I. Geológia a költészetben
Bányák és bányavárosok
Bányában
(részletek)
Ezer ölre vagyok idelenn a
Föld ölében,
Hol az ősi örök éj tanyázik
Vadsötéten.
Ezer ölre a virágoktól s a
Napvilágtól,
Ezer ölre! tán már a pokol sincs
Innen távol;
Vagy már benn is vagyok a pokolban?
Benne, mert a sátán háza ott van,
Ahol az arany terem.
Bányaszellem, sátán, kincs királya,
Mit adsz értem?
Vártam, vártam és hiába, mert a
Kincs királya
Bennmaradt a sziklák tömegében,
Ki nem álla.
Néma kőbánya
(részletek)
Vén sziklafal. De itt-ott már bozót:
vadrózsa, repkény, borbolya s szeder.
Félkatlanában hangot és echót
nagynéha mállott kő esése ver.
Ma szélkerülte enyhely, csendsziget.
Rég volt, hogy zúgott itt a munkazaj
és lenn a szürkés-kék andezitet
hajók várták, ringó dereglye-raj.
De hogyha ősz jön s köd jön, áradó,
hang száll a ködből, hang, mely már zene.
Mintha egy rég eltűnt kőfaragó
finom fejtő csákánya csengene.
A tündérgyík
(részletek)
Ki medvékkel birokra kelt
s remegni nem tanult,
beteg jó anyjáért remeg,
már eddig tán kimúlt.
Öreg bűbájos ott lakik
az erdő mélyiben,
segítni nem jő, míg neki
aranyat nem viszen.
Hát ím egy óriási gyík,
nagyobb mint egy tehén,
előtte gyorsan elsuhan
s odább egy lyukba mén.
Felugrik és utána ront,
csak ássa a lyukat,
s uram-teremtőm, a dolog,
ni csak, hová lyukadt!
Pásztorgyerek tiszta csupa
aranybányát talált.
Beteg anyjához rögtön is
a bűbájos leszállt.
Meggyógyult és soká, soká
Éltek nagy boldogan.
S a helyen, hol az így esett,
ma Selmecbánya van.
Két gyíkot címerében épp
ma is azért visel.
Nézd meg saját szemeddel, ha
nekem tán nem hiszel.
Vadászszerencse
(részletek)
Szegény vadász, gazdag leány
Egymást szeretik.
Csak azt tudják, hogy boldogok,
Csupán ezt érezik.
„Ezüst-juhász az én nevem,
Aranyos lészen az,
Kinek leányom od’adom,
Ez egyszer szent igaz”!
Szegény vadásznak szíve fáj…
Rebben fogolycsapat.
Közéjük lő, egy szép darab
Találva ott marad.
Akaratlan felmetszi a
Meglőtt fogoly begyét
S aranylemezke tűn elé,
Kápráztatja szemét.
Egy gondolat, nagy és merész…
Hamar munkára kel.
Szegény vadász gazdag arany,
Ezüst-bányára lel.
Ezüst-juhász leányát is
De bezzeg megkapá,
Arany-vadász menyasszonyát
Lakába elhozá.
E helyt gazdag bányáival
Körmöc azóta áll.
S álljon soká! az égre fel
Szívünk imája száll.
Versényi György (1852–1918): középiskolai tanár, író, költő, néprajzkutató. 1852-ben született a Kolozs megyei Szucságon és egész életében ezer szállal kötődött Erdélyhez és a „kincses városhoz”. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdte, a gimnázium felsőbb osztályait a kolozsvári Református kollégiumban végezte. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1874), majd bölcsészdoktori (1877) oklevelet. 1875–1876-ban a lőcsei Királyi Főgimnáziumban, 1876-tól 1894-ig a körmöcbányai Állami Főreáliskolában, majd 1894-től 1907-ig a kolozsvári Állami Felsőbb Leányiskolában tanított magyar nyelvet és irodalmat. 1908-tól 1917-ig Budapesten élt, 1918-ban hunyt el Kolozsváron, ott is van eltemetve.
A geológus
Mi a geológus?
Követ kopogtató, sósavat csorgató
Hátizsák-cipelő, kövület-körmölő
Földre tekintő, hegyet épitő
Néha jól helyező, benne gyönyörködő
Kapával földtúró, kartárs-szidalmazó
Irígységgel fűtött, sörrel hűtött
Forrást kereső, ritkán meglelő
Ezt magyarázó, érc-nyomozó
Csizmában szörpintő, sok pénzt igényelő.
Mindenütt utazgat, sokat bizonygat
Többnyire füstölő, likakba betörő
Térképet rajzoló, gyakran kontárkodó
Gyüjtemény-bővítő, semmire tanító,
Szelvényt igényelő és eszményesítő,
Gyakran szégyent valló, sztratigrafizáló
Mikroszkopizáló, petrografizáló
Zavargást kedvelő, mindent áttoló
Megfúró, locsogó
Tintapocsékoló, véleményt rögzítő
Könyvmagoló, egész hihetetlen
Jövendő kövület.
Walther Gothan (1879–1954) német geológus és paleobotanikus.
Konvenció
Akár bátor, akár gyáva,
Elvhű vagyok, kissé báva,
Merev legyek, engedékeny,
Egyre megyen, mindegy minden.
Halál után egyszerűen
Olyan kövület a nevem,
Mint a brachiopoda héj,
Vagy egy krinoidea nyél.
A természet harmadik országa
„A földet biztos alapra helyezted…
5 A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán.
6 Vizek árjával vetted körül, a hegyeket is vizek borították.
7 De parancsodra visszafolytak, s megremegtek mennydörgő hangodra.
8 A hegyek kiemelkedtek, a völgyek leszorultak arra a helyre, amelyet nekik szántál.
9 Határt szabtál nekik, amit nem lépnek át, nem önthetik el többé a földet.”
5 „Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon.
6 Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz.
7 Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek.
8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik.
9 Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet.”
Die drei Reiche der Natur
Ich trink, und trinkend fällt mir bei,
Warum Naturreich dreifach sei.
Die Tier und Menschen trinken, lieben,
Ein jegliches nach seinen Trieben:
Delphin und Adler, Floh und Hund
Empfindet Lieb und netzt den Mund.
Was also trinkt und lieben kann,
Wird in das erste Reich getan.
Die Pflanze macht das zweite Reich,
Dem ersten nicht an Güte gleich:
Sie liebet nicht, doch kann sie trinken;
Wenn Wolken träufelnd niedersinken,
So trinkt die Zeder und der Klee,
Der Weinstock und die Aloe.
Drum, was nicht liebt, doch trinken kann,
Wird in das zweite Reich getan.
Das Steinreich macht das dritte Reich;
Und hier sind Sand und Demant gleich:
Kein Stein fühlt Durst und zarte Triebe,
Er wächset ohne Trunk und Liebe.
Drum, was nicht liebt noch trinken kann,
Wird in das letzte Reich getan.
Denn ohne Lieb und ohne Wein,
Sprich, Mensch, was bleibst du noch?
– – Ein Stein.
