Hídverés rovat

F. Farkas Tamás

festő, grafikus, textilművész
(Budapest, 1951. január 23.)
matematika, geometria, hiperkocka, Penrose, Penrose-háromszög, A. F. Möbius, Möbius-szalag, M. C. Escher

A szöveg a – rövidítések feloldásával – a lexikon szövegét követi, azonban a művész által közölt adatok által több ponton kiegészítésre került.

1965–1969 Képző- és Iparművészeti Gimnázium
1976–1980 Magyar Iparművészeti Főiskola; mestere Szilvitzky Margit
1980–1990 a formatant tanítja a Magyar Iparművészeti Főiskolán
1984 Far-Eastern Graphic Biennálé, Szöul, I. díj
1987 Komputergrafikai pályázat I. díja, Budapest

Konzekvens geometrikus művész, fő kutatási területe az ún. lehetetlen alakzatok, melyekkel 1972 óta foglalkozik. Kiindulópontjai a Penrose-háromszög, a Möbius-szalag, a hiperkocka, illetve M. C. Escher művészete. Fajó János és Csáji Attila, valamint néhány nemzetközi újgeometrikus művész is hatott rá. Kezdetben montázskészítéssel is foglalkozott. Saját bevallása szerint eddig több mint 2000 „lehetetlen formát” készített. Ezek a síkbeli alakzatok térhatásukat tekintve kétértelműen viselkednek. Farkas Tamás spirális szerkezeteket, önmagukba visszatérő, folytonos láncolatokat, összefüggő textúrákat alakít ki belőlük. A posztmodern korszak beköszöntével erőteljes színvilágú síkokat és alakzatokat hoz létre, illetve az éles kontúrú alakzatok közti felületeket véletlenszerű mintázattal vagy fraktálokkal tölti ki. Ezt a máig tartó periódusát gyakran nevezi „posztabsztrakciónak” is. Az utóbbi években valós háromdimenziós struktúrákat is tervez, melyeket Csóti Gábor faszobrász kivitelez számára. Részt vesz a Nemzetközi Szimmetria Társaság elméleti munkájában. Alkalmazott grafikai tervezéssel is foglalkozik (logók, emblémák, újsággrafika).

Egyéni kiállítások

1973 Bartók Művelődési Központ, Budapest
1974 Műszaki Egyetem Galéria, Budapest
1981 Bástya Galéria, Budapest
1983 Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1984 INTART Nemzetközi Konferencia, Veszprém
Tudomány–Filozófia–Művészet, Konferencia, Visegrád
1985 In Memoriam M. C. Escher, Róma (Olaszország)
1986 Tudomány–Művészet, UNESCO INSEA, Párizs (Franciaország)
Gutenberg Galéria, Budapest
1986–19867 Oktatás és Művészet, Hamburg (NSZK)
1989 Fészek Galéria, Budapest
1994 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1996 Fészek Galéria, Budapest
Aqua Universum, Tamás Galéria, Budapest
1997 Vam Design Galéria, Budapest
Pannonpipe Galéria, Budapest
Sofa Galéria, Budapest
1998 Térváltás, Tölgyfa Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások

