Humor rovat

Cherchez la Femme!(1)

Stendhal
Részlet az Egotista emlékezések című önéletrajzi írásból
matematikus

10. FEJEZET



Gagnon nagybácsim, aki 1765 táján született Grenoble-ban, igazán aranyos ember volt. A férfiak könnyedén fellengős regénybe illőnek érezték a társalgását, az asszonyokat viszont elbűvölték a szavai. Tetszetős, finom volt mindig, csak úgy áradtak belőle az olyan mondatok, amelyek mindent sejtetnek, kinek-kinek a tetszése szerint. Egy csepp sem volt benne a jókedvnek abból a fajtájából, amely félelmet kelt; nekem ez jutott osztályrészül. Nehezen lehetett volna valaki helyesebb és kelekótyább az én Gagnon bácsimnál. A férfiak világában így nem is vitte sokra. A fiatalemberek irigykedtek rá, utánozni azonban nem tudták. Az érett korosztály, ahogy Grenoble-ban mondják, könnyelműnek találta. Ha elhangzik ez a gyilkos szó, oda a tekintély. Nagybátyám, akárcsak egész családom 1815-ben, erősen ultra érzelmű volt, hisz még emigrált is 1792 táján; XVIII. Lajos alatt mégsem sikerült elérnie, hogy tanácsossá nevezzék ki a grenoble-i királyi bíróságon; s ez akkor esett meg, amikor csirkefogókkal töltötték meg ezt a bíróságot, olyan alakokkal, mint Faure, a közjegyző stb., stb., akik azzal kérkedtek, hogy soha a kezükbe se vették a Forradalom förtelmes Polgári Törvénykönyvét. Nagybácsim ezzel szemben megszerzett magának, kivétel nélkül, minden csinos asszonyt, akik miatt Grenoble-ot 1788 táján az egyik legkellemesebb vidéki városnak tartották. A híres Laclos elérzékenyült, amikor megmondtam neki, hogy grenoble-i vagyok; öreg tüzérségi tábornok volt már, amikor megismerkedtem vele Milánóban, a vezérkar páholyában, udvaroltam neki a Veszedelmes viszonyok miatt.

Nagybátyám tehát, midőn 1799 novemberében indulóban voltam a Műszaki Főiskolára, félrevont, hogy két Lajos-aranyat nyomjon a kezembe; nem fogadtam el az ajándékot, aminek nyilván örült, mivel pénzmagban nem bővelkedett, viszont mindig két vagy három lakást tartott a városban. Miután ezen túlestünk, atyáskodó képet vágott – meghatódtam rajta, mert gyönyörű szeme volt, abból a fajtából, amely a legkisebb felindulásra bandzsít kicsit –, majd így szólt:

– Barátocskám, azt hiszed, jó fejed van, a matézisban elért sikereid miatt tűrhetetlen gőg dagadozik benned, de mindez hajítófát se ér. A világban csak az asszonyok révén jutunk előre. No, ami azt illeti, csúnya vagy, ezt azonban sohasem fogják a szemedre hányni, mert egyéniséged, az van. El fognak hagyni a szeretőid, vésd tehát jól az emlékezetedbe: akit elhagynak, jól vigyázzon, mert egykettőre nevetségessé teszi magát. S ha ez megesik, a környék többi asszonya kutyába se veszi többé az embert. Ha tehát elhagynak, huszonnégy órán belül vallj szerelmet egy nőnek; jobb híján vallj szerelmet egy szobalánynak.

Erre megcsókolt, én pedig felszálltam a lyon-i postakocsira. De jó is lett volna, ha megszívlelem ennek a nagy taktikusnak a tanácsát! Hányszor elvétettem a sikert! Hányszor megaláztak! De ha ügyes lettem volna, most a hányingerig undorodnék az asszonyoktól, és ennek következtében a zenétől is, a festészettől is, akárcsak két kortársam, Rosiére úr és Perrochin úr. Szárazak, megcsömörlöttek a világtól, higgadtak. Nekem viszont az a szerencse jutott osztályrészül, hogy mindenben, ami az asszonyokkal kapcsolatos, éppoly balgán hiszékeny vagyok, mint huszonöt éves koromban.

Életuntság, gyógyíthatatlan csömör így nem fenyeget, ezért soha nem fogom főbe lőni magam. Úgy látom, még sok mindent csinálhatok az irodalmi pályán. Lehetőségek állnak előttem, tíz életre elegendő munkák. E pillanatban, 1832-ben, azzal a nehézséggel kell megküzdenem, hogy megszokjam: ne kösse le figyelmemet a 20 000 frankos váltó, amelyet arra az úrra kell kibocsátanom, aki a Kincstár központi kiadásainak pénztárosa Párizsban.

Clémentine, Stendhal egyik szerelme
  1. A francia mondás (ejtsd: sersé la famm) jelentése: ’keresd az asszonyt!’, mint valaminek az okát, előidézőjét. Itt átvitt értelemben szerepel: Ha elhagy egy asszony, azonnal keresd a következőt! – A szerk.

Stendhal: Henry Brulard élete · Egotista emlékezések. Fordította Somogyi Pál László és Szekeres György. Henri Martineau vázlatos Stendhal-életrajzát fordította és a jegyzetekben a művek történetét írta Belia György, a tárgyi magyarázatokat összeállította Benyhe János. A szöveghűséget ellenőrizte Réz Ádám. A sorozatot szerkeszti és a hatodik kötetet gondozta Benyhe János. Budapest: Magyar Helikon, 1969. (Stendhal művei, 6.) [A fordítás alapjául a Bibliothéque de la Pléiade sorozatban megjelent Stendhal: Oeuvres intimes című francia kiadás (Paris, Gallimard, 1955) szolgált.]