Vincent van Gogh csillagos éjei

A Szépművészeti Múzeum ismét nagy sikerű kiállítással rukkolt elő [2007 – A szerk.] – a Van Gogh Budapesten című tárlat a nagy holland festő munkásságát mutatja be, óriási érdeklődés mellett. Hogy mi a titka a szerencsétlen sorsú Vincent van Gogh (1853–1890) festészetének, azt a művészettörténészek már megfejtették, de hogy mitől oly népszerű van Gogh festészete, már nehezebb kérdés, és nem is itt kell megválaszolni. Ezen a hallatlan népszerűségen ugyancsak elcsodálkozna a holland festő, aki több mint 2000 művet hozott létre, azonban életében igencsak híján volt mind az erkölcsi, mind az anyagi sikereknek. Manapság dollármilliókat fizetnek egy-egy „Vincent” szignójú festményért: Gachet doktor arcképe című alkotása hihetetlen összegért, 82,5 millió dollárért cserélt gazdát 1990-ben.

Számunkra a legnagyobb értéket csillagászati vonatkozású képei jelentik, melyekről az utóbbi időszak kutatásai derítették ki, hogy a művész „modell után” dolgozott, az ábrázolt égitesteket nem csak művészi látomásként kell értelmezni. A Hold vagy a csillagok elhelyezkedése alapján némelyik festmény keletkezési idejét napra, sőt órára pontosan meg tudták határozni a csillagászok, akik ezekkel az adatokkal a művészettörténészek munkáját is segítették.

Vincent van Gogh legismertebb és legnépszerűbb képei igen rövid időszakban, élete végén, 1888–1890 között születtek. 1888 februárjában költözött Dél-Franciaországba, ahol a mediterrán táj, az intenzív fények és színek óriási hatással voltak festészetére. Mindent megfestett, amit csak látott maga körül: embereket, épületeket, szobabelsőket, virágokat, a saját bőrcipőjét stb. Különösen nagy figyelemben részesített a provance-i tájat, melynek fény- és színorgiája számtalanszor megihlette. A mediterrán égbolt nappali ragyogása épp úgy lekötötte figyelmét, mint az esti, éjszakai ég, melynek jelenségeit meglepően pontosan rögzítette alkotásain.

Arles-i tartózkodása idején, 1888 őszén fejezte be Csillagos éj a Rhone fölött című képét. Az előtérben emberpár tart valahová, talán hazafelé, a part mellett két hajó áll kikötve, a folyó vizén városfények csillognak, a kora esti égen pedig ott ragyognak a Nagy Göncöl csillagai. A csillagok egymáshoz viszonyított pozíciója ugyan nem egészen arányos, azonban ennek ellenére nem nehéz azonosítani a kora őszi égbolt csillagképeit: a Göncöltől keletre meglepően élethűen „folytatódik” a Nagy Medve (Ursa Maior), a rúdtól délre pedig ott a Vadászebek (Canes Venatici), a kép tetején a Sárkányból (Draco) is látunk valamicskét, balra pedig a Bootes egyik fényes csillaga „nyúlik be a látómezőbe”, a Ceginus (γ Boo). Látható, hogy van Gogh csillagos égboltja nem egészen pontos, azonban nem csillagtérképet rajzolt, hanem a folyóparti kisváros esti hangulatát kívánta megörökíteni, ami sikerült, mégpedig maradéktalanul! Van Gogh kávézóját ma is megtaláljuk Arles-ban, a Place du Forumon.

Egy másik hangulatos éjszakai képe egy arles-i kávéház teraszát örökíti meg. A kávéház sárga fényeit a távolba vesző utca sötétje ellenpontozza, a derült égdarabon csillagok ragyognak, mégpedig az Aquarius (vízöntő) csillagai. A művész állítólag gyertyákat erősített a kalapjára, hogy ott, a helyszínen készíthesse el éjszakai képeit.