Természetnek három Országa
(részlet)
Mi […] iddogál és szerelmeskedik
A legelső Ország abból kerekedik
A Fák ’s Füvek tesznek második Országot,
Mert ámbátor isznak akkor, midőn esik,
De már Szerelemre egymást nem keresik.
A Kövek tsinálnak harmadik Országot,
Magokban foglalnak sok nagy drágaságot,
Semmiféle Kőnek nintsen Szomjúsága,
’S társához Szerelme vagy Hajlandósága,
A mi hát sem Italt sem Hajlandóságot
Nem esmér, az teszen harmadik Országot.
Mert a mi Szerelem ’s Bor nélkül él és nő,
Az, ha bár Ember is, nem egyéb, hanem Kő.
Gotthold Ephraim Lessing (1729–1781) német drámaíró, kritikus, esztéta, dramaturg, a felvilágosodás szellemi életének kiemelkedő alakja, a modern színházi kritika megteremtője.
Víz-torlasztó hegyfalak…
Víz-torlasztó hegyfalak,
szél-botlasztó bércfalak
mit bánják, ha mállanak,
mit bánják, ha porlanak.
Csak az ember bánta meg,
hogy a múlás szállta meg:
búsan jön-megy, ténfereg,
temetőtől fél, remeg.
Foga hull, vagy ránca kel:
szíve mindig felesel.
A tudást, hogy halni kell,
mint nagy szégyent tűri el.
Víz-torlasztó hegyfalak,
szél-botlasztó bércfalak
mit bánják ha mállanak,
mit bánják ha porlanak.
Templom Bulgáriában
(részlet)
[…] a föld, a tojás-alakú termőtalaj,
amely pörög velünk, robog az űr izzó porában.
S mit őriz magában, mit hord magában,
akár az emberi szívbe, oda mi van betemetve,
mit hurcol magával kimondhatatlan
év-milliók óta szótlanúl, panasztalan?
Csontot, csigolyát, koponyát, önnön verejtékét,
páfrányokat, szenet és érceket
és ismeretlen rétegekbe kristályosúlt ősállatokat,
hajdani virágok, halak rajzát a kövekben,
régi himnuszokat és elfeledett époszok töredékét
és megint csak csontot, csigolyát, koponyát
és hány milliárd porhanyós szemet,
őshalak rothadékát, gázokat, olajokat,
leomlott városok szobrait, márvány-cirádáit,
avas és új rétegekben, hogy szinte már kiszúrnak a földből
és lávát, folyékony tüzet, amit kedve jön néha kiokádni.
Termeli, s leszárítja újra, mint gondolkodó fő
a verejtéket, roppant agy gondolatait,
határtalan időkig.
Ásványok
Smaragd
– Mi illik a te szép, vad kedvesedhez?
Mi hűti forró lázát? A smaragd.
Tedd gyűrűjébe e zöld, lanyha békét,
s hogy meg ne unja hűvös, tiszta ékét,
művész, kemény, fényes lánggá faragd.
Et latet et lucet…
Et latet et lucet Phaethontide condita gutta,
Ut videatur apis nectare clusa suo.
Dignum tantorum pretium tulit illa laborum:
Credible est ipsam sic voluisse mori.
Borostyánkő
Sétálván Phaeton hűs árnyán egy pici hangya,
gyantának ragadós csöppje ölelte körül.
S így, noha éltében mindig kicsinyelve, lenézve
járt, temetésében megbecsülésre talált.
Martialis, Marcus Valerius (Kr. u. 38–41 körül–104), római költő.
Népies dal töredéke
Tessék
Sohasem ettem olyan jót,
Mint szépanyám főzött vólt,
Mandruckőbül, tüzkűbül,
Büdöskűbül, menykűbül.
Kőzetek
Az Etna
Most azt tárom fel, hogy mint árasztja az Aetna1
Szörnyü kohójából lángját oly hirtelenül szét.
Első az: hogy bent üregekből áll az egész hegy,
S szinte egészen barlangos sziklákon alapszik,
És valamennyi üreg tele van széllel s levegővel,
Mert ott szél támad, hol légvonat illan alá s fel.
Hogyha ez aztán fölmelegült és áthevitette
Mindazt, mit csak elért, sziklát, földet, s kebelükből
Fennlobogó lángú s izzó tüzeket szorított ki,
Felszökik, és egyenes kürtőin a hegynek előtör,
Szikrázó tüze messzire száll, s hamuját csak úgy ontja.
Sűrű sötét füstfelhők áradnak ki a torkán,
Közben roppant súlyú sziklákat hajigál ki,
Hidd el, hogy mindezt a viharzó szél, mi okozza.
És azután nagyrészt ottan törnek meg a tenger
Habjai éppen a hegy lábánál, s szűnik a mérgük.
S minthogy a tenger színétől fel a hegy tetejéig
Nyúlnak a barlangok, meg kell valljuk, hogy a járás
Nyitva a tenger előtt, s mivel így ő is behatolhat,
Nyilván ő is szítja a lángot, mely kifelé tör,
Szórja a sziklákat s a homok-felhőket az égre,
Minthogy a hegy tetején számos kráter van, amint ott
Hívják, míg nálunk torok és száj járja nevükként.
Lucretius (Kr. e. ~99–~55): De rerum natura (A természetről): a kor számos tudománynépszerűsítő munkáinak egyike (tanköltemény). Irodalmi műként is az ókor legjelentősebbjei közé tartozik. Forrásai nem az eredeti tudományos művek voltak, hanem az ismeretterjesztő munkák – és nem is mindig a legmodernebbek.
Basalt…
Basalt, der schwarze Teufelsmohr,
Aus tiefster Hölle bricht hervor,
Zerspaltet Fels, Gestein und Erden,
Omega muss zum Alpha werden.
Sötét bazalt…
Sötét bazalt, az ördögfajzat
Pokolmélyböl felszinre kaptat:
Hogy alsóból első lehessen
Áttör kőbástyán, sziklatesten,
S a tudomány bár rendbe rakta,
Az egész Földet felforgatja.
Werner
Kaum wendet der edle Werner den Rücken,
Zerstört man das Poseidaonische Reich;
Wenn alle sich vor Hephästos bücken,
Ich kann es nicht sogleich;
Ich weiß nur in der Folge zu schätzen.
Schon hab’ ich manches Kredo verpasst;
Mir sind sie alle gleich verhasst,
Neue Götter und Götzen.
Jó Werner…
Jó Werner alig lehunyta szemét
Elömlik Poszeidón birodalma,
Új úr: Hefaisztosz már állja helyét.
De engem le nem bír hatalma.
Krédót előtte csak valljanak mások
Kik könnyebben kötélnek állnak,
De nekem biz’ nem imponálnak
Új istenek s ma lett bálványok.
Abraham Gottlob Werner (1749–1817), was a German geologist who set out an early theory about the stratification of the Earth’s crust and coined the word Neptunism.
…széndarab
Tudós:
.....................Ím ásványaink.
Nézzétek, milyen roppant széndarab:
Egész hegyek valának ily anyagból,
Az emberek már készen szedheték
Mit most a légből szűr a tudomány
Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt
Vasnak nevezé s míg el nem fogyott,
Az alumínért nem kellett kutatni.
