Az Alzheimer-kóros betegek életminőségének javítása – tekintettel arra, hogy betegségükből fakadó kommunikációs zavaraik miatt a legtöbb terápia náluk nem alkalmazható – igen nehéz feladat. Ebből kiindulva különös figyelmet érdemel minden olyan beavatkozás, amely képes segítséget nyújtani a betegek emlékezeti és kommunikációs képességeinek megőrzésében, esetleges javításában, és ezáltal a betegek önbecsülésének növelésében. Számos vizsgálat igazolja, hogy e nehéz feladat megoldásában sikerrel alkalmazhatók a zeneterápiás megközelítések. E tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet az Alzheimer-kórban szenvedő betegek alternatív, zeneterápiás kezelésének lehetőségére. Forrásanyagként az Egyesült Államokban folytatott kutatások szolgáltak.
Tünetek és a zene
Az Alzheimer-kór a kognitív funkciók beszűkülésével, viselkedési zavarral, és az elbutulást követően kialakuló gyors biológiai leépüléssel jellemezhető, folyamatos romlást mutató agyi megbetegedés, amely a mindennapi életvitelt, önellátó képességet nagymértékben befolyásolja, és a páciens, valamint hozzátartozói életét egyaránt megkeseríti. Az Amerikai Alzheimer Társaság adatai szerint12 évente több mint 100 000 ember válik az Alzheimer-kór áldozatává. Annak ellenére, hogy a betegség elleni küzdelem során újabb és újabb gyógymódokat dolgoznak ki, 2040-re mintegy 12–14 millió megbetegedéssel kell számolnunk. A kór a 65 év feletti népesség 10%-át, a 85 év felettieknek pedig több mint 47%-át érinti. A becslések szerint a ’80-as évek végén az Egyesült Államokban már nem kevesebb, mint négymillió személy szenvedett Alzheimer-kórban.3 Ez a betegség az idős amerikai emberek negyedik vezető halálokának számít.4
Az Alzheimer-kór pontos oka mind a mai napig ismeretlen, jóllehet léteznek az esetleges okokra vonatkozó különböző, egyelőre nem bizonyított feltételezések. Mindaddig azonban, amíg a kiváltó okot és az esetleges sikeres kezelés módját sikerül megtalálni, meg kell ragadni minden olyan alkalmat, amely enyhíti a betegek szenvedését, és segíti őket abban, hogy teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet éljenek.
Az Alzheimer-kór által okozott kognitív képességcsökkenés egyik ismérve az emlékek felidézésének nehézsége. A felidézést azonban számtalan inger segítheti: színek, illatok, hangok stb. A zene is ezek között szerepel, és – megfelelő terápiás alkalmazás esetén – kellemes emlékezeti asszociációkat hoz létre.5 A zene emlékezetserkentő hatását általában két dologgal magyarázzák: egyrészt asszociatív és környezeti kulcsingereket stimulál, és ezáltal emlékeket mobilizál, másrészt ellazíthat és megnyugtathat, aminek következtében maximalizálja az információ-visszanyerési képességet.6
Laskow az „egészség” szó etimológiai elemzése során utal arra, hogy jóllehet az Alzheimer-kór manapság még nem gyógyítható, a beteg „egész-ség”, teljesség érzése, azaz általános közérzetének e szempontok szerint történő javítása nem lehetetlen.7 A zeneterápiás találkozások is ezt a célt szolgálják. A gyógyítás folyamata során a terapeuták igyekeznek a betegek testi–lelki–szellemi energia-háztartása egyensúlyának helyreállítására.89
Farbman a zeneterápiát olyan pszichoterápiaként említi, amely alkalmas mentálisan sérült emberek kezelésére, fejsérülések, dementia vagy Alzheimer-betegség által kiváltott emlékezeti zavarok kezelésére, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek és szüleik közötti kommunikáció fejlesztésére.10
Mace és Rabins szerint a zene csodálatos lehetőséget nyújt számos zavart embernek ahhoz, hogy visszataláljanak az emlékeikhez.11 Néha igen súlyos sérültek is képesek visszanyerni azon képességüket, hogy felismerjék és élvezzék régi dalaikat. E dalok éneklése, hallgatása vagy a tánc e dalokra, erőt ad a bizonytalanságtól való félelem elviselésére.
