Jókai mindmáig az egyik legolvasottabb magyar író. Van is mit olvasni tőle, hiszen életműve több mint száz kötetre rúg.
A csodagyereknek tartott ifjú már első novelláival sikert aratott, első regénye ismert íróvá tette. Petőfivel együtt voltak a forradalmi ifjúság vezérei 1848-ban, majd a bujdosás hónapjai után megkezdődhetett a Jókai-romantika diadalútja.
Szívósan és szakadatlanul ír, könnyen fogalmaz, képzelete kiapadhatatlan, meseszövése bravúros, stílusa gördülékeny. Szemléletes leírás, pergő cselekmény, pátosz és humor egyesül írásaiban. Írói termékenységéről, hatalmas munkabírásáról anekdoták születnek. Regényeiben megelevenednek Magyarország történetének válságos korszakai, emléket állít a közelmúlt nagy eseményeinek, a 48-as szabadságharcnak, bemutatja a parasztok világát stb. A változatos témájú könyvek közös ismertetője Jókai lebilincselő stílusa, mely mindig új és új történetek olvasására késztetei a mai is népszerű író olvasóit.
Jókai a kiegyezés táján új témák fele fordult, a „máról”, a technika és a természettudomány forradalmáról kezdett írni. Érdeklődése, mely még diákkorában kezdődött mindig is rendkívül sokoldalú volt: az iskolában szinte minden tantárgy egyformán érdekelte (bár akkor még a humán és természettudományos ismeretek nem váltak úgy el egymástól, mint később, így a gyerekeknek valószínűleg egységesebb világképük lehetett). Ez a gyermeki rácsodálkozás és kíváncsiság egész életében sajátja maradt: minden természettudományos és technikai újításról szóló hírt elolvasott. A ránk maradt Jókai könyvtár pedig enciklopédiák, lexikonok egész sorát tartalmazza.
„Az én könyvtáram egyike a (magánkézben levő) legbecsesebb gyűjteményeknek, a melyben minden nevezetes útleírás, néprajzi, természettudományi mű a legdíszesebb kiadásokban feltalálható […] nincs olyan elrejtett völgye a földnek, olyan tájék, olyan vegetátió, amit könyveimből nem ismernék.”
Műveltsége tehát egyáltalán nem lebecsülendő (noha olykor igen szabadon bánt a rendelkezésére álló anyaggal), műveit hatalmas forrásanyagra támaszkodva írta, könyvei mellett a kor jelentősebb tudományos folyóiratait (pl. Tudományos Gyűjtemény, Vasárnapi Újság) is forgatva. 1863-tól tagja volt a Természettudományi Társulatnak, sok tudóst, mérnököt ismert, földrajzi, geológiai, őslénytani, stb. tudása a kor színvonalán állt, felért bármelyik külföldi szerzőével.
Gyakran – nem alaptalanul – hasonlítják Vernéhez, aki hasonlóan éberen szemlélte és hasonló fantáziával írta le a világot, mint Jókai, nagy érdeklődéssel fordulva a világ tájainak, népeinek ábrázolása felé. Egyiküknél sem volt fontos viszont, hogy lássák is azt, amiről írnak („voyages en fauteuil”).
Munkamódszeréről ő maga írta a következőt egyik önéletírásában:
„Mint ahogy az akrobatának mindennap kell gyakorolni az izmait: úgy kell nekem folyton fejleszteni az ismereteimet könyvekből és lapokból.”
Olvasmányélményeit, a kor tudományos újdonságait pedig felhasználta kalandregényeiben, ráirányítva ezzel a figyelmet a természettudományokra egy olyan korban, mikor a nagyközönség ezen téma iránt nem érdeklődött igazán.
Ilyen tudományos elemeket keresve vizsgáltam meg négy művét.
Az Oceánia, az Ahol a pénz nem isten és az Egész az északi pólusig regényekben közös motívum a csodálatos utazás. A főhős – akarva-akaratlanul – útnak indul. Ám valamilyen természeti katasztrófa (pl. vihar) idegen tájakra sodorja, ahol számára új, ismeretlen, fantasztikus vagy soha nem látott (de már ismert) dolgokkal találkozik. Elmaradhatatlan kellékei ezen utaknak a különféle szörnyszerű állatok, furcsa teremtmények, melyek legtöbbje Jókai fantáziájának szüleménye.
