Humor rovat

Középiskola

Móra Ferenc
matematika, kémia, biológia, növénytan stb.

Tavasz ébredése. Ez ennek az írásnak az igazi címe. De nem mertem azt biggyeszteni ide, mert még valami szégyenlős olvasót elriasztanék magamtól. Azt hinné, Wedekindet akarok játszani. Pedig inkább meg akarom cáfolni minden morális lelkek örömére. Nem úgy ébred a tavasz, ahogy a színpadon mutogatják.

Hiszen nem mondom, ha jól körülnéz az ember a ligetben, olyant is látni. Egy piros mundéros katonabogár – a bodobács nevet is viseli ez az istenbogárkája – nagyon utána iramodott egy másik piros hátúnak amelyik úgy tesz, mintha sietne, de egyre visszaforgatja a pont szemét. Nem is hiszem én, hogy ezt bodó bácsinak szólítanák a bogárkorzón. Se azt nem hiszem, hogy ha utolérik egymást, a négyhatalmi egyezményről cseréljenek eszmét. Nincs az az ízeltlábú barom, amelyik a júniusi napsütésben respektálná az erkölcsvédelmi törvényt.

No dehát utóvégre is felnőtt bogarak, leginkább pedig oktalan állatok, nem tudják, mi végre vannak a földön, tehát örülhetnek az életnek úgy, ahogy akarnak. Mink, erkölcsi lények, csak úgy örülünk neki, ahogy lehet.

A harsogó zöld gyepen három térdig nadrágos kislegény. Kettő könyökre támasztott állal hallgatja a harmadikat. Éppen arra érek oda, mikor azt mondja: – Aurea prima sata est, quae vindice nulla…

– Nullo – igazítja helyre az egyik bajtárs. – A vindex, vindicis masculini generis.

A harmadik azt is tudja, miért. Szépen versbe szedte azt valami okleveles latin–magyar költő:

„Ha az x végbetűt egy e
Előzi meg, ez hímnemre
mutat; nőnemű csak lex, nex,
Supellex, forfex és a prex…”

Istenem, milyen furcsa, hogy ezt minden tíz esztendős gyereknek tudni kell, holott Ovidius bizonyosan nem tudta, pedig annak olyan híre van, hogy igen értett a nemi viszonyokhoz. Lám, pedig milyen keveset tudott a kétezer éves vén csacsi egy mai kisgyerekhez képest. Biztos, hogy ez a szép vers a fejébe nem menne neki, ha tintába mártogatnák is érte.

Ahogy tovább haladok, látom, hogy másik két kis surculus egy padnak a karfájára rajzolgat valami krétával. Bizonyosan szamaraznak. Nagy tudomány az, több ész kell hozzá, mint például két ország összeveszejtéséhez. (Ugyan lényegében az is szamarazás.) Magamat is a házi fenyítés hathatósabb eszközeiben való részesítésre hozott javaslatba egyszer Mihalovics tanár úr, mikor a bizonyítványom hátát szamaraztuk tele piros plajbásszal. De milyen szép karminpiros volt az! Azóta is hiába keresek olyan szép plajbászt.

De úgy érzem, ezek nem úgy játsszák az elmepróbát, ahogy mink játszottuk.

Írjad csak – diktál egyik a másiknak –, a plus b, per x…

Hű, ez szublimior matézis, innen már igazán szaladjunk, mert ha ilyent látok, még most is rosszat álmodok tőle. (Máshol ugyan nem is találkoztam vele harminchat esztendő óta se égen, se földön, csak álmomban.)

No, tán amott ébred a tavasz, ahol két gyerek szorongatja egymást a tölgyek alatt. Ezek bizonyosan Toldi Miklóst meg a csehet játsszák.

– No, feszítsd ki a karod! Húzd össze! Fordítsd a kezed fejét balra! Vissza! Látod, ez a musculus rotatorius. Így hanyintás, amúgy meg borintás. Supináció és pronáció.

Lassanként rájövök, hogy ezek az állattant tanulmányozzák egymáson. Magam is tanulnék tőlük, de két diáklány kocog el mellettem. Formásak, rangosak, takarosak, olyan se nem kicsik, se nem nagyok. Ha még az én nem nagyon villogó szemem is észreveszi őket, egészen illendő dolog, hogy ez a két serdülő kamasz itt a keresztútnál utánuk tátsa a száját. Persze, azért nem volna muszáj kinyújtott karral kapadozni utánuk, ti fittyfirittyek! Dehát a gyerek mind azt hiszi, hogy a csillagokat is el lehet érni. (Mint okos emberek, már tudják, hogy míg hosszú a karunk, addig borzasztó messze vannak a csillagok. Mire elérhető távolságba kerülnek, akkorára már nemigen bírja az ember emelni a karját.)

