1969. július 21-én (az amerikai kontinensen ekkor még 20-a volt), hajnali 3 óra 56 perc 20 másodperckor Neil Armstrong, az Apollo-11 űrhajó parancsnokának lába érintette a Hold felszínét. Előtte még elhagyta ajkát az azóta szállóigévé lett mondat: „Kis lépés az embernek – óriási ugrás az emberiség számára.” (That’s one small step for man—one giant leap for mankind.)
Az eseményt a televízió is közvetítette, így az egész világ végigkísérhette az emberiség hőseinek tevékenységét – köztük az emigráns magyar költő, Faludy György is, aki az amerikai kontinensen volt a közvetítés idején. ’69 nyarán versírásra ihlette a holdra szállás. A mű címe Ave Luna, morituri te salutant (Üdv a Holdnak, a halálba menők üdvözölnek téged); ez mindjárt el is árulja, hogy míg általában a holdra szállásban az emberi tudomány és teljesítőképesség diadalát látták, a Naprendszer meghódítása felé tett első lépést, addig Faludy éppen ellenkezőleg, az önpusztító emberiség egy utolsó rúgását; ezt sugallja a cím, még ha szép hasonlat is a gladiátorokkal összevetni az űrhajósokat.
A vers első része az „1. A hold dicsérete” címet viseli. A költő viszonyáról ír a Holdhoz, ahogy gyermekként, vagy a börtönben stb. fölnézett rá. Ez kevésbé tart számot érdeklődésünkre, annál inkább a „2. Meghódítása” rész. Ez is inkább a politikával foglalkozik, ám említésre kerülnek benne a holdra szállás egyes jelentős állomásai. Legelébb, az idáig vezető útról sem megfeledkezve, egy korábbi Apollo-út elevenedik fel egy halvány kép erejéig.
„novemberben, tavaly New Jerseyben
kiléptem Hamza Bandi csupa könyv,
csupa zene, csupa szympozion
házának üvegajtaján […]
Akkor már tudtam, hogy elérnek hozzád…”
Valóban, 1968. október 11-én került sor első háromszemélyes amerikai űrhajó, az Apollo-7 útjára. Fedélzetén Schirra, Eisele és Cunningham töltött 90 percet odafenn, 173-szor megkerülve bolygónkat. Ettől kezdve szinte bizonyosnak lehetett venni a program sikerét, mely Armstrong és Aldrin holdralépésében teljesedett ki.
„Armstrong, aztán Aldrin s ha leléptek
a létráról, hova hány yardra mennek,
fényképeznek, zsákolnak holdtalajt,
hány font ballasztot, nylont, szeizmográfot
hagynak a Holdon […]”
Az asztronauták 22 kilogrammnyi kőzetanyagot és holdport hoztak magukkal a Földre, ennyi volt hát a „zsákolt holdtalaj”. Az Apollo-11 által szállított minta leginkább szilícium-oxidot tartalmazott (41%-ban), és különböző mértékben vas-, alumínium-, magnézium-, titánium-, kalcium- és nátrium-oxidot. A Hold felszínén felállítottak egy rengésjelzőt a holdrengések jelzésére. Szintén a Holdon maradt egy lézer tükörrendszer, mely a Föld–Hold távolság nagy pontosságú mérését volt hivatott szolgálni. Felvételek sokaságát készítették. A felszíni mintákon kívül talajmintavevővel 13 cm mélységből is hoztak kőzetet. A munka megkezdése után 3 óra 39 perccel az űrhajósok elhagyták kísérőnket és hazatértek. Az útjukat végigkísérő televíziónézőnek pedig maradt a kérdés, hogy
„Ünnepelnék,
de kit? […]
Üdv hát nekik, akik a rakétákat
alkották, a pioníroknak is,
meg a V2 tervezőinek,
hozsánna őnekik”