„Az utca fölött kék, csillagos égbolt, a házak homlokzata sötétkék vagy ibolyaszínű, előttük pedig egy zöld fa. Íme egy éjszakai kép, amelyben nincs fekete szín, csak gyönyörű kék, ibolya és zöld, és ebben a környezetben a kávéház sápadt kénsárga és citromzöld színt kap. Rendkívül mulattat, ha az éjszakát ott, a helyszínen festem meg. Közönségesen nappali fénynél szokás befejezni a vázlatot. De én szeretem a képet azonnal befejezni.”

Csillagászati szempontból izgalmasabbak azok a festményei, amelyeken a csillagokon kívül valamely más égitest, például a Hold is megjelenik. Az első van Gogh-kép, amivel még az általános iskolai rajz órán találkoztam, egyik leghíresebb műve, az Út ciprussal volt. Rajztanárnőm nem tudta megmagyarázni, hogy miért látható a képen egyszerre a Nap és a Hold, így aztán napirendre tértem a kérdés fölött… Nem így a Southwest Texas State University csillagászai, Russell L. Doescher és Marilynn S. Olson. Van Gogh életrajzának ismeretében a festmény feltehetőleg 1890. április 20-án készült, azon az estén vékony, 35 órás holdsarló volt látható Saint Rémy-ből, ahol a mű készült. A számítógépes szimuláció azt is megmutatta, hogy a Holddal átellenben látható fényes csillag a Vénusz lehetett, sőt, a kép bal oldalán a fényes Esthajnalcsillagtól kb. 8 óra irányban a Merkúr is azonosítható! Az ábrázolással egyetlen bökkenő van, mégpedig az, hogy van Gogh – feltehetően kompozíciós okokból – megtükrözte az égitesteket, vagyis a helyes sorrend balról jobbra Hold, Vénusz, Merkúr volt. A Hold gyors mozgása miatt csak ezen az egy estén lehetett látni ezt a szép együttállást.

A ciprus fontos szerepet kap egy másik híres képén, a Csillagos éjszakán is. Az egyik legtalányosabb égi képével gyakran találkozunk különféle reprodukciókon – még bögrén is viszontláttam… A völgyben apró falu lapul, az éji táj csendben alszik, az égen azonban furcsa, nem evilági kavargás, mellyel mintha a sötét ciprusfa jelentené a kapcsolatot. Ilyen furcsa örvénylések más képein is megfigyelhetők, talán lelke kavargását festette meg, skizofréniája elhatalmasodik rajta, immár elmegyógyintézet lakója.

„És ami a munkámat illeti, kockára teszem érte az életemet, s közben félig elveszítem elmém.”

Gudrun Wolfschmidt tudománytörténész szerint ezeket az égi örvényeket talán az asztrofotográfia ihlette – akkoriban jelentek meg az első felvételek a spirálgalaxisokról, és a csillagászat iránt is érdeklődő festő talán láthatott ilyen képeket. Egy érdekes értelmezés szerint a horizonton végigfutó sárga sáv a Tejút lehet. Van Gogh azonban ismét „természet után” dolgozott, a sáv semmiképp nem lehet a Tejút, sokkal inkább horizont közeli felhő. A ciprustól jobbra látható ragyogó „csillag” ismét a Vénusz, és a számítások alapján a kép 1889. június 19-én készülhetett – legalábbis a kora esti égbolt képe aznap volt ilyen.

A már említett kutatók további van Gogh-képeket is megvizsgáltak csillagász szemmel. A művész egyik 1889. júliusi festménye sokáig Naplemente címmel szerepelt a katalógusokban, 1939-tól azonban Esti táj kelő Holddal elnevezéssel illetik. A képet kórházi szobája keletre néző ablakából festhette, valamikor május és szeptember között. A fenti időszakban a következő időszakokban voltak észlelhetők olyan holdkelték, amelyek a festmény által ábrázolt helyzetnek megfelelnek május 15–17., június 13–15., július 12–14., augusztus 11–13. és szeptember 9–11. idején. A kérdés eldöntésére a kutatók a helyszínre utaztak, és a képen ábrázolt ház és a hegyek körvonala alapján próbálták eldönteni, hogy mikor készülhetett a festmény. A „helyszíni szemle” és a mérések alapján két időpont maradt meg lehetőségként, május 16. és július 13. A képen látható szénaboglyák alapján csak az utóbbi időpont jöhet szóba, vagyis 1889. július 13. A Hold aznap este helyi időben 21 óra 8 perckor kelt, a meteorológiai feljegyzések szerint derült volt az ég.