A zene a hangulat beállításában is segít: ellazíthat, megnyugtathat, vagy éppen serkenthet és izgathat. Amennyiben a terápiában résztvevők például lassú, instrumentális zenére egymás vállát, hátát masszírozzák, azzal egyrészt lecsillapíthatják a nyugtalankodókat, másrészt érintésük révén olyan emberi közeledést tanúsítanak egymás iránt, amely gyakran hiányzik az idős emberek között. A tánc, labdázás a zene ritmusára vagy más egyszerű gyakorlatok segíthetnek a kevésbé ébereket bevonni a terápiába.
Az olyan zenei játékok, mint például a dallamfelismerés, a dalok kiegészítése vagy adott dalcím hallatán melódiák dúdolása, eredményesen fejleszthetik az emlékezeti képességeket. A különböző hangszerek és zenei elemek segítik a hallási, látási felismerő-képesség szinten tartását vagy fejlődését.
A régi, ismerős dalok éneklése serkenti az emlékezetet. Az Alzheimer-kórban szenvedők ilyenkor gyakran idézik fel fiatalságukat, és örömüket lelik abban, hogy emlékeiket másokkal is megosszák. Ez növeli önbecsülésüket, és persze a terapeutára is serkentőleg hat, ha látja, hogy betegei mosolyognak, nevetnek, tapsolnak, táncra perdülnek, kezet ráznak – kapcsolatot alakítanak ki egymással.12
Bizonyos betegségállapotokban a különböző típusú zenék testi–lelki–szellemi állapotra gyakorolt kedvező hatása párhuzamba állítható. Ansdell összefüggést talált az Alzheimer-kórban szenvedő és a kómában fekvő betegek állapotjavulását elősegítő zenék között.13
Elkóborlás
Clendaniel és Fleishell olyan kísérletről számoltak be, amely során egy nappali Alzheimer-szanatóriumban végzett zeneterápia következtében a betegek elkóborlási aránya csökkent, s a Mini Mental State Examination (MMSE) és ahhoz hasonló, kognitív képességeket mérő tesztek szerint 60%-uk eredménye javult.14 A zeneterápia során éneklés, mozgás és zenei játékok egyaránt szerepeltek a programban.
Groene és munkatársai ugyanezen megközelítésben vizsgálták a zeneterápia Alzheimer-kórban szenvedő betegekre gyakorolt hatását.15 Harminc személy (16 nő és 14 férfi, átlagéletkoruk 77,5 év) vett részt abban a kísérletben, amelyet annak kiderítése érdekében végeztek, hogy miként hat a zeneterápiás kezelés Alzheimer-kóros betegek elkóborlási szokásaira. A résztvevők hét terápiás ülésen (öt zenei és két olvasási vagy öt olvasási és két zenei) vettek részt. A zeneterápiás részt zenehallgatás, ütőhangszeres játék, éneklés, valamint mozgás vagy tánc alkotta. Minden alkalommal szerepelt a programban élő zene is. Az olvasási terápiás ülések során vagy a terapeuta olvasott a betegeknek, vagy a betegek olvastak fel egy előzetes felmérés során hasznosnak ítélt anyagot. Az üléseket videóra vették. Az eredmények szerint a résztvevők a zenei foglalkozások alatt szignifikánsan hosszabb ideig maradtak ülve, illetve a terápiás környezetben, mint a hasonló körülmények között folytatott olvasási terápiás ülések során.
Brotons és Pickett-Cooper zeneterápiás kísérletsorozatában 47, Alzheimer-kóros beteg vett részt.16 A résztvevők – képességeik függvényében – az ülések során különböző zenei gyakorlatokat végeztek. Ezek között szerepelt éneklés, hangszeres játék, tánc vagy mozgás, zenei játék és komponálás, illetve improvizálás. Ezek mindegyikét alkalmazták minden találkozás során, mégpedig mindig ugyanolyan sorrendben. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy miként hat a zeneterápiás beavatkozás az Alzheimer-kórban szenvedő betegek nyugtalanságának leküzdésére. Az eredmények szerint a résztvevők szignifikánsan kevésbé voltak nyugtalanok a zeneterápiás ülések alatt és után, mint előtte.
Zenei és prózai felidézés
Smith három, különböző típusú zeneterápiás megközelítésben vizsgálta az Alzheimer-kóros betegek kognitív funkcióinak alakulását.17 Ezek a következők voltak: a zene által indukált felidézés, a szöveg által indukált felidézés és csak zenei hatás. Tizenkét Alzheimer-kórban szenvedő nőbeteg vett részt a vizsgálatban. Életkoruk 71 és 92 év között volt. A kognitív funkciók változását a terápia előtt és után felvett MMSE pontszámainak különbsége alapján határozták meg. Az eredmények szerint a nyelvi fejlődés szempontjából úgy a verbális, mint a zenei gyakorlatok kedvező hatást gyakoroltak a betegek kognitív funkcióira, az általános mentális helyzet vonatkozásában azonban csupán a zenei foglalkozások biztosítottak pozitív eredményt.
