A fejlődés, mit Darwin, Hegel,
Marx és Ford ígért, megérkezett.
Tökéletesítjük a gépet,
nem az embert a gép helyett.
A roppant lakomán felesszük
a földet lábaink alatt,
meg az atmoszférát felettünk.
Az eresztékek inganak.
Energiát zabál és árut
okád a szörnyű szerkezet.
Egymást faljuk fel, ha tovább fut,
éhenhalunk, ha megreked.
A fenti idézet Haladás címszó alatt 1958-ban íródott Faludy György tollából, a Noteszlapok ciklus részeként. Nagyjából-egészéből jól tükrözi a költőfejedelem véleményét a világ állásáról, amely a tudományos eredmények felhasználása révén szép lassan az összeomlás felé tart. Pedig akkor még szépnek tűnhetett minden, sehol nem volt még ’68 diáklázadásos zűrzavara, vagy a későbbi olajválság, globális felmelegedésről, ózonlyukról nem is beszélve. Fogyasztói társadalom azonban már akkor is létezett, s a mértéktelenség Faludyban is visszatetszést keltett:
Kacatgyűjtés az életünk.
A városok szétesnek.
És annyi villanyt égetünk,
hogy egyre setétebb lesz.
A hidegháborús légkörben természetesen felrémlik az atombomba képe is – a tudomány áldott gyümölcse.
[…] a te dicső,
népboldogító tudományod
bombát csóvál fejünk felett
mondja Faludy Apámhoz című versében. Hirosimával minden megváltozott, a tudomány áldás helyett gyilokot küldött az emberiségre. A tudománykedvelő apa naiv volt, miként minden reménykedő, aki a tudományos fejlődéstől várta a nyomorúság felszámolását.
[…] te ártatlan,
ki hat hónappal Hiroshima
előtt haltál meg. […]
nem tudhatod, milyen az, ha maga a Pusztulás leng körül […].
Látod, ahogy a bomba
a kéklő ég alatt
szétnyílik, mint a gomba?
Három rövid sorba belefér a világ szépsége, a robbanó atombomba hátborzongatóan gyönyörű látványa és a világvégét váró hangulat. Az atombombával megkérdőjeleződik tudomány értelme. Záporoznak a sorok, melyek a vívódást mutatják:
a tudománytól kértél segítséget.
Keveset kaptál; tollad többet ért
A nagy bőségben hiánycikk a szellem,
a tudomány és a technika csodás,de mit sem ér a barbarizmus ellen…
[…] a tudomány éles
napfénye vezet az elhülyüléshez […]
„És tudományunk vége: tömegsír, siralom”, lehetne tovább sorolni. Mindennek a teteje azonban az a pofon, melyet a tiszta, bűntelen, felelősség nélküli tudomány hirdetői kapnak:
Dewey mondja: a tudomány
ne legyen moralista.
Így lett a tudós piszkos,
az atombomba tiszta.
Az atombombától való félelem nagyon mélyen beleivódik e művekbe, van úgy, hogy a világvégét már a lábjegyzet is felidézi, mint például a Csótány az íróasztalomnál, ahol a címhez fűzött megjegyzés:
A csótányokra nem hat a nukleáris sugárzás.
A vers lényegi tartalma kis fantáziával elképzelhető.
A tudomány inkább átok, mint áldás, sugárzik a versekből a keserűség:
Bújjam a tudós könyveket,
vagy hagyjak föl velük, mivel
az ember abból profitál
főként, amit nem olvas el?.
A keserűség van, hogy átcsap a kétségbeesésbe:
[…] nem látják, hogy a világ
pusztulása
előtt vagyunk […].
Hogy a haladás valóban haladás-e, már jóval korábban kezdte foglalkoztatni, mint az az 1996-ban írt Másnak tűnt című verséből kiderül.
Másnak tűnt hetven éve föld meg égbolt
és a jövendő sok millió év volt,
meg boldogság, mert bíztunk mindahányan
a technikában és a tudományban.Új gyógyszer jött annak, ki kórral küzdött
telefonok szóltak mint éji tücskök,
meleg víz folyt, gáz égett házainkban,
villám helyett kigyúlt az ezüst villany,színházak, mozik nyíltak és az élet
elviselhetőbb, a nyomor enyhébb lett,
de én még várakoztam, mi a vége.
Egy egészen más világ, ahol a felfedezések csak az örök kétkedőt bizonytalanítják el, őt is csak annyira, hogy kíváncsian a jövőbe tekintsen… De lám csak, ha a tudomány korábban áldásnak tűnt, vajon valóban semmi haszna?
A kacatból, mit kétszáz év alatt
a tudomány bendőjébe ránk okádott,
egyet vigyen magával: orvosságot,
és semmi mást.
Azért valami hasznos mégis akad, az életet meghosszabbító, a fájdalmat enyhítő orvostudomány. Az összkép azonban kilátástalan. Az egyik felfedezés áldása hozza magával előre nem látható melléktermékét, amire aztán ismét gyógyírt kell találni. Az orvostudomány fejlődésével csökkent a születéskori halálozás és nőtt az átlagéletkor, ami a népesség drasztikus növekedéséhez vezetett. Sebaj, megjelentek a fogamzásgátló szerek, vele a szabad szerelem. Manapság az AIDS ellenszerét keresgéljük. Az innovációnak így aztán nem lehet vége, de
[…] hol a tudomány,
mely megvéd minket
a tudománytól?
Marad a cinikus remény, hogy
– a tudomány végső vívmányaként –
csillapító injekciót kapunk
a tudomány többi vívmánya ellen.
Faludyt igazán még az 1969-es holdraszállás sem lelkesítette, pedig ha valamikor, hát akkor a csúcson érezhette magát az emberiség. Tudásával elérte az elérhetetlent, az egykor istenként imádott Hold gyarmat lett, rajta az amerikai zászlóval.
[…] az ember a Holdba ért, a győztes technika
s a grandiózus unalom jegyében
– kommentálja a cirkuszt. De a csoda őt sem hagyja hidegen, talán az egyetlen alkalom, amikor „a technika csodáit” emlegeti (gyarló használói ellentéteként). S ha nem a technikai haladás átkairól van szó, akkor Faludy szívesen gondolkodik az új eredményeken, mégha ezek néha szédítőek is a számára.
Az idő abszolút volt, amikor megszülettem,
ma relatívvá züllött.
Ám éppen ez a képzeletet megmozgató határozatlanság az, ami a gondolkodó elme számára izgalmat jelent – mindamellett örök emberi vágy, hogy valami biztos kapaszkodónk legyen az Univerzumban…
A bolondok azt hirdetik még, hogy minden titkot felfedeznek.
Köszönetet hadd mondjunk inkább Einstein Albertnek és Heisenbergnek.
Idő és tér, meg a mindenség nem hallgat földi rációra
s a világ inkább egy nagy eszme, mint nyilvántartott ingaóra.
Ettől remélem, hogy tán mégis vezet egy járhatatlan út
oda, hol matematikáját meditálja az Abszolút.
Emberi értelem értelmetlenségbe és katasztrófába hajló terméke – Faludy gondolatai ezt a konklúziót sugallják a tudományokról. Ritkán jelenik meg egy-egy tudományos tény, felfedezés önmagában, de sokat foglalkozik magával a tudománnyal és annak hatásaival, a tudomány etikájával. S a sok ostorozás mögött azért feldereng a csodálat, mégha abba mindig vegyül rossz érzés is, melyet az emberi világ, s az ember – a „technokrata marha” – iránti aggodalom szül.