A Capitano szigetén két ilyen szörny részletes leírásával találkozunk: az egyik a „furia infernalis”, mely
„egy hosszú, két-háromméternyi féreg, a morotvák lakója, mely olyan vékony, mint a cérnaszál, de körös-körül tele van nőve vékony szőrökkel, amik olyanok, mint a csalán tövise, ezeknek a segélyével repülni tud, csigaszerű tekergéssel, sebesen, s ahol mezítelen emberi testrészt talál, azt meglepi […] a bőr alatt össztekergőzik. […] Van neki a fején szarva, mint a szarvasbogárnak, ollója, mint a skorpiónak, szipolya, mint a zanzárónak, szúr, harap és karmol.”
A másik sem barátságosabb lény:
„hatszegletű teknője hegyes pikkelyekkel rakva, amik a fején sárkánytaréjjá sorakoznak, szegletes fejéből két ökölnyi szem mered elő, amiknek szempillái helyett szarvaik vannak, gömbölyű szájából éles fogsorok villognak, s befejezi a rémséget egy ormány, mely az elefántéhoz hasonlít.”
Ez a fülhasító fütyülést hallató óriásteknőc a matama (létező, bár nem teljesen így kinéző állat).
Az Oceania a Boldogság furcsa szigetére sodorja főhősét, Bar Noémit. A „paradicsom földének” látszó országban hihetetlen bőségben termő fákat és növényeket találnak, ám lakói korántsem paradicsomi lények: a fiatal férfiak kopasz, ráncos, görnyedt vénembereknek tűnnek, míg a hölgyek feltűnő szépségükkel utalnak a torzulásra. Életüket a testi szükségletek kielégítésével (evés, ivás, szeretkezés) és egyéb földi örömök keresésével töltik A város istene, ahol „kábító buja illat”, kábító zene és részegítő ital várja az arra tévedőt, egy szörny, mely az évet egy napot kivéve alvással tölti, ezen napon pedig felfal egy „kéjben elhalt, megőrült” férfit. Íme a szörny:
„ülve is négy ölnyi magas, lábai aránytalanul rövidek, míg hosszú könyökei térdein nyugszanak. egész testét kékeszöld pikkelybőr fedi, milyen a tengeri kigyóké, mely a vénségtől vastag ráncokat vetett. Arca hasonlít az emberi archoz, a bőr világosabb kék rajta, mint a test egyéb részein, s pisze, alig kiálló orránál fényesre megfeszül, homloka alacsony, lenyomott, szemcsontjai alól két kiülő szemcsillag mered elő, oly hideg, mint a kő, a rubin fájó piros színével, mely körül fényes aranykarika látszik, mint a halaknál, szája ajkak nélkül, csak akkor látszik, ha felnyitja azt, s akkor szélesen elnyúlik apró gömbölyű két füléig, miket vékony hártya takar.”
Az északi sarki utazás szerencsétlenül járt hőse Galiba Péter, aki egyedül marad egy zátonyra futott hajón. Aggodalomra azonban senuni ok, hiszen a matróz számára nincs olyan probléma, amit ne tudna megoldani, olyan helyzet, amit ne tudna ép bőrrel megúszni, főképp miután segítőtársa és barátja is akad a megszelídített jegesmedve személyében. Kreativitása mellett alapos természettudományos felkészültsége menti meg: kiváló ismerője az ősvilág állatainak (ezek jégbefagyott testéből táplálkozik), az ásványtannak, köveknek (kristály, stb.), azok tulajdonságainak, fizikai, kémiai törvényszerűségeknek, természeti jelenségeknek. Valódi Robinson, akit még az a szerencse is ér, hogy kiszabadíthat két „ősembert”: apát és elbűvölő fiatal leányát a jég és kristály fogságából. Az egymással héberül kommunikáló kis család továbbá megleli Káin sírboltját is. Az ősapa pedig ígéretet tesz arra, hogy előadást fog tartani az MTA-n.
Ezen regények azonban minden tudományosságuk és fantasztikusságuk ellenére sem nevezhetők sci-fi-nek. Főleg az északi sarki utazás hemzseg a „tudománytól”, helye mégis – a másik kettővel együtt – a csodálatos utazások között van.