Tíz, az Alzheimer-kór gyanújával diagnosztizált beteg volt Prickett és Moore vizsgálatának alanya.18 A betegeket – számukra korábban jól ismert – dalok és prózai szövegek szavainak felidézésére kérték. A vizsgálatok során kiderült, hogy a vizsgálati személyek szignifikánsan jobban emlékeztek a dalok szövegeire, mint a prózai szavakra. A további elemzések kimutatták, hogy jóllehet, a betegek jobban emlékeztek a régóta ismert, hosszabb dalokra, mint az újonnan tanultakra, a legtöbben (az esetek 75%-ában) – attól függetlenül, hogy emlékeztek-e a dalok szövegére – képesek voltak a frissen tanult dalok dallamának felidézésére, és együtt dúdoltak a terapeutával. A kísérlet azt a hipotézist támasztja alá, hogy az Alzheimer-kór gyanújával diagnosztizált betegek eredményesen vonhatók terápiába, ha a terápia során számukra ismerős dalokat alkalmazunk. Ezenfelül azonban új dalok is szerepelhetnek a terápiás repertoárban. Jóllehet, az újonnan tanult dalok szövegét gyakran nem tudják felidézni, a dallamokra többségükben emlékezni fognak. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy olyan Alzheimer-kóros betegek, akik fizikailag még tudtak gondoskodni magukról, akkor is képesek új énekeket tanulni, amikor a beszélt új szöveg felidézésének képességét már elvesztették.
Szociális interakciók
Millard és Smith azt vizsgálták, hogy a terápiás csoportban gyakorolt éneklés milyen hatást gyakorol az Alzheimer-kóros betegek magatartására.19 Tíz páciens (hét nő és három férfi) vett részt a kísérletben. Az ülések öt héten keresztül, hetente két ízben, egyenként 30 perces időtartamban zajlottak. Az eredmények szerint a betegek terápia előtti és utáni magatartása szignifikáns mértékben különbözött egymástól a következők tekintetében: fizikai és szociális aktivitásuk nőtt, valamint vokális, illetve verbális megnyilvánulásaik gyarapodtak.
Pollack és Namazi vizsgálatában nyolc Alzheimer-kóros beteg (három férfi és öt nő) vett részt.20 Életkoruk 67 és 85 év között volt. A betegek két héten keresztül minden nap egy-egy 20 perces egyéni zeneterápiás kezelésben részesültek. Az egyéni foglalkozások a következőkből álltak: A betegek – korábbi zeneterápiás élményeikre alapozva – kiválasztották az általuk leginkább kedvelt zenei tevékenységeket (éneklés, mozgás, hangszeres játék), a terapeuta pedig ezeket, a páciensek kognitív és motoros szintjét figyelembe véve, adaptálta a terápiába. Ennek megfelelően a következő kezelési formák szerepeltek a vizsgálatban: a beteg számára ismert dalok éneklése, dúdolása, fütyülése; tánc népzenére; ütőhangszereken vagy zongorán való játék. Az emlékezeti visszanyerést a terapeuta bátorította minden olyan esetben, amikor a zenei élmények spontán módon emlékeket idéztek föl a betegekben. A kezelés eredményeképpen a csoport egészére vonatkoztatva 24%-kal nőtt a szociális interakciók aránya. Eme interakciók a következőket jelentették: közvetlen verbális megnyilvánulások (beszélgetés, vokalizáció), közvetlen nem verbális megnyilvánulások (gesztusok, mosoly, érintés, dúdolás, éneklés, fütyülés), valamint közvetett magatartásformák (egymás mellé ülés, állás vagy együtt sétálás, interakciós céllal történő belépés valaki szobájába). A vizsgálat alátámasztja azt a feltételezést, miszerint az Alzheimer-kórban szenvedő betegek megfelelő zeneterápiás kezelése elősegíti a páciensek szociális interakcióinak gyarapodását, és így gátat szab elszigetelődésüknek, javít életminőségükön.
