A szférák harmóniája

• ^a5 Richard Wagner (1813–1883): A Rajna kincse (Das Rheingold, 1853–54).

Püthagorász. Csobogva törtet partra hullám után hullám: szabályos sor fehér taraj. Nem bágyasztó egyféleség, mint bölcső ringó altató dala, mert ím egy hullám itt magasra tör, s több szerény társ után ritmusban visszatér. Tőled tanulta, oh tenger, Homérosz verse dallamát, az élénk daktilust!^a7

Reggelre elül a hullám; a tükörsima tengeren szemed legel a föveny remek rajzain: homokba írt bájos melódia.

Nyugovóra tér a Nap, nyomában kél a megtelt Hold. Az alkonyat bíborpalástot sző nyugvóhelye fölé, redőiből mosolyogva Heszperosz^a8 tekint alá. És itt a Földön is lágy fuvallat a Nap felől mint hírvivő a Hold felé siet. Magával csalja partunkról a tengert, hogy ott dagadva tükrözze fényét. Nap-nap után megújuló talány, mely, hogy okát nem ismerem meg, nem enged pihenőt nekem.

• ^a6Krotón – város Dél-Itáliában
• ^a7daktilus – (a görög daktülosz: ujj szóból latinul: dactylus) az időmértékes verslábak egyike. Egy hosszú és két rövid szótagból áll.
• ^a8Heszperosz – az esti csillag.

Püthagorász. Hazám tengerén Aiolosz^a9 fuvallatára a hullámok szökdécselnek, mint legelőn a virgonc kecskenyáj, melytől nevét is vehette. De már Afrikának napnyugatra néző partján folytonos beláthatatlan sorban bömbölve verdesi a tajtékzó hullám a szirteket. Mint az égi testek mozgása, avagy a klepszüdrában^a10 a homok lepergése oly szabályos itt e hullámjárás, melyről Karthágóban a bátor föníciai hajós is csak rettegve beszél.

És túl Héraklész Oszlopain^a11 vagy Egyiptom nádas tengerében mily váratlan új tünemény! A tenger száll s emelkedik, mint szép nő lehelő keble. Amint a Hold szemhatár fölé kerül, sietve tódul oda a tenger vize s versenyre kél minden hullám, hogy melyik tükrözi előbb a szende csillagot. A partokról visszavonul az ár és ahol előbb még halacskák játszadoztak, most gyorsan szárad a homok. És amint az égen emelkedik, delel, majd nyugat felé hanyatlani készül, magával vonszolva ismét visszahozza a vizet, s a parton gázló gyermeket mind beljebb szorítja a dagadó tenger. De íme, ismét lassan nyugat felé folyik a víz, a Hold leáldozik, és amint az éterben lebegő felhőket megszűnt bevonni ezüst szegélyével, beköszönt újból az apály. Mily varázzsal hat a változékony Hold a könnyen mozgó tengerre, s mért módosul e hatás a Holdnak fényével?

• ^a9Aiolosz – görög (latinul Aeolus) A szelek ura, aki a mondabéli Aiolia szigeten élt.
• ^a10klepszüdra – görög vízlopó edény, melyet a bírósági tárgyalásokon időmérésre használtak.
• ^a11Héraklész – félisten, Zeusz és Alkéméné fia, a legkedveltebb görög hérosz.
• ^a11aHéraklész Oszlopai – a Gibraltári szorosnál lévő szikláknak, később magának a szorosnak a neve.

Mert a félig telt Hold csak kevésbé emeli magához a tengert, de ha teljes fényben éjfélkor ragyog, vagy mint újhold a Nap sugárleplében elbúvik, szinte fenyegetve kúszik fel a partokon.

Ez élénk lüktetésnek a Földközi tengerben alig van nyoma, s a Hold csak ide-oda vonzza lomha áramlásban a vizet, mintha fordítana egyet az óriás víz-órán, hogy e folyásban mérhesse az idő teltét; s az óra szűk nyakán Szkülla és Kharübdisz^a12 leselkedik.

• ^a12Szkülla – görög (latinul Scylla) a görög mitológiában Kharübdisz-szel együtt a mai messinai tengerszorosban leselkedő tengeri szörny.

De nem tanul, aki, mielőtt még tudna, minden dolgot közelről néz. Nem a Föld a mi tanítómesterünk, mert minden jelensége közelről nézve nagynak látott apró bonyodalmaival zavarba ejt, hanem a távol ég, mely egyszerű szabály és törvény igazi tere. Ahol ezt először belátták: Keleten van a csodák hazája!

Alighogy megtanult megküzdeni az élet mindennapi gondjával, az ifjú ember már az égre tört, hogy ellesse tőle titkait. És – ha jól tudom – Baal istennek^a13 templomot emelt és ezen a felhőkbe nyúló tornyot, amelynek tetején éjjente figyelte a csillagok járását. Romban hever már régen e torony, de amit ott és más a mennynek felszentelt templomokban tanultak, az megmaradt. S míg mi a távol nyugaton költői hajlamunk szerint formáljuk a természetet lelkünkben, addig a keleten figyelve fürkészik. És nem hiába: szépet és nagyot, a hihetetlent érték el.

Élt Egyiptomban egy nyomott szolganép; tudós vezére a csillagokban járatos, megjövendölte a Napnak elsötétedését és ellenségeire félelmet szórva, népébe bizalmat csepegtetve bántatlanul kivezeté a zsarnok elnyomók országából híveit^a14 Ramszesz alatt,^a15 kit nagynak nevez a történelem. Nemrégen romba dőlt az asszír Ninive,^a16 a csillagászat büszke bölcsője, és hős vívója jól tudta, hogy napfogyatkozás mily könnyen billentette előnyére a kemény harcnak mérlegét.

Szóthisz^a17 az égnek legragyogóbb tüze, az egyiptomiaknak szent Ízisz^a18 csillaga. Amint a hajnalból először kibontakozik, megmozdul Hapé is, a Nílus istene, a folyó megdagad s iszapos árja öntözi a szomjas földeket. Az ország gondos dajkája, mely jól tudja, mikor kell gyermekének táplálék.

