„De bizon mikoron professzor uram aztat kíváná, hogy Kis Gerzson deák rajzolná meg Arkhimédész-kunkorját, az deák megkérdezé, hogy a görög bölcs korpuszának mellyik része lenne az.”
Apáczai Csere Jánostól Maróthi Györgyig
(1653–1743)
Keresztesi Mária (1910–1981) 1935-ben nyerte el a doktori címet A magyar matematika műnyelv története című disszertációjával, mely még ugyanabban az évben könyv formájában is megjelent. Staar Gyula interjújában Szénássy Barna így emlékezik meg a kötetről: „Azt hiszem, érdemes lenne újra elővenni, kiegészíteni és kiadni e terület egyetlen forrásmunkáját…”. Sajnos, az átdolgozásra eddig nem akadt vállalkozó, míg az elektronikus kiadás ügyében egyelőre nem tudtam felvenni a kapcsolatot a jogtulajdonossal. Ezért ideiglenesen két jellemző részt mutatok be a kötetből. Az egyik, az Apáczai Csere Jánostól Maróthi Györgyig (1653–1743) című fejezet az áttekintő jellegű első részből, a másik, két tucat fogalom a szótárszerű második részből: algebra: algebra; algoritmus: algorithmus; aritmetika: arithmetica; axióma: axioma; bizonyítás: demonstratio; ciklois: cyclois; definíció: definitio; egyenes: linea; egyenlet: aequatio; egyenlet gyöke: radix; háromszög: triangulum; irracionális: irrationalis; képlet: formula; matematika: mathesis; művelet: operatio; nulla: zerus; szám: numerus; szög: angulus; szögfüggvények: sinus, cosinus, arcus; tengely: axis; terület, térfogat: area; tört: fractio; tört egyszerűsítése: abbreviare fractionem.
A szerző életrajzát Dr. Kántor Sándorné érdekes könyvéből kölcsönöztem.
A szerk.
„De bizon mikoron professzor uram aztat kíváná, hogy Kis Gerzson deák rajzolná meg Arkhimédész-kunkorját, az deák megkérdezé, hogy a görög bölcs korpuszának mellyik része lenne az.”
(1653–1743)
A XVII. század irodalmi termékei közül műnyelv szempontjából a legértékesebb Apáczai Csere János Magyar Encyclopédiája (1653). Ennek negyedik része A dolgok megszámlálásáról, ötödik része A mennyiségek megméréséről szól. E fejezetekre nézve is igaz Bod Péter megállapítása: „sok magyar szókat ujonnan csinált s mintegy jeget akart törni a tudományok megértésekre.”22
Apáczai Csere János igyekszik minden egyes latin műszót csak egy-egy magyar szóval kifejezni. Bár ez nem mindig sikerül, az elért eredmények különös elismerésre méltók, mivel abban az időben a tudományos fogalmak magyar tolmácsolására általában körülírások kellettek. Pl. Szenczi Molnár Albert a matematikát csak hat magyar szóval tudta kifejezni:23 „bizonyos erősségből és megmutatásból álló tudomány”.
Figyelemre méltó matematikai műszavai ezek:24
azonság (identitás), egymértéküség (symmetria), egynemü (homogeneus), ellenette való (opositus), készántag (alternus), középpont (punktum medium), megmáslódás (alteratio), külön közepü (excentrikus), vágaték (segmentum).
Bölcseleti műszavait Kornis Gyula25 elemezte, melyek közül a következők matematikai vonatkozásban is használatosak:
elbontás (analysis), feltétel (propositio), meghatározás (definitio), magán való foglalás vagy hiteles mondás (axioma), elrendelés (methodus).
Az új szavak alkotásán kívül már meglévő szavakat új értelemben használt. Ebben azonban nem következetes, fölcseréli a jelentéseket, ami gyakran kétértelműséget idéz elő. Pl.26
aequalitas, propositio és congruentia
nála egyaránt egyenlőséget jelent, viszont ugyanakkor a propositionak három magyar neve is van:
hasonlóság, egyenlőség, illendőség.
Művét idegenszerűvé teszi „néhány sajátszerű provincializmus és maga-meghonosította szokatlan szókapcsolat vagy szó”.27 A IV. részből ilyenek:
sokas, sokasitó, sokasitott, sokasitandó, magán elegyes szám, vonittás (vonáska), fellyül rész szerént való, fellyül megoszlató nem, foglalós nem, rendelt.
Az V. részből:
futamodni föld (125 lépés), bizonyos néműség, tekeres (görbe), mellékes (párhuzamos), hanyatlott szegelet, köllö-közép, vonási forma, viszontagozó, kerekitő, egymás közt készántagiak, meg-négyezés, megtöbbíteni, vágaték, kebelesen mozgadozó, közelbső, köz-határu vonások, rá menő (függőleges), hegyes gömbölyeg, lángszabású, oszlop szabásu, toronyszabásu, darabló.