Ritmusterápia
Clair és Bernstein súlyos Alzheimer-kóros betegeken vizsgálták a vibrációs-taktilis (a páciens dobolt, miközben a dob az ölében volt), a nem vibrációs-taktilis (a páciens dobolt, de a dob előtte állt) zeneterápiás ingerek, valamint az éneklés hatását.21 Hat, 62–73 év közötti férfi beteg vett részt az egyéni terápiás üléseken. A kísérletvezetők minden ülést videóra rögzítettek, majd a felvételeket elemezték a vibrációs-taktilis, a nem vibrációs-taktilis és az éneklés időtartama szempontjából. Az eredmények szerint a betegek leghosszabb ideig a vibrációs-taktilis gyakorlatokat végezték szívesen, tehát előnyben részesítették az egyszerre több érzékszervre ható beavatkozásokat.
Korábbi kutatások már bizonyították, hogy ritmusterápiák sikeresen alkalmazhatók olyan betegek esetében, akik súlyos dementiában szenvednek, önellátásra nem képesek, és gondozásra szorulnak.2122
Clair a dementia végső fázisában lévő személyeken végzett ritmusterápiás vizsgálatokat.23 A vizsgálatban szereplő alanyok között szerepeltek olyan betegek is, akiket valószínűsíthető Alzheimer-kórral diagnosztizáltak. A résztvevők kézzel vagy dobverő segítségével, dobokon játszva ismételték a terapeuta által előjátszott ritmusokat. Az eredmények szerint a terápia során szignifikánsan javult a betegek azon képessége, hogy egyre komplexebb ritmusmintákat reprodukáljanak. A dementiában, illetve Alzheimer-kórban szenvedő betegek egyre csökkenő mértékű reakcióképessége ezekkel az egyszerű gyakorlatokkal is javítható.
Kombinált terápiák
Shively és Henkin szintén értékes megállapításokkal gazdagították a zeneterápia Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében történő alkalmazhatóságáról szóló szakirodalmat.12 Ezek szerint a zene- és mozgásterápiák kombinált alkalmazása elősegíti a betegek tájékozódási képességének fejlődését, biztonságos környezetet biztosít a bizonytalanságtól szenvedő betegek számára, kreatív önkifejezési lehetőséget nyújt a kommunikációs nehézségekkel küzdőknek, terápiás környezetet teremt a zavart páciensek számára és elősegíti a felejtésre hajlamos, illetve mozgásukban korlátozott személyek mentális és fizikai képességeinek megőrzését. Sok Alzheimer-kórban szenvedő beteg veszti el személyekre, időre és térre vonatkozó tájékozódási képességét. E képesség visszanyerése a zene- és mozgásterápiák kombinációja segítségével számos úton elérhető. Az egyik módszer szerint a terápiában részt vevő valamennyi személy nevét felírják egy-egy darab papírra, majd a papírokat a zeneszoba egy-egy székére helyezik. Amint a résztvevők belépnek a szobába, azt az instrukciót kapják, hogy keressék meg a nevükkel ellátott széket, vegyék fel a papírt, és foglaljanak helyet a széken. A papír vizuális ingert biztosít és szolgálja az énorientációt. A terápia során alkalmazott dalokat úgy válogatják ki vagy alkotják meg, hogy azok az épp aktuális évszakhoz, ünnepekhez kötődjenek, illetve megfeleljenek a terápia idejének és helyének. A dalok közötti beszélgetések lehetőséget nyújtanak a fenti témák elemzésére, és egyben tanulási segítséget is jelentenek. Az őszi betakarításról szóló dalok például segítenek az ősz és a szüret témájának felelevenítésében. Az ugyanezen dalokra koreografált mozgások szintén segítik a téma feldolgozását. A példánál maradva ösztönözhetjük a résztvevőket esetleg az almaszedést imitáló pantomimgyakorlatokra is.
Smith szerint a magatartás-terápiák segítségével végzett beavatkozások sikerére alapozva a zeneterapeuták eredményesebben kezelhetnének idős embereket abban az esetben, amennyiben több behaviour terápia jellegű beavatkozást alkalmaznának.24 Mivel a magatartás-terápiák alkalmassága már bizonyítást nyert, a zeneterápia pedig sikerrel kombinálható behavior terápiás módszerekkel, természetesnek tűnik az idősek kezelése során a két eljárás kombinációban történő alkalmazása.