1975 Vajda LSG, Szentendre
1976 Tér-jel-forma, Veszprém
1981 XI. Grafikai Biennalé, Miskolc
1982 Nemzetközi Grafikai Biennálé, Arteder 82, Bilbao (Spanyolország)
Contemporary Arts Forum, Santa Barbara (USA)
1983 Kortárs Magyar Grafika, Nemzeti Galéria, Budapest
Cage G., Ohio, Cincinnati (USA)
Art Space G., Hyogo (Japán)
1984 Műcsarnok ’84, Budapest
Far-Eastern Graphic Biennálé, Szöul (Dél-Korea) – Gold Prize
Lehetőség, Budapest Galéria
1985 Stúdió Kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
Mostra d’Arte, Visualità e Struttura, Cesena (Olaszország)
1986 Laufer festészet, Műcsarnok, Budapest
Impossible Forms, Utrecht (Hollandia)
Digitart, Szépművészeti Múzeum, Budapest
1987 Posztgeometria, Fészek Galéria, Budapest
Oktatás és művészet, Kongresszusi Központ, Hamburg (NSZK)
1988 Tavaszi tárlat, Műcsarnok, Budapest
I. Nemzetközi Mintatriennalé, Műcsarnok, Budapest
1991 Zászlók ’91, Fészek Galéria, Budapest
1992 „cim nélkül”, Fészek Galéria, Budapest
1993 Szimmetria, Margitsziget, Víztorony Galéria, Budapest
1994 Tavaszi Tárlat, Petőfi Csarnok, Budapest
Színes nyomatok, Szekszárd
1995 Vallomások a vonalról, Vigadó Galéria, Budapest
1996 XVIII. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
1997 Olaj/vászon, Műcsarnok, Budapest
1998 Különleges térformák, Vigadó Galéria, Budapest
Hommage à M. C. Escher. Egyetemi Galéria, Róma
Szimmetria, Teknion, Haifa (Izrael)
1999 Hommage à M. C. Escher, Tokió (Japán)
Ars (Dis)Symmetrica ’99, Ernst Múzeum, Budapest
2000 Intuició, innováció, invenció, Műcsarnok, Budapest
Hal – víz, Fish – Water, Nádor Galéria, Budapest
Digitális Szalon, New York (USA)
2001 Feketén, fehéren – Black & White, Műcsarnok, Budapest
Szabadvásznas festészet, Szentendre
Szobrászaton innen és túl, Műcsarnok, Budapest
Méretes képek, Olof Palme Ház, Budapest
Között – magyar posztgeometrikus művészet, Vízivárosi Galéria, Budapest

Írásai

1982 Művészet, május
1983 Rubik’s Logic and Fantasy in Space, 4.
1985 Mathematics Magazine, No. 4. (Washington)
1985 ’Impossible’ Forms: Experimental Graphics and Theoretical Associations.
= Leonardo (San Francisco, Pergamon Press), Vol. 18, No. 3, (társszerző: Érdi P.)
1985 Scientific American, 7. (japán kiadás)
1986 Cacumen, February (Madrid)
1986 Impossible Figures (Meulenhoff International, Hollandia)
1986 Mozgó Világ, május
1987 M. C. Escher: Art and Science (North Holland)
1992 Új Művészet, március
1992 Symmetry: Culture and Science Vol. 3.
1993 Symmetry: Culture and Science Vol. 4.

Beke László

  • Menyhárt L.: Lehetetlen formák, avagy több dimenziós terek? Farkas Tamás logikai formaszervezési és – szerveződési kutatásairól. = Művészet 1982. május.
  • S. Végh A.: Graphic Art of Mental Exercise. = Rubik’s Logic and Fantasy in Space 4/1983.
  • Érdi P. – Farkas T.: ’Impossible’ Forms: Experimental Graphics and Theoretical Associations. = Leonardo Vol. 18, No. 3 (1985); Scientific American (japán kiadás), 1985
  • Uribe, P. D.: Catalogo de impossibilidades. Cacumen (Madrid), No. 37, February 1986.
  • Gyárfás P.: Többdimenziós terek, struktúrák. Beszélgetés F. Farkas Tamás ipar- és képzőművésszel. = Mozgó Világ 1986/5. 113–126. p.
  • Bérczi Sz. – Nagy D. – Farkas T.: From M. C. Escher to Multidimensional Thinking.
  • Coxeter, H. S. M. – Emmer, M. – Penrose, R. (ed.): M. L. M. C. Escher: Art and Science. North Holland, 1987.
  • Mengyán A. – P. Szabó E.: Farkas Tamás (katalógus, bevezető tanulmány, Budapest, 1989)
  • P. Szabó E.: (Nem is olyan) lehetetlen formák. Farkas Tamásról. = Új Művészet 1992/3.
  • P. Szabó E.: Farkas Tamás munkái elé. = Élet és Irodalom 1994. július 29.

Kortárs magyar művészeti lexikon I–III. Főszerkesztő Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia Kiadó, 1999–2001. I. kötet.