Feltétlenül a szórakoztató olvasmányok közé sorolandók a nagy tudósokkal készített interjúk. Persze csak azok, amelyek a legszélesebb nagyközönséghez szólnak. Vegyünk például egy matematikust. Miután megismertük gyermekkorát, pályaválasztásának körülményeit, továbbá – per tangentem – szakmai érdeklődését és tudományos karrierjét, óhatatlanul bekövetkezik az a pillanat, amikor a riporter számára (is) nyilvánvalóvá válik, hogy nem sikerült az alanyt közel hozni a célközönséghez. Ekkor kezd a dolog érdekessé válni. Például megtudjuk, hogy a hetven éves professzor minden nap kerékpárral megy be az egyetemre (TV-ben ezt be is mutatják), amiből a kívülálló számára nyilvánvalóvá válik, hogy bár az alany nem teljesen normális, a társadalomra nézve feltehetően veszélytelen. Amikor minden kötél szakad, hirtelen kiderül, hogy a nagy tudós szereti a zenét. Einstein esetében külön előnyt jelentett a rendszeres hegedülés ténye. Bárhogy is nézzük a dolgot, ezeknek a próbálkozásoknak egyetlen célja van: bemutatni, hogy a matematikus, fizikus stb. is csak ember. Az alábbi – 1936-ban íródott – cikk azt hivatott bebizonyítani, hogy a mérnökök is azok – vagy legalábbis egy valódi részhalmazuk.
Műegyetemi Zenekar
Írta: Tirczka Lóránt főmérnök, a Zenekar tb. elnöke.
Ezidén lesz 40. évfordulója annak, hogy néhány zenekedvelő, fiatal technikus megalapította a Műegyetemi Zenekart. E ritka és szép évfordulót az Egyesület a Zeneművészeti Főiskola nagytermében ünnepélyes keretek között megtartandó, nyilvános díszhangversennyel óhajtja megünnepelni, április hó első napjaiban.
A Műegyetemi Zenekar az 1896. évben Zerkovitz Rudolf, akkor I. éves gépészmérnök-hallgató (később az Arad–Hegyaljai Vasút vezérigazgatója), kezdeményezésére alakult meg, mintegy 50 taggal. Az egyesület már megszületésekor lelkes és odaadó pártfogót talált néhai dr. zepethneki Tötössy Béla ny. r. műegyetemi tanár személyében, aki haláláig, mint az egyesület tanárelnöke és egyben hosszú időn át karmestere is, meleg odaadó szeretettel, finom művészi érzékkel irányította a Műegyetemi Zenekart, s akit éppen ezért méltán ismer el a köztudat és nagy nyilvánosság a Műegyetemi Zenekar alapítójául. Tötössy halála után a tanárelnöki tisztséget dr. Heller Farkas műegyetemi professzor vállalta, aki zeneértő lelkével, igen nagy és rendkívül tágterű elfoglaltságai mellett, jelenleg is nagy odaadással őrködik a Műegyetemi Zenekar klasszikus hagyományai fölött és támogatja kimagasló tekintélyével az egyesület kultúrmunkáját.
A Zenekar megalakulásakor legszükségesebb hangszereit az akkori tanári kar és néhány közéleti személyiség anyagi áldozatkészsége és támogatása útján szerezte be. A próbákat eleinte vasárnapokon, a régi Műegyetem rajztermeiben tartották. Az új Műegyetemen nagy és tágas zeneterem áll a Zenekar rendelkezésére, ahol a műegyetemi ifjúság munka után bármikor hódolhat zenei kedvteléseinek.