Preferenciák
Hanson és munkatársai három különböző zeneterápiás módszer (mozgás, ritmus és éneklés) magas, közepes és alacsony kognitív funkciókkal rendelkező csoportokba sorolt Alzheimer-kóros betegekre gyakorolt hatását vetették össze.25 Ötvenegy vizsgálati személy vett részt a 12 hetes kísérletsorozatban, amely öt különböző kezelési beállításban zajlott. A mozgásra irányuló tevékenységek során a résztvevők zenére végeztek olyan gyakorlatokat, mint például sállal való játék vagy ülő helyzetben történő mozgásimprovizációk. A ritmust előtérbe helyező cselekvéssorozatok során a betegek dobok és más ritmushangszerek segítségével, esetleg tapsolás vagy kopogtatás révén hoztak létre vagy utánoztak ritmusmintákat. Az énekléskor jól ismert dalokat énekeltek, dúdoltak, vagy ismerős dallamokból új dalokat állítottak össze.
Az eredmények azt igazolták, hogy egyes zeneterápiás tevékenységek jelentősebb hatást gyakorolnak a résztvevők fejlődésére, mint mások. A kognitív funkciók hanyatlásának mértékével egyenes arányban csökkent a részvétel aránya a mozgással járó, a ritmusra alapozott és az énekléses gyakorlatok során. Az alacsony kognitív funkciókkal bíró betegek számára a vizsgálatok során a tánc és a hangszeres játék bizonyult a két legsikeresebb tevékenységnek. Az eredmények nem meglepőek, ha arra gondolunk, hogy az Alzheimer-kór előrehaladtával a betegek először verbális, majd motoros képességeik csökkenését kénytelenek megtapasztalni. Így érthető, hogy a súlyos betegek több sikerélményt nyernek a mozgással járó, mint a verbális képességeket is igénybe vevő énekléses gyakorlatok révén.
A vizsgálat egyértelmű eredménye, hogy rámutat: a zeneterápia különböző módszerei nem alkalmazhatók minden esetben egyforma hatásfokkal az eltérő stádiumban lévő Alzheimer-kóros betegek terápiájában. A hatékony zeneterápiás kezelést meg kell hogy előzze a páciensek képességeinek pontos felmérése, és a terápiát ennek megfelelően, a betegek egyéni szükségletei és képességei szerint kell összeállítani.
Az Alzheimer-kóros betegek zeneterápiás gyakorlatokkal kapcsolatos preferenciáival foglalkozott Brotons és Picket-Cooper is.26 Húsz – Alzheimer-kór gyanújával diagnosztizált – nőbeteg esetében vizsgálták, hogy az éneklés, a hangszeres játék, a mozgás vagy a tánc, a zenei játékok és a komponálás, illetve improvizáció közül mely tevékenységeket részesítik előnyben a betegek. A komponálás, illetve improvizáció a következő tevékenységeket jelentette: „Játszd le a neved!” A résztvevők egy dobon ledobolták nevük ritmusát. „Írj saját dallamot!” A betegek pentaton skálára hangolt csőharangokon saját dallamot improvizáltak, miközben a terapeuta C és G hangon alapuló ostinato dallamot játszott. „Érzések.” Négy, különböző érzelmet (vidámság, szomorúság, düh és félelem) ábrázoló arc képét mutatták a betegeknek, és megkérték őket, játsszák el az adott érzelmet valamilyen hangszeren. A terápiás találkozások hetente két ízben, egyenként 30 perces időtartamban zajlottak. Minden egyes találkozás alkalmával a fent említett öt tevékenység egyikével foglalkoztak. Az egyes találkozások végén a betegeket megkérdezték, mennyire élvezték az adott zeneterápiás tevékenységet. A válaszokat háromfokú skálán (nagyon tetszett – rendben volt – nem tetszett) értékelték.
Az eredmények azt igazolták, hogy a betegek mindegyik zenei tevékenységet élvezték, és bizonyos mértékig mindegyikben részt vettek, jóllehet, szignifikánsan több időt töltöttek a hangszeres játékkal, tánccal és a zenei játékokkal, mint a komponálással, illetve improvizációval.
Ezek a tények alátámasztják Clair és Bernstein eredményét is, amely szerint a hangszeres játék olyan sikeres terápiás beavatkozás, amelyben szívesen közreműködtek az Alzheimer-kórban szenvedő betegek.22
Az éneklésben szintén sokan vettek részt, de kevesebben, mint ahányan a hangszeres játékot preferálták. Ezek az eredmények megerősítik Hanson – korábban említett – vizsgálatának következtetéseit, nevezetesen, hogy az éneklés képessége (a verbális emlékezeti megőrzés hanyatlása miatt) a dementia előrehaladtával fokozatosan csökken.24
Az eredmények mérése
Felmerült a terápiás hatások pontosabb mérésének igénye is, és York kifejlesztett egy úgynevezett megőrzött zenei képesség tesztet (Residual Music Skill Test – RMST).27
York a tesztpontokat a következők szerint állította össze: tartalmazzanak a zeneterápiás foglalkozás során alkalmazott aktív és receptív módszerekkel összefüggő tételeket és az MMSE által is tartalmazott, nem zenei tárgyú tételeket. Az elkészült teszt a következő feladatokból áll: dalfelidézés, hangszer-azonosítás, hangfelidézés, a hangszerek nevének felidézése és zenei nyelv (például ritmusfelidézés).