Hogy nyelvezetéről helyes képet alkothassunk, bemutatunk „Encyclopédiá”-jából néhány összefüggő részt:
„A számlálás elsoe vagy eredt. Az elsoe az mely a’ számot a’ számmal egyszer számlállya: mint az egybeadás és az elvonás. Az egybeadás oly elsoe számlálás, mellyel a’ szám számhoz adatik és meg lesz az egész szám.”
„A’ síkról felkeloe igyenes vonás az, a’ mely annak egy bizonyos pontyától felemeltetik: és ez a síkon igyenesen fenn áll, ha annak részei koezoet mindenik feloel egyarányu távul vagyon, ha kueloenben vagyon meg hanyatlot.”
„A’ test széles és magas vonásból álló dolog, azon értelemmel mondatik temerdek dolognak is. A’ temerdek határa a’ szen (superficies). Tengelye pedig az az által méroe, mely koeruel forgattatik, melynek végei tengely végeknek mondatnak. Igyenes temérdek dolog az, a’ melynek tengelye a’ fenék koezepére igyenesen menoe: a’ meg hanyatlot ellenbe.”
E néhány példából is látható, hogy nyelve nehézkes és olvasása fáradságos. De e többé-kevésbé sikerült műnyelv kísérletei dacára matematikai műnyelvünk egyik érdemes megalapítója.
Apáczai Encyclopédiája után az „Arithmetikát tanuló Magyarok kedvekér irattatott”28 Menyői Tolvaj Ferenc Aritmetikája.29 Az „Eloeljáró Beszédben” ezt írja:30
„Vagyon pedig ez disponálva magyarul, hogy mindenek, valakik magyarul tudnak olvasni, és az Arithmetikát akarják tanulni, hasznát vehessék; ha mi pedig néhol vagyon Sermone Latino, az szükségtül viseltetvén esett, azonban olly világosan ’s rendesen, hogy (abfit arrogantia dicto) nem álítok olly tanulni igyekvoe elmét, melly leg-fellyebb két, vagy három hetek alatt de puncto ad punctum meg nem taníthatja innét, valamellyek szükségesebbek az Arithmetikában.”
De meg kell tanulnia a latin szavakat is az olvasónak, mert ha be is mutat magyar elnevezéseket, de azután mégis inkább alkalmazza a latin szókat: pl. subtraháld, addito, multiplicatio, numerus, dividálni. Tartalmilag különben igen szegényes, csak a négy alapműveletet tárgyalja, a törtekről hallgat. Nyelve nehézkes, nehezen érthető. De elég róla ennyi, meghallgatván a Szerző kívánságát:
„Már Isten hozzád barátom olvasó,
E tsekély Munkát ne légy rágalmazó.”
Nem mondhatunk jobbat Onadi János 1693-ban megjelent Arithmetikájáról sem. S mivel a szabályokat versben mondja el s az érthetőséget a rím kedvéért gyakran feláldozza, még érthetetlenebb. Az osztásról így ír:
Elsoe Regula. 91. p.
„Aequalis Composita Divisor két ágával
Nem kérd soet mellyik bal feloel elsoe leend
A’ Quotiesben lévoe Numerust de multiplikállya
Mindenik osztoval promoveállya megint.”
Második Regula 92. p.
„Nagyobb része miatt osztónak nem lehet annyit
Lelni, felsoeben; mennyire benne látczik.”
Harmadik Regula. 93. p.
„El-osztando mikor oztónál lenne kevessebb
Igazán osztani nem lehet ezeket,
Meg sokasittsad azért osztandót: az után ozd el,
Meg tudod edgyenként része kinek mi joehet.”
Onadi is inkább latin szavakat használ, a magyar elnevezés egyszer-kétszer fordul elő. Állandó kifejezései:
addáld oeszve, subtrahálni, computálni, dividálni.
Általában véve e korban a matematikai műnyelv még meglehetős szegényes és bizonytalan. Ekkor jelentkező műszavaink:31
asztalka szabásu, áltat méroe, által járó, által vonás, bé kerittés. be iratot, be töltés, egybeadás, egyenes szegeletue, egy-mást nézoe, el osztandó summa, elvonás, el vonni, félbe szakasztás, folytába való, formázot, gömbölyeg, három szegeletű, hegyes gömbölyeg, horgas vonás, igyenes vonás, kerek vagy görbe, keruelet, hatszegelet, körül irot, kerittés, máshoz adás, másbul el-huzás, mutató, négyes, négy szegü, négy sikju, oszlop, orsó, orsószabásu, oet sikju, oetszegelet, oeszve vagy egybe szerkesztés, pont, rend, sik, sok szegue, sokasitás, sor, suta gömbölyeg, szen, temerdek, tengely, udvar, vágó.