Ez a darabka az arany, nagyon
Nevezetes s nagyon haszontalan.
Mert még midőn az ember, vak hitében,
Imádott felsőbb lényeket magánál,
Fölülállókat még a sorson is:
Ilyennek hitte az aranyat is,
Oltárain jólétet és jogot,
Mindent mi szent volt, áldozott, hogy egy
Bűvös darabját bírja megszerezni,
Melyért cserébe mindent kaphatott,
Csodálatos tény, még kenyeret is.
Meteorit
Hol ritkaságok vannak összehordva,
A múzeumban, hátul egy sarokba
Egy meteorkőt hosszú évek óta
Tünődve ér, tünődve hágy az óra.
„Bár kő vagyok csak, szemre mint a többi,
De bennem, érzem, ami mégse földi”.
Reviczky Gyula (1855–1889) magyar költő, író.
Ősmaradványok
Szent László pénze
(részlet)
[a menekülő kunok]
…tőnek úgy, amint Kapolcs elrendelé:
Mint a zápor hull arany
Tarsolyokból és tüszőkből hulla szét,
(Könnyen szórták, mert rablák, nem szerezék!)
S Istenhez László buzgón fölesdekel,
Attól várva, hogy a bajt intézze el;
S ím, csodák csodája! ami most beáll..
Alig hisz szemének maga a király!
Tarsolyokból és tüszőkből egyre hull
Az arany még; de nincs, ki érte nyúl;
Úgy akarta Isten és a kidobott
Kerek arany mind kövekké változott…
Balatoni kecskekörmök
(részlet)
A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.
S amily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szívét,
A rózsaláncot gőgje
Oly rögtön tépte szét.
Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
Ki érte elepedt.
A tónak ősz királya
Haragra gyúlt ezért,
A bércztől a leányra
S a nyájra átkot kért.
A bércz tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt,
Három nap, három éj, mint
Ítéletnapja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn veszett –
A tó máig kihányja
A kecskekörmöket.
A lányt pedig örökre
Bűbáj kötötte meg,
Foglyául tartja máig
Ki tudja mely üreg?
Szemmel nem látja senki,
Kézzel nem fogható –
De, bár ki megszólítja,
Visszhangja hallható.
Hal a homokkőben
A homokkőben a lét emléke él.
egy őskori hal finom művű váza.
Most fölsajog félmilliárdnyi év:
lét a nemlétet fennen magyarázza.
Dénes György (1923–2007) szlovákiai magyar szerkesztő, költő, műfordító
Der Ichthyosaurus
Es rauscht in den Schachtelhalmen,
verdächtig leuchtet das Meer,
da schwimmt mit Tränen im Auge
ein Ichthyosaurus daher.
Ihn jammert der Zeiten Verderbnis,
denn ein sehr bedenklicher Ton
war neuerlich eingerissen
in der Liasformation.
„Der Plesiosaurus, der alte,
er jubelt in Saus und Braus,
der Pterodaktylus selber
flog neulich betrunken nach Haus.
Der Iguanodon, der Lümmel,
wird frecher zu jeglicher Frist,
schon hat er am hellen Tage
die Ichthyosaura geküßt.
Mir ahnt eine Weltkatastrophe,
so kann es länger nicht gehn;
was soll aus dem Lias noch werden,
wenn solche Dinge geschehn?“
So klagte der Ichthyosaurus,
da ward es ihm kreidig zu Mut,
sein letzter Seufzer verhallte
im Qualmen und Zischen der Flut.
Es starb zu derselbigen Stunde
die ganze Saurierei,
sie kamen zu tief in die Kreide,
da war es natürlich vorbei.
Und der uns hat gesungen
dies petrefaktische Lied,
der fand’s als fossiles Albumblatt
auf einem Koprolith.
Az Ichthyosaurus siráma
Zörög a parti harasztos, sandán kivillog a tang.
A vízben egy Ichthyosaurus bánatos uszonya pang.
Kora romlottsága emészti, a régi júra letűnt.
Új hang, új stílus a jelszó, s ez betakarja a bűnt.
„No nézd a vén Plesiosaurus szemén a zöld karikákat!
Hát holtig fogja szeretni a Plesiosauricákat?
A Pterodactylus is, lám, bor mellett hajnalig ült.
Nem fizetett. Feliratta, s a kocsmából is kirepült.
Az Iguanodon se restell semmit, a kapcabetyárja!
Nyiltan puszilkodik a korzón, s az Ichthyosaura a párja.
Mi lesz a jurafiakból? Nem tudok kiokosodni!
Csak érzem, e nagyfokú züllés katasztrófát fog okozni!”
Így panaszolja a saurus, és krétafehér lesz az arca.
A Föld meginog. Dübörög már a tűznek s a víznek a harca.
A bomladozó elemeknek boszorkánytánca keringett.
Egy rövid óra se telt el, s új réteg temette be mindet.
Így pusztult el a júra, s a kréta ír új dalokat…
Csak a tudós tárja fel újra, s néha koprolitra akad.
Az ichthyosaurus
Suhogva mozognak a zsúrlók,
gyanúsan fénylik az ár,
s egy ichthyosaurus úszik
a parta, ki sírdogál.
A romlott kort panaszolja,
s amaz aggasztó divatot,
mely a liaszformációban
újabban lábra kapott:
„Plesiosaurus apónál
egész napon áll a bál,
s a pterodactylus is már
haza részegen szálldogál.
Az iguanodon, e fatuskó
mindennap szemtelenebb,
az ichthyosaurát is
fényes nappal csókolta meg.
Világvégét gyanítok,
hisz ez így már nem mehet itt;
mi lesz még a liaszból,
ha ilyesmi megeshetik?”
Így sírt az ichthyosaurus,
mikor elkrétásodott;
végsóhaját zubogó víz
nyelte el s ködgomolyok.
Egy óra alatt kipusztult
az egész saurusnyaság,
hiba lehetett a kréta
körül a krétakoron át.
S aki eldalolta nékünk
ez ásatag éneket,
fosszilis kottalapját
egy kropoliton lelte meg.
Riese von Reiden
In der Statt Lucern Land da unden
Bey dem Dorf Reyden
hat man funden
schroecklich grosse Menschen Gebein
Under einer Eych auff dem Rein;
Die Oberkeit derselben Statt
Glehrten Leuthen die zugeschickt hat
Welche nach der Proportion,
geometrisch das Maess han gnon.
Hiemit erscheint unfaellbar gewiss
Wann aufrecht gstanden diser Riss
Sey er gsin der Laenge glych
Vierzehn mahlen disen Strich:
Beschah im 1577. Jahr.
Gott weiss wie lang Er vor da war.
[Was man gfunden noch bhalten werden
Was ubrig verbleybt in der Erden.]
A luzerni óriás2
Luzern városnak határában,
Reyden nevezetű falvában,
Vén tölgyfa gyökere alatt
Lelték e roppant csontokat.