Mily régi lehet ez áldott országban is a természet megfigyelése, ahol tapasztalatból vezették le az égi testek mozgásának hosszú periódusait. A szent főnixmadár, mely Arábiából ötszáz évenkint egyszer visszatér, a Holdnak egy periódusa, amellyel a szent Ápisz^a19 kultuszában az istenné avatás ünnepét megszabják. S a másfél-ezres kutyaév, a Szóthisz éve, mely multán Sziriusznak a Nappal együtt-kelése a naptárnak ismét ugyanazon napjára esik, nem tanú-e, hogy ezredek óta figyelik az eget s hogy törvényeit nehéz munka árán ugyan, de kifürkészni mégiscsak lehet!

• ^a13Baal – isten, Zeuszhoz hasonló vagy vele azonosítható babiloni isten
• ^a14kivezeté a zsarnok elnyomók országából híveit – a zsidók kivonulása Egyiptomból (Exodus, Mózes II. könyve).
• ^a15Ramszesz alatt – egyes feltételezések szerint II. Ramszesz egyiptomi fáraó.
• ^a16Ninive – a Kr. e. VII. század folyamán az Asszír Birodalom fővárosa
• ^a17Szóthisz – a Sziriusz óegyiptomi neve
• ^a18Ízisz – (görög⟶egyiptomi, latinul Isis) emberi formájú egyiptomi anyaistennő.
• ^a19Ápisz – (görög⟶egyiptomi) a legfontosabb egyiptomi állatisten.

De nem csupán a Föld más és az emberek, az ég is változik, ha Egyiptom áldott földjéről eltávozunk s a föníciai hajóst követjük hosszú, fáradalmas útján, a mely az ón és a borostyán hazájába visz.

Egyiptomban ragyogva száll alá a Nap; hanyatt-homlok ereszkedik a szemhatár felé s az éjjel rövid alkonyat után hirtelenül szétlebbenti köpenyét. Egy csudás zöld sugár hasítja szét az ég pírját s mint szellem-ujj a tűnő Nap után mutat.

Tündökölve kelnek keleten a csillagok, merészen, egyenesen kapaszkodnak fel az ég boltjára s nyílegyenesen áldoznak le nyugaton. A Sarkcsillag ott északon jó mélyen áll, szülőföldem felé mutat; és Arkasz,^a20 Kallisztóval^a21 körüle fáradhatatlanul forgatja az ég gömbjét.

A Nap is hónapról-hónapra fejünk felett hajtja tüzes kocsiját; mindig egyformán hosszú éjjel és nappal, s mitsem tudunk arról, hogy – mint északon járt emberek beszélik – az évet négy szakra osztaná, melyek számára a gazdag görög nyelv még szókat sem ismer.¹ E szakok egyikében a Földet hideg, fehér lepel vonja be, mely hónapokig haragosan a Nap hevével is dacol. Minket nem a mindig egyforma Nap, hanem a Fiastyúk hív munkára. Amikor a Plejádok^a22 a Nappal együtt kelnek, előszedi a földmíves ekéjét, és amikor az alkonyatban nyugosznak le először, megérett gabonánk.

• ^a20Arkasz – görög (latinul Arcas) az árkádiaiak mondai ősatyja, Zeusz és Kallisztó fia.
• ^a21Kallisztó – Hérát bosszantotta, hogy Kallisztó és Arkasz csillagokká lettek, ezért nővéréhez Téthüsz tengeristennőhöz fordult segítségért. Téthüsz megátkozta a két csillagot, hogy örökké forogjanak és sohase pihenjenek meg a horizont alatt. Hosszú időn át ez volt a magyarázat arra, hogy két „álló” csillag miért kering az Északi-pólus körül.
• ¹Még Hésziodosz idejében a görög csak két évszakot ismert.
• ^a22Plejád|ok – Atlasz és Pleioné hét lánya az ókori görög mitológiában, akiket haláluk után Zeusz az égen csillagkép alakjában helyezett el. | csillagászat Fiastyúk

De amint felértünk amaz országba, ahol ón terem és borostyán, megváltozott az ég. Sok csillagkép, amelyről Homérosz édes dalokat regél, már nem emelkedik a ködös szemhatár fölé. Az argonauták^a23 híres hajója nincs meg a hyperboreus^a24 egén, a tengerbe süllyedt. A nálunk merész Orion mélyen a szemhatár alján lappang s a Nagy Kutya, az egyiptomiak kutyafejű Anubisza^a25 az égalja ködébe vész. De felemelkedve magasan ragyog az égnek sarka és mindig ferdébben, lomhábban is kelnek és nyugosznak a csillagok.

• ^a23Argó – az a hajó, amelyen a mítosz szerint ötven görög hős (az Argonauták) elindult Kolkhiszba az aranygyapjúért.
• ^a24Hyperboreus – hüperboreoszok mítikus szent északi nép.
• ^a25Anubisz – görög⟶egyiptomi kis kutya, fekvő kutya vagy kutyafejű ember alakjában ábrázolt egyiptomi halottisten. Ő ügyelt a mumifikálásra, ő vezette a halottat a bíró elé.

Nyár van most; fárasztón hosszú a nappal. A reggel szürkületében mintha tapogatva keresné pályáját a Nap, oly soká tart, amíg a szemhatár fölé vergődik s ismét hosszú küszködés után nyugszik le, átható pírt öntve az egész égre. S az éjjel nem éjjel; az alkonyat a hajnallal ölelkezik és vele összefogva a Föld álmos szürkületben dereng. Hat hónap múlva fehér, csikorgó, fénylő lepel vonja be a tájt, s a vízből kemény hegyi kristály lett, mely mint a gyémánt, úgy ragyog. S a levegő apró fehér csillagkristályokat szitál alá.

A Nap még délben is csak oly magasra tud emelkedni, mint Egyiptomban felkelte után, mire először folyt le az órában a homok. De lassan-lassan az állatövben előbbre megy, és negyedév után már elég magasan delel; sugármezeivel beragyogja a tájékot és eloszlatja a dermesztőn fagyos lepelt.

Hogy mindez nem hiú beszéd, hanem gondos megfigyelés, ezt egyik északi utamon magam is tapasztalhattam. Ennek csak folytatása az, amit nekem Massiliában^a26 egy öreg hajós elbeszélt, de oly csodás, oly hihetetlenül csodás!^2a27

• ^a26Masszalia – (latinul Massilia; Marseille) a ión kereskedőváros, Phókiai alapította (Kr. e. 600 körül) gyarmatváros.
• ²Pütheasz útja Thulé szigetére
• ^a27Pütheasz – (Kr. e. IV. század második fele) görög földrajztudós, Európa északnyugati és északi területeinek felfedezője] útja Thulé szigetére.