A teszt eredményei korreláltak a Mini Mental State Examination (MMSE) pontszámaival. Az RMST alkalmasnak bizonyult arra, hogy az Alzheimer-kór valószínű diagnózisa alapján kezelt betegek esetében használják, nem csupán az egyszerűsége miatt, hanem azért is, mert – a betegek visszajelzései szerint – stresszmentes, pozitív élményt nyújtó, és így a páciensek önként, szívesen vesznek részt a vizsgálatban.
A gondozók körében
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban érdemes néhány szót ejteni az Alzheimer-kórban szenvedő betegekkel foglalkozó gondozókról is. E betegekkel való foglalkozás önmagában is megterhelő munka. A gondozók sikerélménye igen csekély, és gondos figyelmet kell fordítani az ő pszichéjük karbantartására is. McCarthy erre vonatkozó kísérletében egy magánszanatórium Alzheimer-kóros betegeit gondozó ápolók vettek részt.28 A kísérlet első részében a dolgozók stressz-szintjét mérték fel interjúk és kérdőívek segítségével. A felmérés három célt szolgált: egyrészt annak feltárását, hogy a dolgozók munkájuk során mennyi stresszel találkoznak, másrészt e stresszforrások felderítését, végül pedig azt vizsgálták, hogy a gondozók miként küzdenek meg e helyzetekkel. Az eredményekből kiderült az is, hogy a dolgozók szívesen vennének részt olyan képzésben, amely során megtanulhatnák saját stressz-helyzeteiket kezelni, a demens betegekkel foglalkozó gondozók kedvezően fogadnának egy relaxációs tréninget.
A tréning során légzésgyakorlatokat kombináltak progresszív izomlazító gyakorlatokkal. A résztvevők a 15 perces ülések alkalmával a földön vagy széken ülve könyvből olvasott relaxációs instrukciókra lazultak el. A gyakorlat alatt Pachelbel, Smetana, Kitaro vagy Halpern művei szóltak. A kísérlet vezetője szerint a zenei aláfestéssel végzett relaxációs gyakorlatok igen kedvező fogadtatásra találtak a résztvevők körében.
Ugyanezt az eredményt támasztják alá a debreceni egészségügyi gyermekotthonban saját, hasonló módszerek segítségével 1998–1999-ben végzett vizsgálataim is. A dolgozók körében a műszakváltások idejére szervezett önkéntes, 30 perces, zenei aláfestéssel végzett relaxációs gyakorlatok igen pozitív fogadtatásra találtak.
A ritmus és harmónia nem csupán zenei alapfogalmak, de a mindennapi életünk kívánt és szükséges tényezői is. Ha az életritmus megtörik, zavarossá válik, illetve a harmonikus élet lehetősége csökken, az emberhez méltó lét szenved csorbát. Az idézett eredmények egyértelműen azt igazolják, hogy a zeneterápia nem csupán az Alzheimer-kórban szenvedő betegek terápiájában tölthet be fontos szerepet, de a betegekkel foglalkozó gondozók stressztűrő képességének, és ezáltal a gondozás minőségének javításában is.
Összefoglals
A megfelelően megválasztott egyedi vagy kombinált zeneterápiás módszerek alkalmazása esetén a betegek elkóborlási aránya csökken, az emlékezet megtartása javul vagy – korábbi állapotukhoz képest – kisebb mértékben romlik, szociális interakcióik gyarapodnak, miáltal állapotromlásukat előidéző és kísérő elszigeteltségük szintén csökken.
A fentiek alapján a megfelelő farmakoterápiák, szociális és gondozási módszerek mellett Alzheimer-kóros betegek esetében érdemes fontolóra venni a zeneterápia alkalmazását is.
Az említett vizsgálatok egyben utat mutatnak a zene hatásmechanizmusának, a zenei és verbális emlékezet közötti különbségek kutatása felé.