Nevezett város urai
Tudóst küldének oda ki;
Nekifeküdt a tetemeknek
S róluk alapos méretet vett.
Így tűnt ki, hogy talpára állva
Minő nagy volt e csont gazdája.
Megtudod, hogy mekkora volt:
Vedd tizennégyszer ezt a sort.
Mindez 1577-ben esett;
Isten tudja, mikor is élhetett.
Jékely Zoltán (1913–1982): író, költő, műfordító. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta.
Apja Jékely (Áprily) Lajos volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyenyeden, a Bethlen Kollégiumban kezdte, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta és Budapesten fejezte be. 1935-ben a budapesti egyetemen szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetből, művészettörténetből és művészetfilozófiából. 1935 és 1941 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1941-től 1944 őszéig a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban visszatért a Széchényi Könyvtárba. 1954 után szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott. A világirodalom nagyjai közül Jean Cocteau, Dante, Mihai Eminescu, Goethe, Alfred Jarry, Thomas Mann, Racine, Schiller, Shakespeare, Georg Trakl, Lucian Blaga műveit fordította.
Felix Plater (or Platter) (1536–1614) svájci orvos, egyetemi tanár Bázelben. Vizsgálja a pajzsmirigy alulműködését, a kreténizmust, amely értelmi fogyatékossággal párosul. Leírja ez utóbbi jellemzőit és orvosi eszközökkel kívánja gyógyítani.
Mammut zápfog
Lám, ekkora volt valaha
Óriás ősünk zápfoga!
Nekünk már, satnya nemzedéknek,
Apró fogacskáink sem épek.
Ma milyen szép vagy
Ma milyen szép vagy és milyen meleg
A hervadástól féltve védelek.
Ne mondd, hogy puszta rém e félelem –:
a múzeumban voltál már velem?
Üveg alatt, a félhomályon át
nézted a pálma kő-bordázatát?
Hideg sírjába most is visszajár
káprázatul a lázas, ősi nyár.
Tollak ragyognak, napsugár zuhog,
visszalobognak izzó trópusok.
Élő pompája, láttad-e, mi lett?
Kőgyüjtemény-dísz. Pálmakövület.
Kihűlt világok múmiája csak.
Megölte észak: „Erdély, Kolcpatak.”
…Hiába óvlak, elrepül nyarad.
Világok térnek vissza nélküled.
Melegségedből ennyi sem marad:
„Sabal maior. – Pálmakövület.”
A Mindenség szerelme
(részletek)
Ó, hogy szeretlek emberi-szentség!
Én nem akartalak fölfedezni sem,
mint a tudós a dolgok lényegét,
a világ-űr szellemét, a tengerfenék vegetációját,
az ős-lények életét…
Ó, áldott, boldog élet, benépesülő világ!
ott élnek tebenned az idő álmai, csókok, amik lehullva újjászületnek,
a baktériumok, algák, gyürüs-férgek, szivacstűk, a csigák,
a medúzák, férgek, pörgekarúak, ízeltlábú Trilobiták,
háromkaréjú-ősrákok, óriásrákok, ős-kelyhek, szivacsok, tömlős-állatok,
tebenned minden leendő, s halandó ott forog,
akár a csillag-rend, a korallok, szélesszárnyú Euripteruszok,
a kopoltyúkkal lélekző skorpiók, tengeri almák, liliomok,
dús változatban a tüskésbőrű tengeri sünök és csillagok,
mélyvízi uborkák, csoportosan világító virág-alakzatok,
a fejlábúak, a puhatestűek, a tintahal, a polip,
az Egyenes-szarv tebenned a Selachiusokkal osztozkodik,
ott hemzsegnek az egyiptomi-napisten nevű Ammoniták,
a fedett-fejüek, gyökérlábúak, mészvázasok, Fusulinák,
lihegnek, sziszeregnek teknőcök, gyíkok, krokodilusok,
mint kardok kaszabolnak a vízben az Ichtiosaurusok,
izzanak egymáson, mint szerelmes gyárak, az óriásgyikok,
sütkéreznek arany-pocsolyában a huszonhatméteres Diplodocusok,
mennek meghalni óriás-léptekkel a sárga Dinosaurusok…
Tebenned ott kering az emberig-futó gyönyörű zene,
amelynek miden létező csak egy-egy üteme,
s így épül föl a nagyszerű harmónia-épület,
s mert összeomlik, nem hagyhatsz ki akár egy ütemet,
a hangból kinő a másik hang, nála-teljesebb,
és arra rá a soronlevő, a mindig-tökéletesebb,
tebenned ott vannak már az iszonyú ősállat-temetők,
egysejtűek kréta-halmazai, őskori állat-csontmezők,
tebenned ott vannak feloldva mind a kőzetek,
és sejtté, hallá, sárkánnyá, madárrá sürüsödve a csillag-tüzek!
Forrás
Vizek
Az Út és Erény könyve
(részletek)
78
Nincs lágyabb,mint a víz;
mégis a köveket kivájja,
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet;
az Ég alatt mindenki tudja,
mégsincs, aki valóban felfogja.
66
A folyam és a tenger
minden völgyi patak királya.
Mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Szent Anna tó
(részlet)
A hegyperemről láttam meg először,
a fák közt sötétkék sejtelem,
tündéri tó, rejtelmesen kísért már,
gyermekkoromtól együtt jött velem.
A kihűlt krátert lombok koszorúzzák,
örvényes mélyén örök nyugalom,
s a körbefutó hegyen évről évre
friss éltet fakaszt a levélalom.
Tűz volt itt egykor, forró, parázsló láva?
Most végtelen csend, titkos szerelem.
Dallama fönn az égen s lenn a tóban
visszhangzik s zengőn eggyé forr velem.
Csuka Zoltán (1901–1984) vajdasági magyar költő, szerkesztő, műfordító.
II. Költészet a geológiában
Komoly versek
Szó
Valaha, mikor a világ
semmiből teremtetett,
míg föld és ég
formát kapott, sok szó nem esett.
De ami esett, az a kevés,
az űrbe villámként behatolt,
és mindenség állott elő,
hol semmi se volt.
Elszaporodtak a szavak:
eget, földet megtöltenek –
De ismersz-e egyetlen-egyet
alkotó, mely csak a tied?
Aaro Hellaakoski (1893–1952) finn költő. A megújult, modern finn költészet legeredetibb képviselője volt, aki pályája kezdetén, az 1920-as évek első felében expresszionista és szürrealista verseivel hívta fel a figyelmet magára.
A tudomány…
A tudomány messzi fáklyafényét egy életen át lestem
Meddő sóvárgással, hogy idevezessem.
Most itt a földtannak nyílt útjain járunk,
Hogy minden újnak sarkig kaput tárjunk
Világító fáklyaként már nem loboghatok:
Mint hamvadó parázs is lángra lobbanthatok.
Földtani tüzeink, ha fölcsapnak az égnek,
Előnyére leszen dolgozó népünknek.