A Műegyetemi Zenekar karmesterei az első 8 évben műegyetemi hallgatók voltak, Zerkovitz Rudolf, Kemény Artúr és Haris Ervin. 1914. szeptembere óta a Zenekart a zenekar tagjainak felkérésére dr. Tötössy Béla műegyetemi tanár vezette, egész 1923-ban bekövetkezett haláláig. Utána Unger Ernő a Zeneművészeti Főiskola hírneves tanára, majd Wagner József zeneszerző és karnagy, később e sorok írója is, majd Vaszy Viktor az ugyancsak közismert és népszerű dirigens és végül Kenessey Jenő operaházi karnagy, a tehetséges és nagyjövőjű dirigens, aki a zenekart ma is vezeti, vették kezükbe egymás után az elárvult karmesteri pálcát.
A Műegyetemi Zenekar által a Zeneakadémián évenként rendezett nagy és nyilvános hangversenyek közül csak néhányat említünk meg. Kimagasló volt az 1911-ben, a műegyetemi ifjúság zászlószentelése alkalmából, az 1922-ben ugyancsak az Egyetemi Énekkarok közreműködésével megtartott díszhangverseny, mely a háború után első nagyobb nyilvános szereplés volt. Ugyancsak ünnepélyes volt ugyanezen év decemberében tartott nagy hangverseny, melyen már tisztán zenekari művek szerepeltek és amelyen Horthy Miklósné Főméltóságú asszony is megjelent. Kimagasló hangverseny volt az 1923. évi hangverseny, melyet az Egyesület 25 éves fennállásának emlékére rendezett – 2 évvel megkésve. E hangverseny, melyen Magyarország kormányzója Horthy Miklós Ő Főméltósága is személyesen megjelent, fényes bizonysága annak a nagy értéknek, amit a Műegyetemi Zenekar hazánk kultúrtényezői között képvisel. 1923. évben „néhai dr. Tötössy Béla emlékhangverseny”-t rendeztek. 1924–1928. években évenként rendszeresen két nagy hangversennyel szerepelt a Zenekar Budapest zenei életében. Ezután következő évek súlyos gazdasági megpróbáltatásai nagymértékben megnehezítették a Zenekar működését és nyilvános szereplését, úgyhogy az egyesület csupán a Műegyetem dísztermében időnként tartott, de zenei színvonal tekintetében mindig értékes és kimagasló házi hangversenyekkel, kamarazene- és vonószenekari matinékkal szerepelhetett.
Röviden meg kell emlékeznünk arról is, – ami a Műegyetemi Zenekar magas nívóját igazolja –, hogy hangversenyein igen gyakran szerepeltek nagynevű művészek, mint vendégek. Az előadott zenekari darabok főleg a klasszikus zeneszerzők műveiből kerültek ki, de a modern szerzők is szóhoz jutottak. Bach, Beethoven, Berlioz, Beliczay, Boccherini, Erkel, Goldmark, Grieg, Haydn, Hubay, Liszt, Mendelsohn, Mozart, Schubert, Schumann és Volkmann állandóan szerepelnek a hangversenyek műsorain.
A Műegyetemi Zenekar 40 éves fennállása óta azzal, hogy a zenét kedvelő és művelő technikus fiatalságnak lehetővé tette és teszi, hogy munkában kifáradt szellemét felüdítse, lelkének méltó szórakozást találjon, s nemes kedvtelését az egyetem falain belül is művelhesse, magas színvonalú és áldásos kultúrmunkát végez.
Igyekeztem egészen nagy vonásokban vázolni a Műegyetemi Zenekar célját és mozgalmas zenei múltját, hogy a zenekar régi barátai emlékezetben újra átélhessék az elmúlt idők kedves emlékeit, azok pedig, akik a közeljövőben megtartandó hangversenyen – mely hosszú idők után újra bemutatkozása lesz a zenekarnak – először fogják hallani a zenekart, nemcsak zeneileg értékeljék az egyesület teljesítményét, hanem érezzék át annak kulturális fontosságát is.
Műegyetemi Zenekar visszatekintve a 40 éves múltra joggal merítheti azt a reményt, hogy a jövőben az eddiginél is fokozottabb mértékben járulhat hozzá zenei kultúránk ápolásához és fejlesztéséhez.
