Anyámnak
Midőn feljött a hold s a csend beálla,
Terjedt fának tövében ültem én,
És képzetemben messze elrepültem…
Áldott anyám rólad emlékezém.
S a lantot is már-már kezembe vettem,
Hogy zengjek, ég áldását kérve rád,
Midőn a fa zúgni kezdett felettem,
S én elbámulva hallgatám szavát.
S a fa beszélt: „midőn ifjú koromban
Lesujta engem a bősz fergeteg,
Anyád volt az, ki újra fölsegített;
Az ég hatalma áldja érte meg.”
És zengni kezdett a kicsiny madárka:
„Midőn megfogtak pajzán gyermekek,
Anyád volt az ki újra elbocsátott;
Az ég hatalma áldja érte meg.”
S a lepke, a virág, minden mi érez,
Fejedre oh anyám! áldást rebeg;
De egy, ki mindenét nyeré tetőled,
Nem tud szólni, csak hallgat gyermeked.”
Atyámhoz
Atyám szerzője földi életemnek
Te énnékem elmét és észt adál,
Föláldozom ezt kedves nemzetemnek
Használja hogyha méltónak talál,
Segítem őt a békében csatában,
S a nagy munkához hordok egy követ,
Talán így vigadás lesz e hazában
S feléje majd szerencse hír nevet
S ha ezt tevén czélomnak megfeleltem,
Tudom hiszed hogy ezt megérdemeltem.
Apám nekem igaz hitem te adtad,
Mellyel csak egy dicső Istent hiszek
Előtte senki semmit sem titkolhat,
Kit föl nem bírnak fogni emberek,
Ki atyja a szegények s gazdagoknak,
Mindig kedves szemében az erény
Vétkek büntetlen nála nem maradnak,
Ezért vétkezni legnagyobb merény,
S ha ezt hivén czélomnak megfeleltem
Tudom hiszed hogy ezt megérdemeltem.
Atyám te tőled kaptam én reményem
Hogy föltámadván a sors ellenem
Ha szűm viharban s keblem állna vérben
Lehessen jobb jövőt reménylenem,
És tetteim további buzdítója
Legyen zöld ággal a kecses remény
S a csüggedés közt a bün hódolója
Ne legyek, s győzzőn szűmben az erény.
S ha ezt tevén czélomnak megfeleltem
Tudom hiszed hogy ezt megérdemeltem.
Apám te adtál hő szívet én nékem
Mellyel szeressem a legjobb anyát
Őt el ne hagyjam búban gyötrelemben
És vívjak érte bármi bősz csatát.
És adjon ez elég erőt e karnak
Leány testvérimet megvédeni
S én meg ne törjek ha ők meghajolnak
Vonuljon bár vihar e fej felett.
S ha ezt tevén czélomnak megfeleltem
Tudom hiszed hogy azt megérdemeltem.
Apám a vágyat kaptam én te tőled
Ezzel kívánom légy boldog magad,
Jó sors kövesse mindig áldott lépted,
S nevedhez méltó legyen fiad.
És a mi több eszméid győzedelme
Hordozza messze el dicső neved,
Hisz hogy ne áldna meg Isten segélye,
Ki nemzetednek szántad életed!
S ha ezt kívánván meglesz mit reméltem,
Isten hiendi: ezt megérdemeltem
Babér után lihegve
Babér után lihegve indulánk
Én és a csattogány a csúcs felé.
S míg én küzködtem a hegy oldalán,
Ő fölrepült s jutalmát elnyeré.
Mit én nem érek el talán soha,
Ő ahhoz eljutott egy perc alatt,
Ó ég! ne légy irántam mostoha,
Adj! Kérlek! adj! nékem is szárnyakat.”
Mi szép e táj
Mi szép e táj e völgynek mély ölében!
Mi kék e tó! mi csillogó a hab!
Rajt’ megtörik szivárványnak színében,
Az égből csillogón lenéző nap!
A tó fölött egy jégfödte hegy van
Sziklák födik hatalmas homlokát!
Lenéz… s a csendes tükörsima tóban
Megnézi arcán csillogó havát…
Más oldalról sziklafal keríti,
Mint kő medencét a szép tó vizét,
S egy vízesésnek egyhangú beszédi,
Kiséri madárkák énekét!
Oly szép e táj! azt hinném itt az ég van
Ha nem dobogna szívem a honért!
E táj imitt más nemzetnek honában
Föl nem cserélném hon egy kunyhóért!”
Emlény
Igaz az hogy most gyötrődünk
S szabadságban nincsen részünk
Mind a mellett reménylünk mi
Magyar kar megtanult vivni.
Sors nem lehet oly idegen
Igaz magyar embereken
Hisz fönn álltunk egy ezredig
Viszályokban egész maig.
Hisz megvédtük Europát
Tűrve százhúsz éves igát
A Töröknek hatalmától
S alaptalan uralmától.
Hisz ha mi nem lettünk volna
A Török tán most uralna
Frank és német országokon
Spanyol úgymint olasz honon.
Hisz mi megvédtük e hazát
S ennek minden tartományát
Szabadsá(gá)t majd megéljük
S ugyanezt megünnepeljük.
Hisz mi adtuk életünket
Hazáért szeretetünket
Kimutattuk akármivel
Ha nem lesz mással, hát élettel.
Föl fog virradni valaha
Folytonos éj nem lesz soha
Úgy mint a fölviruló ág
„Éljen a magyar szabadság!”