Vadász Elemér (1885–1970): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1948, rendes 1954), Kossuth-díjas (1948, 1952), a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke. A budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult. Egyetemista korában főleg az állattan és az ásvány- és kőzettan érdekelte. Prinz Gyulával tett ázsiai utazása után doktori szigorlatot tett (1907). Gyakornok, majd tanársegéd (1911) és adjunktus (1913) lett az egyetem földtan-őslénytani tanszékén. Doktori értekezésében a budapest–rákosi vasúti bevágásban feltárt mediterrán rétegek gazdag faunáját dolgozta fel. 1909-ben a Földtani Intézet geológusi állására, 1911-ben magántanári habilitációra vonatkozó kérelmét elutasították. Mecsek-hegységi kutatásait Papp Károly mellett kezdte meg. Részletesen tanulmányozta Magyarország több szénlelőhelyét, a muraközi, tatabányai, felsőgallai, vértesi, dorog-tokodi és a borsodi szénmedencéket. – Az 1918-as polgári demokratikus forradalom hónapjaiban az elsők között szorgalmazta a természettudományos kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egyetemi tanárává nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről távoznia kellett, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK) geológusa a II. világháború végéig, amikor nyugdíjba vonult, majd gyári munkásként rejtőzni kényszerült. – 1946-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének professzora volt végleges nyugdíjba vonulásáig, 1965-ig. Közben a természettudományi kar első dékánja (1948–49) s a Pázmány Péter Tudományegyetem utolsó rektora (1949–50) volt. Kiterjedt irodalmi munkásságot folytatott. Kutatásai, publikációi 1919-ig főleg a földtan, őslénytan és a rétegtan problémáival foglalkoznak. Később e témák mellett a szén- és bauxitképződésnek a hegységképződéssel való kapcsolatát és a magyar szenek hamufajtáit is vizsgálta. 1920–1945 között foglalkozott bauxitkutatással, erről számos kisebb-nagyobb publikációban számolt be. A hazai bauxittelepeken kívül a bihari, dalmáciai, karinthiai, görögországi és franciaországi telepeket tanulmányozta. A szén- és bauxitkutatásban elért eredményeit két maradandó értékű monográfiában foglalta össze. Megbízásból Egyiptomban vasércet kutatott. Vizsgálatai kiterjedtek a hazai szénhidrogénkutatás lehetőségeinek átfogó vizsgálatára és a dunántúli karsztvíz földtani értékelésére is. A Mecsek hegységben végzett kutatásait 1935-ben megjelent monográfiájával zárta le. Munkái elvezették a tektonikai összesítésekhez: nyersanyagkérdések szerkezeti megközelítése, regionális tektonika és az ország szerkezetének ismételt vizsgálata több publikációjának témája. Jelentősek a földtan oktatására és általában a természettudományok felsőoktatására vonatkozó szakcikkei. – A Magyarhoni Földtani Társulatnak elnöke (1949–58), majd örökös díszelnöke. Magyarország földtana című összefoglaló kézikönyvét Szabó József-emlékéremmel jutalmazták (1954). Elnöke a Természetvédelmi Tanácsnak (1958–63) és a Magyar–Szovjet Baráti Társaságnak (1958–61). Tagja volt az MTA elnökségének (1949–64) és elnöke Földtani Bizottságának (1949–65).
Hej, minden, minden egyremegy…
Hej, minden, minden egyremegy.
A nap felkel, a nap lemegy.
Akár vagyunk, vagy nem vagyunk,
Akár bolond, vagy bölcs agyunk,
Hogy sírunk-e, vagy nevetünk,
Szeretnek-e, vagy szeretünk,
Akár teszünk, vagy nem teszünk,
Akár eszünk, vagy nem eszünk.
Ha nem eszünk, hát meghalunk,
Ha meghalunk, hát nem leszünk.
Alászolgája: mehetünk.
Szép álmaim, most csönd legyen.
Hisz minden, minden egyremegy,
A nap feljő, a nap lemegy.
Horusitzky Ferenc (1901–1971): geológus, egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1952). Apja Horusitzky Henrik, agrogeológus. 1919-ben iratkozott be a budapesti tudományegyetem természetrajz–vegytan szakára. Még hallgató korában megismerte több németországi egyetem földtani intézetét és a helyszínen tanulmányozta német területek földtanát. 1924-ben doktori szigorlatot tett, 1925-ben megkapta tanári oklevelét és tanársegédi kinevezését az egyetem Földtani Intézetébe, Papp Károly mellé. Ezután tanulmányúton volt Svájcban, majd két éven át a Sorbonne-on folytatott tanulmányokat Léon Bertrand tanszékén. Helyszíni tanulmányutakon volt ez idő alatt az Alpokban, a Pireneusokban és a Párizsi medencében. 1934-ben a Földtani Intézetben lett főgeológus. Magyarország geológiája tárgykörből a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta (1940), 1946-tól a szegedi tudományegyetem földtani tanszékének tanára volt a tanszék megszüntetéséig, utána a Bányászati Kutató és Mélyfúró Nemzeti Vállalathoz, majd a Földtani Intézethez osztották be (1950), 1952-ben Sopronba helyezték, a Nehézipari Műszaki Egyetem földtani és teleptani tanszékére egyetemi tanárnak. Közben az ELTE és a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen mint meghívott előadó oktatott. 1955-től nyugdíjazásáig (1961) ismét a Földtani Intézetben dolgozott. Őslénytannal, hidrogeológiával foglalkozott. Behatóan tanulmányozta a Budai-hegység szerkezetét. Kárpátalja földtani térképezésének eredményeit társszerzőjével Wein Györggyel adta közre. Legnagyobbrészt a földtörténeti időbeosztás elvi kérdéseivel, továbbá a harmadidőszak rétegtanával foglalkozott. Több mint félszáz közleménye jelent meg. A Magyarhoni Földtani Társulat elnöke (1958), emlékgyűrűjének tulajdonosa (1966) és tiszteleti tagja (1970) volt.
Szombat este…
(részlet)
Ember akarok lenni, ki küzd, ki érez,
Ki tudja, mi a bánat, öröm, és az élet.
Nekem bánat más közönye, könnye,
nekem öröm a természet tarka köntöse,
mezőkre hintett sok virág, szálló madarak,
szökellő őzek, pillék, rezgő sugarak –
szememben a Teremtő megannyi másai:
megfogható lények, csodálatos szépek,
elsuhanó árnyak, elhaló emlékek.
