Limes rovat

Tompa Mihály és Skoda

Részlet a Magyar orvosi emlékeinkből
Magyary-Kossa Gyula
orvoslás, kardiológia, Tompa Mihály, Joseph Škoda

Tompa Mihályt ifjabb korában mindenki egészséges, kedélyes és nagy fizikai erővel bíró embernek ismerte. Maga is dicsekedni szokott vele, hogy fiatalabb éveiben egy csomag kártyát könnyűszerrel szétszakított és ezt a képességét társaságban gyakran bemutatta. Szívbaja, mely sírba vitte, az 1864. év vége felé kezdett súlyosabb tüneteket okozni, de kétség­kívül már jóval előbb kezdődött, valószínűleg nem sokkal azután, hogy kisfiát 1857 végén elvesztette. Ez a csapás testileg-lelkileg összetörte s talán ezzel függ össze, hogy már 1860 novemberében azt írja Lévaynak, hogy „a legborzasztóbbra is készen kell lennie”. 1865. január 14-én azt írja orvosának, a Putnokon lakó Hőke Lajos dr.-nak, hogy igen rosszul van, hátában nyomást érez, erős szívdobogás kínozza, fojtó lélegzéssel és foly­tonos köhécseléssel. Egy év múlva, 1866. január 17-én már igen súlyos ba­jokról panaszkodik orvosának: „Minden nap rosszabbul vagyok”, írja neki.

„Hátamban nagy, kellemetlen nyomás, a lapockák közt kivált. Mellem nehéz, szorult. Szívdobogásom és lüktetésem minden mértéket és határt túlhágni látszik… lélekzési nehézség a fulladásig. Most már hasztalan maradok csendesen ülve: a pokoli dobogás nem szűnik. Jó idő vagy rossz: mindegy. Sokat vagy keveset eszem: mindegy. Éjjel vagy nappal: mind­egy. Mindezekhez iszonyú erőkimerültség, bágyadtság járul. Nem volna számomra a tudományban gyógyulás?… sőt enyhülés sem?”

Egy hét múlva újra fölkeresi levelével Hőke dr.-t, s ebben háromszor is iszonyú­nak nevezi állapotát, különösen az elviselhetetlen szívdobogás, nehéz lélegzés és a gyötrelmes érzés miatt. Orvosa ekkor hashajtó labdacsokat1 is ren­del neki, de ezek vétele után még súlyosabb lett az állapota. Huszonnégy óra múlva ismét Hőkéhez fordul a kétségbeesett költő, s azt írja, hogy

„a megfúlás környékez; egyenesen magának a szívnek kell bajának lenni, legalább erre a gondolatra jön a – szakadatlanul kínozott nyomorult szenvedő.”

A kórismét tehát ekkor már maga a beteg is egész helyesen állapí­totta meg.

Hőke dr. azt ajánlotta, hogy forduljon bajával egykori iskolatársá­hoz, az akkori idők legkeresettebb magyar orvosához, Kovács Sebestény Endré-hez. Tompa Mihály meg is tette ezt, de nem sok hasznára, mert Kovács a bajt – teljesen félreismerte. Gerincvelő bántalomra (valószínűleg tabesre) gondolt. Ezt kell következtetnem alábbi leveléből, melyet néhány hónap múlva Hőkéhez intézett, melyben egy szó említés sem történik szív­bajáról, vagy ennek megfelelő kezeléséről, annál több a „hátgerincbántalom tüneményeiről”, melyeket a különben is rendkívül ideges, túlérzékeny költőn észlelt. A levél2 a következőleg hangzik:

„Pest, VI/1, 1866.

Tisztelt Kedves Barátom!

Szíves baráti és orvosi leveledet öröm­mel vettem. Örömet okozott régi jó iskolatársamról és állapotáról érte­sülhetni, de aggodalom töltött el beteg jóbarátunk, koszorús költőnk kórállapotának makacssága. A hátgerincbántalom tüneménye, s az azokból eredő izgatottság és zavart beidegzés tüneményei mindinkább határozott alakban fejlődnek tovább, úgyhogy önkéntelen is szerves elváltozás gyanuját keltik az észlelőben. A végtagok zsibbadásai, az izületek fájdalmai, a mozgás korlátoltsága, folytonos reflex, kellemetlen érzetek, vérkerin­gési, légzési zavarok, a mellkas, hasür izmainak görcsös és fáj­dalommal párosult összehúzó­dásai: mindannyi kellemetlen jelenségek, az ezekkel párosult folytonos soványodás a tengélet lehangoltságát jelöli. Az alhasi pangások, májtúltengés min­denesetre előkészítő szerepet játszottak, s gyógykezelésem is, amint tudod, oda volt főképen irányozva; az idegek csillapítá­sára aqua laurocerasit használ­tattam. A lobelia ezen bajban hat ugyan, de amellett most is oda megy véleményem, hogy chinint kell kisebb adag aloëval megkísérleni, a hideg mosáso­kat folytatni.3 Még egyet aján­lanék, ha a beteggel kivihető lenne: egy rendszerezett, de csak mérsé­kelt vízgyógymódot

Csókol barátod:

Dr. Kovács Sebestény Endre.”