Sokkal közelebb járunk a sci-fi-hez A jövő század regénye kapcsán.
Egy betegséget és Az arany embert követően kezd a regény megírásába, amelyről Mikszáth ezt írja:
„végre olyan tárgyat talált, ahol teljes joggal ereszthette meg fantáziáját.”
Fantáziája valóban még a szokottnál is élénkebben működött, ám nem feledhetjük, hogy széles körű adatgyűjtés előzte meg munkáját. Feljegyzéseit noteszekbe gyűjtötte – sokat még mielőtt a regény gondolata felmerült volna –, és címszavakba rendezte (pl. Technica, Strategia, Orvostan, Ethnografia, Vallások, Bank, Államtan stb.). Utópia írására vállalkozott, a társadalmi boldogság utópiájának magírására, melyben az általános boldogság eszméjét összekapcsolta a magyarság végső diadalának víziójával, álmai az emberiség és nemzete fényes jövőjéről minden eddiginél bizakodóbban gomolyogtak. Főhőse Tatrangi Dávid, a csodatevő székely ezermester, aki legyőzi a háborút, örök békét teremt, s olyan országot, mely minden tekintetben ellentéte Nihilnek. Az új hazában az ész győzedelmeskedik, az erkölcsi jó uralkodik és a tudomány fejlődésének csodálatos távlatai nyílnak meg.
Ebben a nagyszabású látomásban is a kor nagy kérdéseire keresett választ. Sokszor napihírből indult ki, máskor tudományos publikációt használt fel, de mindig a kor dokumentumaiból merített. Mélyen megrendült például a porosz–francia háború és a Monarchia népeinek egymás elleni indulatai láttán, s a káprázatos jövendő felidézésével a jelent szerette volna emberségesebbé tenni. Minden fontosabb mozzanatával szorosan kapcsolódik tehát a kor valóságához, és kimutathatók azok a hatások, amelyek Jókait a kiegyezés utáni korszakban érték, szemléletének alakulását befolyásolták. A kor politikai eseményei, a napi hírek át- meg átszövik a művet.
Persze nem hiányozhatnak a technikai találmányok sem, melyeket Jókai úgy ad elő, „hogy az olvasó azt higgye: ez még megtörténhetik”. Elképzeléseiből pedig sokhelyt igazi látnoki erő sugárzik: felismerte a repülés és a villamosság nagy szerepét, éghajlatváltozást jósolt, az ichorban pedig a műanyagok előképét kell látnunk.
A számos technikai „csoda” közül az ichor és az aerodrom emelkedik ki igazán.
A repüléssel kapcsolatban a regény megjelenése előtt számos külföldi és hazai cikk, hír látott napvilágot, melyekből Jókai sokat olvashatott, melyekből meríthetett. Ő volt az első író, aki művében e kérdésnek ily nagy szerepet tulajdonított. A próbálkozások két irányba mutattak: a levegőnél könnyebb, illetve a levegőnél nehezebb test felemelésével kísérleteztek. A jövő század regényében mindkét fajta gép helyett kapott, ám a sikeresebbnek az utóbbi, Tatrangi Dávid aerodromja bizonyult. A repülés gondolatával nem Dávid, hanem még édesapja, Mózes kezdett foglalkozni, ám néhány sikertelen próbálkozást követően tébolydában végezte. Itt gondolataival nincs egyedül, hiszen többen is vannak már, akiknek a repülés problémájának megoldása teljesen elvette az eszét. Vitáik során azonban nem alaptalan rögeszméket hangoztatnak, mindegyikük véleménye valóban lezajlott vitákhoz kapcsolódik – érvelésükben valóságos eredményeket használnak fel (itt pl. Jókai fantáziájának szerepe sokkal kisebb). A repülőgépben viszont Jókai kombinálja azokat a technikai vívmányokat, amelyekről különböző forrásokban – sokszor nem is a repüléssel kapcsolatban olvasott. Így lesz a Dávid apja által elképzelt repülő egy csapkodó szárnyú villanyrepülőgép (az elektromosság alkalmazása a repülőben). Ez a gép még nem tökéletes, az elképzelést a fiú viszi tökélyre megtalálva az alkalmas anyagot, az ichort (+ hozzáadja a villanykiürítőt és már kész is). Az ichor felfedezésének kulcsszerepe van, megtalálása viszont kicsit meseszerű. Ezen anyag kiindulópontja minden bizonnyal az üveg volt, ám nem egyszerűen tökéletesített üvegről, hanem egy új elemről van szó. Az ichor hajlítható, rugalmas anyag, mely repülő készítésére épp olyan alkalmas, mint hadászati célokra, de gyógyítani is lehet vele!