Papp Ferenc (1901–1969): geológus, hidrogeológus, egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1956). A budapesti tudományegyetemen természetrajz–földrajz szakos tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett s 1924-ben a műegyetemre került Schafarzik Ferenc mellé tanársegédnek. Itt 1929-ben adjunktus, 1935-ben magántanár, 1943-ban címzetes rendkívüli tanár lett. 1953-ban nevezték ki egyetemi tanárrá, s 1960-tól az ásvány- és földtani tanszéket vezette. Éveken át dékán volt. A Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának titkára, majd az ebből alakult Magyar Hidrológiai Társaság tisztségviselője; 1934-től a Hidrológiai Közlöny szerkesztője, 1952–54-ben szakosztályi elnök, 1959–60-ban a társaság elnöke. A Magyarhoni Földtani Társulatnak éveken át titkára; megalapítója s elnöke a Mérnökgeológiai-Építésföldtani Szakosztálynak. 1937-ben újra megindította a Földtani Értesítőt. Egy ideig elnöke volt a Barlangtani Társulatnak. – Ásvány- és kőzettani vizsgálatokkal kezdte pályáját. Vizsgálta a hazai dioritokat, a mórágyi gránitot és évtizedeken át a Börzsöny kőzeteit. A börzsönyi forrásokról írt tanulmányával kezdődött későbbi hidrogeológiai munkássága. Értekezett a hazai márványokról, a terméskövek előfordulásáról és hasznosíthatóságáról, az építőkövekről, kavics- és homoklelőhelyekről, kőbányákról. – A hidrogeológiában neve összeforrott a forráskutatással. Legtöbbet a budai gyógyforrásokkal foglalkozott, az MTA pályadíjjal jutalmazta Budapest langyos és meleg gyógyforrásai című munkáját. A mélységi vizek származására, a felszínközeli és felszíni vizekkel való érintkezésére, keveredésére vonatkozó megfigyelései és adatai igen értékesek. 1955-től részt vett a karsztkutatás szervezésében. Megalapította Jósvafőn a Karszt- és Barlangkutató Állomást, amely bázisává lett a hazai kutatásnak. – A mérnökgeológia új tudományágának hazánkban első tanára volt, számos nagy létesítménynél (pl. budapesti földalatti vasút) hasznosították szakismereteit. A mérnökgeológia oktatásához több jegyzetet írt, szerkesztője és társszerzője volt az első hazai mérnökgeológiai kézikönyvnek (Műszaki földtan, Budapest, 1959). Több mint 150 publikációja van.
Praefatio
Amit néktek
Kristály pohárba töltök
Lelkem tiszta óbora!
Mennyi tavasz nyilt
És ősz viharzott el,
Míg éltem
Zavaros mustja
Kiforrott.
Titkos erők
Dobálóztak a mélyén,
Forrt, mint a láva.
Szilaj ifjúi kedv
Sistergett, mint a
Bűnös élet.
A mélyén kavargott
Méla lemondás,
Szárnyatlan szerelem,
Másokért síró szeretet,
De szebb jövőt sejtő
Csillogó hit
Gyöngyözött benne
Szüntelen.
Vegyétek! ez az én
Kiontott vérem,
Amit néktek
Kristály pohárba töltök.
Balogh Ernő (1882–1969): geológus, egyetemi tanár. A kolozsvári egyetemen tanult. 1906-ban doktorált és 1907–14-ben az egyetem ásványföldtani intézetében tanársegéd. Az I. világháború idején a harctéren és a hadifogságban eltöltött négy év után a gyergyószentmiklósi gimnázium (1919), majd a kolozsvári leánygimnázium (1920–40) természetrajz és földrajz tanára. Egyidejűleg az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke és az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. A kolozsvári tudományegyetem Bolyai Tudományegyetemmé való átszervezése után (1945) az ásvány-kőzettani tanszék tanára nyugdíjazásáig (1959). A Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett tagja, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagja. Halálakor az erdélyi geológus társadalom nesztora volt. – Munkássága során az ásvány kőzettani kérdések foglalkoztatták, barlangtani vizsgálatokba kezdett. A barlangkutatás közben nyert földtani, ásvány-kőzettani, őslénytani, állattani és régészeti megfigyeléseit a barlangok ismertetésén túl külön tanulmányokban publikálta. Több mint 200 természettudományos ismeretterjesztő cikke és könyve jelent meg. Tudományos közleményeinek száma 46.
Geológia
Évmilliárdokra pillant vissza időben,
Elemben, kövesült élőben és a „kő”-ben.
Feltárja kezdet-kezdetét a Gömbön,
Sejteti, honnan támadt élet a Földön.
Elemzi virágkorát trilobitáknak
Idézi tengeriségét Triász s Jurának.
Megfesti rémségét „sárkányos” időknek,
Hajnalkorát írja a ma is élőknek.
Beszáradó sóképződményre mutat rá,
(Perm, miocénben találná, ha kutatná.)
Tűzhányót, lávaömléseket mutat ki;
ércre, bentonitra ott kell kutatni.
Felhozza csapdájából az olajat, a gázt,
Kőszénlelőhelyre ad tudományos ukázt.
Jólétet teremt több tudománnyal karöltve.
Hasznos tana Földünknek – az Emberig kitöltve.
„Ének” a kőzetlemezekről
A szárazföldi talapzat
és az óceáni medence
határára vetetten
megbomlanak s egymásba kuszálódnak
a folyók szabályos rendben
lerakott kavics-, homok-, iszaphordalékai,
s egyensúlyuk veszítve
zagyárként zúdulnak le,
egymást szakítva, zúzva,
gyúrva és hömpölyögve
és kezdődik az óceáni medence.
Itt már alig van támpont.
Szétroppantak a gondosan őrzött csigaházak,
gyöngyházas kagylóhéjak,
sugaras tengersün-vázak;
koralljaid, ha voltak,
széttörtek, szétporlottak
s a hullámhajtotta kőtojások
iszapba-homokba fúltan
fekszenek eltemetve
jeltelen, víz alatti földcsuszamlások
behányta tömegsírban…
Lejjebb sötét homály van.
Vak halak tapogatják
törmelékét a fénynek,
s az óceáni lemez alábukó szegélyén
feltartóztathatatlanul vonszolódnak
a képlékenyen izzó lágyköpenybe.
Reményteljes ajánlás:
A mélytengeri árok szárazföld felőli peremén
az alátolódva megolvadó lemezszegélyből
friss gőzt, új lávát okádó-ontó tűzhányók támadnak,
s végig jelzik a partot,
és vörös izzásuk végig világítja éjszaka a kikötőket.
Séta a pokolban
A reggeli napfény elvész a ködben
s megdermedt vulkáni láva fölöttem.
Az ókortól cipelt munka oly komor,
s lyukas nadrágban fütyül a nyomor.
Még én lassan haladok a tárna kövén,
s falain a lámpámból kiszabadult fény.
A félelem mocorog reszketve csendben,
a szikláktól körülvett szívemben.
S a bányászok hada rohamra gyúlva,
a munka mérgét a sziklába fúrja.
S lelkükből oly nehéz sóhaj száll:
még sziklába zárva fészkel az aranymadár.
Így visz tovább két tudatlan lábam
az ősi pokolnak e kihalt templomában.
Geológusok versei geológusokhoz
Szádeczky Elemérnek
Köszöntünk Akadémiánk fő-Elemérje,
Kit folyton gyötör az anyagok miértje.
Elméd ionokkal telve
Vizsgálod melyiknek mi az elve
Újrarendezed az atomok világát
Keresed az elektronok párját.
Szeretettel nézünk föl Reád
S követni próbáljuk Geokémiád.
