy az égbolt egyik legszegényebb örvénye, és be fogom bizonyítani, hogy 28 égitestünk és az a további húsz, amelyet még föl kell fedezni, nem más örvénymaradéknál, rosszul szervezett kis seregnél, mint amilyenek a csatában szétvert hadtest menekültjei. Más örvényeknek négy-ötszáz, csoportsorokba rendezett égitestük van; vagyis bolygók bolygóit látjuk, és mindegyiküket sarki gömbhéjakkal, övekkel, koszorúkkal és más díszekkel ellátva. Ha ez a kegy a mi bolygónkat is várja, ez jogos kárpótlás azokért a rossz időkért, amelyek arra ítélték, hogy az első szakaszban ő legyen a legboldogtalanabb az örvény összes égiteste közül.

Különböző véletlenek megzavarhatják a harminckét társadalmi korszak számára megszabott sorrendet; ilyen véletlen lenne egy új égitestnek az örvénybe való belépése, és ez a belépés valószínűnek látszik a rendkívüli távolság miatt, amely a Nap és a nagy bolygók között van. Ezek a kisszámú és egymástól túlságosan elválasztott pályákat leíró csillagok olyan sort alkotnak, amely nem elég szoros, és amelyet áttörhet valamilyen üstökös; ez az esemény különböző módokon mehet végbe, ezek közül említek meg egyet az alábbi lábjegyzetben.⁸

A Ceres, a Pallasz és a Júnó egymásmellettisége és egymásba kapcsolódása bebizonyította, hogy a pályák sokkal közelebb lehetnének egymáshoz, anélkül, hogy ez torlódást eredményezne; és hogy ezt megelőzzük, úgy gondolom, elég lenne harmincmillió mérföldes távolság a Jupiter és a Szaturnusz között, és ugyanennyi a Szaturnusz és az Uránusz között. Az a háromezer kétszázhatvan millió mérföldnyi hatalmas távolság, amely közöttük van, az égitestek ritkaságából ered; ezek ugyanis kis számuk következtében arra kényszerülnek, hogy ne akkora teret foglaljanak el, mint amekkorát egy négy- vagy ötszáz égitestből álló teljes örvény foglalna el, hanem sokkal szélesebb teret. [A mi örvényünk akkor fog tömörülni, amikor bolygónk összhangba kerül majd a Hold skálájával, és újra hatalmába keríti azt.]