A magyar népi halászat tanulmányozása közben itt is, ott is találtam adatokat egyes halakból készített gyógyszerekre, gyógyító eljárásokra. Ezekre manapság már csak az öreg halászok emlékeznek, egy részük esküszik hatásukra, mások csak mint üzletet említik.
Leggyakrabban a menyhal (Lota lota L.) májából, epéjéből készült olajat emlegetik, mint a szembetegségek – elsősorban a hályog – gyógyszerét. Erre vonatkozóan irodalmi adatokat is találtunk.
Már a Bibliában, Tóbiás Könyvében történik említés erről. Tóbiásnak alvás közben meleg fecskegané hullott a szemébe, amitől elvesztette a látását. Az 1932-ben kiadott Vulgata fordítás jegyzete szerint a görög szöveg „fehér foltról, hályogról” beszél. Az ifjabb Tóbiás egy „nagy halat” fogott a Tigrisben, s az angyal utasítására kivette szívét, máját és epéjét. Hazatérése után az epével kente meg atyja szemét. „És mikoron a szemei neki viszketni kezdettek volna, mindaddig vakará azokat, míglen a szeme végiről a hályogot, mintegy halhéját levoná” – mondja Károli fordításának 1704-es kiadása. (Tóbiás Könyve IX. 11–13). A Vulgata-fordítás is az epét említi, de viszketés-ről nem szól.
A menyhal májával kezelte szembaját Kollár, a wieni udvari múzeum igazgatója is, amelyet Petényi Sámuel által küldött két db élő menyhalból vett ki. A régi gyógyszerek között „Liquor hepaticus mustelae fluviatilis” néven szerepelt a menyhalolaj (Halászat, XII (1911), 15. p.).
Az olaj készítésének és használatának részletes ismertetését közli Singhoffer M. József pesti halászmester visszaemlékezéseiben. Szerinte 1860 körül a pesti halászmesterek még rendszeresen készítették a menyhalolajat, és évente 100 kis üveggel is eladtak a halpiacon belőle. A menyhal máját epével együtt jól kiáztatták, aztán befőttes üvegbe függesztették. Kb. egy hónap alatt a máj kiszáradt, a kicsöpögött olaj pedig az üveg aljában összegyűlt. Este kellett használni, úgy hogy a beteg hanyatt feküdt, szemét lehúnyta, s valaki szemhéját és környékét bekente olajjal. Utána a szemben viszketegség és erős könnyezés lépett fel, de sem dörzsölni, sem letörölni nem volt szabad. „Külső” hályog ellen használták, állítólag jó eredménnyel.
A „gyógyító erőt” úgy látszik az epében kell keresni, mert az ifjabb Tóbiás csak az epét használta, a májat már előzőleg mint ördögűző szert égette el. Talán nem véletlen, hogy az újabb Biblia-fordítás nem említi a viszketegséget. Nem ismerjük a görög szöveget, így a fordítás pontosságát sem ellenőrizhetjük, de feltételezhetjük, hogy Károli Gáspár ismerve ezt a gyógyító eljárást, hitelességre törekedett, míg a későbbi átdolgozók erről mitsem tudva, lényegtelennek tartották, annál is inkább, mert a jegyzetben hangsúlyozzák, hogy a gyógyulást az isteni kegyelem idézte elő.
Más adatok szerint a szoptatós anyák vásárolták az élő menyhalat még pár évtizeddel ezelőtt is, késsel megveregették a hasát, pár perc alatt ettől megnőtt a mája, s ezt fogyasztották, hogy több tejük legyen.
A csuka máját az „idétlen” gyerekekkel etették, vagy ugyancsak olajat készítettek belőle, és köhögés, rekedtség esetén egy kis kávéskanálnyit bevettek. Ezt csak házi szernek használták a halászmesternék, eladásra nem készítették. A visszaemlékezések szerint használt is.
A csuka fogát porrá törve torokfájáskor a garatba fújták, vagy pálinkában vették be hideglelés ellen.
Ha valakinek a szemébe hullott valami, rákszemet tettek bele. A pici és egyik oldalán homorú rákszem szinte kikanalazta az idegen testet, s állítólag a vértől is megtisztította a szemet. A bábaasszonyok is gyűjtötték a halászoktól a rákszemet, és alkalomadtán felhasználták.