Úgy látszik, hogy sem a beteg, sem a kis putnoki doktor nem nyugo­dott meg a nagyhírű egyetemi tanár (később Deák Ferenc kezelőorvosa) ajánlatában, mert nem látták hasznát. Ekkor határozta el Tompa, hogy mindent pénzzé téve, Bécsbe megy és ott a világhírű diagnosztával, Skodá-val vizsgáltatja meg magát. Úgy tudom, hogy Hőke Lajos régebben Skoda klinikáján volt alkalmazva, s így kétségtelen, hogy ő a költőt ajánló­levéllel is különös figyelmébe ajánlotta a világhírű bécsi tanárnak.

A Skodával való találkozást érdekes levélben örökítette meg Tompa, melyet az állítólag szintén szívbajban szenvedő sárospataki tanárhoz és jeles nyelvészhez, Finkei Józsefhez intézett.4 A levél, mely egyaránt jellemzi a rendeléssel siető, rideg time is money professzort és az érzékeny-lelkű, reményvesztett költőt, következőleg hangzik:

„Levárt, aug. 26. 1866.

Édes barátom!

Kevés örömmel, de annál szívesebb készséggel válaszolok leveledre, melyt itt, e kis gömörmegyei fördőben kaptam. Szíves részvéttel vagyok bajod iránt; ki is lehetne inkább, mint én, ki értem és érzem szenvedésedet a magam rokonfajú nyavalyájában. Mint az általad felhozott kórjelenségek mutatják: neked is olyan­forma bajod van, mint nekem: szívbaj, de amelynek száz faja és foka van. Mindenik egyre menvén ki abban, hogy nyomorulttá s tűrhe­tetlenné teszik az életet, gyógyíthatatlanok s nem hirtelen ölnek. Élőhalott ebben az ember, legalább én az vagyok. Írás, olvasás, gon­dolkodás, elmélkedés, mulatság, szórakozás, társaság, sakk, kártya, emberek, barátok sat., a természet s örömei nem léteznek rám nézve. Jobban van dolga az egészséges oktalan állatnom, mint nekem: élni nem lehet, meghalni nem tudok.

De hagyjuk ezt. Az a kérdés: jutottam-e annyi futkosásom, curáltatásom után valami eredményhez?

Tíznapos volt a baj, midőn orvoshoz futottam vele. Hallgattak, kopogtattak, kongatták a mellemet s 10–20 orvos mind különböző bajt talált: egy se találta el.5 Barátom, nevezetes annyi híres, tudós, öreg, ifjú orvosnak azon czégéres tudatlansága, mely szerint nem is konyí­tottak bajomhoz. Consiliumokat tartattam magam felett s kaptam oly diagnosist, melyhez czifraságban és charlataneriában csak a most sze­gény Egressy Gábor felett tartott, vagy róla kiállított diagnosis hasonlított. Ezek az emberek az újabb kor augurjai, csakhogy ezek nem is nevetnek egymás szeme közé. Megettem s ittam egy patikát, utaztam, időztem a városokban, használtam hév-, hideg-, gőz- és min­denféle fürdőt, belégzést, kenést sat., nem használt semmi. Koldussá lettem s nem enyhültem, temérdek pénzért nem kaptam semmit. Végre valamennyi ebbe a Hercules-csizmába bújt: aranyér. Ezzel öltek és bosszantottak.

Végre 13 hó mulva Skoda ismert a bajra Bécsben. De ennek az eljárásában sem volt köszönet. Annyi idő alatt, még ezeket leírom: megvoltunk; megkopogtatta mellemet, fülét végig vitte kétszer-három­szor szívem tája felett, s azt mondá: hypertrophia cordis! Leült, két sort írt s magát meghajtotta. Hohó sógor! gondoltam magamban, 100 pengő forintomba kerül nekem ez a kis visit, ez a kis tréfa, hát ennyi az egész? És annyi volt. Azon kérdésedre tehát, édes Józsefem: mit mondott, javalt Skoda? vagy mi az oka, alapja, sikeres orvoslása ezen bajnak? nem felelhetek, mert nekem se mondotta. Tudod-e, hogy engem két bécsi orvos protegált? úgyszólván karon fogva vezettek Skoda elé, még se mehettünk a magnificus dominussal többre. Mint a kis kutya a buldog előtt: úgy álltak előtte. Én kezdettem annyit magamtól, mennyit az illem engedett; de ő ajánlotta magát s kijöttünk. Ime, ez bécsi utam eredménye, s a recipe, melynek cópiáját, – amint e tatár latinságot lepáriálni tudtam – ide zárom:

„Rp. Sulfati Zinci gr[ana]. quatuor;6
Chinini gr. duodec.;
Sachori albi gr. semis;
Divide in dos. 12.
DS. 3-szor napjában egy port ostyában.
Wien, Dr. Skoda.”