Hajós. Tíz évvel ezelőtt történt. Hajóm drága kinccsel telten a hyperboreusok tengerén már délnek akarta fordítani élét, midőn kegyetlen vihar elsodorta azt magával. Tehetetlen volt a kormány és evező: körös-körül vak sötétség, az égen ólomfüggöny, csak épp fejem felett egy apró folton derült ég. Tehát az éjszaknak is megvan a maga Szküllája és Kharübdisze, de ez még sokkal gonoszabb, mint itáliai rokona. Az egy helyt lesben áll, de emez szerteszáguld és rádtör s vad dühvel, sebesen tovavonszol.

Hogy meddig vonszolt, nem tudom, Meseország tengerén ringott csónakom. A kék vízből kristályhegyek nőttek ki, amely mind megannyi hattyú, lassan, nyugodtan dél felé hajtott. Közeledni akartam feléje, hogy drága kristállyal megrakhassam hajóm. De amint közelébe értem, oly hideg leheletet fújt reám, hogy rémülve menekültem. Nem kerestem tovább e kincseket, melyeket egy láthatatlan őr megvéd.

Sok napi hányattatás után elvégre földet értem. Hálaimám, melyet az isteneknek elrebegtem, majd megszakadt torkomban, midőn azt hallottam, hogy Thulé szigetén^a28 vagyok. Thulé szigetén, amelynél északabbra ember fia nem hatol, ahol véget ér a világ!

Az égi sark fejem felett állott s a csillagok, amelyek járása szerint megítéltem eddig időt és irányt, egészen cserben hagytak. Nem kelnek föl és nem nyugosznak le, hanem az ég alja körül vonulnak örökös egyformaságban. Ki látta valamikor együtt hazánk egén a Bikával és a Dioszkuroszokkal^a29 a Lantot és a Sast? Egyik félévben ez ragyog, másik félévben az. De Thuléban egy éjjel is egymás mellett megfér minden, amit görög égen egész félévek választanak el.

• ^a28Thulé szigetén – a legészakibb hely, ahová Pütheasz földrajztudós eljutott.
• ^a29Dioszkuroszok – görög a görög mitológiában Léda iker-fiai; az apa Zeusz, illetve Léda férje, Tündareosz.

S amint a Nap az égen feljebb kúszik, megnőnek görög embernek hihetetlen módon a nappalok. És amikor a Nap megáll, hogy ismét délnek vegye útját, bekövetkezik egy nap, amelynek nincsen éjjele. A Nap a Szemhatár egész körét befutja és éjfélkor északon mélyen lent sápadt, bágyadt fényben látható. Vad ünnepet ül ekkor a barbár, amelyen a nyári Napot búcsúztatja.

Ha már ez csodás látvány, úgy isteneknek való a színjáték, ha az éjféli Nap holdtöltére jut. Az égen most két fénylő körkorong versenyez. Dél idején – ha ugyan szabad használnom e szót oly napnak szakára, mely részekre nem osztható – a Nap magasan áll, a Hold meg éjszakon az égalját súrolja. Éjfélkor megfordult már az ég, s a magas, fényes Hold eléggé bír a mélyen álló Nap derengő fényével. Nyomoromban nevetésre késztetett, hogy hosszan elnyújtva alakom kis árnyékot vetett s hogy árnyékom, mint száraz malom rúdja egy nap alatt körben körülforog.

Oly idegen volt minden! Még a virágát sem ismertem e vadon honnak. Csak egy jó ismerősöm volt, s bár bömbölő szava folyton rettegésben tartott, mégis szerettem: hazám emléke volt. Beh gyakran láttam a Tirrén-tengeren^a30 a három társvulkánt, s az Eoli-szigetek^a31 szapora, természetes világító tornyát. A magas északon találtam másukra. Az óriás tűzhányó körül sok forró szökőkút elárulja, hogy Héphaisztosz a jég alatt sem pihen.

• ^a30Tirrén-tenger – a Földközi-tengernek a mai Itália, Korzika, Szardínia és Szicília között lévő része.
• ^a31Eoli-szigetek – szicíliai sziget.

Püthagorász. S mégis, mi vonzott, hogy nem hagytad oda iziben e vad vidéket?

Hajós. Kormányosom betegen feküdt – egy nálunk soha nem ismert kór emésztette. Hónapok teltek így, míg ápolásunk alatt lassan-lassan megjavult. E közben a Nap az állatövnek déli jegyeire vándorolt s szoruló szívvel néztem távozását. És jött egy nap, egy szürke, sötét nap, amelynek nem volt nappala. Még délben sem emelkedett a szemhatár fölé, csak pirosra festett felhők a déli égen sejtették, hogy a Nap láthatatlanul bár, de még az égen van. Ez öröknek tetsző éjjelen kigyúl az égen egy csodaszép bíborfény: a szivárvány színébe mártott sugarak, melyek mint üstökös csóvája az égnek egy helyére mutatnak. Mi rózsához hasonlítjuk a szép nő arcát; Thulé költője olyannak látja, mint északfényt a jégmezőn.

Nem sokszor mondom el az élményeimet; nem hiszi senki sem, és hahota vagy finom gúnymosoly az elbeszélő jutalma. A Te arcodon, mester, gondolatok ülnek, nem pajzán gúny. Ezért beszéltem nyíltan veled, s hogy figyelmesen hallgattál, köszönöm neked.

Püthagorász. Én szívesen hiszek neked, jó öreg. Én megtanultam már, hogy noha ez tudva, az öntudatlanul az igazságot keresi – mihelyt elénkbe lép, mi kinevetjük őt. Az amit mondottál, bármily csodásnak tessék is annak, ki honi földjét sosem hagyja el, én elhiszem, nekem el kell hinnem, mert régen szövött gondolataimnak koronája ez.

