Megcsapottak rovat

A Déli-sark fölfedezése

Cholnoky Viktor
1912
földrajz, geológia, Déli-sark, Antarktisz, Amundsen

Nagy és nem csupán ideális tudományos tekintetben fontos esemény, hogy a földnek eddig legtitokzatosabb, legmegközelíthetetlenebbnek látszó pontját, a déli pólust fölfedezték. A hírek, amelyek erről a nagy eseményről szólanak, ma még természetesen tisztázatlanok, válogatlanok, mert részben Amundsen Roald norvég hajósnak, a hajdan híres viking-hajósok késői ivadékának, részben pedig Scott angol kapitánynak tulajdonítják a Déli Sark felfedezésének a dicsőségét. Ez az első napokban természetes és nagyon is érthető hírzavar alkalmas arra, hogy az olvasóban gyanakvást keltsen és könnyű analógiát ébresszen az északi pólus fölfedezésének ismeretes botrányához. Északon Cook és Peary vetélkedtek a fölfedezés dicsőségéért és mind a kettőnek a szélhámossága ma már tudományosan konstatálva van. Most megint két név kapcsolódik hozzá a másik nagy felfedezéshez is, az Amundsené és a Scotté.

Ennek az összehasonlításnak a keresése azonban most téves, tehát veszedelmes volna. Mert az új felfedezés hőseit – akár mind a kettő, akár egyik bizonyul annak – a világért sem szabad a nyilván kalandor Cooknak és a valamivel pozitívebb, de mégis csak amerikai megbízhatóságú Pearynek a mértékével mérni. Itt nem ábrándos, vagy hazug híradásokról van szó, hanem – ez már most, az első órákban is konstatálható – pozitívumokról. Amikről garantál első sorban a felfedezők neve és egyénisége. Scott kapitány régi járója és ismerője a jeges vidékeknek, sőt Shackleton kapitány, aki három évvel ezelőtt csak eleség híján nem tudta elérni a déli pólust, de száztíz kilométernyire megközelítette, első útját a déli sarkvidékre szintén Scott vezetése alatt végezte. Hogy pedig Amundsen, ez a nagyszerűen érdekes normann hajós milyen komoly ember, arról tanúskodik az, hogy hajójával, a Frammal tulajdonképpen az északi pólus felé indult, de éppen a Cook–Peary-féle skandalum kedvetlenítette el annyira, hogy észak helyett elindult dél felé. Ezek az utazók aligha bizonyulnak olyan szélhámosoknak, mint az északi pólus hősei.

És a felfedezésűk értéke is sokkal jelentékenyebb, mint lett volna az északi sark felfedezéseinek az értéke még absztrakt tudományos nézőpontból is. Az északi pólus felfedezése ma már csupán csak turisztikai érdekesség volna, mert hiszen ennek a pólusnak a kutatása tulajdonképpen nem is magáért a sarkért kezdődőn meg a tizennyolcadik században, hanem az északnyugati átjáróért. Vagyis azért a legrövidebb tengeri útért, amellyel egybe lehetne kapcsolni Európát Amerikával. Ma már, turbinás gőzhajók és a kétségtelenül elkövetkezendő levegőbeli közlekedés idején semmi gyakorlati értéke vagy haszna nincsen annak, hogy azt az átjárót keressük. Az Átlászi-óceánon át is olyan gyorsan tudjuk ma már elérni Amerikát, aminő gyorsaságról az északnyugati átjáró nagy kutatói, temérdek áldozatai nem is álmodtak, még ha megtalálták volna is ezt a rövidebb utat.

Az arktikus pólus felfedezése tehát ma már csupán kuriózumnak az értékével, sőt talán inkább csak az érdekével bírna. Ellenben az Antarktisz felfedezése és megjárása pozitív és gyakorlati tudományos haszon lesz.

Meg kell itt állni egy pillanatra az arktikus és antarktikus szavaknál. Görögül a medvét hívják arktos-nak, kényelmes tehát a feltevés, hogy a sarkvidéket arktikusnak a jegesmedvéről nevezték el. Ez azonban egy kicsinyt tévedés, mert a görög a Göncöl-szekerének a csillagképét is Nagymedvének nevezte – ez ma is a tudományos neve – és mivel a Göncöl-szekere az a feltűnő csillagkép, amely a legszemmelláthatóbban forog a Sarkcsillag körül, azért nevezik az északi pólus vidékét arktikus vidéknek, míg a déli sark vidéke, ahonnan már a (különben az Egyenlítőről is már csak horizontálisan látható) Göncöl természetesen egyáltalán nem látható: antarktikus, magyarul medvecsillagzat nélkül való vidék.

Hogy az antarktikus pólus felfedezése és a valószínű Antarktisz új világrész megállapítása miért nem csupán tudományos idealizmusból és hiú hősködésből értékes és fontos, ennek a magyarázata a két pólus egészen különnemű természetében rejlik. Az északi pólus tengervidék, szakadozott földdarabokkal, szigetekkel, félszigetekkel körülvett nyílt tenger, a déli pólus ellenben szárazföldön fekszik. Ez olyannyira bizonyosság, hogy két tűzhányó hegy is, az Erebusz és a Terror tesznek lángtorkukkal bizonyságot róla, hogy itt a szárazföld érintkezik a Déli-tenger partvidékével. Ez is azután az oka annak, hogy az antarktikus pólus mindig nehezebben volt megközelíthető az arktikusnál. Mert a kontinentális klíma mindig ridegebb és merevebb, mint a tenger éghajlata. De ennek a kontinensnek a megállapítására gyakorlati szükség is volt, a mivoltának a kikutatása pedig a leggyakorlatibb tudományágakat mozdítja előre. Mert ebből lesz majd megállapítható, vagy legalább is még jobban megközelíthető a Földgömböt átölelő két nagy hegység-abroncsnak az igazi jelentősége. Ez az egyik abroncs az Antilláknál kezdődik el, áthúzódik az óceán alatt és Európában mint Piréneusz bukkanik fel megint, hogy azután tovább folytatódjék az Alpesekben, a Kárpátokban, a Kaukázusban, így törve át Ázsiába. Ez az eurázsiai hegyegység. Csupa törmelékhegy. A másik északtól délre húzódik, különösen jellemzően Amerika nyugotán, ahol először Rocky-mountain a neve, azután Amerika csípején már vulkánikussá válik, Dél-Amerika peremén pedig mint az Andesek hegyláncolata húzódik végig. Ez viszont nem törmelék, hanem réteghegység, tehát sokkal fiatalabb szülöttje a földnek, mint az eurázsiai vonal.

Ezért okozta például a szanfranciszkói és valparaizói földrengést is nem vulkánikus erő, hanem rétegcsuszamlás.

Szélessé válna a magyarázata annak, hogy mennyire fontos az ember gazdasági életére nézve a hegyek tökéletes ismerete és hogy időjárás, termés, jóllét vagy balsors mennyire a hegyektől függ. E két egészen különnemű földabroncsnak a magyarázását, szinte az egész titkát rejti magában az Antarktisz kontinense. Aminek a felkutatása tehát nem turisztika, nem elábrándulás, hanem edisoni pozitívségű tudományos nyereség és emberi haszon lesz. És ezért kell izgatottan várnunk az újabb jelentéseket, amelyek erről a nagyon komoly szenzációról kétségtelenül hamar és teljesen megbízható formában fognak megérkezni.

Cholnoky Viktor: Kaleidoszkóp. Budapest: Az Élet Irodalmi és Nyomda Rt., 1914. 239–243. p. (Bibliotheca Vitae – Az „Élet” könyvei.)