Férfiak vagyunk, édes barátom! beszélhetünk nyíltan, Bajunk­nak gyógyszere nincs. Csak az enyhületre kell figyelmünket fordítani, míg egy jóltevő fej-, tüdő- vagy szív-szélhűdés megment e nyomorult élettől, vagy egy kis más hosszabb baj bezárja a tragoediát.

Tanácsom: ne szedj semmi gyógyszert; se frissiben készültet orvosi rendelvény után, se szörpöket, du Barry és Labelone-féle mér­get,7 melylyel Török József pesti gyógyszerész árasztja el a politia szemhunyása mellett a beteg emberiséget. Ne végy semmit, hanem élj mérséklete­sen, tej- és növényételekkel. olyakkal, melyek kevés vért készítenek s hajtanak az elnyo­morodott szívbe. Minden szeszes-fűszeres ételt s italt kerülj: igyál hideg vizet, szedj hideg­víz allöveteket, viselj haspólát – Leibbinde. Őrizkedjél az erős testi és lelki mozgástól. S végre írj Argenti-nek: mondd, hogy én utasítottalak. S tűrj, amint lehet, én e tekintetben nem na­gyon erős vagyok; kifárasztott az emberietlen, barom szenve­dés, mely nappal s éjjel torturáz.

Látod, édes Józsikám! Sorsunk nagyon egyezik. Ta­nultunk tűrhetően, betöltöttük helyünket, éltünk munkásan, becsületesen és mértékletesen s íme… Az én kenyeremnek fele már oda van. Én csak feles pap vagyok; két káplánt kell tartanom, ezek elviszik a másik felét. Hát az erkölcsi szen­vedés, a megnyomorodás kínos érzete… hibánk nélkül! De bezárom e lázasan, kínosan, vágtatva írott levelet; baráti bizodalmadat kö­szönve, óhajtom, hogy az idő, mérsékletes élet adjon mindkettőnknek enyhületet.

Őszinte barátod és szenvedő társad

Tompa Mihály.”

E levélből is kiérzik, de egyéb adatok is bizonyítják, hogy Tompa Mihály mindent megkísérelt beteg szíve gyógyítására. Elhihetjük neki, hogy 10–20 orvoshoz fordult tanácsért, ezek közt a nagyműveltségű, jólelkű, humoráról és goromba kiszólásairól egyaránt híres váci homoeo­pathához, Argenti Döméhez is.8 Mindhiába!

Skodának a kórisme tekintetében igaza volt, de már az a vigasztalása, melyet az aggódó költőnek mondott, hogy t. i. bajával késő öregséget érhet, nem vált be. Tompa jóbarátja, Lévay József írja, hogy az 1867. év már a haldoklás éve volt, a legkínosabb gyötrelmek éve, melyek lelki ere­jét is teljesen megzavarták. A gyermekkorától fogva bensőségesen vallá­sos költő-pap öngyilkossági eszmékkel kezdett foglalkozni. A közeli halál úgyis bizonyos: minek engedje – úgymond – tépetni és marcangoltatni magát a szörnyű kínok által. Debreceni, miskolci, pesti barátaihoz s orvosismerőseihez intézett esdeklő levelekben cyankaliumot kéregetett, de persze hiába. Lelkét keserűséggel öntötte el annak a tudata, hogy szo­morú sorsát meg nem érdemelte.

„Megdöbbenek magamtól – írja Arany Jánosnak –, mert egész egyéniségemnek elmállását, nyomorultul elvesz­tését érzem. Mivel érdemlem? Józan, mérsékletes életet éltem; egész diák­koromat idevéve, háromszor voltam bekapva. Nem dorbézoltam, nem kár­tyáztam, kihágó nem voltam. És most mivé lettem? Mily pokoli testi és lelki kínokkal kell küzdenem; kivetve életem rendes kerékvágásából: hiva­talomat nem vihetem, nem írhatok, nem költhetek! Csak az irtóztató rém üldöz: semmivé lettél, világos öntudattal, testi és szellemi koldus vagy, tenhibád nélkül. A sorsot, gaz sorsomat így hallom gúnyolódni: Szép volna élni, mint azelőtt, úgy-e? Jó volna meghalni is? Nem kapod, nyomorult féreg! … Hetek óta virrasztok; egy, két, három órát alszom éjjelenkint, oly idegrángatódások közt, hogy az idegen elfut mellőlem.”