Szádeczky-Kardoss Elemér (1903–1984): geológus, geokémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1950), Kossuth-díjas (1949, 1952). Diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte (1926). Pályáját a soproni egyetemen kezdte mint tanársegéd, 1936-ban egyetemi tanár, 1948-ban dékán. Közben a budapesti egyetemen magántanár (1931). A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem első rektora (1948–50), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ásvány-kőzettani tanszékének professzora, ahol 1955-ben megszervezte az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumát, s annak igazgatójaként ment nyugdíjba. Az őslénytan kivételével a földtan minden ágát magas szinten művelte. Jelentős az üledékképződéssel kapcsolatos több felismerése, a mélységi vizek osztályozása, az első karsztvíz térkép összeállítása. Megalapította Magyarországon a szénkőzettant és a geokémiát; megalkotta a transzvaporizációs elv bevezetésével a magmás kőzetek új genetikus rendszerezési elvét, az univerzális ciklustörvény alapjait. Kidolgozta a metamorfit térképszerkesztés alapelveit, az ország természeti erőforrásainak kutatási és feltárási fő irányát. Nevéhez fűződik a lemeztektonika hazai bevezetése. Megszervezte az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályát (1965), amelynek titkára és 1976-ig elnöke. Hosszú ideig szerkesztette az Acta Geologicát. Monográfiáinak, tanulmányainak száma meghaladja a 200-at. A Magyarhoni Földtani Társaság Szabó József-emlékéremmel tüntette ki. Az osztrák akadémia levelező tagja, az ELTE tiszteleti doktora (1981), a Leopold von Buch-emlékérem (1983) tulajdonosa. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja, tiszteleti tagja volt.
Vendl Aladárhoz
Nyugtalan életünk vészes változásán
Köszöntelek mégis születésed napján.
Szavaim, ha késve bár, kezeidbe jutnak
Igaz barátságról gyenge jelet adnak.
Hetven év multával csökken a szenvedély
Igazmondásunkban növekszik az esély
Megértőbbé enyhül kritikus hajlamunk,
Pusztába hangzott el jótakaró szavunk.
Szeretet és magány az életed útja,
Tudományművelés volt a kormányrúdja.
Minden tetted tiszteletet keltő
Sokáig kísérjen egészség és erő.
Anyagvizsgálatban a szabályt megláttad,
Hírverés nélkül, jól is alkalmaztad.
Szerénységre intett minden lépted-tetted,
Nemzedékek nőttek föl ebben melletted.
Zárom mondókámat magam rigmusával,
Téged megelőzött multévi szavammal.
Hetven év határán megszűnik a remény
Az élet már csak fájó érzemény,
Siker, eredmények multat jelentenek,
Tövis és borostyán egyforma értékek.
Vendl Aladár (1886–1971): geológus, egyetemi tanár az MTA tagja (levelező 1922, rendes 1931), Kossuth-díjas (1948). 1904-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen természetrajz–kémia szakra iratkozott be. 1906 után az ásványtant és a földtant a műegyetemen hallgatta Schafarzik Ferencnél. 1908-ban megkapta oklevelét és kisegítő tanársegéd lett a műegyetem ásvány-földtani intézetében, 1910-ben tanársegéd. Doktori értekezését a Duna homokjának ásványos összetételéről írta. 1912-ben a Földtani Intézet geológusa, 1921–27-ben osztálygeológus. A műegyetem 1914-ben technikai geológia tárgykörből magántanárrá habilitálta. Az I. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd három évet orosz fogságban töltött. 1918-ban tért haza és folytatta geológusi működését a Földtani Intézetben, előadásokat tartott a műegyetemen, a Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkás Egyetemen geológiát adott elő. 1922-ben műegyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet kapott, 1926-ban helyettes, 1927-ben rendes tanárrá nevezték ki apósa, Schafarzik Ferenc utódaként. 1960 szeptemberében vonult nyugalomba. A műegyetemen két ízben dékán (1933–34 és 1935–36), az 1940–41. tanévben rektor. Ő kezdte meg a hazai üledékes kőzetek kutatását. Homokvizsgálatait tovább is folytatta és vegyvizsgálatokkal egészítette ki. A Földtani Intézetben végezte Fejér megyei reambulációit, a Velencei-hegység térképezését, s ezeket több közleményben adta közre. Vizsgálta és leírta Stein Aurél Közép-Ázsiában gyűjtött homokmintáit. A Déli-Kárpátokban végzett térképező munkáját az I. világháború megszakította, de a begyűjtött anyagot folyamatosan dolgozta fel, eredményeit a Szebeni- és Szászvárosi-havasok kristályos kőzeteiről írt monográfiájában foglalta össze (1932). A háború után Budaörs környékén újratérképezett (reambulált), majd Böck Hugó vezette olajkutatásokba kapcsolódott be az Anglo-Persian Oil Company munkálatai keretében. Papp Simonnal és Pávai Vajna Ferenccel együtt a magyar szénhidrogénkutatás egyik úttörője. Zalában (1920–21), Baranyában (1922), Szabolcsban és Szatmárban (1923–26) végzett vizsgálatokat. Néhány éven át a Reuma- és Fürdőkutató Intézet forráskutató osztályát is vezette. – Kutatómunkája három fő téma köré csoportosul. Klasszikus kőzettani vizsgálatait részletes kőzettani, mikroszkopikus és gondos vegyi elemzés jellemzi; a hazai riolitokat, a Cserhát andezitjeit, a Déli-Kárpátok kristályos kőzeteit és a Velencei-hegység gránitját vizsgálta és írta le. A laza üledékes kőzetek vizsgálatát Magyarországon ő indította el. Homokvizsgálatai maradandó értékűek, löszvizsgálatai nemzetközi figyelmet keltettek. A kiscelli agyagról monográfiát írt. Hidrogeológiai vizsgálatait életének későbbi szakaszában végezte. A Lágymányos talajvizeit tanulmányozva jutott el más fővárosi ásvány- és gyógyvizek vizsgálatához is. Megalkotta Budapest gyógyforrásainak közös védőterületét. Foglalkozott a szulfátos talajvizek betonra ártalmas hatásával és az ellene való védekezéssel, a budapesti mélyfúrásokkal és melegfúrásokkal. Közel kétszáz értekezése jelent meg. 1944-ig tagja volt a felsőháznak. Az MTA-nak 1943–45-ben másodelnöke, az akadémiai Hidrológiai Bizottságának 1950-től elnöke volt. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, két ciklusban elnöke (1932–40), majd tiszteleti tagja. Tagja volt több angol, francia, német és finn földtani társulatnak. Tudományos eredményeit egyöntetű szakmai, társadalmi elismerés kísérte. Kitüntették a Szabó József-emlékéremmel (1936).
Geológus humor
Levél Arácsról
Pesten volt lakásom, kávém és kalácsom
Most egy lyukban lakom Balatonarácson,
Kívül repedezett, bent dohos és piszkos,
De mindez nem fontos, hiszen bombabiztos.
Ivóvíz, az nincsen, de hogy mégis legyen,
Füredre kell mászom egy meredek hegyen.
Az élelem ügyét többen vették kézbe,
Igy maradtam én az ellátatlan részbe’…
A famíliák közt igen jó a viszony,
Dominál a pletyka, irigység és iszony.