„– Egy hyalichor cső huszonötszörte nagyobb feszítést áll ki, mint az aluminium. S ötvenszerte nagyobbat, mint az öntött vas. Egy ablaktábla hyalichorból százlépésnyiről rálőtt puskagolyótól el nem pattan, keresztül sem lyukad. Íme, lássa ön látogatójegyemet. Dávid összegöngyölíté az üveglapot, s aztán összeszorító azt a diótörővel. A szabadon eresztett üveglap ismét kiegyenesedett, s nem mutatott még horpadást sem.”
Kezdetben egyszerű háztartási eszközök gyártását tervezi, mint pl. edények, serlegek, tükrök, ékszerek, eztán következik a repülő és egyéb hadászati felszerelések. A páncél és üvegsisak mellett golyókat is gyártanak:
„ahol a golyó leesik, ott szétpattan. De mikor a ruganyos üveg szétpattan, az nem szögletes darabokra, hanem szilánkokra válik, s ezek oly élesek, oly hegyesek, mint a tű. Egyetlenegy ilyen tű, ha eltalál valakit arcán, vagy kezén, vagy testének bármi födetlen részén, az a megsebesült rögtön a földre esik, mint akinek először fecskendtek morfiumot a nyakszirtbőre alá. Ez az ichor hatása.”
A kábaságból magához térő szerencsétlent pedig több hétig tartó viszketés fogja el, ám végül még addigi betegségeiből is kigyógyultan élhet tovább.
A regény számomra legérdekesebb, legmaradandóbb részeit azonban nem ezen „technikai csodák” olykor igen terjedelmes leírásai közt, hanem az utolsó fejezetek közt találtam. Hallatlanul érdekes volt arról olvasni, hogyan képzelte Jókai több mint száz évvel ezelőtt napjainkat! Ehhez persze az a véletlen is kellett, hogy ez a regény 1999 őszén kerüljön kezembe. Ekkor már látni lehetett ugyan, hogy elképzelései ezekre a hónapokra nem teljesen helytállóak, ám a 2000. év rémisztő jóslatainak helyességét nem lehetett kizárni. Félelmetesek azok a leírásai, melyekben a Földhöz napról napra közelítő üstököst mutatja be.
A mindenfele időjárási változásokat okozó égitest
„júniusban már oly közel jött […], hogy fényes nappal is lehetett látni az égen, gyönyörű látvány volt most is, szokatlan foszforfényű fejével. […] Csillagászati felmérés szerint átmérője hatszorta nagyobb, mint a földé.”
Földünket végül mégis elkerüli ez a csodálatos szörny, ám letaszítja a Holdat az égről, és szörnyű időjárást hagy maga mögött:
„A kétezredik év január első napján sűrű ködre ébredt fel az egész világ, s az a köd nem volt részletes, helyhez kötött: az egész földre kiterjedt az. […] és az örökké tartó köd elfeküdte az emberi kedélyt leginkább. Hasztalan várni nappal a napra, éjjel a csillagra az égen, hasztalan epedni esőért, harmatért, hasztalan lihegni az üdítő szellő után, egy csattogó, villámló zivatar után: mind fogva tartja azokat a köd, a lomha, nehéz köd.”
November közepén azonban egy meteorraj elűzi végre ezt a szörnyű fátylat és felragyognak az égen a csillagok. Megkerül a Hold is, mely a „jövőben hosszúdad ellipszisben fogja” a Földet kísérni, az igazi szenzáció pedig egy új bolygó, mely a napba hullott üstökösből jön létre:
„A földnek új testvére lett. A napnak fia született. […] Ez új planétának e földön ezt a nevet adták: »Pax«. És ezzel végződött a második millenium.”
Lehet-e ennél szebben elképzelni az ezredfordulót?
Aligha.
Minthogy Jókai egyéb történetei is életre szólóak, és aki egyszer megkedvelte őt, bármikor szívesen lát majd egy újabb regényhez. Választék pedig van bőven.