A Föld, habár a törpe ember, aki nem lát belőle annyit sem, mint a hangya a dombból, amelyen áll, százszor is sík korongnak nézi, gömb. A gömb a legtökéletesebb idom, melyet Isten formált, és a Földnek ilyennek kell lennie, ha Isten műve, mert Isten minden alkotása: geometria.³ S ha ilyen gömbön észak felé megyek, csakugyan mind azt kell tapasztalnom, amit öreg hajósom elbeszélt. A földet ferdén érő napsugár nem ébresztheti nyárra a kietlenséget, az égi sark folyton emelkedik, a delelő Nap mind mélyebbre hanyatlik és a csillagok vízszintesen keringenek, mint álló tengelyű keréknek fogai.

• ³ Ὁ ϑεὁς ὰεἵ γεομετρἱζει.

A föníciai igazat beszélt – és magam gondolatja is helyes.

De hogyan lehet, hogy Egyiptomban is, Thuléban is mindig azon látszat kísér, hogy én, a szemlélő vagyok a mindenségnek közepe; hogy a csillagképek, melyek mindkét helyen láthatók itt is, ott is változatlan alakban mutatkoznak? És amint a Föld körül kering az ég, a csillagképek akár fejünk felett lebegnek, akár az ég aljában úsznak is, változhatatlanok: mintha csak valami láthatatlan kapocs együvé rögzítené.

Nem volna helyes bölcselet, ha azt akarnám gondolni, hogy valami szellemkéz vagy Isten keze tartja együtt a csillagos eget. Ami a Teremtő kezéből egyszer kikerült, magában kell hogy bírja megmaradhatóságának feltételét. Nem volna teremtő, ki erről megfeledkezve alkotásán foltozni kénytelen.

Azt kell tehát hinnem, hogy az ég óriása kristályszféra, amelynek közepén a mi Földünk csak apró pont, s melyen az állócsillagok mint megannyi aranyfejű bevert szeg ragyognak.

E kristályszféra a Sarkcsillagban lévő tengelye körül forog, s amint távolabb vagy közelebb állanak ehhez a csillagok, nagyobb vagy kisebb körben keringenek egy nap alatt.

De az még nem az egész világ. Az állócsillagok között mozog a Nap, a Hold s az öt szendefényű bolygócsillag, amely isteneinknek nevét viseli. És ezek mozgása nem abba a körbe vág, amelyet a csillagok követnek. A napi forgásban részt vesznek ugyan, de közben még kelet felé mozognak mindannyian az egyenlítőhöz ferdén fekvő körben, melyet ősrégi időktől fogva állatkörnek nevezünk.

Nézzük csak a Holdat; ma a nemeai oroszlán legfényesebb csillagja mellett vesztegel, négy nap múlva a Ceresz kalászánál pihen és ismét négy nap múlva már az Oriont ölő Skorpióig ért.

A Nap tizenkétszer látja újulni és fogyni a Holdat, míg visszatér az égnek azon pontjához, amelyből évi útjára kiindult, és így minden bolygó más-más sebességgel kering a Föld körül.

A bolygók tehát nem az állócsillagok szférájára vannak rögzítve, hanem ettől független kristályszférán nyugodnak, mindegyik külön s e két szféra más tengelyen fordul, az állatkörnek tengelyén.

De mi lehet e mozgás oka, és mi a törvénye?

Ktésziphosz. „Oh mért hogy nem maradtál műhelyeddel lent, a kovácsok alvilági istenénél, nem zavarnád így az éjjel szentelt nyugalmát!”

Püthagorász. Ne bántsd a törekvő munkást: ő általa vagyunk a tenger urai! Igaz, hogy olimposzi magaslatokon fenn az éterben jártam és nehéz üllőn a kalapácsütés mint nehéz vasat engem is a Földre vont megint. De estem nem volt szárnyszegés, mint szegény Daidalosz és Ikarosz esése,^a32 Uránia Múzsa karján szálltam le s a Múzsa egyenesen az igazság forrásához vezérelt. Hálát neki, hálát a szurkos kovácsoknak is s az isteneknek egy újabb hekatombát: megleltem a régen keresett, hiába keresett kellő szót ez igét.

• ^a32Daidalosz és Ikarosz esése – a mítosz szerint athéni ezermester, aki Kréta szigetéről fiával, Ikarosszal együtt szárnyakat öltve repült el.

Püthagorász. E durva munkában szerény szerszámmal mily szép harmónia! Nem azért ad-e hitünknek oly kellemes összhangzást, mert a kalapácsok súlya és nagysága véletlenül-e vagy ízlésből – azt nem tudom – úgy van megszabva, amint itt láthatjuk? Hogy az üllőre ütésben egymás után, együttesen is kellemesen hangozzanak s a munka már folytában is jutalmat adhasson? Hát a méretekben rejlenék-e a hang bájos mivolta, s a ritmussal együtt harmóniát ád? Ámde a méret szám, a ritmus szám. Hát mindig, mindig szám amire bukom! S ha meg akarom érteni a természetet vagy saját belsőm kellemes érzését, a végső válasz mindig egy: a szám!

Ktésziphosz hosszú szünet után. Én mindig úgy gondoltam, hogy a szám ember alkotta fogalom, nem természetbeli mivaló, s ezért nem fogom fel, hogy a világ megértésében ily fontos szerepet juttatsz neki. De hogy szintén gondolatbeli formákra ráillik, és azok törvényszerűségét egyszerűen kifejezheti azt törzsszámaid és háromszögeid eléggé kimutatták már. De azért, hogy én nem tudlak követni szellemed merész röptében, nem kétlem azt, hogy új nagy igazság tárul most fel előtted.

Püthagorász. Egy pillanatig késs, jó emberem, és add nekem hangszeredet. Lelkemben fenséges melódia szövődik, hadd próbáljam ki.

Püthagorász. Megtaláltam! A természet megértésének kulcsa a harmónia s a harmónia a számszerűség. A természet számokkal megérthető, és minden harmónia: A dolgok lényege a szám!

• ^a33Pallasz Athéné – istennő, Zeusz ügyes és okos leánya.

Püthagorász. „Szeretteim! A világfelfogásnak ím itt adom nagy talánya oldását. A csillagoknak járása, a bolygóknak kerengése számokban adható szabály szerint történe. A tündöklő kristály, a harmatcsepp, az illatos virág mind szimpla számviszony szerint van alkotva. És még a hangok is, e légies tünemény, melyek dalodban oly édesen rezegtetik szíved, egyszerű számok sora, melyeket a hangszer húrjainak hossza mér. Szám és harmónia mindenütt együtt jár, számokban érthetjük meg a világot, számszerűség a világfelfogás!

