„Sokféle oka van annak, hogy miért érdeklődnek művészek és tervezők, tudósok és mérnökök, építészek és pszichológusok egyaránt a szimmetria, az aszimmetria és a disszimetria iránt. Gyakorlati szempontból a tömegtermelés a modulokból álló szerkezetek előállításához vezet. A szimmetria elmélete mutatja meg számunkra, mely modulok fognak illeszkedni egymáshoz, és tisztázza az egyáltalán összeilleszthető modulok széles tárházát. Sok szimmetriát találunk a természetben, a kristályokban növényekben, virágokban, mert az olyan azonos építőkövek, mint az egyes atomok, ionok, magvak vagy virágszirmok azonos erőtereket, hatásokat hoznak létre maguk körül, és ezért szimmetrikus rendbe állnak össze.”
Az UNESCO és az ICSU által Budapesten rendezett Tudomány Világkonferenciáját kísérő művészeti programok fórumot kívántak teremteni a világ tudomány inspirálta művészeinek. A szimmetria a mikro- és makrovilágban mindenütt fellelhető. Érvényesülése vagy sérülése a kutatásban, a bizonyításban és az alkotásban tárgy és eszköz lehet. Az alábbiakban néhány gondolatot válogattunk össze az Ars (Dis)Symmetrica ’99 kiállítás megnyitásakor elhangzott elemzésből.
Művészet és tudomány az emberi kultúra egyenrangú alkotórésze. Nem véletlen, hogy az európai kultúra aranykorait e két kultúraelem egyidejű prosperitása jellemezte. Természetesen minden korszak adott kiválóságokat a kultúrának, mégis, géniuszuk ragyogása vagy jobb agyféltekéjük dominanciája révén bontakozott ki – őket művészekként tartjuk számon –, vagy a bal félteke dominanciája mellett – ők tudósokként váltak híressé.
A XX. század magával hozta az éles határok elmosódását a művészet szigorúan vett műfajai között, akárcsak a tudományos diszciplínák falai mentén. Áthatások lépnek föl egymás módszereinek átvételében, új útkeresések heurisztikájában, amelyek nyomon követhetők új művészeti formák születésében és tudományos felfedezésekben. Bizonyos fogalmak, amelyeket mind a művészet, mind a tudomány használ, megkülönböztetett szerepet játszanak ezekben az áthatásokban. Ilyen a design, funkció, elemzés, elrendezés, harmónia, hasonlóság, hierarchia, minta, perspektíva, rend, rendszer, struktúra, szimmetria stb. fogalmunk.
Eredeti értelmében a disszimmetria a szimmetriának egy pici sérülését jelenti. Más szóval azt a jelenséget, amely fő vonalaiban őrzi szimmetriáját, de részleteiben e szimmetria nem feltétlenül érvényesül. Bár általánosságban előnyben részesítjük a szimmetriát, unalmas lenne egy minden részletében teljes szimmetriát mutató világban élni. Sőt, egy teljesen szimmetrikus univerzum képtelen lett volna (ki) fejlődni. A szimmetria apró sérülései minden fejlődés mozgatóerői, esztétikai funkcióikról nem is beszélve. A maga igaz(i) mivoltában tükrözni művészileg a világot csak a maga belső, lényegi disszimmetriáival együtt lehet. Nem is kell túl messzire mennünk egy kis disszimmetriáért: elég egy pillantást vetnünk a testünkre. A pillangók sokkal szimmetrikusabbak az embernél: ők partnereik kiválasztásában előnyben részesítik a minél szimmetrikusabbakat, ezáltal utódaik tökéletesebb szimmetriát örökölnek. Számunkra viszont a partner szimmetriája nem tartozik a legelső szempontok közé. A disszimmetrikus szép, legalábbis esztétikai értékrendünkben.
A disszimmetria nem csak a művészet tárgya, fontos szerepet játszik a tudományos felfedezésekben is. A kutatók tudják, hogy sokkal ígéretesebb új jelenségek, új természeti törvények után ott kutatni, ahol valami disszimmetriát találtak. Az elmúlt fél évszázad legtöbb mikrofizikai felfedezése korábban szimmetrikusnak vélt objektumok szimmetriasérüléseivel volt kapcsolatos. A molekuláris biológia története – az aszimmetrikus DNS-spirál felfedezésétől kezdve – az élő anyag disszimmetrikus jelenségeinek magyarázatáról szól. Meglepő-e ezek után, hogy minden műtárgy mutat bizonyos szimmetriát, de egyikük sem tökéleteset? A szépség, a valóság disszimmetriát kíván. (Miközben a disszimmetria feltételezi a szimmetriát.) A tudomány magyarázza, a művészet ábrázolja. Ezt demonstrálja az Ernst Múzeum tárlata. A kiállított műveknek szeretném kiemelni két olyan közös vonását, amelyek közös tető alá hozták őket.
Az egyik a legújabb számítógépes technikák alkalmazása számos alkotásban. Emlékezhetünk a század számos művészeti mozgalmának jó néhány manifesztumára, amelyek művészetük programját és elveit fogalmazták meg. Közülük több az itt kiállított művekben is tükröződik, bizonyítván, hogy azok az elvek érvényesek ma is. A legtöbb új, amit a kilencvenes évek hozzájuk tudtak tenni, a számítástechnika – mind a hardver, mind a szoftver – gyors fejlődésével és alkalmazásainak elterjedésével kapcsolatos. Korábban lehetetlennek tűnt projektek hajthatók végre segítségükkel, az alkotók fantáziája felszabadult a megvalósítás eddigi korlátai alól.
A másik hangsúlyozandó közös vonás a jel- és szimbólumrendszer gazdag tárházának használata, elősegítve ezzel a nem feltétlenül figuratív művek megértését. Asszociációkra ösztönzik a nézőt, segítik a művész üzenetének értelmezését a saját fejünkben, továbbá – korántsem elhanyagolhatóan – ezek a szimbólumrendszerek közvetítenek a konkrét műtárgy és az általuk kifejezésre juttatott tudományos gondolat, fogalom, jelenség vagy módszer között.