Négyszemközt édesen beszélgetnek veled,
De a hátad megett kiszedik a beled.
A rengeteg munka mind nyakunkba szakadt,
Egyhangúlag szidni a Pesten maradtakat,
Kik nem jönnek ide, hanem ellenállnak,
És az óvóhelyen vígan szabotálnak.
A jó Gyula bátyánk, mindannyiunk atyja,
Aki a mögoldást sokszor halogatja,
Kihirdette nekünk a Csopaki högyön,
Az ember Harácson önellátó lögyön.
Bár többen megsúgták, hogy ő könnyen viccel,
Mert disznókat szállít köz – Opel Blitzcel.
Elhinni ilyesmit jó ízlésem gátol
Ámde észrevette őt egy Liberátor,
Megnyomott egy gombot, s utána nyomba’…
Elvitte mellőlem szobámat egy bomba.
Most egy rossz gatyában azonmódon állok
És a Balatonba be-evakuálok.
Amíg tart a meleg, elúszkálok itten,
Aztán pedig majd csak megsegít az Isten.
Visszamegyek Pestre, élve avagy halva,
Mert Arács részemről végleg le van…
Velencei szerenád
Van egy vers a szelencémben
Mit csináltunk Velencében?
Amit most már tisztán látok
Nekem minden telér átok.
Ide telér – oda telér,
Egy pohár bor minddel felér.
Mit nekem egy kis baritka,
Mikor ott a fröccs is ritka…
Szívem bús, a kedvem méla,
Ezt megbánod, Jantsky Béla!
Mit bánom én, mit szól Minka,
Szép-e ez a turmalinka?
Egyet megtanultam máris:
Mi az, hogy hidrotermális.
Együtt van itt tűz is, víz is,
Ez nem pneumatolízis.
S megtanultam rögtön már itt,
Hogy a hegység magja gránit,
S zöld a fű és kék az égbolt…
Biztos az, hogy már elég volt.
Sokkal szebb és jobb volt itt benn
Mint ott kint az andezitben.
Szívem azt zokogja egyre,
Mért másztam a Meleghegyre?!
Végül azzal teszek pontot,
Hogy „Miklós” kapott egy csontot!
Írta mérgében
a Magyar Földtani Társulat
102-ik évében
Hazaffy Horusitzky Ferenc
Szexuálvulkanológia
Északkelet messzi Tállyán,
Hol a tokaji terem,
Ott született meg ez a szép
Földrengető szerelem.
Volt egyszer egy Lakko Litka,
Dundi riolitleány,
Nem ismerte a szerelmet,
Boldog is volt igazán.
Ám egyszer a szarmatában
Megjelent egy szép legény,
Forrófejű, hangos kedvű
Andezitláva lepény.
Nem adott ő szerenádot,
Esténként nem hegedült,
Hanem a kis Lakko Litra
Rögtön reátelepült.
Ettől kezdve állandóan
Nyitva volt a hasadék,
Be is nyomult rendszeresen
A híg láva-maradék.
Lakkolitunk időközben
Erősen átalakult,
Domborodó belsejében
Vulkánembrió lapult.
Ám úgy határozott ekkor
A családi nagytanács:
Nem kell bébi, legyen inkább
Meg a magma-elhajtás.
De az idő gyorsan elszáll:
Megvénült a lakkolit,
Ráncos bőre alatt csupán
Kaolin van, s bentonit.
Andezit lepény barátunk
Róla lassan lekopott,
S meg-megtisztelt görgetegként
Egy-két pannon homokot.
Lakkolitunk szomorú lett,
Más megoldás nem maradt:
Oszloposan el is váltak
Néhány ezredév alatt.
Bús özvegyünk a negyedkort
Hévizekkel sírta át,
Könnyes szerelmüket őrzik
A végardói pocsolyák.
Andezit Géza
Alsó tor ton, Stájer utca, első emelet,
ott lakik az Andezit Géza, nagyszerű gyerek;
mint egy spanyol hidalgónak, annyi neve van,
nem Don és nem Pedró, hanem így hívják sokan
hogy
hemi – orto – meta – hipo – vulkanit,
hemi – orto – hipo – meta – vulkanit,
hemi – hipo – orto – meta – vulkanit,
néha pados, néha gömbös,
kalapálásra közömbös,
néha sárga, néha piros,
netalántán vitrofiros.
Goldschmidt előtt…
Goldschmidt előtt ezer évvel
miről mesél már a mult?
Hogy a Szaharán keresztül
egy kvarc-telér vonult.
Refrén:
Egy kvarctelér, benne sok az arany,
csak ment és mendegélt,
bús volt és boldogtalan,
bús volt és boldogtalan.
Nem is sejti senki sem,
hogy a célja mi lehet,
hogy ez a szegény telér
Transvaal felé sietett.
Refrén
Egyszer aztán, szörnyű vész,
jöttek ám vad arabok,
és a védtelen telérből
letörtek egy darabot.
Refrén
Végül mégis a telér
elérte Pretóriát,
és elment, hogy megkeresse
a nagy Great Dyke nagy fiát.
Refrén
Pardon, szólt egy gránit-aplit,
nincs még ötszáz éve sem,
hogy a kegyed vőlegényét
kitermelték teljesen.
Refrén
Gé-ológia
Még azt mondják egyesek: a földtudósok hanyagok.
Ajánlom, hogy nézzék meg a harmadéves anyagot.
Évvégére, azt hiszem, hogy nem leszünk már épeszűk,
illusztrációul csupán hallgassuk a gé betűt.
Gránit, gránát, granulit,
grauwacke és grammatit,
greizen, griott, greenockit,
gritsz, gipsz, gibbsit, gibbsitit.
Genus, gena, gemmula,
graptolita, Gryphea,
goethit, groutit, glaukonit,
glaukodot és glauberit.
Glossopteris, grosszulár, glaukofán,
gastrostyle, Gastropoda,
gélállapot, gehlenit,
gallit és a galenit.
Geddin, gröden, Gotida,
gneisz, Goniatitida,
gír, ganglia optica,meg globális-tektonika,
Gondwana, Gingko, gabbró…
Tanulunk mi 2Vt, gammát, epszilont és omegát,
subphylumot, hkl-et, bizony, keves kollegák!
Átböngészünk sok jegyzetet, telefonkönyv méretűt,
izelítőül hallgassuk újból meg a gé betűt…
(Dallam: Offenbach Kánkán, illetve a Kazal László-féle telefonkönyv-polka)
Víg élet a Földtaniban
(részlet)
Ott, hol a vén Stefánia hinti báját szerte-széjjel
Építette a Földtanit Lechner Ödön enyhe kéjjel.
Falán sok a majolika, diszítése pirogránit
Ez okokból kifolyólag, mondják, magyar stílnek számit.
Geológusok vára az, itt élnek sok kisebb néppel
És furkálják egymást agyon, komoly tudományos képpel.
Bár némelykor kint is fúrnak, tavasszal és főleg nyáron
tekintve a nemes célra, igen kedvezményes áron.