Metrum és ritmus puszta szám, és innen van, hogy keblünkben él a vágy harmónia után, és minden érzelem, mely bennünk átrezeg, számhoz kötött szabály. Ezért tetszik a vers, a dal, a tánc, a mester rakta csarnok s az ihletett szobrásznak remeke.

Én, aki ezt találtam és általértettem, oly harmóniát is sejtek, melyről még senki sem hallott, bár létezik s lelkemen is rezdül.

Fejünk felett az ég mérhetetlen kristályhéja, rajta a csillagok. Belül a hét bolygó hét szférája forog, s egyik a másikon gördül. A Mozgás hang: mert nyugalom a csend. Gördülve hát, mint a hárfa hét húrja hangot ad s ez égi hangok szent szózattá szövődnek. Csak az hallhatja meg, akit a Múzsa homlokon csókolt, aki égi szikrával szívében szereti és tanulja a természetet, szóval aki erkölcsében is az Úrhoz közel áll.

A tételt megadtam, a jók java meg fogja oldani. Gazdagsága ím ez lesz: mert szegényen, elgyötört testtel is gazdag leend. Bús szemmel nézem a jövőt: más nemzetnek, más nyelvnek, más hitnek lesz tán esze erre, de egyben az, mint én: A vak tömegben érdek nélkül jár, a természet ölén szeretve csüng s saját keblében lesi ekhóját!

Hasznos a világunk: mérték és szám szerint felépült harmónia. Menjetek szét, igyekezzetek meghallani!”⁴

• ⁴Részben Heller A physika története alapján.

Ptolemaiosz. Készítsetek mindent elő, Keleten már dereng a nap. A nagy gyűrűs tekét a keleti kilátóba vigyétek és gondosan állítsátok be körét. A hosszú szárazság után türelmetlenül várjuk már mindannyian a Nílus áradását, s szívesen üzenném még reggel a főpapnak, hogy a kutyacsillag hajnali keltét figyelem.

• ^a34heliákus – görög elemekből, csillagászat a Nappal egyidejű kelés vagy nyugvás.

Klaudia. Táncolunk már édes atyám, Nílusnak ünnepén?

Ptolemaiosz. Reménylem, hogy igen. Eddigelé nem érdekelt sokat e misztérium, de hogy ezúttal Te is részt veszel benne, Klaudiám magamnak volt rá gondja, hogy tánc és zene méltó legyen hozzánk. Ré napistent Te személyesíted ma. Az ünnep csillaga Te lész.

Klaudia. Köszönöm, atyám de ne mulaszd el a fontos perceket!

Ptolemaiosz. Bohó gyermek voltál eddig, de most már jól tudom, hogy nem pusztán a táncra állnak gondolataid, s tudni vágyol, hogy a külső szertartás mögött mi való mag rejlik. S ha jól felfogod, amire tanítlak, remélem, hogy később majd ügyes segítőm lehetsz.

Klaudia. Már régen forró vágyam volt, hogy gondolataidnak műhelyébe bepillanthassak s a legcsekélyebb rész, melyet munkádból nekem engedesz, gazdag ajándék lesz.

Ptolemaiosz. Figyelj tehát! Fél évvel ezelőtt, éppen azon a napon, amelyen az új vallásnak hívei – mint mondják – megváltójuk születését ünneplik: észleltük ketten az alkonyatban Sziriusz felkeltét. A rákövetkező napon napnyugtakor megint Kelet felé néztünk. Emlékszel még, hogy mit figyeltél meg?

Klaudia. Oh nagyon jól tudom: Sziriusz másnap az estének ugyanazon az órájában magasabban állt; tegnapi és mai állása közt tán kétszer is fért volna el a napkorong.

Ptolemaiosz. Jól láttad gyermekem, s minden következő este ugyanazt tapasztalhattad. Sziriusz naponta két-két naptányér hosszával nyugatra nyomul.

Klaudia. Ekkor hát mégsem állócsillag az?

Ptolemaiosz. A következtetés kissé túl gyors, mert könnyen láthatod, hogy minden csillag ugyanígy viselkedik s e látszó mozgás ellenére a csillagképek alakban változatlanok maradnak. Úgy áll hát valójában a dolog, hogy a Nap maga vándorol Kelet felé. S minthogy az égen az állatöv körül vagy 720 napkorong fér el, már könnyen kiszámíthatod, mikor futja be nappali csillagunk az egész eget.

Klaudia. A számítás valóban nem nehéz: 720 naptányér naponta kettesével 360 napot ad.

Ptolemaiosz. Helyes, s ha puszta szembecslés helyett pontosan mész, 365 és egy negyed nap kerülne ki, s ez az év. Most könnyen láthatod, hogyan módosul a Napnak mozgása miatt a csillagos ég. Menjünk csak vissza megint azon nap estéjére, melyen Sziriusz Keleten, a Nap meg hanyatlóban nyugaton állt. A csillag most szemközt áll a Nappal, így hát éjfélkor delel, midőn az mélyen a szemhatár alatt lappang. Egy negyed év alatt Sziriusznak keltekor a Nap delel s ismét egy negyed év után a két csillagzat az égen együttáll. Sziriuszt ekkor a Nap sugármeze borítja és láthatatlan nekünk. S amint a Nap még jobban Kelet felé halad, csakhamar kibontakozik sugaraiból a csillag és napkelte előtt a hajnali égen látható. Ez az a tünemény, amelyet most várunk, s melyet Vergilius oly gyakran megénekelt.

Ím ez az ok, hogy egy év lepergése alatt az egész eget áttekinthetjük, mert napról napra új csillagok kerülnek éjfélkor a délkörünk alá. De rohamosan világosodik, s a műszerekhez sietek.

• ^a35Hápi – a Nílus áradásának óegyiptomi istene.

Ptolemaiosz.^a37 „Ez erőteljes, szakállas férfiú, ki e hatalmas urnára támaszkodik, a Nílus istene. Körüle tizenhat genius^a36 játszik; ez ama tizenhat rőfnek jelképe, amellyel a folyamnak emelkednie kell, hogy áradása áldáshozó legyen.”⁵ Hullámzó haján a lótuszvirágból font koszorú nem soká lesz hervadt: az alsó genius már megmozdult, emelkedik.