Legjobb volna talán, ha erőszakkal végét vetné ennek a sok szenvedésnek? A megsem­misülés vágya tölti be lelkét, úgymint ahogy „Tornácomon” című szép versében írja, mikor az esti hangulatban végigtekintve a Sajó völgyén

„Végtére elborul s nyomasztó nagy éj lesz;
A levert lélek egy sötét vágyat érez:
Nem élni! Nem élni!”

1868. július 30-án ütött végre a szabadulás órája. A Virágregék sze­lídlelkű, bánatos szavú költője utolsót sóhajtott és a hanvai kis temető gránitoszlopára rávésték Arany Jánosnak remek epitaphionját; talán a legszebbet és legjellemzőbbet, mit Meleagros bánatos Heliodora-verse óta írtak:

„Természet! ki ezer képben tükrözte halálod
S új életre hogyan kelsz, ha üdül a tavasz,
Most öleden nyugszik, maga egy burkolt szomorú kép,
Várva nagy értelmét bús tele titkainak.
Lágyan öleld hű dalnokodat s ti szeretti, virágok!
Üljetek ágya köré mondani méla regét!

Tompa Mihály arcképe
Vasárnapi Ujság · 1856. április 20. · epa.oszk.hu
Joseph Škoda
(1805–1881) cseh orvos, egyetemi tanár, börgyógyász. Carl Freiherr von Rokitanskyval, a modern bécsi orvosi iskola megalapítója
  1. Valószínűleg aloëtartalmúakat (lásd alább).
  2. Lásd Irodalomtörténeti Közlemények XII. (1902), 118. (Halmy Gyula közlése.)
  3. Ez a „most is” nyilvánvalólag azt jelenti, hogy Kovács Sebestény Endre már egy előbbi alkalommal is ajánlotta az aloés pilulákat (v. ö. fentebb) és a hideg lemosásokat, szemben a lobeliával, melyet valószínűleg Hőke használt, hogy az asthmás rohamokat enyhítse.
  4. E levelet Szinyei Gerzson tette közzé az Irodalomtörténeti Közlemények 1876. évi folyamában.
  5. Ebben téved Tompa, mert Halmy Gyula adataiból megállapítható, hogy Hőke dr. már csirájában felismerte a költő baját, s ennek megfelelőleg kezelte is.
  6. Mint sedativ neuroticum.
  7. Valószínűleg a Labélonye-féle digitalis-pastillusok és a Dr. Barry-féle specialitások értendők.
  8. A mai generáció már nem sokat tud erről az országos hírű, sőt külföldön is ismert orvosunkról (meghalt 1893). A magyar arisztokráciának és főpapságnak fel­kapott homoeopathája volt, kiről annak idején nem kevesebb adoma keringett, mint egyik-másik későbbi goromba tanárunkról. Egy ízben Haynald kalocsai érsek­kel és Viale Prela bécsi nunciussal került össze a vonaton s az utóbbi, tréfás ember módjára, nyomban az orvosi tudományokra terelte a társalgást, heves támadást rögtönözve a hasonszenvi tanok magyarországi korifeusa ellen. Argenti nem na­gyon sokáig állta s azzal a kijelentéssel, hogy „Nolo contradicere. Ego sum asinus in theologia, Vestra autem Eminentia in homoeopathia!” [Nem akarok ellentmondani. Én egy szamár vagyok a teológiában, de kimagasló homeopatátiában!] – faképnél hagyta elő­kelő útitársait az első állomáson. A királyi tanácsosi címe után járó „nagyságos”-ra különös súlyt helyezett, s annak, ki csak „tanácsos úr”-nak címezte, azzal vágott a szavába, hogy „Tanácsos hin, tanácsos her ; vagy szólítson nagyságosnak, vagy pedig kend-nek! Érti?”
  1. tengélet – táplálkozás
  2. augur – az antik római vallás papi tisztsége. Fő feladata a madárjóslás volt.
  3. hypertrophia cordis – kóros szívnagyobbodás
  4. magnificus dominus – nagyságos úr
  5. lepáriál – lemásol (okmányt, iratot)
  6. allövet – beöntés; haspóla, Leibbinde = haskötő;
  7. epitaphion (epitáfium) – sírfelirat.

Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek 1–4. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből Budapest: Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat – Eggenberger-féle Könyvkereskedés, I. 1929, II. 1929, III. 1931, IV. 1940. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat könyvtára, 121, 122, 128, 168.) 306–310. p.