De nézd, olyan egyszerű ez – magyarázza lelkesedve a két kamasz közül a legényebbik. – Könnyű őket megkülönböztetni egymástól. Az a réteges felhő, az a cumulus cumulostratus, az a tömzsibb, az már cumulonimbus nivosus.

Ezt már szeretem, ezek nagyon derék fiúk. Nem a lányokat tanulmányozzák, hanem a felhőket. Ez se könnyű stúdium. A felhők majdnem olyan kitanulmányozhatatlanok, mint a nők. Én sem tudok rajtuk eligazodni még ma sem. (Maradjon homályban, hogy melyikeken.)

De mármost a két leánydeáknak eredjünk utána. Csak úgy csöndes ballagással, ahogy a korunkkal járó illendőség kívánja, meg így kihallgathatjuk a beszélgetésüket is. Ezt ugyan nem nagyon kívánja az illendőség, de rózsás gyermekajkak gyermeteg titkaiban akarom élvezni a női szív örök költészetét. (Ejnye, de szépen sikerült ez a mondat, nem is olyan, mintha én írtam volna. Nem is. Egy nőegyleti szónok hatása alatt állok, ékitől a napokban hallottam, hogy „a nők, a társadalmi össztényezőknek erkölcsi rugpontjai”.)

Igen, hát a nőszív örök költészete rózsás gyerekajkakon. Ez az, ni:

– A szénhidrátok három fő csoportra oszlanak, monosaccharidok, például a galaktóz meg az inozitglikózok; dissaccharidok, például a maltóz, és polisaccharidok, mint a … mint a … te, Iza, ezt muszáj lesz még egyszer átvenni.

Szívesen segítenék neki de ehhez aztán igazán szamár vagyok. Sok minden tücsköt-bogarat összeszedtem már úton-útfélen, de e szép tavaszi nap nélkül úgy halok meg, hagy soha hírét se hallottam a diszakkarideknek. De hát azért nem szégyenlem magam. Mussolini is nagyon okos ember meg MacDonald is, de azért mégis nagy zavarba jöttek volna, ha tegnapelőtt Hitler hirtelen azt mondja nekik:

– Megálljunk csak! Addig nem írom alá a kontraktust, míg a kolléga urak egy példát nem mondanak nekem a poliszakkaridokra!

… Most már menekülök a gyerekek elől, akik mind többet tudnak, mint én, a díszdoktor még az igazgató úr meg a főigazgató úr meg az alsó-, felsőház együtt, s majd ráhágok egy amorettfejű kis emberfiókra, aki a galagonyák alatt könnybe lábadt szemmel hadarja:

– Ez alatt Ardarik, a vízigótok királya, Ulfilas püspök tanítványa…

Az útszélen egy négy fa mereszkedik, kegyetlenül megnyesték, a levelei még csak most kezdenek kigöngyölődni a pólyából, a közepe táján, a kopasz ágvillában varjúfészek, a fa alatt két hókaképű fiú.

– No, ezt mondta a tanár úr?

– Ezt.

– Nyárfa?

– Az.

– Biztos?

– Biztos. Populus alba Linné. Osztály: dicotyledoneae. Alosztály: archichlamydeae. Rend: salicales. Család … No, ez már csak ismeri a nyárfát, ámbár ez véletlenül platánfa. Meg is mondom neki, hogy ha már annyit tud, ezt is tudja. A kis Linné rám ölti a nyelvét, és elszalad. Hála Istennek. Ez legalább az élet gesztusa. Az egyetlen, amihez mindig ért az ember, még akkor is, mikor már régen elfelejtette, hogy x-végű szavak és Ardarik királyok is voltak valaha a világon.

  1. Frank Wedekind (1864–1918) – A modern német drámairodalom egyik legismertebb képviselője. Európa-szerte feltűnést keltő darabját, a Frühlings Erwachent, a Tavasz ébredését 1891-ben írta.
  2. aurea prima sata est aetas, quae vindice nullolatin Az első az aranykorszak volt, melynek emberei bíró nélkül éltek. Így kezdődik Ovidius (i. e. 43–i. sz. 18) Metamorphosesének a világ négy korszakáról szóló részlete (i. e. 89–150).
  3. surculuslatin oltóág, fiatal vessző, csemete.
  4. szublimior matezislatin, görög magasabb/felsőbb matematika.
  5. musculus rotatorlatin forgatóizom.
  6. szupinációorvoslás kifelé fordítás.
  7. pronációorvoslás csavarás, fordítás.
  8. kontraktuslatin szerződés, egyezmény.
  9. amorettolasz, művészet szárnyas gyermekalak a művészetben; a gyermek Ámor.

Móra Ferenc: Fele sem tudomány · Utazás a földalatti Magyarországon. Szerkesztette, jegyzettel és magyarázatokkal ellátta Vajda László. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960. 71–75. p. (Móra Ferenc összegyűjtött művei.)