Most, lányom menj, az ünnepély már hí.

• ^a36genius – latin védőszellem.
• ⁵ Pallas Lexikon.
• ^a37III. Ptolemaiosz Euergetész (jótevő) (Kr. e. 284 körül–221) – 246-tól egyiptomi uralkodó.
• ^a38dendera állatöv – zodiákus Az ókori Egyiptomban az égboltot 36 úgynevezett dekánszakaszra osztották, amelyek egy csillagképet, vagy annak egy részét fogták át. A dekánszakaszok tehát inkább csillagmezők voltak, amelyek éjszakai megjelenésekor az elmúlt órák számát tudták meghatározni. A dekánokra osztott égbolt legszebb ábrázolása minden bizonnyal a dendera állatöv. Ez a dekánok képi leírását tartalmazza, de a Kos, a Bika, az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg és a Skorpió csillagképeket is magába foglalta, több egyiptomi csillagképpel együtt. A sárkány egy részéből Víziló lett, a Nagy Medve a Bika combjává változott, a Vízöntő kentaur alakot öltött íjász lett, a Rák pedig Szkarabeusz. Feltételezik, hogy a Dendera állatövben a csillagképek nem is egyiptomi figurák, hanem nagyrészt Babilóniából vették át ezeket. Némelyiket hozzáigazították az egyiptomi elképzelésekhez. (Csillagképek és csillagjegyek)

• ⁶ Ebers, Der Kaiser egyes részeinek felhasználásával.

Hadrianus. A legszegényebb ember joga, hogy szeretteinek elvesztén érzett fájdalmát dédelgesse; a hatalmas Caesarnak erre nincs joga. Felejteni jöttem hozzád; eleget tanultam, hogy tudjam, milyen gyógyító ír a sebzett szívre a tudomány!

Ptolemaiosz. A feledés könnyebb, caesar, ha bíztat tudatunk, hogy a drága árnyéknak meghoztunk minden áldozatot, melyet embernek hoznia egyáltalán lehet. Templomot és szobrot emeltél neki és nevét az istenek nevei közé írattad. A márványt és gránitot elpusztítja az idő foga s az isteneikbe vetett hit sem lesz örök: máris látjuk, hogy a kereszténység hogyan hódít, legjobb papjaink közül is sokan már Jézus tanát követik.

A gazdag városok, melyekben a csillagászat bölcsője ringott, ma romhalmaz, helyét sem tudjuk már. De egy örökünk fennmaradt: a csillagképek neve, mellyel az eget benépesítették.

Száz évvel ezelőtt Ptolemaiosz Euergetész szép felesége Bereniké hitvesi szerelme jeléül, míg férje csatázva a szír partokon járt, gazdag fürtjét Aphroditének áldozta. Az égen megörökítettem a fürtöket, s a hitvesi hűség és szerelem emléke ragyogni fog, míg csak emberek nézik az eget. Kedvenced nemes önfeláldozását fénylő betűkkel eltörölhetetlenül az égre írhatom.”

Hadrianus. Nagy tudományod régen bírja tiszteletemet; meleg szívedért vedd barátságomat!

Ptolemaiosz. A Távol-Keletről Ophirországon^a39 túlról jött a hír, hogy uralkodásod hatodik évében a Hercules és a Kígyótartó közt fényes új csillag ragyogott fel.⁷ Szerapisz^a40 tudós papja Antinousnak^a41 vélte, akit ez időben magadhoz vevél. A csillag gyorsan halványult s rövid idő után eltűnt: s hogy rossz ómennek ne tekintsd senki nem mert e csillagról szólani.

• ^a39Ophirország – Ofír vagy Ophir egy bibliai helyszín, valószínűleg kikötő, ahonnan Salamon király háromévente különféle árucikkeket (aranyat, elefántcsontot, pávákat, fűszereket, szantálfát, drágaköveket és majmokat) hozatott. Ofír pontos helyét nem adja meg az Ószövetség, így a tudósok az említett áruk származási helye és a körülbelüli távolság (a hajók három év alatt tették meg az utat oda-vissza) alapján próbálták meg azonosítani a helyszínt. A Biblia görög fordítói Ofírt Sophir néven említik, ami India kopt neve, de felmerült az is, hogy esetleg Északkelet-Afrikában vagy az Arab-félsziget délkeleti részén kell keresni Ofírt, és olyan kutatók is akadtak, akik szerint Srí Lanka vagy Malajzia partjainál lehetett. A leginkább elfogadott elmélet az Arab-félsziget délnyugati részét jelöli meg. (Wikipedia)
• ⁷ Na-Tuan-Lin évkönyvei szerint.
• ^a40Szerapisz (Szarapisz) – egyiptomi–görög istenség.
• ^a41Antinous (Claudiopolis) (Kr. e. 110 körül–130) – Hadrianus császár fiúszeretője, Húszesztendősen a Nílusba fulladt. Kora szépségideáljának tartották.

Hadrianus. Ez egyszer ne tagadd, a csillag igazat beszélt.

Ptolemaiosz. Az új csillagnak helyéről kel ki az égre törő Sas. S mert nem találták fel Antinous testét, azt hihetnők, hogy Ganümédészként^a42 a Sas az égbe ragadta. Látod a Sas alatt e fényes csillagokat? Ezeknek eddig nem volt nevük: a csillagképnek a jövőben ’Antinous’ legyen neve.

• ^a42Ganümédész – Trósz fia, akit Zeusz elrabolt.

Hadrianus. „És minden derült éjjelen szende szemébe nézek fel”; Te pedig vedd a Caesar háláját.

Mint aki lerótta a szeretetnek adóját egészen nyugodtan távozom innen. De előbb mond nekem, mért tagadtad meg fél évvel ezelőtt horoszkópom egybeállítását? Szívemben nincs neheztelés, az ellentmondást is tűröm, felelj!

Ptolemaiosz. A komoly tudománynak szentelem éltemet s sok dologban mélyebbre pillantok, mint más halandó. De megtagadása volna mindennek, amit elértem, ha hitem ellenére szemfényvesztésre használnám fel.

