80 éves kis csákóval a fején [Nobel-díjjal, néha bádogtrombitán trombitál]: Egyszer egy az egy… ilyen olyan amolyan… érik a meggy. (Trombitál)
Hatodik búskomor költő és királyleány: Halál? Szerelem? Isten? (Véresen röhög) Ó én!!!
Kilencedik a kályha tetején ül: Eifelhulla!!!
Kékszemű búcsús: Nincs én. Csak te.
Csontvázruhás: És a halál.
Kilencedik a kályha tetején ül: Halál? (Természettudományos fintorral beleköp a kékszemű búcsús tenyerébe.)
Csönd
Szakállas a sarokból: Igen…
Csontvázruhás, mintha felsrófolták volna: Kozmikus ködben lámpás, zászló menetek élén, ó bizonyosság!
Félbajuszos némber, kigyújtja a villanykörtét a nyakában: Bizonyosság!? (Darálva) Ó élettengely! Kocsitengely! Tingli-tangli! Anyag megmaradási elve! Homunculus! Mértan-élet zárt egysége! Hegyesszög! Ah, szurokbahullott hím! (Beleköp a kékszemű búcsús másik tenyerébe.)
Hatodik búskomor költő és királyleány: S mert egy vagyok az anyaggal, a kozmosz én vagyok!
Kilencedik a kályhán ül: Ó tizenhét kiló foszforsav! Pentokszid! Cinkokszid! Só! Kén! Mellény! Alsónadrág! Te méred magad össze a kozmosszal! Ó költő!!! (beleköp a kékszemű búcsús stb. stb.)
Tizenkettedik egy aszkéta: Én mindent megtagadtam, legvégül pedig magamat. Az én fejemben objektiválódik az élet!
Csontvázruhás: Élet! Élet! De vajon van-e egyáltalában? És vajon nem-e a dolgok egymással helyzetes relatívuma-e az egész? Igen. Ez az igazság! Mert hogy hihetnék másban vagy éppen bennetek, akik fény, hang, hő és a kiterjedés örök függvényi vagytok csak! Nincs élet! Csak optikai csalódás!
Félbajuszos némber: Te jegestenger! Te nem hiszel a tudatban? Ó kémia? Fizika! Rapszódia! Hjaj! Hát te nem hiszed a tudat végtelenségét! […]