Csillagászati motívumok más Van Gogh-festményeken is találhatók, így például az 1888-as keltezésű Két ciprus címűn, melyen vékony holdsarló figyelhető meg (a ciprusok ugyanúgy foglalkoztatták a festőt, mint a napraforgók), Eugen Boch portréján pedig csillagos hátteret láthatunk.

Egy kevésbé ismert „esthajnalcsillagos” képe fél évszázadon át lappangott – a Fehér ház éjjel című alkotásról van szó. Az Otto Krebs gyűjteményéhez tartozó festményt 1924-ben állították ki utoljára, később eltűnt a második világháború poklában. Csak a múlt század kilencvenes éveiben bukkant fel, immár a szentpétervári Ermitázs kollekciójában. Olson és Doescher ezt a művet is alaposan megvizsgálta, hiszen az egyemeletes ház fölött egy fényes csillag látható! A festmény Auvers-ban született, egy Párizshoz közeli kisvárosban – itt halt meg Van Gogh 1890. július 29-én. A művész levelezése alapján a mű mindenképp 1890. június 17-e előtt született – ezen a napon számol be ugyanis a kép elkészültéről. A planetárium program alapján az év júniusában három fényes égitest is szóba jöhetett lehetséges jelöltként, a Vénusz, a Mars és a Jupiter. A kutatók ismét helyszíni szemlét szerveztek, és megkeresték azt a házat, amely a festményen látható. Szerencséjük volt, hiszen a várost nem érték komolyabb károk a II. világháborúban, így egyértelműen sikerült azonosítani az épületet. Ezt követően már gyerekjáték volt megállapítani, hogy a képen csakis a Vénuszt festhette meg a művész. A párizsi meteorológiai feljegyzések tanulmányozása után egyetlen derült nap maradt meg lehetséges jelöltként: június 16. Nagyon is elképzelhető, hogy a lázasan dolgozó, sokat festő művész – auvers-i tartózkodása során 70 képet festett! – már másnap hírül adta levelében a kép elkészültét.

Van Gogh csillagos eget ábrázoló képeinek tanulmányozása talán magyarázatot adhat öngyilkosságának lehetséges okára is. Pontosan nem tudjuk, milyen elmebetegségben szenvedett. Orvosai epilepsziát állapítottak meg, de ma inkább azt valószínűsítik, hogy szifiliszes megbetegedés okozta paralízisben szenvedett. Némely kutató porfíriára gyanakszik, amely genetikai úton terjedő betegség, és agykárosodást idéz elő. Annyi bizonyos, hogy van Gogh életvitele és étkezési szokásai kedveztek e betegség kialakulásának. Felmerült a mániás depresszió és a skizofrénia lehetősége is.

Újabban egy másik feltételezés is felmerült öngyilkosságának okáról. Halála napján szemészorvosnál járt. Látásproblémáiról, szemének fáradtságáról leveleiben már korábban is panaszkodott öccsének. Utolsó éveiben készült képein látászavar jele mutatkozik: a fényesebb objektumokat (lámpák, csillagok) körülvevő fényudvar. Mindezek alapján a kutatók arra következtettek, hogy van Gogh zöldhályogban szenvedett, ami rövid időn belül teljes vaksághoz vezethet. Érthető, hogy ez a hír a színek szerelmesének olyan volt, mint egy halálos ítélet. A feltételezést mindenesetre megerősítheti az a tény, hogy az idő előrehaladtával a művész egyre nagyobb kiterjedésű fényudvart festett a fényes égitestek köré – hasonlítsuk össze a cikkben ismertetett 1888-as és 1890-es keltezésű képeit!