Egy negyed évezred előtt élt Hipparkhosz,^a43 akinek a hálás utókor Alexandriában is emelt szobort. Őt vallom mesteremnek. Tovább indultam a tőle kijelölt nyomon s ma ott tartok, hogy könnyűséggel megállapítom a helyet, amelyen minden égitest bármily messze múltban vagy jövőben áll.

• ^a43Nikaiai Hipparkhosz (Kr. e. 190–125) – görög csillagász és matematikus.

A régi emlékek, az egyiptusi szent írás és a kaldeusoknak ékiratai sűrűn említenek napfogyatkozásokat, mert nincsen élőlény, amely e tüneménynek hatása alól kivonhatná magát. E régi fogyatkozásokat mind átszámítottam én, és minthogy e népek régi naptárában és az uralkodó király nevével vannak megörökítve, vissza tudtam állítani a történelemben elveszett uralkodók sorát, trónra lépésük idejét s a régi időszámítást. S most a jövőbe tekintek: serényen számítjuk a bolygók tábláit, amelyek sok századra adják megbízhatón a vándorcsillagok helyét.

És aki egyszer felismerte, hogy az égi testek mozgását egyszerű szabály intézé, az nem hiheté már, hogy a csillagos ég jóslás tárgya lehet. Most úgy intézhetném minden vállalkozásomat, hogy a csillagok kedvező sikert ígérjenek. Ez ellentmond a józan észnek, a végzet tagadása ez.

Hadrianus. Okoskodásod elég komoly lehet, de hogy megérthessem, mondd el a törvényeket, amelyek szerint a bolygók az égen mozognak!

Ptolemaiosz. Ismerve tudásvágyadat, ne vedd zokon, ha kívánságodat terjedelmesen elégítem ki.

Püthagorász hirdette először, hogy a bolygók mozgása határozott törvényszerűséget követ. Legalább azt fejezi ki az a költői kép, melynek a világharmónia gondolatában kifejezést adott. De a nagy bölcselő a harmóniát szó szerint veszi: a hanglépték két hangja s a két bolygó, meg a zenei hangok egyszerű számszorosokkal kifejezhető sajátságai vezették, s alighanem azt akarta mondani, hogy a bolygók mozgásai is egyszerű szabályokat követnek, mint a zeneileg külön vagy együttesen kellemesen hangzó húrok rezgései.

E nyomokon haladva a világot így fogom fel én.

A mérhetetlen űrnek közepén szilárdan áll a Föld. Körüle kering körben a Hold, a Nap, Mercurius, Vénusz, Mars, majd távolabban Jupiter és a rendszer szélén Szaturnusz. A sorrendet megszabja a távolsággal fogyó sebesség. A szélső bolygón túl forog az ég.

A Hold, a Nap s a csillagok Püthagorász szerint kristályszférán állanak s így forognak, mindegyik más tengelyen, a Föld körül. A kép talál, valóban körben mozognak, a csillagok nyugat felé. A Hold s a Nap a csillagok között lassan keletre nyomulnak. De már a többi bolygóra Püthagorász régi megfigyelései nem vágnak. Nézzük a Marsot – miképpen ez, úgy jár a többi bolygó is.

Az évnek legnagyobb részében Mars is keleti irányban az állatövnek egyik csillagától a másikig vándorol. De azon időben, mikor a Nappal szemben áll, tehát éjfélkor látható, lassan megáll s mint ezelőtt újból kelet felé kering, pályájában tehát valóságos hurkot vetett.

Hadrianus. Már én is észleltem, hogy némely bolygó némelykor a szabály ellenére nyugat felé hátrál; de hogyan egyezteted ezt meg a sokat hirdetett körmozgással, melyet Te is elfogadsz?

Ptolemaiosz. A körmozgást nem adom fel; a Nap, a Hold és sok ezer csillag követi, a többi bolygó hát kivétel nem lehet. Nézd az arénát ott, hol nemsokára az ünnepély kezdődik. Az aranytrón a Föld; körüle hét kör vonul, a hét bolygó pályája. Az ötödik a Mars. De nem a bolygó járja közvetlenül, hanem rajta egy másik kisebb kör középpontja halad s csak ennek peremén kering a Mars. A bolygó s a köre amint egyenletesen mindig kelet felé nyomul, teljesen azon mozgást láttatja, amelyet az égen valóban figyelhetünk. A megfigyelésből levezettem e körök nagyságviszonyát s Püthagorász sejtelme bevált: az egymáson gördülő körök úgy viszonylanak mint a harmonikus hangokat adó húrok hosszai.

Az utókornak tökéletesebb műszerekkel kell majd megfigyelnie, de amennyiben a jelen észlelései megbízhatók, a világharmónia kérdése megoldást nyert.

Hadrianus. Ha jól értettelek Klaudiosz, állításod az, hogy egymásba folyó keretekből gépet tudsz összeállítani, amely a bolygók mozgását egész lefolyásában utánozza?

Ptolemaiosz. Valóban úgy van: e megjegyzés a mestert mutatja.

Hadrianus. És mit jelentenek ott lenn az aréna körei, amelyek elméletednek oly készséges példáját adták?

Ptolemaiosz. A Nílus áradása ünnepélyén táncban mutatnak be egy ős misztériumot. De az idő halad s már alig van ember, aki e régi szertartások értelmét csak sejtené. S mert minden tánc eredetileg az égitestek mozgását utánozza, úgy gondoltam, hogy bemutathatnók a bolygók pályafutását is új világfelfogásom alapján. A tudomány nem mogorva rém, mely sáncok mögött hozzáférhetetlenül bujkál. A nép közé kívánkozik, a vidámságnak sem ellensge.

Hadrianus. De mint a magad példája mutatja, csak arany pilulában adhatjuk. – Íme a táncosok felállottak, a kürt jele elhangzik, figyeljünk hát! Ügyes ötlet volt az állatövöt behozni keretül; a tizenkét oltár lángja a mozdulatlan égbolt képe.

Hadrianus. Az értelemnek és a szemnek egyaránt kedves kép; ki az a szép leány, aki a Napot jelképezi?

Ptolemaiosz. Leányom, Klaudia.

Hadrianus. Vedd kedvező ómennek: a szerény kísérőből lám mily fenséges úri nő lett; királyi szépsége megérdemli e kitüntetést. De mit jelentsen a tánc második részlete, mely elméletnek teljes idegen?

Ptolemaiosz. Háromszáz évvel ezelőtt, éppen e múzeumnak alapítása idején élt Arisztarkhosz^a44 csillagász, az első ember, akinek sikerült a Napnak távolságát a Földtől lemérnie. E dicső gondolatának emléke örökre élni fog. Nem így, mit egyébként tanított. Szerinte⁸ ugyanis a Nap állana a mindenség közepén, s e körül forog ferdén fekvő körben a Föld s a többi bolygó. Mindenki kinevette őt, a közvetlen látszatnak ennyire ellentmondó elmélet el nem fogadható. Kleanthész^a45 bevádolta őt vallásellenes tanai miatt, hogy megzavarta a Földnek-Vestának s a Laresnek nyugalmát. De Ré^a46 istennek szent városában, a Napot tisztelő Héliopoliszban^a47 e tan terjedt, s belőle misztérium alakult ki, amelyet itt bemutattak.

• ^a44Arisztarkhosz (Szamoszi) (Kr. e. 320 körül–250 körül) – görög csillagász.
• ⁸Heller: A physica története a XIX. században felhasználásával.
• ^a45Kleanthész (Asszosz, Kr. e. 300 körül–Athén, 230 körül) – görög sztoikus filozófus, a kitioni Zénón tanítványa és utóda.
• ^a46Ré – az óegyiptomi napisten.
• ^a47Héliopolisz – város Egyiptomban.

Hadrianus. E misztérium mögött – úgy érzem én – egy komoly intelem rejlik. Hogy egy és ugyanazon tény s mindkétszer helyesen, más szempontból is megítélhető. Ez intelmet magammal viszem Rómába. Csekélyke mag, amely – ha ideje megjött – vessző talajban nagyra nőhet még.

Mästlin. Éltemnek alkonyán hozzád zarándoklok, mert édes jutalom az elért siker felidézése. Szegény vagyok, egyetlen gazdagságom az, hogy tanítványom Te, mivé levél! De nem csupán a nagy tudóst kívánom látni még egyszer, a nemes embert, annyi korcs között. Nem ősz barátod mondja ezeket, a késő utókor ítéletét mondom: épp oly nagy, mint nemesen érző lelked hiúság és becsvágy nélkül volt, sem kitüntetést, sem az emberek tetszését nem kerested. Soha nem éreztetted túlsúlyodat a tudósokkal, kiknek az idő elfelejti neveit, de mindvégig ugyanazon változatlan, tiszteletteljes odaadással voltál az öreg Mästlin iránt, akinek egyetlen dicsősége, hogy ilyen tanítványt nevelt.¹⁷

• ¹⁷ Bertrand szavai.

Kepler. Fáradt valék, és szinte csüggedés vett lelkemen erőt. A sok csapás nem bénította meg lelkem merész röptét, de visszaránt a lomha test, mely csak gondot lát. Ha bevégeztem éltem hivatását s lelkem a Szférák Harmóniájában megittasulva megpihen, tán akkor lesz jogom, hogy számon kérjem a végzettől, miért volt hozzám olyan mostoha?

Wallensteinhez^a58 megyek, a császár őhozzá utalt. Ismerem őt; tíz évvel ezelőtt kérdeztette meg, a csillagok mit jósolnak neki. A jóslás teljesült: nem az eget néztem, az ember jellemét. S ha célt nem érek ott, a választófejedelmek legközelebbi gyűlése elé viszem ügyem.

• ^a58Wallenstein – II. Ferdinánd osztrák császár csapatainak főparancsnoka.

Magamra gondolok, milyen önzés! Hogy van anyám?

Mästlin. Örvendj velem, pöre eldőlt. Nem sokra tartják mifelénk a tudományt, de Kepler mégis nem hiába kért: a kínpad fájdalma elől megmenekült, szabad!

Kepler. Istennek köszönöm!

Mästlin. De szóljunk művedről megint. Leveledből csak balsikert olvasok ki. Nincs újabb haladás? Sok tudós akad, aki zokon fogja venni, hogy látszólag önkényes fantasztikus következtetéseid oly nagy és fontos felfedezésekhez vezettek.

A gondolkodás rég szentesített törvényeit – így fogják mondani – erőszakosan megsérted és végre mégis csak a legfényesebb diadalt ülöd.¹⁸ De csak kövesd a magad utadat.

• ¹⁸ Whewell.

Kepler. Ablakom előtt elvonul vöröses fényével a Mars, lelkem feléje száll új gondolatokat sugall. Váratlan jöttödben Józsuát pillantom meg, aki sanyargatott népét Kánaánba vezeté. Bocsáss nekem!

És elmerül. A mártír elgyötört arcára isteni szikra száll, könyve fölé hajol, számol s keze remeg.

A szobában füstölgő mécses ég, melynek fénye a falakig alig hatol. Mintha világosodna most s földöntúli fény dereng. Vagy a hajnal hasadása ez?

S míg künn egy véres háború első csatája dúl és minden ajtón, ablakon gond és nyomor leselkedik, itt benn a paradicsom békéje honol.

Nézzétek meg arcát: míg a világ világ, egyetlen ember nézett így: aki Isten színét látta, magától Istentől vette a kinyilatkoztatást.

És ő, aki oly büszke s vakmerő amíg keres, szerény s alázatos, ha már talált és diadala örömében csak Istent dicséri?¹⁹

• ¹⁹ Bertrand.

Kepler. Végre tehát napfényre derítettem s minden reménykedésem és várakozásomon felül igaznak találtam, hogy a harmóniák teljes természete összes terjedelmében és összes egyenkéntiségében megvan az égi mozgásokban, nem ugyanazon módon, miként azt előbb gondoltam magamban, hanem egészen más, teljesen tökéletes módon. Ha megbocsátjátok, örülök; ha nehezteltek, elviselem azt. Ha elvetem a kockát és írok könyvet – nem kérdem, korom olvassa-e avagy az utókor. Be fogja várni olvasóját, évszázadokon át, ha Isten is hat évezredig várta azt, aki művét megszemlélhette.²⁰

• ²⁰ Kepler: Harmonia Mundi.

Budapest, 1908. november 4-ikén.